Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-15 / 87. szám
/tolnaV , , a Képújság 1977. április IS. A közoktatás kérdései A művelődési hátrányok eltüntetéséért Beszélgetés Csöregh Évával, az MTA pedagógiai kutatócsoport munkatársával A Tolna megyei pedagógiai napokon tartott-előadást a művelődési hátrányok leküzdésének lehetőségeiről és feladatairól Csőregh Éva, a Magyar Tudományos Akadémia pedagógiai kutatócsoportjának munkatársa. — Mikor alakult a kutató- csoport és milyen céllal? — 1972-ben alakult és az a célja, hogy elméletileg és tudományos eszközökkel munkálja ki a jövő iskola- rendszerét. Természetesen nem dolgozhatunk csak a jövőnek, már a jelenlegi iskolarendszerben is hasznosítható elméleti és gyakorlati eredményekre törekszünk. — Tulajdonképpen mit jelent az, hogy művelődési hátrány? Kezdetben volt a fizikai dolgozók gyerekeinek a segítése, még a naplóba is beírták az F betűt. — Nagyon gyakran használunk szavakat, kifejezéseket anélkül, hogy végiggondolnánk, hogy mit jelent és mi lesz a következménye. A betűs jelölés szerintem kisebbrendűségi érzést keltett a gyerekekben, a pedagógusokat pedig kisipari többlet- munkára kényszerítette. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy az a gyerek, aki tizenegy hónap alatt nem tanult meg valamit, az a meghosz- szabbított iskolaév két hetében bármit is be tud hozni, akkor, amikor a többi gyerek már nyaral és a pedagógus is holtfáradt. Paradox helyzetek jöttek létre. Én magam egy csepeli iskolában tanítottam, harmincöt gyerekem közül harminchárom volt fizikai dolgozók gyereke. Hogyan foglalkozhattam volna velük megkülönböztetetten? — Engedjen meg egy közbevetést. Látszatra folyton nő a művelődési hátrányban lévők száma, másfelől meg egyáltalán nem biztos, hogy a fizikai dolgozók gyerekei emberileg hátrányos helyzetben lennének. Mondok egy példát, lehet hogy egy gyári szakmunkás gyereke nem tanul franciául, és nyolcadikos korában még nem hallotta Picasso, vagy Antonioni nevét, ezzel szemben megtanult dolgozni, a szociális érzéke, világnézete sokkal korszerűbb és kiegyensúlyozottabb, mint mondjuk egy ilyen irányú ismeretekkel is teletömött fejű értelmiségi gyereké. — Pontosan erről van szó. Itt kapcsolódik a mi alcsoportunk munkája a ma iskolájához. Az iskolai követelményrendszer az intellektusra és az ismeretekre épít, mindezek közvetlenül kapcsolódnak a nyelvi • kifejező- készséghez, márpedig a művelődési hátrány éppen az ismeretek és a kifejezőkészség hiányosságait jelenti. Kísérletek bizonyítják, hogy az intellektus az intelligencia alig fejleszthető, míg megfeledkezünk a kreatív képességegyüttesről, amelynek fejleszthetőségét éppen az én egy éve folyó kísérletem hivatott bizonyítani. — A kreativitást általában és hétköznapi nyelven a művészi tehetséggel kapcsolják össze. Mit jelent ön szerint a kreativitás? — Fantáziát, alkotóképességet és egyáltalán nem csak a művészit érzem ezalatt. Rugalmasságot a kudarcok elviselésére. Csupa olyan tulajdonságot, amely a hétköznapi munkában és a valódi közösségek kialakulásában egy ember előnyére lehet. A Fővárosi Pedagógiai Kutató- intézet már feltárta a művelődési hátrányok szociális összetevőit. Nagyjából három csoportra oszthatók az előidéző okok. Az elsőbe a művelődéstől távol élő, az iránt közömbös szülők gyermekei tartoznak, akiket rossz iskolai emlékek elidegenítettek