Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-24 / 70. szám
1979. március 24. Képújság 3 Korom Mihály látogatása Dombóváron (Folytatás az 1. oldalról.) — Böcsődében igen, óvodában sajnos annak: ellenére sem, hogy 125—150 százalékos az óvodakihasználás. Az általános iskolai tanterem- hiány is szorít bennünket. Régiek a meglévő iskolák, kicsik is, szétszórtak is. Most kezdünk egy 24 tantermes iskola építésébe, ez talán segít a problémák megoldásában... Az elvtársi, baráti eszmecserét követően Korom Mihály és kísérete megtekintette az átadás előtt álló dombóvári új művelődési házat, amelyről a Központi Bizottság titkára nagy elismeréssel nyilatkozott. Ebéd után a látogatás a Láng Gépgyár dombóvári gyárában folytatódott, ahol Szabó István, a Láng Gépgyár pártbizottságának titkára és dr. Bátyi Béla műszaki igazgató köszöntötte és tájékoztatta megyénk vendégét. Elmondották: az elmúlt nyolc év alatt Dombóváron, a volt mezőgazdasági munkásokból felnőtt és összeková- csölódott egy kitűnő munkásgárda. Büszkék a dombóváriakra, mert nemcsak ipart teremtett ez a kis kollekítva, hanem megoldotta az utánpótlás kérdését is. Ha valahol, hát itt megoldott a szakmunkásképzés. Ma már gyakran előfordul, hogy a dombóváriak segítik ki a budapesti anyaüzemet szakmunkások átengedésével. Megkezdődött a dombóvári gyáregység bővítése. Épül a 2700 négyzetméter alapterületű új szerelőcsarnok. Az egész kazángyártási profilt Dombóvár kapja, de itt gyártják majd a fém bánya- támokat is. A dombóváriak kiváló munkáját bizonyítja, hogy ismét ők lettek a legjobbak a gyáregységek közötti versenyben. A tájékoztatót gyárlátogatás követte. A szerelőcsarnokban Sipos István, a Rákóczi szocialista brigád vezetője — egyébként a gyáriak 80 százaléka szocialista brigádban dolgozik —, kérte Korom elvtársat: Jrjon néhány sort a brigádnaplójukba. A Központi Bizottság titkára a bejegyzést megelőzően hosszasan elbeszélgetett Sipos Istvánnal, aki elmondta: szép családi házat épített Dombóváron, itt a gyárban lett szakmunkás. A felesége is a gyárban dolgozik. Három műszakban. Ö 4500 i>ö- rül keres, a felesége is megkeresi a 3200—3500 forintot. Korom elvtárs, mielőtt beírt volna a brigádnaplóba, lapozgatott benne. — Ha lenne időm, jó lenne végig lapozni. így is sok érdekes dolog látszik benne, de jó lenne végig olvasni — mondta, miközben írni kezdte a sorokat: „Tisztelettel köszöntőm a szocialista brigád kollektíváját. Nagy örömmel értesültem a közösség munkasikereiről, eredményes együttes munkájáról. Kívánok mindannyiuknak jó eredményeket a gyárban és nagyon sok személyes örömöt, boldogságot.” A. gyár, az építkezés megtekintése után Korom Mihályt és kíséretét a dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezetben várták, ahol Szőke Géza elnök és Bor János párttitkár köszöntötte a kedves vendéget. Szőke Géza, a termelőszövetkezet elnöke tájékoztatójában elmondta: 1948-ban alakult a termelő- szövetkezet hat taggal. — Hattal? — Igen! A mai szövetkezet három közös gazdaság egyesüléséből jött létre. A szövetkezetben dolgozók átlagélet- kora 36 év, az átlagkereset havonta 4463 forint, búzából évek óta ötven mázsa felett van a hektáronkénti átlaguk, a kukoricatermesztésben az elmúlt évben az országban a legjobb eredményt érték el, tehenészetükben a fejési átlag 6420 liter, sertéstelepükön dolgozik a Magyar Népköz- társaság Kiváló Brigádja címmel kitüntetett szocialista brigád, amelynek