Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-11 / 239. szám
A ^PÚJSÁG 1977. október 11. Moziban Santiago fölött esik az eső Tv-napló A korhatár Az a szülő vesse rám az első követ, akinek még nem volt egy gyenge pillanata, amikor megengedte a tíz év körüli gyerekének, hogy a korhatár nélküli esti tv-filmet megnézze. Mert ugye az ember bízik azokban, akik a korhatárról döntenek. Igaz, volt már rá példa, hogy nem értettem, miért tizenhat éves kornál húzták meg a vonalat egy szirupos történetnél, amiben a legnagyobb erkölcsrombolás egy futó csókolózásban kimerült. (Olyanban, ami gyenge utánzata volt az úton- útfélen láthatóknak.) Olyan is volt, amikor az tette tizennyolc éven felülivé a filmet, hogy nyakatekert lelkiéletet éltek a szereplők két órán át. Ám ezekre nyilván áll a közmondás: „Jobb félni, mint megijedni”, hátha megzavarja a gyereket az a szöveg, amit nem is ért. így igaz: vigyázni kell! De! Nem árt jobban figyelni. Például: vasárnap este ment a Queimada című, korhatár nélküli olasz film. A rádióújság kedvcsinálónak szánt sorai után érdekes, tanulságos. Nézze a gyerek, amíg el nem álmosodik. Nem addig nézte. Az első öt percben látott kivégzés után az ágyába menekült, és még sokáig nem tudott elaludni. Én sem. Vajon a korhatárt megállapítok sem? <F> Rádió Születésnapra készülve A chilei tragédia, mely ma is tart, az egész világot megrázta. Kirobbanása pillanatában hevesebben, hogy aztán az idő múltával az indulatok átgondolt és kitartó harc serkentőjévé alakuljanak át. A szenvedő chilei néppel való szolidaritásnak sokféle formája van. Ide tartoznak a tiltakozó táviratok éppúgy, mint a szolidaritási gyűlések, vagy a művészeti alkotások. A „Santiago fölött esik az eső” című színes, szinkronizált francia—bolgár filmben olyan ismert nevű művészek vállaltak szerepet, mint Jean-Louis Trintignant és Apnie Girardot. Nem a leghálásabb és nem a legnagyobb szerepeket, alighanem épp szolidaritásuk bizonyítékaként. A film természetesen Al- lende elnök tragikus haláláról, a Pinochet-puccsról szól. Ma már tudjuk, hogy miben hibázott a tiszta kezű és tiszta szívű Allende elnök. Élete utolsó óráiban valószínűleg ő is tudta. A francia—bolgár film ennek az eseménysorozatnak színes történelmi illusztrációTadeusz H. Rolski lengyel repülő ezredes nevét; akinek -„Fehér sas kék mezőben” című életrajzi könyve a Kossuth- és a Zrínyi-kiadók közös gondozásában nemrég került az olvasók kezébe; aligha jegyzi majd az irodalomtörténet. Ezzel valószínűleg ő is számolt. Könyve mégis jó, élvezetes, érdekes olvasmány. A második világháborúról — ami úgy látszik még nagyon hosszú ideig nem megy ki az emberiség fejéből — sokan és sokat írtak. Milliós seregeket vezérlő marsallok éppúgy, mint hadosztály- parancsnokok, vezérkari főnökök. ja. Jól mutatja a katonák eltökéltségét és szervezettségét, kissé úgy érezzük, eltúlzottan a Népi-egységét. A forgatókönyv (Hevio Soto) lehetne jobb is. A képszerűen megelevenedő visz- szaemlékezések Allende megválasztásának mámoros óráira, gyakran összemosódT. H. Rolskit vadászrepülő századosként érte a német orvtámadás. Becsülettel végigverekedte hazája légterét, ócska papírmada- rakkal, melyeken az akkor legkorszerűbbnek számító hitleri légierővel csak bátorság dolgában vehették fel a versenyt, de technikai téren reménytelenül alulmaradtak. Aztán elfogyott a lengyel haza légtere, Rolski és sok tízezer bajtársa útrakelt, hogy máshol harcoljon a nácik ellen. Románia, a Közel-Kelet, Afrika, Franciaország volt az útja. Franciaországban