az intézménytől, annak követelményeit nem értik, ezért szemben állnak vele. A szembenállás konfliktus helyzetet teremt a gyerek számára is. A spontán tiltakozásra az iskola, a pedagógus visszautasítással reagál. A gyereket kudarc éri és máris tudatosan fog szemben állni nemcsak az iskolával, de a művelődéssel általában. A másik csoportba azok a szülők tartoznak, akik azt megértik, hogy elemi tudásra szükség van, de gyerekük tanulását nem segítik, vagy nem is tudják segíteni. Ez a csoport már meg nem értő azonosulást mutat az iskola követelményrendszerével. A harmadik csoportbéliek fontosnak tartják az iskolát, segítik a tanulást, de csak az osztályzatok érdekében. A rossz osztályzatot büntetik, nem kedvező ezért a család légköre a képességek szabad kibontakozásához. Az első kettőben nincs is motiválás művelődésre, a harmadikban van ugyan, de az értékorientáció helytelen, mert nem biztosítja a későbbi igényt a művelődésre. Természetesen mindez összefügg más. társadalmi tényezőkkel is, például a településszerkezettel. A mi vizsgálataink kimutatták, hogy a sok hátrányos gyerek a hátrányos helyzetű iskolákban nevelődik, vagyis olyan iskolában, ahol nem elég jók sem a tárgyi, sem a személyi feltételek. Ma még elég jól meg lehet élni tanulás, művelődés nélkül is, tehát a társadalmi értékek rendszerében sincs még elég rangja a művelődésnek. — Ha a hátrányos helyzet objektív társadalmi és környezeti hatásokra jön létre, hogyan szüntetheti ezt meg az iskola? — A jelenlegi elavult rendszerrel szerintem sehogy, inkább újra termeli a hátrányokat. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy számszerűen növekednének, ez csak látszat, ami abból adódik, hogy ma már legalább beszélünk róla és igyekszünk feltárni kik vannak ilyen helyzetben és hogyan segíthetnénk nekik. — Kérem, foglalja össze a kísérletének lényegét. — Csepelen, másodikosokkal kezdtük el. Hetenként kétszer két órát foglalkozunk a gyerekekkel, szombaton és hét végén a szülők is eljönnek közös kirándulásainkra. A kreatív képességegyüttest igyekszünk fejleszteni. Például meg kell tanulni először a testünk, érzékszerveink használatát. Ezt játékokkal csináljuk. Mondjuk lassú kopogtatás kezdődik, akkor az a játék, ki jött? öreg ember. Ha gyors a kopogtatás, akkor fiatal. Ez elindíthat egv fantáziasort. Még milyen ez az ember és hova megy? Vagy mindenkinek meg kell merevedni, majd hirtelen hangra, gyors mozgást végezni úgy, hogy ne ütközzenek össze. A vakjátékban behunyt szemmel tájékozódnak a gyerekek és ismernek fel tárgyakat. — Ezeknek a játékoknak egy részét már alkalmazták az óvodákban és a gyerekek is spontán játszanak efélét. Tehát nagyon egyszerű dolgokról van szó. — Valóban, talán az új óvodai nevelési programban már vannak jelei a kreatív képességek fejlesztésének, az iskolákban viszont semmi, holott nagyon egyszerű lenne elsajátítani a módszert és már az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ez segíti az intellektus fejlődését. Az országban imitt-amott néhány pedagógus él a módszerrel, de még nem vált intézményessé, amit mi szeret-, nénk elérni. Ezt persze a pedagógusképzésben kellene kezdeni. Az ifjúsági mozgalom is sokat segíthetne, hiszen mi sem jellemzőbb, mint hogy foglalkozásaikat a gyerekek őrsi órának hívják. — Sok ellenzője van a pedagógiai kísérleteknek, úgy tűnhet az iskola egyébből sem áll, mint