tagjai az elmúlt évben 136 százalékos telepkihasználással dolgoztak ... Korom Mihály és kísérete, természetesen útközben is sok-sok kérdéssel ostromolva a termelőszövetkezet vezetőit, megtekintette a tehenészti telepet, ahol nem az épületek, az eredmények a látványosak. A telepen Korom elvtárs hosszasan elbeszélgetett Lóki Vendel telepvezetővel, aki tapasztalata mellé szakképzettséget is szerzett és egy kérdésre válaszolva: „Elcserélné-e magyar tarkára a Hols- tein-Frizt?” így válaszolt: „Nem. Ezek többet is termelnek, meg jámborabbak is.” Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára elismerően szólt az Alkotmány Termelő- szövetkezetben elért eredményekről, a látottakról. Búcsút vett a termelőszövetkezet vezetőitől és Tolna megyei látogatását Gunarasban, a fürdő és környéke megtekintésével fejezte be. SZALAI—GOTTVALD Korom Mihály a Láng Gépgyár dombóvári gyárában Sipos Istvánnal, a Rákóczi szocialista brigád vezetőjével beszé Igét 60 éve történt A Magyar Vörös Hadsereg megalakulása A Tanácsiköztársaság a polgári demokratikus rezsimtől dezorganizált, ailig több mint félszázezres, erősen baloldali színezetű hadsereget örökölt — volna. Március 21-e után ugyanis a katonák szétszéledtek és az ellenforradalmi székely hadosztályon kívül, amely az erdélyi fronton állomásozott, alig maradt intakt egység. Újra kellett kezdeni a hadseregszervezést, s beindítani az elkerülhetetlen átszervezést. Nagy feladatok álltak tehát a katonai vezetés előtt. Hamarosan, már március 24-én elfogadta a kormányzótanács a Vörös Hadsereg felállításáról intézkedő rendeletét. E szerint a proletariátus magyarországi osztályhadseregét „a szervezett munkásságból toborzott és a jelenleg fegyverben álló proletár katonákból1” kell létrehozni. önkéntes alapon, fizetéssel, lakáspénzzel, családi pótlékkal — vagyis az átlagos munkás-életszínvonal fenntartásával. A rendelet a Vörös Hadsereg kötelességévé tette a külső és a belső ellenség ellen, a proletárdiktatúra védelméért, a világpro- letárság felszabadításáért való harcot. Felhívott a forradalmi fegyelem betartására és a tisztek mellé (helyesebben alá) politikai biztosokat rendelt. Egyúttal az üzemekben munkás tartalék zászlóaljaik felállításáról is intézkedett. A , forradalmi fegyelem megszilárdítása érdekében a kormányzótanács később feloszlatta a külöinleges körülmények között nehezen működtethető katonatanácsokat. Ennek a helyes intézkedésnek a hatását azonban csökkentette, hogy az egyesült párt szervezetei a hadseregben nem épültek k,i. Hasonlóképpen egyelőre nem volt megvalósítható az .alsóbb parancsnokok választása és a proletár parancsnokok túlsúlyának elérése sem. így a tisztikar maradt a Magyar Vörös Hadsereg legérzékenyebb pontja, annak ellenére, hogy a .harcokban részt vevő aktív tisztek eleinte ki- várási álláspontra helyezkedtek és tényleges ellenforradalmi tevékenységet túlnyomó többségük nem folytatott. A proletárdiktatúrával persze nem rokonszenveztek, de kötötte őket a vállalt fegyelem. A csapattisztek között még volt jó néhány szocialista, kommunista (Seidler Ernő, Zay Dezső, Szántó Zoltán, Rab Ákos és mások, a forradalmakban érlelődöttek, főleg tartalékosok.) A vezérkar azonban nem nélkülözhette a jó képességű, kizárólag nemzeti okokból csatlakozott tiszteket, .akik a nyugdíjazott tábornokok és ezredesek helyébe léptek. Ezek között a tisztek között több későbbi horthysta vezérezredes, vezérkari főnök és magyar «királyi miniszterelnök szolgált vörös karszailaggail a gödöllői főhadiszálláson. A hadsereg értékei közé tartozott, hogy a tényleges katonai vezető, a vezérkari főnök, Stromfeld Aurél személyében kitűnő és elismert katonatiszt volt, de elődje, illetve utódja, Tombor Jenő és Julier Ferenc is szakmailag jogosan élvezték a' tisztek bizalmát. így sokáig az sem okozott különösebb problémát a hazafias, honvédő okokból eleinte lojális tisztikarban, hogy a mindenkori főparancsnok politikai vezető volt. A toborzás 'lelkes hangulatban indult meg huszonötödikén. A cél, ahogy Pogány népbiztos megfogalmazta, a kétszázezres létszám elérése volt. A lelkesedés ellenére — külföldről internacionalisták, a megszállt területekről munkások és szegényparasz- tofc jöttek át jelentkezni a Vörös Hadseregbe — a kezdeti lendület később alább maradt. Április 16-ra a román támadásig körülbelül ugyanakkorára sikerült a létszámot feltornászni mint amekkora a polgári demokratikus népköztársaság idején volt. Az optimálisnak tartott kétszázezer főt pedig az északi hadjárat csúcspontjára sikerült biztosítani. Ennek több oka is volt: részint a toborzási rendszer, amelyet később is csak ellentmondásosan próbáltak felváltani valamifajta erélytelen sorozással, részint az ellenforradalom szabotázsa. A fő ok azonban a háborús vérveszteség, az antimilita- rista hangulat, az öt éve folyó harcok okozta végletes kimerültség volt. Mégis ez a Vörös Hadsereg nehézségeken és száz halálon át száz- barmincháirom napig védte a proletárdiktatúrát, a magyar nemzeti érdekeiket, élesztette a nemzetközi forradalom füzét és ért el a magyar had- történelemben is kimagasló katonai sikereket a dicsőséges északi hadjáratban. D. M. Dalosportré Amit az ember igazán akar... Zenészekkel beszélgettünk zenészekről, és a kórusmozgalom területén tevékenykedő tehetséges emberekről. Valaki megemlítette Czakó Sándornét, a decsi általános iskola tanárát, kórusvezetőkét. „Fantasitikus dolgokat tudnak a gyerekei” — mondta elismerően, de hogy milyen módszerekkel éri el, és hogy egyáltalán, milyen ember Czakó Sándorné Szalay Irén, azt senki sem tudta. — A decsi általános iskola kórusával nagyszerű sikereket értetek el. Az Éneklő ifjúság mozgalomban nagydíjas lett a kórus — egyetlenként a nem zenei tagozatos iskolák közül, ráadásul községi iskola énekeseiként — lemezfelvételetek is készült. Mindennek alig volt valami híre a megyében. Nincs része ebben a te túlzott szerénységednek? Más egycsapásra „híres” lett volna, téged még szakmai körökben seip nagyon ismernek személyesen... — A kórusmunkát az éneklés öröméért szeretem, a gyerekeknek is mindig azt mondom: a versenyek, a fellépések azért jók, mert alkalmunk van felkészülni rájuk, együtt énekelni. Soha sem mentünk sehová sem díjakért, és ha mégis nyertünk, azt ráadásnak tekintettük. Mindig voltak, akik velünk együtt örültek eredményeinknek, és akik értékelték a kórus munkáját, anélkül, hogy ezt bárki igyekezett volna kiprovokálni... Én egyébként sem szeretek beszélni a kórusvezetésről, mert a sok magyarázattól, elemzéstől, szó- csépléstői egy kórus sem lesz jobb. Csak a következetes munkától. — Amit lassan tizenharmadik éve folytatsz, hiszen 1966 óta tanítasz Decsen. Hogyan kerültél Tolna megyébe? — Soproni vagyok, Pécsen jártam tanárképzőbe. Magyar—orosz—ének szakos voltam, de leginkább az éneket szerettem. Utolsó éves koromban tanáraim