Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-09 / 236. szám
A l^ÉPÜJSÁG A nagy csatavesztések korszakai elmúlván a közvéleményrengető nemzeti sorscsapások köre nagyjából a következőkre szűkült: 1. (Újra) kikapott a válogatott, 2. (Ismét) unalmasra sikerült a tv-szilveszter, 3. Nem lett remekmű az új magyar film (sem), 4. Az lett, de a közönség * nem akarja megnézni. Bácskai Lauró István filmjére, amelyet Remenyik Zsigmond Mese habbal című regénye nyomán Maár Gyula és Kardos G. György forgatókönyve alapján készített, a 3. számú megállapítást szeretném alkalmazni. Csakhogy tragikus felhang nélkül, mert »azért jó mozi, megérdemli, hogy vitába szálljon a szemleíró a fiatallal is, aki távozóban kijelentette: „Ezután egy lió- napig biztosan nem jövök moziba!” Nyomozom, mi indokolhatta sommás ítéletét? A korszak, amelyben a történet játszódik? Igaz, a 30-as évek Magyarországa immár távoli világ —, de hiszen ma divat a „retro”! Az operatőr, Zsombolyai János, tobzódik is a szecesz- sziós szobabelsőkben, de hiszen minden egyes berendezési tárgy, amely akkor a hagyományos úri környezetbe tartozott — ma áhított rikaságnak számít! A főhős? Igazi „antihős”, már a két háború közti sikeres filmekben is komikus alaknak számított: dzsentrit utánzó kispolgár, alacsony beosztású minisztériumi tisztviselő, aki békaperspektívából már valaki, de fe- lülnézetből — senki. Megszemélyesítője Bodrogi Gyula. Nála is minden együtt van: kabosgyulás hagyományok és modern színészi eszközök. A sztori? Szabályos víg- játék-alaphelyzetből indul. A kistisztviselő életébe, pontosabban féltett-védett otthonába hirtelen belegyűrűzik a világgazdasági válság. Tönkrement távoli rokonok, ismeretlen földik lepik meg, megfosztják ágyától, asztalától, váratlan kalandokba sodorják, elszeretik édesen sipítozó hitvesét. Poének, amelyekre a? ógörög szatír- játékok óta mindig pontosan bejön a nevetés. Ezen felül van még orfeum, titokzatos prostituált, anakronisztikus emberrablás —, hol hát az ok az elmarasztalásra? Sajnos, sejtem. A nevette- tés ezúttal nem öncélú, így eszközei sem maradnak teljesen a hagyományoknál Időnként szinte értelmetlen szavakat hallunk, bizarr képsorokat látunk, a történet abszurd fordulatokat vesz. Csak így lehet kimutatni, hogy Candide bele- nyugvó, mindig a felsőbb- ség szavát követő magatartása nemcsak Voltaire idejében fulladt tragikomikus kudarcba. Az abszurddal való játékot utasítja tehát el az ítélkező fiatal —, pedig . tőle még nincsenek olyan távol a csalimesék képtelenségei, Weöres Sándor gyermekverseinek bizarrsága. Úgy látszik, pedagógiánk igen eredményesen tudja előírt irányokba futó, betonozott csatornákba terelni a játékosan csapongó, de éppen ezért távol eső dolgokat alkotó módon összekötő gyermeki gondolkodást. Nem kellene újra elsajátítanunk a megszokottól eltérő, hajlékonyabb, alkotó gondolkodásmódot ? Akkor hát fogadjuk szívesen, amit a művészetek segítségül tudnak nyújtani. CSONTOS KÁROLY Flamingók Új-Budán Minden különösen jóstehetség nélkül biztosra vehetjük, hogy előbb-utóbb sor kerül majd a XX. század második fele magyar emigrációja történetének feldolgozására. Bizonyára szerteágazó, érdekes, noha sok részében cseppet sem épületes munka lesz ez, mely egyelőre még szerzőjére vár. A múlt század magyar emigrációjának történetével más a helyzet. A szabadságharc bukása után külföldre kerültek többsége — mai szóval élve — értelmiségi volt, velük bőven foglalkozott a történetírás. Belülről, vagyis itthoni szemmel. De kinti helyzetük feldolgozására lényegesen kevesebben vállalkoztak, a szakemberek és írók többsége megelégedett az egyáltalán nem túl hiteles emlékiratok összevetésével. Bogáti