kísérletekből. ■ Szabad-e gyerekekkel kísérletezni és nem alakit-e ki újabb különbségeket? — Ha úgy teszi fel a kérdést, hogy gyerekekkel, akkor természetesen nem szabad. De a mi kísérletünk, és azt hiszem egyik sem sérti a gyerek, az ember személyiségének integritását. — Köszönjük a beszélgetést. IHÁROSI IBOLYA Sz. Harsányi János : Havasi Gabor kinézett az ablakon. A fákon verebek gubbasztottak, a járda nyálkás-csúszósnak tűnt, a füst a földre lapult. Átlagos őszi nap van! — állapította meg. Rágyújtott. Hangosabbra állította a rádiót, bekapcsolta a villany- borovát, meghallgatta a reggeli krónika harmadik kiadását, fogat mosott, lezuhanyozott, miközben főtt a kávé, elrakta az ágyneműt, felöltözött és elindult a munkahelyére. Minden úgy történt, ahogy évek óta történni szokott. Mégis különösnek érezte ezt a napot. A munkahelyén is állandóan a feleségére gondolt. Egyik cigarettát a másik után szívta és a kifújt füstben látta a feleségét. Felidéződtek benne a beszélgetések. — Jó volna egy kisfiú! — A Jutkára is majdnem rámentem! — Igaz, tudom, de... — Ha más megszüli, én felnevelem! — mondta a felesége és nevetett. — Bolond vagy! Ha egy anya megszüli a gyerekét — nem válik meg tőle. Többé nem került szóba a kisfiú. Tizenkét évig. Ami történt — véletlen volt! — Terhes vagyok! — mondta egyik napon a felesége. A felesége komor, ő pedig vidám volt. Magához szorította a törékeny asszonyt, felemelte, megcsókolta. — Drágám! Ne légy szomorú! Lesz egy szép kisfiúnk! — Nem lesz! Nem szülhetem meg! — Nem szülheted meg? Nem akarod megszülni? — Ha akarnám sem szülhetném meg. El kell vetetni! — El kell vetetni? — kérdezte szótagolva. — Miért? — Rubeolajárvány van a bölcsődében. — És mi közünk nekünk ehhez? Leültek. Mindent megtudott erről az átkozott betegségről, amelynek lényege: az anyaméhben is megkaphatja a gyerek és szinte biztos, hogy testi hibával születik: hiányzik a karja, lába... Mindent megértett. Akkor. Csekély esélyük volt. Felelőtlenség lett volna kockáztatni. Bekísérte feleségét a szülészetre. Holnapután kiengedik. Már a délelőtt is nehezen telt, de délután négy óra körül, amikor úgy gondolta: a felesége már túlesett a műtéten — sírás gyötörte. Munkaidő után, szokásához híven sétálni indult. De ezen a napon nem sétált: futott, rohant, mint akit kergetnek, mint aki ki akar szaladni a világból. A telefonálás sem nyugtatta meg, pedig a nővér hangja nagyon kedves, kellemes volt. — Minden rendben! — Ne nyugtalankodjék! Rutinműtét az ilyen. — És mi volt? Kisfiú? — Nem tudom! — válaszolt a nővér és letette a kagylót. Tizenegykor kapcsolta le először a lámpát és éjfélkor kapcsolta fel másodszor. Fél kettőig égett a villany. Számolt. Tizennyolcezer-hatszázhetvenkilenc volt az utolsó szám, amire ébredéskor emlékezett. Arra ébredt, hogy a lába a heverő szövetét érzi. Alaktalanná gyűrte maga alatt a lepedőt. Álmában játszott. Labdázott, kergetőzött, hahózott, hempergett, nevetett, bújócskázott. A kisfiával. Szép volt. Holnap hazajön a felesége. Egyedül. Plakátkiállítás Az idén is megrendezték Budapesten a múlt év legjobb plakátjait bemutató kiállítást, összeállításunkban 3 fődíjat nyert plakátot mutatunk be. nemzetközi nőnap március 8Mim mii nr VMM llll< IS« ti tlKOII A járvány. Tervezte: Finta József Az ötödik' pecsét. Tervezte: Bakos István Nemzetközi Nőnap, március 8. Tervezte: Szilvás? Nándor