arra ösztönöztek, hogy jelentkezzem a Zeneakadémiára, s majd térjek vissza a főiskolai tanszékre. Szüleim hozzájárultak, hogy még egy diplomát szerezzek, bár négyen vagyunk testvérek, és a többiek fiatalabbak nálam. így aztán én is elhatároztam, hogy jelentkezni fogok az akadémiára, és előtte egy éven keresztül elsajátítok mindent, ami a sikeres felvételihez szükséges. Pécshez közeli munkahelyet kerestem, ahonnét hetente járhattam vissza a főiskolára. A legközelebbi tanári státus Decsen volt... És én szorgalmasan jártam is Pécsre, készültem az akadémiára, amíg egyszer csak férjhez nem mentem... Férjem beleegyezett volna, hogy végezzem el mégis a Zene- akadémiát, de én akkor már nem éreztem olyan fontosnak. Gyerekeim születtek, négy évig itthon voltam velük, 1973-ban kezdtem el újra tanítani. Megszoktam De- cset és arra is rájöttem, hogy amit az ember igazán akar, azt bárhol elérheti. A zene fontos lehet az életemben — és fontossá tehetem mások számára — akkor is, ha nem főiskolán tanítok, hanem Decsen és a kórusmunka is éppen annyi örömet okoz itt, mintha bárhol máshol vennék részt benne. Sőt, Decs a zene szempontjából eltér az átlagtól, gazdag népművészeti hagyományai miatt itt különösen fontos az éneklés. — Az iskolai kórus mellett hagyományőrző kórusokkal is láttunk szerepelni. A legelső „pávától” a legutolsóig... Rádiófelvételeidet, amin mint népdalénekes szerepelsz, most is hallani. Te vezetted a Csillagrózsa kamarakórust és a decsi nedagóguskórust is. — Azok a rádiófelvételek nem stúdióban készültek, amúgy beszélgetés közben. Nem akartam soha énekesként szerepelni. Csak szeretek énekelni. Sajnos, most éppen szünetel a kórusmunka a felnőtteknél, mert nagyon sokan vannak gyermekgondozási segélyen. Pedig nagyon szeretek felnőttkórussal dolgozni. A gyerekekkel is kevesebbet próbálhatunk, mint korábban. — És ezt ők is bánják? — Azt hiszem, igen. Nem kötelező senkinek kórusba járni. Persze, ha már jelentkezett, és bekerült, akkor rendszeresen kell próbálni. De ha egyszer kizárunk valakit a kórustagok közül, az nagyon nagy büntetésnek számít a gyerekek között... Azt hiszem, szeretnek énekelni, és tudomásul veszik, hogy az igazán szép produkciókért meg kell egy kicsit szenvednünk. — A sikeres szereplések, jutalmak — például a zánkai táborozás — a fárasztó próbákat is elfelejtetik. Zán- kán a nagydíjasok egyenes adásban hangversenyt adtak. Különös érzés lehetett tudni, hogy amit most énekeltek, azt százezrek hallhatják... — Csodálatos volt! A gyerekek is. én is nagyon vidámak voltunk, és nasv kedvünk volt énekelni. Ritka alkalom, amikor valami olyan végtelen örömmel tölti el az embert, mint minket az a fellépés. Pedig amikor megérkeztünk a táborba, tele voltunk szorongással. Egyáltalán — mit keresünk mi itt. ahol a többiek csupa nagy hírű iskolából, nagyvárosokból érkeztek...?! — Rólad akartam hallani, és lám, mindig csak a kórusmunkáról beszélünk. — Velem kapcsolatban más nem érdekes. — Elégedett ember vagy? — Apróságokat leszámítva, igen. — Magyart is tanítasz, és osztályfőnök is vagy. Nem kívántad soha, hogy csak az énektanítással, csak kórusokkal foglalkozz? Azt gondolom, akkor lennének igazán „kiaknázva” képességeid. — Ez nem rajtam múlik... — Mit szeretnél még elérni? — Csak azt, hogy jó kórusaim legyenek... VIRÁG F. ÉVA Fotó: Komáromi Március 24.: A Vörös Hadsereg megalakulása. Szamuely Tibor beszél egy toborzó gyűlésen Czakó Sándorné
