Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-04 / 131. szám

▼ Vissza a sportpályára! Dunaföldvár I, Tamási és Nagymányok RADIO—TV KOSSUTH RADIO Érdekes mérkőzés volt a brazil Városban. Egy európai és dél­amerikai játékosokból összeál­lított vegyes csapat mérkőzött Rio de Janeiro és Sao Paulo legjobbjaival. Az európai—dél-amerikai együttesben szerepelt a holland Cruyff is, ő is lőtte az első gólt a 10. percben. Ezt a 65. perc­ben Tonninho egyenlítette. A 63. percben egyébként Cruyff sérülése miatt elhagyta a já­tékteret, így csapata végig 10 emberrel játszott, mivel már nem volt tartalék játékosuk. Hírek Szombaton Simontomyán kerül sor a Bőrös-kupa megyei döntőre, melyen a megye különböző részei­ből mintegy 150-en vesznek részt. Női kézilabda, kispályás labdarú­gás, sakk és asztalitenisz sportág­ban kerül sor vetélkedőre, az első helyezettek jutnak tovább a Bő­rös-kupa országos döntőjébe. * A megyei ökölvívó-szövetség Pakson rendezi júniuás 13-án a megyei serdülő és ifjúsági bajnok­ság második fordulóját. A verseny­re a paksi Duna menti fiatalok ta­lálkozójának eseményeként kerül sor. 9 A megyei röplabdabaj noks'ág eredményei: Bonyhád—Báta 3:0, Medina—Bonyhád 0:3, Báta—Medi­na 3d). A bajnokság III. fordulóját Szekszárdon, a városi sporttelepen rendezi a szövetség, vasárnapi, * A szekszárdi városi kispályás labdarúgó-bajnokság eredményei. 1. csoport: TOTÉV—Népbolt 1:3, Tervező I.—Tűzoltó 5 :2, Műszer I. —Felsőváros 2:0, Mezőgép I.—BHG 8:3, pénzintézet—APOR IP, Mű­szer KISZ—Tm. Vízmű 1:5. A ver­seny állása: L Tervező I. 12, 2. Tm. Vízmű 12 3. Tűzoltó I. 12, 4. ÄFOR 10, 5. Pénzintézet 10, 6. Nép­bolt 8, 7. BHG 6, 8. TOTÉV 6, 9. Mezőgép L 6, 10; Műszer X. 6. 11. Felsőváros 4, 12. Műszer KISZ 2 ponttal. A II. csoport eredményei: Tűzoltó IL—Irodagép 1:4, Költség- vetés—Városgazdálkodás 0:2. DÉ- DASZ—Gabonafelvásárló 1:3, Kór­ház-Beruházás 0:0, ÉPFU—Spar­tacus 3:0, Mezőgép KISZ—GELKA 9:0, Gázmű—Bm. Dózsa 2:0, Tej­üzem—Tervezők H. 1:0. A bajnok­ság állása: 1. Kórház 13, 2. Mező­gép 13 3. irodagép 11, 4. Tejüzem 11, 5. Gatoonafelvásárló 11, 6. ÉP­FU 9, 7. Városgazdálkodás 9, 8. Beruházás 9, 9. Gázmű 8, 10. Spar­tacus 8, H. Tervezők n. 6, 12. Elektromos 5, 13. Tűzoltók II. 4, 14. GELKA 4, 15. Költségvetés 3, 16. Bm. Dózsa 2 ponttal. A III cso­port eredményei : ÁFÉSZ—Patyolat 0:3, Városi KISZ—AGRO KÉR 6:0, Gyár-Gépszerelő—TÁÉV I. 2:4, BVK-Öra-Ékszer 3:4, Volán—Épí­tő Ktsz 2:4 Gabona.—TAÉV II. 1:4, Megyei Tanács—Gemenc 4:1. A csoport állása: 1. TAÉV I. 13, 2. Patyolat 10, 3. Építő Ktsz 10, 4. Volán 9, 5. TAÉV II. 9, 6. Városi KISZ 9, 7, Óra-Ékszer 9, 8. ÁFÉSZ 6, 9. BVK 4, 10. Gabona 4, 11. Gyár-Gépszerelő 3, 12. Tanács 2, 13. Gemenc 2, 14. AGROKER 0 ponttal Járási labdarúgás D. Vasas—-Dalmand 2:2, Kocsola —Szakcs l:l Döbrököz—Nak 18:1, Attaia—Dombóvári Tsz Q;Q* Kurd— Kaposszekcső 4UJ« A bajnokság állásai 1. D. Tsz 2. D. Vasas 3. Döbrököz 4. Dalmand 5. Kurd 6. Kocsola 7. Attala 8. Szakcs 9. K.szekcső 1*0. Nak 18 13 2 4 51:18 27X 18 10 5 3 53 :23 24 18 10 1 7 54:36 21 18 8 5 5 36:29 21 18 6 6 6 31:30 18 18 6 4 8 38:39 16 17 6 3 8 40:41 15 18 5 2 11 27:49 12 18 5 1 