Péter, a Kossuth-kiadónál megjelent könyvében valami meghatározhatatlan műfajú újba kezd. Kiválasztott egy hálátlanul elfeledett, bár erkölcsi tartása szerint még talán Kossuthnál is pozitívabb hőst, Újházi Lászlót, Komárom vára utolsó kormánybiztosát. Ez a nyakas és puritán baloldali (a kor gúnynevén: „flamingó”), az Egyesült Államokban telepedett le, lett táblabíróból föld- foglaló telepes, kétkezi munkás, jobbágyszintnél se jobban élő famer, Uj-Buda megalapítója, később anconai amerikai konzul és mindeközben csodálatos elevenségű és stílusú levelek írója: Csak itt-ott regényesített formában, Bogáti az Újházi család története mellett páratlanul érdekes képet fest az akkori Amerikába szakadt magyar emigráció tagjairól. Korántsem voltak ezek mind rokonszenves emberek, inkább munkához nem szokott torzsal- kodók. Az viszont tény, hogy ha mód nyílt egyetlen, tanult mesterségük, a katonáskodás gyakorlására, akkor ezt még véletlenül se az elnyomók, hanem kizárólag az elnyomottak, vagy a szabadság oldalán állók mellett űzték. így jutott magyar szabadsághős az USA-nak nem egy, Kubának, vagy éppen Argentínának is. Napjaink emigrációjától tagadhatatlanul megkülönbözteti őket, hogy ők egy retrográd rendszer ellenlábasaiként menekültek nyugatra, az akkor haladóbb oldalra. Sorsuk tragikus volt. Sokakat hazaszédített a kegyelem, Újházit nem. Történelmünk egyik legellenszenvesebb gyilkosa, I. Ferenc József amnesztiájáról így vélekedett: „Aki bűnbocsánatot elfogad, elismeri, hogy bűnös volt. Tagadom ezt kereken... A fejedelem kormánya volt a sértő és mi a sértettek. Márpedig az igen visszás dolog, hogy a sértő bocsásson meg a sértettnek.” E hibátlan logika jegyében maradt meg emigránsnak és halt meg a saját maga által Sírmezőnek keresztelt farmján, matuzsálemi korban. (Ordas) Kossuth-könyvek A tizenötödik... Pásztor Emil dokumentumkönyve, a tizennegyedik, illetve a tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Lajos története. A tizenhárom közismert vértanún kívül — bár állítólag egy ma érettségizett diák ötöt sem tud felsorolni közülük — még két magas rangú honvédtisztet végeztetett ki Aradon Haynau. Először Ormai (Auffenberger) Norbert cseh származású ezredest akasztatta fel, majd következett a tizenhárom tábornok, végül, október 25-én, Kazinczy Lajos. E méltatlanul elfeledett tizennegyedik, Ormait is ide számítva, sorrendben a tizenötödik aradi vértanú, Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítónak a fia. Családjában a hét testvér között, és Aradon; is-a vértanúk sorában, ő volt a legfiatalabb. A „dokumentum-életrajz”, ahogy szerzője nevezi, részletesen foglalkozik a család és a szabadságharc történetével. Sok>nehezen hozzáférhető és érdekes levélrészletet és egyéb dokumentumot tartalmaz a könyv. A történelem és nemzeti múltunk iránt érdeklődők figyelmébe ajánlható. Zsebenciklopédia Műfajában egyedülálló egykötetes enciklopédiát állítottak össze a Szovjetszkaja Enciklopegyija kiadóban. Az általános profilú „zseblexikon” 80 ezer címszót tartalmaz, nem sokkal kevesebbet, mint a 30 kötetes,, 100 ezer címszavas Nagy Szovjet Enciklopédia. A több milliós példányszámban megjelenő zseblexikon első példányai már a nyomdában vannnak. 1979. október 9. Rádió A Völgységről lesz szó! Ami a televízió pécsi stúdiójával kapcsolatban me- gyeszerte sűrűn elhangzó kifogás, azzal az ugyanabban a városban székelő rádiósokat nem lehet megvádolni. Vagyis azzal, hogy ne. szentelnének sűrűn figyelmet az adáskörzetükbe tartozó megyénknek. Ez legközelebb október 11-én, csütörtökön, 12 óra 55 perckor történik meg ismét, amikor is a körzeti stúdió felettébb nemzetiségi ízű (pontosabban svábos) „Völgységi anziksz” címmel jelentkezik. A volt bonyhádi járás, sokkal jobban hangzó nevén a Völgység, nemcsak a megye egyik legszebb része, hanem Illyés Gyula szerint „valóságos magyar Svájc”. Elmaradha- tatlanul sor kerül történelmi és irodalomtörténelmi hagyományainak (a Percze- lek, Vörösmarty) ismertetésére, de a szerkesztő László Lajos és a két riporter: Felső Pál és Somogyvári Valéria azt ígérik, hogy a félórás adásban bőséges időt szentelnek a változásoknak, a városiasodásnak, iparosodásnak is. Felhívjuk megyebeli, de elsősorban völgységi olvasóink figyelmét a Petőfi adón elhangzó műsor meghallgatására. TV-NAPLÓ Izgalmas játék az egész... Furcsa érzés lehet, ha valaki úgy látja viszont önmagát a képernyőn, hogy portréja nemcsak abból rajzodódik ki, amit elmond, hanem abból is, amit kollégái nyilatkoznak róla. Ez történt Csöndes Zoltánnal, a Szikra Lapnyomda 33 éves vezérigazgatójával. Csütörtökön, a délutáni órákban sugározta a tv a Félúton című riportfilmet, melyben az épülő nagyberuházással ismerkedhettünk, s persze annak fiatal vezérigazgatójával. Meg kell mondanom, úgy ültem le a képernyő elé, hogy elsősorban maga a nyomda érdekelt, s fél óra múltán azzal az érzéssel álltam fel, hogy sikerült megismerkednem egy kitűnő vezetői készséggel bíró, szívós, kitartó és fáradhatatlan kommunista vezérigazgatóval. Olyan emberrel, illetőleg azzal az embertípussal, akinek a vonzáskörében sokat dolgozni nem esik senkinek sem nehezére. Kérdései egyenesek, s ilyen válaszokat is kap. Magyarázatai világosak, s ennélfogva a munkamenet'is ésszerű és érthető. A problémák megoldásában sohasem azt keresi — és keresteti —, hogy mit miért nem lehet, hanem azt, hogy hogyan lehet valami munkát gyorsan és jól elvégezni. Kollégái zöme — akárcsak Csöndes Zoltán — fiatal. Elismerik, hogy a mérce magas, de ha néhányan át tudják ugrani, mindenki megpróbálhatja. S rendszerint sikerül. A siker titka: a vezérigazgató minden egyes kollégája munkájára a részletekig kíváncsi, először ő ad, csak azután követel, az értekezletekre be-benéz, leül az asztal végére, s hozzászól, ismeri a régi nyomda szociális ellátásának hiányait, s tudja, hogy munkatársait mi módon lehet fellelkesíteni. Mert hisz a nyomdából 1980. november elsején már ofszet nyomással kell a lapokat ex- pediálni. A vezérigazgató egy dolgot nem tud: pontosan megfogalmazni vezetési stílusát. Pedig Balogh Mária szerkesztő riportertől megszoktuk, hogy mélyen beleéli magát riportalanyai helyzetébe, s addig faggatja őket, amíg nem marad tisztázatlanul semmi. Nos, hát most is így volt; csakhogy nem a vallatásra fogott vezérigazgató, hanem beosztottjai adták meg a választ. Milyen érzés itt a Szikránál dolgozni? Ahogy az egyik színesfotós mondta: izgalmas játék az egész. Annyira jó „játék”, hogy a hajlott korú szakember nem a nyugdíjra készül, hanem arra, hogy felelős munkája lesz az új üzemben. Ilyen „játékba” azt hiszem sokan beneveznének. D. VARGA M. Jó! szolgálja a mozgalmat Szekszárdi néptáncfesztivál tizenkettedszer Tizenegy együttes érkezett végül a tizenkettedik szekszárdi néptáncfesztiválra, alaposan megváltozott a mezőny. Nem gördült be a zalaiak busza — pedig a Zalai Honvéd legénycsapata a szekszárdi közönség egyik kedvence volt eddig — nem érkeztek meg a dombóvári Kapos táncosai, muzsikusai sem. Arról már korábban értesült a néptáncszeretők tábora, hogy az idei fesztiválon nem lépnek fel a hazaiak sem: a Szekszárdi Néptáncegyüttes október negyedikén elrepült az NDK-ba, hogy fellépjen a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulóján rendezett díszünnepségeken. A hiányzók közé iratkozott utolsó pillanatban a Kecskemét Néptáncegyüttes is. Vajon kárpótol a távol maradókért a Csepel Tánc- együttes? Vagy a körmendi Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes? A fesztivál újoncait meglehetős érdeklődés fogadta a szombati versenynapon. Érdeklődés és szép számú közönség. Utóbbi azért is szót érdemel, mert a szkeptikusok szerint a helyi kedvencek távolléte miatt otthon fog maradni á „fel ház”. Nos: talán ha két széksor volt üres. „A fesztivál célja: 1. A gazdag magyar (dél-magyarországi) folklórkincs gyűjtésének, feldolgozásának ösztönzése, és ezáltal a napról napra pusztuló anyag megmentése a művészet, a tudomány, az utókor számára. 2. A néptáncmozgalom amatőr együtteseinek a színvonal emelésére és az elért színvonal megtartására irányuló törekvéseinek támogatása azáltal, hogy lehetőséget adunk erejük összemérésére. A résztvevő együttesek a színvonal emelését elsősorban a művek helyt s betanításában, a% igényes és stílusos előadási mód kialakításával érjék el. 3. Koreográfusok és zeneszerzők ösztönzése, népünk hagyományainak elmélyült tanulmányozása alapján készült, a néptánc tartalmi és formai jegyeihez ragaszkodó, értékes színpadi tánckompozíciók megalkotására.” — Megvalósult mindez? — érdeklődtünk Vásárhelyi Lászlótól, a zsűri elnökétől, aki egyébként az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttes igazgatója. — A zsűri nevében is mondhatom: igen, maradéktalanul. Ezzel a szekszárdi néptáncfesztivál megerősítette azt a helypt, amelyet már eddig is kivívott magának a néptáncmozgalomban. Fontos esemény a Dunántúl, Dél- Magyarország néptánccsoportjai számára, mérföldkő az együttesek történetében, alkalom a számvetésre. Ma már ott tartunk, hogy az egyik legjobb fesztivál az országban. Ezt bizonyította a mostani alkalom, amikor több kiváló együttes hiányában is maradt a szokott, magas színvonal. Ezúttal a technikával is elégedettek voltunk, a szekszárdi néptáncfesztivál tartalmához immár felnőttek a rendezés körülményei is — mondja a zsűri- elnök, a szokásosnál kevésbé szenvedélyes hangvételű tanácskozás után. Ez a fesztivál volt talán az első, amikor a zsűri több dicséretet osztott mint bírálatot, és amikor valamennyi produkcióban felleltek valami elismerésre méltót... Megszelídült a zsűri? Alább adta igényeit...? Vagy a mozgalom utóbbi években tapasztalt fellendülésének gyümölcsét élveztük? * Az emberségében hiteles előadásmódot talán még a tánctudásnál is nagyobbra tartom. Bármilyen virtuóz a táncos, ha unottan járja, akármennyire nagyszerű a koreográfia, ha nem érzi a tánc lényegét az együttes, amelyik „előadja. Ebből a szempontból a fesztivál legnagyobb élményét a Baranya Táncegyüttes műsorszámai jelentették. Tudásuk és átéltségük nagy erővel mutatkozott abban a számukban is, amit a zsűri nem erre a fesztiválra valónak minősítve, elutasított, így aztán a gálaműsor közönsége nem is láthatta a Razglednicákat... Kár. Az átéltség, jó hangulat egyébként sokkal inkább jellemezte a gálát, mint a versenyprogramot, amelyen sok együttes táncolt idegesen. Végül is a tizenegyből kilencen kaptak nívódíjat, ami elegendő ok rá, hogy jó kedvvel járják végig a gála bemutatóműsorát ... A kilenc között nem szerepeltek a du- naföldváriak, akik ezúttal egyedül képviselték megyénket. Ettől függetlenül nem lehetünk elégedetlenek velük: a közönség tetszését elnyerték és ők mutatták be színvonalasan az egyik díjnyertes koreográfiát. A fesztivál fődíiát idén a Fejér megyei Népi Együttes és a pécsi Mecsek Táncegyüttes nyerte el. Velük és a többiekkel is várhatólag találkozunk jövőre, ugyanitt. V. F. É. Kép: BAKÖ Ismét a mozik műsorán az Októberi vasárnap Az egyik fődíjas: a Fejér megyei Népi Együttes Moziban Mese habbal
