Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-22 / 69. szám

1978. március 22. Képújság 5 Ki lehet nyitni a páncélszekrényt Ma huszonötezer pecsenyecsibét szállítanak el Tolnaszigetről A menetrend kész: Tizen­kilenc órakor érkeznek a ba­romfiipar tehergépkocsijai és éjfél után kiürülnek az istál­lók. Huszonötezer pecsenye­csibét adnak ma át a tolna­szigeti telepen. * Tíz óra után néhány perc­cel érkezünk. A telep csön­des, a ventillátorok surrogva dobják a szabadba a pecse­nyecsirke szagát. Bekopogunk az irodába. Két asszony ül a szépen terített asztalnál, előt­tük kávéspohár. Befejezték a kávézást; jut a vendégeknek is. A héttagú csibenevelő bri­gád két asszonya pihen. Jo­guk van a pihenésre, hiszen túl vannak a műszak felén, és legalább tizenöt mázsa ta­karmányt kiosztottak, elvé­gezték a szokásos szemlét, végigtopogtak többször a csi­betengerben, és nem találtak selejtet, hibásat, kókadozó jó­szágot, szinte az utolsó ellen­őrzések egyikét végezték, mert négy nap múlva indít­ják a szállítmányt. — Nyolc hétig nevelünk egy-egy transzportot, napos kortól. Azaz pontos leszek: a baromfiiparral úgy szól a szerződésünk, hogy a hetedik hét után szállíthatjuk a csi­béket, mert a tápot ez után már tolira hasznosítják, nem húsra. — Mátés Ferencné mondja ezeket. Brigádvezető, tíz éve dol­gozik a tolnaszigeti csibefar- mon — kolléganői szintén nagy gyakorlattal bírnak. Számoljuk csak ki: tíz év alatt hányszor nyolc hét telt el, s mennyi csibét neveltek! Rágondolni is nehéz, nem bajlódni tregy-egy turnusban huszonhatezer csibével. Két istállóban tartják a ba­romfit. Az egyikben tizenegy­ezret, a másikban tizennégy- ezret — de rátartás mindig van, hiszen az Aranykalász Termelőszövetkezet tagjai ké­rik az előnevelt csirkét, s amikor kész az állomány, akkor a rántani valót viszik, vihetik. Az ezer körüli plusz arra is jó, hogy ezekből kifutja a selejt is, mert bármily gon­dos az asszonyok munkája, azért van selejt. A jószág ké­nyes az erősebb fényre, a hu­zatra, a hidegre, a melegre, a tápra, a gyógyszerre. Szinte percnyi pontossággal indít­ják a tápot osztó rendszert, a víz mindig frissen folyik a baromfiak előtt, és a világítás is a korhoz, a napszakhoz igazodó — bár ezek a csir­kék napfényt, nappali vilá­gosságot soha nem látnak. Füvet sem, kukacot sem. Ta­lán még kaparni sem tudnak. Ettől függetlenül húsuk kifo­gástalan. Nemrég volt egy kóstoló, több fajta húshibri­det „vezettek elő”, kirántva, szép pirosra voltak sütve, kö­zöttük háztájiban, „kukacon nevelkedett” csirke is volt. A tolnait kifogástalannak mi­nősítették. Keserű József, az ágazat vezetője elmondja, hogy eddig HYBRÖ fajtát tartottak, ez az első, a ma vágóhídra induló szállítmány a HUBBARD, a Hunniahibrid- nek egy korszerűbb változa­ta. A növekedési súly, a táp­anyag-hasznosítás, az egész­ségi állapot azt teszi indo­kolttá, hogy a HUBBARD-ot tartsák tenyésztésben. A mostani állomány darab­ja másfél kiló körül van. Egy kiló élőhús előállítási takar­mányszükséglete 2,5 kiló. A takarmányt Bonyhádról szer­zik be, kifogástalan minőség­ben — (igen jó kereskedő­partnerek a keverőüzem ve­zetői). Tehát ezek szerint ér­demes ezt a fajtát tartani. A mostani állomány kilencven­nyolc százaléka első osztályú, ezért a BOV kilónként 25,10 forintot fizet. Tessék kiszá­molni, mennyi pénz ez. Szó­val ki lehet nyitni a szövet­Keserű József bemu­tatja a HUBBARD, nyol­cadik hétben lévő csirkét kezet páncélszekrényét. És az idén még legalább négyszer lesz szállítás. Ugyanis alig viszik el ezt a huszonötezer csirkét, menet­rend