végigélte azt, amit otthon. A vezetés kapkodását, fenak a részletekre kevésbé emlékező néző tudatában az utolsó órákkal. A demokráciába vetett illúziók, szent naivitás áll szemben a teljesen illúziótlan fasizmussal, ezt viszont jól érzékelteti a „Santiago fölött esik az eső”. jetlenségét, az összeomlást. "Végül a hűvös, szívós és okos angoloknál értek révbe a lengyel pilóták. Angliában egyrészt elismerésre méltóan tudtak szervezni, másrészt eszükbe se jutott megadni magukat a németeknek. Az Angliai Csatában, amikor Gőring Luft- waffe-ja vereséget szenvedett, minden tizedik brit vadászgépen lengyel pilóták repültek. Később, ahogy a szövetségesek légiereje óriásivá növekedett, arányuk természetesen csökkent, de harcoltak egészen addig a pillanatig, amíg 1945. május 8-án az Andrews Field-i repülőtéren egy A Jelenkor októberi száma Gazdag, változatos tartalommal jelentkezik a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új száma. A lírai rovatban többek között Csorba Győző, Csukás István, Dedinszky Erika, Garai Gábor, Hajnal Anna, Kálnoky László, Pás- kándi Géza, Rába György és Vihar Béla költeményeit olvashatjuk. A szépprózai írások sorában Kiss Dénes, Kolozsvári Papp László, Mészöly Miklós és Nemes György művei kaptak helyet. A művészeti közlemények közül kiemelkedik Martyn Ferenc esszéje. Beszámolót találunk emellett Dévényi Iván képgyűjteményének győri kiállításáról, s néhány új képzőművészeti kiadványról. Az „Irodalomtudósaink fóruma” sorozatban Gyer- gyai Alberttel beszélget Szávai Nándor. Közli továbbá a folyóirat a televízióban bemutatott Sőtér István- portréfilm szövegét. A kritikai rovat élén Sőtér István, Kálnoky László és Csukás István műveit elemzi Pomogáts Béla, Csűrös Miklós és Szakolczay Lajos. szenvtelen hang nem közölte a kővé dermedt pilótákkal: „The war is over” — vége a háborúnak. Rolski ekkor már ezredes, a legmagasabb angol és lengyel kitüntetések tulajdonosa, aki harcolt, de akinek korántsem tetszett minden. Történetesen a védtelen Köln porrá bombázása sem. Csapattiszttől szokatlan tárgyilagossággal ír: „A pusztítás, a gyilkolás útjának minden újabb szakasza kegyetlenebb volt a korábbi szakaszoknál. Tisztán láttam, hogy a kölni bombatámadás a légi háború új, kíméletlenségét és pusztító erejét tekintve ismeretlen fázisát vezette be”. Rolski ezredes nem bizonyult rossz jósnak. (ordas) A fenti című műsorral a Pécsi Stúdió jelentkezett a/, elmúlt .hét csütörtökén a Petőfi-adón. Illyés Gyula november 2-án lesz 75 éves. A szép évforduló kapcsán hangzottak el Baranya és Tolna megyei beszélgetések a költőről, arról, hogyan készülnek tájegységünkön a születésnap megünneplésére. A bevezető részben megyénk tanácselnöke, dr. Sza- bópál Antal mondott hangulatos köszöntőt, majd lapunk munkatársa, Csányi László 'kritikus, esszéista elevenített fel két emlékezetes találkozót megyénk szülöttjével: a rácegresi 1962-es villanygyújtási és egy hegyoldali borozáskor megtörtént tenyérjóslást. Az előbbi a költő közéleti versének gyakori hasznát mutatta be (bevezették Rácegresen a villanyt), az utóbbi pedig hosszú életet jósolt I llyésnek. Baranyával újabb keletű Illyés Gyula kapcsolata. Erről beszélt Nógrádi Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójá: milyen megújító hatással voltak Illyés új drámái a színház munkásságára. Illyés pedig a színháznak mond köszönetét azért, mert alkotói aktivitását elősegítette. Drámaíró ajándéka születésnapja alkalmából szinte nem is lehet más, mint egy új mű, a Csak az igazat. Ezzel lepte meg a pécsieket, beszélt is erről a munkájáról, melyet november 1-én mutatnak majd be. (Tulajdonképpen két egyszemélyes drámáról van szó, melyet a pécsi társulat Szekszárdra is elhoz.) A színház ajándéka pedig a Bánk bán, a Testvérek és a Dániel az övéi közt című Illyés-alko- tások felújítása lesz. A műsor befejező részében Holl István és Győri Emil pécsi színészek vallomásai után ismét Illyés Gyula beszélt, arról, hogy mit jelent számára a 75 év, s tett ismét éltéig tartó lírai fogadalmat az írásra. A jól szerkesztett műsor elérte célját, az ízes beszélgetésekkel, lírai vallomásokkal, gratulációkkal. — herczeg — O. I. Könyv Egy becsületes katonatiszt 8. A várt siker elmaradt. Kiderült, Ady Endre nagyszerű újságíró, páratlan költőtehetség, de a színpadi komponálás nem az ő kenyere. Ettől függelenül nagy nimbusza volt színházi berkekben, s a legkiválóbbak tartottak vele barátságot: meghitt, kölcsönös becsülés fűzte Üjházi Edéhez, a színésznők közül pedig Fedák Sári és Márkus Emília tisztelte benne a kivételes művészt. Ugyancsak 1902-ben találkozott Jókai Mórral, akiinek könyveit oly buzgón falta nagy- károlyi és zilahi gimnazista korában. Jókai fiatal feleségével, Grósz Bellával együtt vett részt Kolozsváron Fadrusz János híres Mátyás-szobra felavatásán. Hazafelé jövet vendégül látták Nagyváradon, ahol Ady az irodalom helyi notabiIrtásaként üdvözölhette a legnagyobb magyar prózairót. Mondani is felesleges, hogy a nagyváradi fanomén semmi rácsodálkozást nem tanúsított, sőt némi visszatetszést keltett benne, hogy Jókai időközönként — senkitől se zavartatva magát — kortyolgatta konyakját a zsebében hordott lapos üvegből. De mindezek csak apró érdekességek a váradi mozgalmas három esztendőből. Immár szűknek érezte a bihari megyeszékhelyet is. Többre, teljesebb önmegvalósításra vágyott. Éppen az újabb nagy lépés lehetőségeit fontolgatta, amikor segítségére jött a szerencsés véletlen. LÉDA ÉRKEZÉSE A tevékeny évszakokban oly mozgalmas, lendületes Nagyvárad néhány nyári hétre mindig unalmas fészekké változott. Tehetősebb polgárai, a közhivatalnokok éppúgy, mint a kereskedők, orvosok, ügyvédek családostól nyaralni utaztak Ostendétől Abbáziáig, a Magas Tátrától Tusnád-fürdőig, Pöstyéntől a svájci tavak partjáig. Ady ilyenkor is Váradon maradt, legfeljebb néhány napra haza-haza ruccant a szülői környezetbe. A vakációs pangás idején különösen érezte, hogy tágabb mozgástérre lenne szüksége. Ezt a hangulatát fejezi ki alábbi vallomása: „.. .bár Budapestet sok aí- fektálással lenéztem, a vidék sértett, nyomott, s a legfantasztikusabb terveim voltak: London, vagy talán Szentpétervár, Moszkva, de nem, mégis Párizs”. Ebbéli latolgatása közben, épp a nyaralási szezon idején érkezett meg Párizsból édesanyja látogatására a Nagyváradról elszármazott híres asszony, Diósi Ödönné, de akit inkább Brüll Adélként emlegettek. Fehér Dezsőné, a Nagyváradi Napló főszerkesztőjének felesége gyermekkori barátságot tartott vele. Brüll Adél Párizsban is rendszeres olvasója volt a Nagyváradi Naplónak, Ady munkásságát minden részletében figyelemmel kísérte. Hazajöttének bevallott oka mellett célja volt megismerkedni a nagy hatású költőújságíróval. Fehér Dezsőné mutatta be egymásnak őket 1903 júliusában, közös vacsora alkalmával, a Korona Kávéházban. A kölcsönös rokonszenv gyors fejleményekben folytatódott. Másnap már kettesben mutatkoztak a város nyilvánossága előtt. Ady nem habozott. Nőügyekben különben sem • szokott bizonytalankodni. Brüll Adél tökéletesen illett vágyaihoz. Igaz, hét évvel idősebb, de 34 éve ellenére friss szépség, előkelő jelenség, a választékos ízlés hibátlan pompájában. Külsőre a legkényesebb párizsi divat megtestesítője, műveltségében, szellemi csi- szoltságában, érdeklődési körében a megálmodott asz- szonyideál Ady számára. Kissé bizarr, de semmi esetre sem visszatetszést keltő múlt állt Adél mögött. Atyja, Brüll Samu vagyonos nagyváradi kereskedő volt, szép hozománnyal ment férjhez a szép Adél a szintén nagyváradi, szintén kereskedő Diósi Ödönhöz. Egy ideig Szófiában éltek, magas körökkel tartottak baráti és üzleti kapcsolatokat, de máig sem tisztázott ok miatt egyik percről a másikra el kellett hagyniok a bolgár fővárost. Párizsban telepedtek le, Diósi Ödön tehetséges, noha mérsékelten sikeres vállalkozásokkal állt talpra. Nagy vagyonra sohasem tettek szert, de jövedelmükből módos, csaknem nagypolgári háztartást vezethettek. Adél az érdeklődéséhez méltó hozzáértéssel vonzódott a muzsikához, a festészethez, az irodalomhoz. Különösen a modern francia lírát tartotta sokra, és bizonyos volt abban, hogy a Nagyváradi Napló hasábjairól megismert Ady Endréből a legjelentősebb magyar poéta válhat, ha sikerül átmenteni a világ akkori szellemi központjába a nagyváradi elszigeteltségből. Soha, egyetlen alkalommal sem csalták meg Ady Endrét az ösztönei. Most is határozottan érzett rá esélyeire. Tudta, hallgatnia kell Diósiné Brüll Adélra. A legkisebb tétovaság nélkül fogadta hát el a Párizsba invitáló ajánlatot. Ideiglenes búcsúzásukkor azzzal a megállapodással kísérte Budapestig az asz- szonyt, hogy rövid néhány hónapon belül követni fogja. Kapcsolatuk szorosságának igazolásaként rövidesen megjelent a Nagyváradi Naplóban első Léda- verse, A könnyek asszonya címmel. Ettől kezdve minden lépése szakadatlan, lázas készülődés volt Lédához. S itt jó előre el kell oszlatni mindenféle hamis mendemondát arról, hogy Ady Endrét anyagi függőség kötötte Párizsban Diósi Ödönékhez. Készülődése legnagyobbrészt épp a kinti megélhetési feltételek biztosításából állt. Anyagi önállóságára mindig kínosan vigyázott. Segítségre ugyan gyakran szorult, de ez soha nem maradt viszonzatla- nul. Egyáltalán, pénzügyi kicsinyességek szóba sem jöhettek. Gond nélkül költötte a pénzt, ha volt, s ha elfogyott, foggal-körömmel, verejtékes munkával iparkodott új összegeket szerezni. Párizsba készülődvén, mindeféle ábrándos hóbortokat mellőzve, szinte nyárspolgári józansággal próbálta megalapozni kinti egzisztenciáját. Ajánló leveleket szerzett be, egyezséget kötött írásai elhelyezésére a Budapesti Hírlappal és a Pesti Naplóval, támogatást kért Szilágy vármegyétől, amelynek őszi közgyűlése meg is szavazott számára 600 korona segélyt. Nem volt érzelgős. Józan érdekeit tartva szem előtt, audenciát kért gróf Tisza István miniszter- elnöktől, akit pedig szívből utált és megvetett. Gyakran mondogatta róla: a gróf apja, Tisza Kálmán még úgy kormányozta Magyarországot, mint egy patriarchális alispán a vármegyét; Tisza István viszont úgy bánik az országgal, mint egy komisz főszolgabíró a járásával. Mégis eltökélte Ady, hogy ösztöndíjat kér párizsi tartózkodásához ettől a „komisz főszolgabírótól". Fogadta a miniszterelnök, de kérését elutasította. Udvarias hűvösséggel bánt vele. Ady önérzetét súlyos seb érte. Szomorúan jegyezte fel újságírónoteszébe: „Istenem, tudják-e ezek a kegyelmes urak, hogy az ajtajukon alázattal kopogtató kis firkászok hogy lenézik őket...” (Folytatjuk) i Jövő héten a Riasztólövés című új magyar filmről írunk filmjegyzetet A holnap elébe