12 32:60 11 17 4 3 10 35:72 11 Teke NB III Dombóvár tavaszi első 1. Dombóvár 2. Sztl. ÁFÉSZ 3. P. Kesztyű 4. K. Vasas 5. Tm. Építők 6. K. Közút 7. MTE c. K. Fáklya 9. Szászvár RI, K. Építőle 9 6 - 3 49:23 12 9 6 - 3 44:28 12 9 6 - 3 42:30 12 8 5 1 2 40:24 11 8 5 - 3 35:29 10 9 5 - 4 35:37 10 9 4 1 4 36:36 9 9 4 - B 35:37 8 9 1-8 19:53 2 » í - 8 « :55 2 3 gólt kapott eddig Hatodik hete folynak az öregfiúk-bajnokság labdarúgó- mérkőzései, melynek végső célja a Népújság-kupa elnye­rése. A 6. hét után a Nagy­mányok, a Tengelie, a Duna­földvár és a Tamási nem vesz­tett pontot. Közülük a Nagy­mányok és a Tamási gólaránya teljesen azonos, 18 gólt lőttek és 3-at kaptak. A Tengelie ugyan többet lőtt, de többet is kapott (24:9). A Dunaföldvár kitűnő gólarányával csak azétt áll a 2. helyen csoport­jában, mert egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Szombaton, június 5-én a következő mérkőzések lesz­nek: I. csoport: Szekszárd— Báta, Nagymányok—Bogyisz- ló, Bonyhádi Pannónia—Báta- szék. II. csoport: Dunaföldvár —Tengelie, Fadd—Bölcske, Paks—Nagydorog. III. csoport: Hőgyész—Dalmand, Pincehely —Szakály, Tamási—Gyönk. Az összes mérkőzés közül a legnagyobb érdeklődés a Bony­hádi Pannónia—Bátaszék és a Dunaföldvár—Tengelie rang­adót kíséri. A tengelici szur­kolók közül közel százan je­lezték, hogy elkísérik Csapa­tukat Dunaföldvárra. Most már végleges, hogy jú­nius 27-én, vasárnap Tengeli- cen kerül 6or a 21 csapat já­tékosainak és családtagjainak találkozójára, egész napos programjára. A szervezés már folyik annak érdekében, hogy gazdag műsor szórakoztassa a sportolókat, hozzátartozóikat. Felhívjuk a csapatok figyel­mét, hogy erre a napra ne ké­szítsenek programot, hogy tel­je« számban ott legyenek Ten.s gelicen. Részletes programot tíz nap múlva adunk, de azt eláruljuk, hogy lesz ökölvívó­bemutató, autósoknak ügyessé­gi verseny, KRESZ villámve­télkedő repülőmodellező-be­mutató népi tánc, kézilabda­mérkőzés, kötélhúzás, hétméte­res rúgás, 11-es rúgás és dél­után a tengelici labdarúgó- pályán öregfiúk-mérkőzés. A terv szerint Dunaújváros vagy Kalocsa öregfiúk-válogatottja játszik a II. csoport válogatott­jával. * Kialakult az I. csoport válo­gatottjának programja is. Jú­nius 19-én, szombaton Bács­almáson a bajai járás—Bács­almás öregfiúk-válogatottjával mérkőzik az I. csoport váloga­tottja, mely Dél-Tolna néven lép pályára. Bácsalmáson ta­lálkoztunk a helybeli öregfiúk csapatának vezetőjével, Hor­váth Ferenccel, aki a járás válogatottját összeállítja, irá­nyítja. Örömmel fogadta kez­deményezésünket, hogy talál­kozzon a két megye hasonló korú játékosaiból összeállított válogatott. Bátaszék képvisele­tében Bodony Lajos vett részt a megbeszélésen. A két sport­vezető részletesen megbeszélte a bácsalmási programot, illet­ve a bátaszékit is. Az utóbbira július 3-án, szombaton délután kerül sor. Horváth Ferenc el­mondta, hogy Bácsalmáson az öregfiúk csapata nem vesz részt rendszeres bajnokságban, csak ötletszerűen, általában kéthetenként játszanak egy- egy mérkőzést. Nagy érdeklő­déssel hallgatta, hogy nálunk milyen formában történik a bajnokság. A bácsalmási Köz­ségi Tanács vezetői június 19- én a mérkőzést megelőzően egy órával fogadást adnak a Dél-Tolna néven pályára lépő labdarúgók tiszteletére. Hor­váth Ferenc Bodony Lajoson keresztül szeretettel meghívta a játékosokat a mérkőzés utá­ni közös vacsorára. Mindket­ten annak a reménynek adtak kifejezést, hogy ez a kapcsolat a két mérkőzést követően is megmarad és esetleg az ősz­szel is sor kerül hasonló mér­kőzésre Bátaszéken, illetve Bácsalmáson. • Tamásiban Varga Gyula irányítása mellett megkez­dődtek az előkészületek a III. csoport válogatottjának kiala­kítására. Az első edzőmérkő­zésre tegnap délután került sor, melyre 24 játékost hívtak meg. A II. csoport válogatott­jának kialakításához is hozzá­fogott a tengelici szervező bi­zottság és előreláthatólag 23- án vagy 24-én lesz a meghí­vottak részére közös edzés Tengelicen. A tévedések vagy esetleges viták elkerülése végett közöl­jük, hogy június 12-én a kö­vetkező mérkőzésekre kerül sor. I. csoport: Bogyiszló—Bá­taszék, Győré—Szekszárd, Nagymányok—Bonyhádi Pan­nónia. II. csoport: Tolna—Du­naföldvár, Bölcske—Nagydo­rog, Fadd—Paks. III. csoport: Kisvejke—Hőgyész, Szakály— Gyönk, Pincehely—Tamási. A három szabadnapos csapat : Báta, Tengelie, Dalmand. * Érdekesen alakul a góllövő­lista. Sallai az utóbbi két mér­kőzésen nem játszott, így foko­zatosan les zakód az élmezőny­től, viszont^ klubtársa, Jilling átvette a vezetést és megelőz­te a tamási Agócsot. A góllö­vőlista. 9 gólos: Jilling (Ten­gelie. 8 gólos: Agócs (Tamási). 7 gólos; Rakeczky (Kisvejke). 6 gólos: Szegedi (B. Pannónia), Klézli (Kisvejke), Sípos (Bölcs­ke), Rivnyák (Dunaföldvár). 5 gólos: Maróthy dr. (Bátaszék), Teszler (Dalmand), Sallai (Tengelie), Kródi (Paks),, Pin­tér (Tolna). 4 gólos: Szász, Vajda (B. Pannónia), Róth (Nagymányok), Magyar (Hő­gyész). 3 gólos: Dormány, Far­kas (Nagymányok), Lizák (Szekszárd), Borbély (Pince­hely), Noé (Tamási). Auth (Hőgyész), Gyergyói (Kisvej­ke), Hosszú, Bencsik (Duna­földvár), Molnár (Tengelie), Kővári (Paks). 2 gólos: Do­mokos Barabás (B. Pannó­nia), Magyar, Nagy, Bodony II. (Bátaszék), Kalász (Szek­szárd), Kész (Győré), Teleki, W using, Molnár (Nagymá­nyok), Tesényi, Bozsér (Báta), Sorbán, Molnár (Gyönk), Ambrus (Szakály), Pavelka, Tóth II. (Tamási), Asztalos, Temesvári (Hőgyész), Tóth, Kun, Lukács (Dunaföldvár), Szabó Bor II. (Nagydorog), Varga, Dóczi (Tengelie), Pet­ries (Fadd), Németh (Paks), Szuprics, Lacz, Széles. Pata (Tolna). ,--u ; -----­O LIMPIA A KÉPERNYŐN Az olimpia minden jelentős ese­ményéről élőadásból, helyszíni közvetítésből értesülhetnek a ma­gyar nézők. A Magyar Televízió 85 órában közvetít a montreali olimpiáról. Az Intervízió és az Eurovízió 125 óra közvetítési jogát vásárolta meg az ORTO kanadai tévétársa­ságtól (10 millió dollárért). Erre a 125 órára épült a Magyar Televí­zió olimpiai műsora. Kanadából műhold közvetítésével érkezik Eu­rópába a kép. Az olimpiai közve­títésekre 19 közvetítőkocsi, 2 ko­csira szerelt kamera, 87 mágneses képrögzítő, 17 lassítóberendezés áll rendelkezésre. Biztosítottak 700 kommentátorállást, 9 stúdiót a tele­víziók számára, 50 stúdiót a rá­dióadások számára, és 110 