szerint négy nap múlva érkezik az új, a napos állo­mány, a keltető is úgy prog­ramozott, hogy a húscsirke elszállítása után, a takarítás­fertőtlenítés bevégzésének ide­jére készen legyen huszon­hatezer naposcsibe. Ilyenkor, szállítás-betelepí­tés idején talpon van a bri­gád minden tagja. Szinte éj­jel-nappal dolgoznak. Sok a munka: 1300 négyzetméter területről előbb a szerelők ki­hordják a technikát, majd az asszonyok a trágyát. Tizenöt centiméter vastagon borítja a nyolchetes ürülék a szalmát. A fertőtlenítés nagyon fontos része a betelepítésnek. Leko­pogják az asszonyok: nem tá­madta meg az állományt meg egyszer sem vész. Egyébként a nyolc hétig tartó „szezon” idején sincs pi­henés, hiszen az asszonyok­nak mindig, éjjel-nappal, va­sárnap, ünnepen dolgozni kell. Mátés Ferencné brigád­vezető, Beda Andrásné, Si­mon Mihályné, Auber János- né, Varga Istvánná, Retek Pálné és Felker Antalné bri­gádtagok ezt a nyolchetes szezont is jól zárták. A fize­tésük . tisztességes: háromezer fölött van havonta. Nemrég, a zárszámadáskor, tizenkét­ezer forintot kaptak — heten. Jutalomképpen. A szocialista brigádversenyben elért ered­ményük: több mint figyelem­re méltó. Éppen ezt bizonyít­ja, hogy a tavalyi, jubileumi versenyt kezdeményező har- tai mezőgazdasági üzem szo­cialista brigádjai eljöttek Tolnára, megnézni Mátésné Hámán Kató nevű brigádjá­nak munkáját, eredményeit Ma este jó erőben lévő, vá­logatott férfiak állnak készen — huszonötezer csirkét rak­nak rekeszekbe. Éjfél után — két óra körül végeznek. Ek­kor az első autó már beérke­zik vagy a kiskunhalasi, vagy a kecskeméti BOV-te- 'epre. Hatkor kezdik a vá­gást. Mire Keserű József el­intézi a papírmunkát, csütör­tök délután egy óra körül, akkor a tolnaszigeti pecsenye­csirkék nylonzacskóba cso­magolva a hűtőbe kerülnek... És még aznap megy az in­kasszó, közel egymillió fo­rintról szólón, a tolnai ter­melőszövetkezet egyszámlájá­ra. PÄLKOVÄCS JENŐ GOTTVALD KÁROLY Sertéstartó istállókból alakították ki a baromfinevelőket. Ebből az épületből tizennégy­ezer pecsenyecsibét vittek el. Úgy élünk, ahogy dolgozunk? Érzékenyen reagálunk kör­nyezetünk minden rezdülésé­re. így van jól. Aki átlátja munkahelyének problémáit, jobban érzi az országos gon­dokat is. Addig már eljutot­tunk, hogy felismerjük más hibáját, igyekszünk segíteni abban, hogy ki is javítsa. De a mi hibánkról keveset be­szélünk. 1. Az ország gazdasági hely­zete a bizonyítható fejlődés mellett sem ad arra okot, hogy „hurrá”-hangulatban éljünk. A világ ipara, gazda­sága rohamosan fejlődik. A konkurrencia egyre nagyobb lesz. Az alapanyagok ára a csillagokig emelkedett, a késztermékeké pedig lénye­gesen lejjebb tanyázik. Mi késztermékkel tudunk kilép­ni az országból. Tehát: kö­rültekintő, pontos munkával és alacsony önköltséggel kell termelnünk. Egy biztos: szük­ségünk van importra, a va­lutáért vásárolt gépekre, be­rendezésekre. 2. A statisztikák szerint a 8 órás munkaidőben tényle­gesen csak hat órán át vég­zünk termelő munkát. Ez tény, ezen vitatkozni nem szükséges. Két teljes órát, 120 percet eldobunk, elfecsér- lünk. Magam sem akarom elhinni, hogy egyetlen perc országos szinten milliókat ér a népgazdaságnak. Azt mondja ismerősöm: „Amíg fizetgetnek, én csak dolgozgatok.” Ugye, sokan mondják ezt? A szólás vala­mikor az 50-es években a labdarúgástól indult: „kis pénz, kis foci”. Jópofa válasz, csak hát azt lehet elosztani, amit megtermelünk. Ha csak dolgozgatunk, akkor a válla­latok, üzemek csak fizetget- ni tudnak. Egy másik ismerősöm vé­leménye: „Én esetleg pár száz forintért selejtet gyár­tok, az igazgatónk meg egyet­len licencvásárlással millió­kat dobott ki az ablakon. Nekem levonják a fizetésem­ből az összeget, neki mi baja lesz?” Azt már nem tette hozzá, hogy a vezető már csak volt igazgató... 3. A napokban bukkantam az Alisca lakótelepi kis hídra. „Mindössze” 112 ezer forint­ba került (!). Másfél lépés széles és 15 lépés hosszú. Hogy mi került 112 ezerbe? Aztán, ahogy a téma után jártam, a szakemberek mondták: ennél érdekesebbe­ket is tudnak. Szóval hiába építünk mi százezrekért egy kis hidat, vagy milliókért épületeket, ha nincs olyan értékük. A pénz forog. Az építők telje­sítik bevételi tervüket, a többletet befizetik az állam­kasszába, s mi ugyanazt a pénzt ismét odaadjuk a ta­nácsnak : építtessen belőle. Tulajdonképpen nem nagy dolog. Csak! Nem ösztönöz­zük az építőket a gazdaságo­sabb munkára. És egy ilyen kis hídnak nem kell 20 eze­rért korlát, vagy minek még oda három betongerenda, mi­kor 8 ezerért már raktak be­le vasbetonlemezt és beton­acélt. Feleslegesen sok anyagot használunk fel. Ez nemcsak az építőiparban van így. Mert hányszor esztergálnak má­zsás rézbugából egy 20 kilós alkatrészt, vagy tizes alátétet gyártunk húszas átmérőjű rúdanyagból... tovább min­denki tudná sorolni saját munkahelyén „a példákat. A „mit miért” kérdése na­gyon sok esetben felmerül, de csak folyosói, vagy utcai pletykák lesznek belőlük. Vegyünk másik példát: Szekszárdon a 160 lakásos bérházban tűzcsapokat építe­nek minden emeletre. Szükség van rájuk, mert mi lenne kü­lönben egy tűzesetnél. A baj csak az, hogy az épületet már 1971-ben átadták. Akkor a mostani költségekhez képest szinte ingyért lehetett volna beépíteni. Nem tették. Pa­zarlás? Igen. Közben a mun­kaerőhelyzetről tárgyalunk és siránkozunk... 4. A brigádmozgalom irányí­tói, szervezői gondban van­nak az idén. Kellemes gond­ban. A 60. évforduló tisztele­tére kibontakozó csepeli kez­deményezést nehéz lesz túl­szárnyalni. Ezért félnek, hát­ha nem sikerül továbbfejlesz­teni a munkaversenyt. A bri­gádokat a munkahelyen a mennyiségi vállalásokra ösz­tönzik. Miért? Mert év ele­jén mindig úgy látszik, hogy a terv nagy, nehéz lesz meg­birkózni vele, a brigádok azért vállalhatják a több termelést. Tetszetős, látvá­nyos feladat. Erről a szemléletről jó lenne lehetőleg minél hama­rabb leszokni. A mennyiségi feladatok mellett egyre töb­bet kell törődni a minőség­gel és a gazdaságossággal. Az utóbbi két témával a brigá­dok alig foglalkoznak. Tehát van a brigádmozga­lomban tartalék, csak... Jó, jó, mondhatná a bri­gádvezető: hogyan döntsük el mi azt, hogy valami gazda­ságos-e vagy sem? Mert a gazdasági számításokat a má­sik brigád végzi — valahol fent — az emeleten, ők tud­ják, hogy mi gazdaságos és mi nem. Nehéz lenne együtt dolgozni? Nem. Csak mind­két oldalon több megértést és segíteni akarást kellene látni a másikban. Tudom, sok helyen, ha egy munkás valamit felvet, könnyen megkaphatja, hogy ehhez nem ért, ne szóljon bele. Az­után többet nem is szól, pe­dig sokszor lenne mondani­valója. 