techni­kailag felszerelt irodahelyiséget. A filmezés számára 52 felvevőkame­ra, vágószobák, laboratóriumok szolgálnak. Európában 20 vevőál­lomást szereltek fel, amelyek át­veszik az olimpiai képeket. A Magyar Televízió naponta 2 al­kalommal, 2 részletben ad olim­piai műsort, minden alkalommal színes adásban. Magyar Idő szerint este 9-től éjjel 1 óráig kerül sor az élőadásokra, illetve amennyiben egybeesnek az események, a csúsz­tatott adásra. Az első héten éjjel 12-kor kezdődnek és 1 órakor végződnek az úszódöntők, aki»»' fez á sportág zárja a műsort, a to­vábbiakban általában äz atlétika. Azokról a sporteseményekről, ame­lyekre magyar idő szerint éjjel l óra után kerül sor a Magyar Te­levízió összefoglalót ad a követke­ző nap, délután 5 és fél 7 között. Az élőadásokat és az összefogla­lókat is a helyszínről kommentál­ják a riporterek, de nagy létszámú stáb működik közre a budapesti stúdiókban is. Ä Magyar Televízió által sugár­zott 85 órában valamennyi sportág képernyőre kerül, minden döntőt közvetítenek. Ezenkívül július 17- én, 23-án, 26-án és 31-én Montre- alból 15 perces stúdióriportokat is közvetítenek, amelyekben jól sze­replő magyar sportolókkal beszél­getnek a riporterek. Az olimpiához kapcsolódik a június 29-én este képernyőre kerülő Olimpiai Fórum, amelyben különböző sportágak vezetői válaszolnak a nézők kér­déseire a budapesti stúdióból és a tatai edzőtáborból. Természetesen az olimpia ideje alatt július 19-én és 26-án, hétfőn, rendkívüli adás­1976. június 4. napon hallunk-látunk a sportese­ményekről. A bennünket, magyarokat leg­jobban érdeklő versenyekről csak­nem minden esetben élőadás szá­mol be. így az atlétikáról, az eve­zésről, a kajak-kenu 1090 méteres döntőkről, a kerékpár-, a lovaglás-, az öttusa-, a torna- és az úszó­számokról. Élőben közvetítik a vízilabdadöntőt valamint a labda­rúgó elődöntő második félidejét Montrealból, s a torontói döntőről összefoglalót láthatunk. Csúsztatott adásban, illetve az összefoglalóban értesülhetünk a birkózás, a csel­gáncs, a gyeplabda, az íjászat, a kézilabda, a kosárlabda, a műug­rás, az ökölvívás, az öttusa, a röp­labda, a sportlövészet, a súlyeme­lés, a torna, a vitorlázás és a vívás eredményeiről. A Magyar Televízióban az első helyszíni közvetítésre július 17-én, szombaton kerül sor; 22 órától 23 - óra 30 percig a megnyitó ünnepség eseményeit láthatjuk. Az augusz­tus l-én, magyar idő szerint éjjel megtartandó záróünnepségről tele­víziónk augusztus 3-án, kedden számol be egy időben a magyar olimpikonok hazaérkezésével. K- M. 8.27: Diéta vagy gyógyszer3 8.37: Csajkovszkij: Csipkerózsi­ka — balettszvit. 9.33; Vidéki óvodások énekelnek. 10.05: Gyermekeknek. 10.45: szergej Jeszenyin versei. 10.50: Boil- dieu: A bagdadi kalifa. — Nyi­tány. 1100: Gondolat. H.40: Peter Schreier Schubert-dalo- kat énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 13.97: Az isten háta mögött. Móricz Zsigmond regénye. (Ism). . 15.10: Kóruspódium. 15 28: Ttose Marie. Részletek. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Művelődés. 17.05: Hallgassuk együtt 17.50: Pro- kofjev-művek. 19.15: A nők ünnepe. Arisztophanész ko­médiája. 20.33: Külföldről ér­kezett.. 20.58: olvassunk együtt Széchenyit. — m. 21.18: Jascha Heifetz hegedül. 21.44: Láttuk, hallottuk — a szín­házban és a moziban. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: zenés játékokból. 22 50 : Gondolatok útvesztői. 23.05: Handel-művek 0.10: Daljátékokból. PETŐFI RADIO 8.05: szopránáriák. 8.33: Nép­dalok. 9.08: Shakespeare ma — filmet készítve. 9 33: Havasi kürt. Részletek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Tarta­lékok. 12.00: Karda Beáta és Pálfi Péter énekel. i2.33: Zene­kari muzsika. 13.33: Nyárkö­szöntő. 14.00: Kettőtől ötig.­17.00: Az ifjúsági Rádió órá­ja. 18.00; Közvetítés az UEFA- torna ifjúsági labdarúgó-mér­kőzés, elődöntő IL félidejéről. 18 33: Énekszóval, muzsikával. 20.02: a hanglemezbolt köny- nyüzenei újdonságai. 20.33: Ro­mantika pedig nincs. Zenés Já­ték. 22.01: Hilde Güden és Di- mitr uzunov énekel. 22.33: Dzsesszről, improvizációról. 23.36: A Gerd Michaelis ének- együttes műsorából. III. MŰSOR 14.0S: Szimfonikus zene. 16.03: Világhírű előadóművé­szek felvételeiből. 17.30: Vízi- világ. 18.03: Berg: Wozzeck Háromfelvonásos opera. Köz. ben: 18.45; Csukás István két verse 18.51: Az operaközvetí­tés folytatása. 20.00: Kapcsoljak a prágai Smetana-termet. Kb. 21.20: Dzsésszfelvételeinkbők 22.061 Magyar zeneszerzők. 1 PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05; Ritmus és dallam. 17.30: Közgazdasági kislexikon. 17-35 : Fényes Szabolcs szerzeményed­ből. 17.45; Munkahelyi testne­velés. Felső Pál riportja- 17.50: Baranyai prímások: Sárközi György és népi zenekara Ját­szik. 18.00; Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: A Mecseki Szénbá­nyák Központi Fúvószenekará­nak műsorából. 18.25: Hírössze­foglaló. 18.30: Szefb-horvá* nyelvű műsor. Hírek. — Szóra­koztató zene. — Hogy holnap ne felejtsük el a tegnapot. Frankovics György műsora. — Hanglemezről hangszalagról 19.00 : Német nyelvű műsor. Zenés műsor nyaralóknak; Hí­rek, riportok, útikalauzok . és zenés kívánságok 30 perctoesn 19.30; Műsorzárás. V;- S MAGYAR W V |sr>v— K.53: Hírek tf.«h Magyar- ország—Csehszlovákia női ké­zilabda-mérkőzés. 18.05 : O* perc meteorológia; 18.1« A költészet percei. Hrlszto Botev. 18.20: Mindenki közlekedik. 18JS: Műsorainkat ajánljak! 19.00: Reklámműsor. 19.10: Es­ti mese. i9.»; Tv-toíradó. Tévétorna. (Színes). 20.06: Aki mer, az nyer. 21.05: Szép ma­gyar tánc X. y fi. (Színes)! 2110: A feladat. Tévéjáték. m/l. (Színes). 22.26: Tv-hír­adó. 3. H. MŰSOR 20.00: Hálátlanság.' Finn film. 21.15: Tv-híradó. 2. 21.35S MOKÉP-reklám. 21.40: Rendez­te Zsigmondi Boris. 22.45: Vajú. dás. Varga Katalin versét el­mondja Zolnay Zsuzsa. JUGOSZLÁV TV 17.10 : Magyar nyelvű tv-naplö. 17.45; Pável akcióban. — Cseh­szlovák adássorozat gyerme­keknek. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Szóról szóra. 21.15: Moody és Peggy — filmsorozat. 22.25; Album 76. — Dokumentumadás. 22.55: Balkáni ökölvívó-bajnokság. n. MŰSOR 18.30: Az élet ellenpontja. «— Filmsorozat. 20.00: A film ma. 21.00 : Huszonnégy óra. 21.15: A Brüsszeli Konzervatórium vo­nósainak hangversenye.

Next

/
Oldalképek
Tartalom