5. Ismerek olyan kollektívát, amely javasolta, hogy a több milliós értékű gép helyett csinál jobbat, olcsóbban. Eh­hez segítséget kaptak a vál­lalattól és attól kezdve éjjel­nappal dolgoztak. A szerke­zet egy hónap alatt elkészült, azóta is működik. A Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat TMK-s brigádjáról már ír­tunk. Annak ellenére, hogy mostoha körülmények között dolgoznak, egy üzemcsarnok felépítésével egymillió forin­tot takarítottak meg. Ezt a pénzt fontosabb dolgokra fordítják, esetleg egy olyan gépre, amely szintén millió­kat hoz majd. öreg barátom, aki paraszt- ember volt világéletében, ke­seregve mutatja az út szélén a búza- vagy a kukorica­szemeket. Valamikor talán annyi termett a kis földecs- kéjén, amit most a teher­autókról egy kilométeren le­szórunk a madaraknak. Száraz kenyér, papír és más, hasznos hulladék ügy­ben már rengeteget cikkez­tek a lapok. A megoldás — országos feladat — még min­dig várat magára. Ezek apró-cseprő dolgok, kis ügyek. De ebből lenne a millió. Egy biztos: mindannyian azt várjuk, hogy megszigo­rítják a gazdálkodási, a munkafegyelmet, de azon is kellene gondolkodni, hogy ne kintről várjuk ezt a segítsé­get, magunk lássunk a mun­kához. Biztos lesznek tovább­ra is, akik kilógnak a sorból. Akik azt mondják: „Ti poli­tizáljatok, a pénz nálam van.” Igen, ezek az emberek élnek a kiskapuk adta lehe­tőséggel, de a közösség ereje — így hatalmas közhelynek hallik — talán őket is meg­fékezheti. Ebben biztos va­gyok. Ha mindenki munkája után részesedik, azok kap­ják az anyagi és erkölcsi el­ismeréseket, akik érdemlik, ha nem lesznek „pofapénzek”, kéz-kezet mos ügyek — ak­kor gazdasági életünk a jó eredmények mellett megte­remtheti azt, hogy érdem szerint jobban éljünk. Ad­dig azonban rengeteg a ten­nivaló. HAZAFI JÓZSEF Bizottsági ülés Tavaszi BNV Május 17-én megnyitó A tavaszi Budapesti Nem­zetközi Vásár, a beruházási javak szakvására, immár ötödik alkalommal, május 17-én nyitja meg kapuit a kőbányai vásárközpontban. A vásár május 25-ig tart. Fő célja, hogy korszerű, verseny- képes gyártmányok bemuta­tására ösztönözze a kiállító­kat, növelje a vásáron folyó külkereskedelmi munka ha­tékonyságát, mozdítsa elő a szakmai tapasztalatcserét. Az idei tavaszi BNV sza­kosítása nem változott, a ki­állítók a műszeripar, a hír­adástechnika, irodagép- és számítástechnika, a villamos- energia-termelés és gépgyár­tás, a fémmegmunkálás és kohászat, az építőipar, a klímatechnika, a vízgépek, a járműipar, a könnyűipari alapanyag- és gépgyártás, vegyipar, bányászat áru­csoportok keretében mutat­ják be termékeiket. A beruházási javak szak­vására iránt mind a külföldi, mind a hazai kiállítók köré­ben nagy az érdeklődés. Ez ideig a szocialista országok­ból Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szov­jetunió, a nem szocialista országokból Anglia, Ausztria, Belgium, Brazília, Dánia, Franciaország, Finnország, Hollandia, Japán, Kanada, Lichtenstein, Luxenburg, Norvégia, NSZK, Olaszor­szág, Spanyolország, Svájc, Svédország, az USA és Nyu- gat-Berlin kiállítói jelentkez­tek technikai újdonságaik­kal. Tegnap Szekszárdon, Hor­váth Józsefnek, a TESZÖV elnökének vezetésével ülést tartott a megyei tanács me­ző-, élelmiszer- és vízgaz­dálkodási bizottsága. A me­zőgazdasági és élelmiszer- ipari termelés 1977. évi ta­pasztalatairól Barsi Mihály, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmiszeripari osz­tályának vezetője tartott előadást. Az Állami Gazdasági Ba­ranya—Tolna megyei Főosz­tálya tájékoztatóját Dudás József főosztályvezető ismer­tette. A forgalomba hozott élel­miszerek minőségvizsgálatá­nak tapasztalatairól Kacsko- vics Miklós, a MÉVI igaz­gatója tájékoztatta a bizott­ság tagjait. A vita után a bizottság egységes állásfoglalást ala­kított ki. Az első és a har­madik napirendben szereplő témák egy-egy későbbi me­gyei tanácsi vb-ülés anyagá­ban is szerepelnek majd. Az asszonyok brigádjának kifogástalanul tiszta, korszerű, szép „szállása” van. Ez a felvétel a társalgóban készült

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom