Tolna Megyei Népújság, 1974. december (24. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-14 / 292. szám

I 1 Étetek megrontása s as alkohol ! 5' K. Z. 30 esztendős, nősülés (előtt áUő fiatalember, pincér, 2000 forintot, keresete felét köl­tötte szeszre havonta. Mint mondja, egyre nagyobb ada­gok elviselésére tette képessé szervezetét: három-négy liter bort és nyolc-tíz fél konyakot is elfogyasztott naponta. Édes­anyja kérésére, munkatársai biztatására négyszer vett részt elvonókúrán, több-kevesebb eredménnyel, ugyanis nem vált antialkoholistává. Az orvoso­kat gyakran elgondolkoztatta: szervezete rendkívül jól meg­birkózott az alkohol ártalmai­val, a kezelések K. Z.-nál csak különlegesen nagy adag gyógy­szerrel keltettek borzongást... Az ital magabiztossá tett — Miért ivott? * — A szesz magabiztossá tett. Vonzott a nagyvilági élet, az előkelő társaság, a szép nők, gazdag külföldiek... Aztán nagyjából ugyanezzel g társasággal ismét találkozott K. Z. a pomázi munkaterápiás intézetben, ahol az alkoholis­ták fokozatos rehabilitációjá­val foglalkoznak orvosok, pszi­chológusok, ápolók. Az intézet­ben az átlag három-öt hóna­pig tartó komplex kezelés be­fejezése után az elbocsátott beteget (alkoholistát) az inté­zet mezőgazdasági üzeme al­kalmazza. A szállás ingyenes, a betegek étkezéséhez hozzá­járul az állam, ingyen mun­karuhát adnak és a kezeltek az ápolók felügyelete mellett naponta kétszer beveszik az Antaethyl tablettát. Gyógyít és nevel — A társadalom minden ré_ Regéből vannak ott betegek — folytatja K. Z. — Az intézet vezetői a munka után sport- és kulturális _ foglalkozásokat is szerveztek. Esténként együtt nézhettük a tv-t, ki-ki sak­kozhatott, olvasgathatott, be­szélgethetett egy-egy pohár üdítő ital, kóla mellett. — Miben látja a pomázi munkaterápiás intézet hasz_ nát? — Abban, hogy gyógyít és nevel egyszerre. „Magunk kö­zött” vagyunk, könnyen oldó­dik az ember nyelve. Előbb- utóbb rájövünk arra: semmi értelme az ivásnak, és onnan kikerülve új életet, tiszta la­pot kezdhetünk. Kiszakítva a nem ivók társadalmából és az ivókéból is, amolyan harma­dik csoportot alkot a pomázi közösség: n gyógyuló, az ivás- ból kiábrándult ivókét. Mert számtalan hibájával, gvönge- ségével együtt az alkoholista is ember, aki megértésre, ba­ráti szóra, közösségre vágyik. Segítsen a közösség! — Tudja, van valami ész­bontó ellentmondás nálunk az alkoholisták és a nem ivók tá­bora között. A társadalom, a munkahelyi közösségek arány­lag jól elviselik az ivó, a rend­szeresen ivó embertársaikat. Csak akkor nyúlnak erélyes eszközökhöz, ha az alkoholis­ta kirívó cselekedeteivel már tűrhetetlenné teszi a körül­ményeket. Pedig akkor már legtöbbször késő! — mondja elkomorodva K. Z, — Aztán: az elvonókúra, a kezelés után visszatért saját munkatársukat, szomszédju­kat, sőt családtagjukat is nagy■■ nagy ellenszenvvel fogadják. Megbélyegzettnek tekintik, szinte bűnözőnek, aki letöltöt­te ugyan a büntetését, de... (Egy elvonókúrán átesett pá­ciensnek a Vöröskereszthez írt leveléből: „Munkahelye­men, akik tudják, hogy elvo­nókúrán voltam, kigúnyolnak, ez iszákossá tesz és ivásra in_ gerel...”) — Mindez nagyon megnehe­zíti a gondos gyógykezelés utáni teljes rehabilitációt. Ki- közösítetté válik az egyén, hi­szen nem fogadja be teljes mértékben n nem ivók társa­dalma, az ivók pedig nem tart­ják többé megbízható haver­nak. Lényegében a nem ivó többi munkatárs az elvonó­kúrával látja bizonyítottnak, hogy a szaki alkoholistává vált. Odáig már nem jutnak el a következtetésükben — és éppen ez lenne a józanok okos álláspontja —, hogy a súlyos betegségéből gyógyult munka­társukat éppen a közpsség rendkívül nagy hatású befo­gadóerejével kellene szívükre Ölelni. — A pomázi intézet vezetői igyekeznek segíteni ápoltjai­kat — mondja K. Z. — Az­zal, hogy a kezelés után még hónapokig engedélyezik az in­tézet gazdaságában dolgozni a volt alkoholistát. Megszok- hatja a nem ivók józan közös, ségét (sorstársaiét), jelleme erősödik, csiszolódik a nor­mális életre, akaraterejét ed­zi. Aztán, ha már elég szilárd a cél, hogy: nem iszom! — a pomázi mdhkaterápiás intézet segít az elhelyezkedésben. — De miért csak az intézet a biztos pont? (Folytatjuk) (KULCSÁR) Síéit a megyei bíróság Aki dicséret helyett fegyelmit kapott Tóbi János tizenhárom éve tagja a bogyiszlói Dunagyön- gye Tsz-nek; a közös gazda­ságban az egyik legjobb trak­torosként ismerik, sőt azt is tudják róla, hogy járatos a KRESZ-ben. A gazda ez év július 16-án reggel fél hatkor jelentkezett munkára. Rajta kívül még he­ten hordták a kombájnoktól a gabonát. Este fél hét és há­romnegyed hét között Va#s Marcell gépüzemi agronómus még egy fordulóra utasítötta Tóbit. Az utóbbi — helyesen — figyelmeztette felettesét, hogy másnap hajnali három­kor kell kezdenie; s tudakol­ta, hogy ennek ellenére el- menjen-e még a kombájnhoz, — Amíg te akarod megha­tározni, hogy mikor és mit csinálsz, addig nem tudunk tárgyalni. — hangzott az ag­ronómus válasza, amivel tu­lajdonképpen nem felelt a kérdésre. A traktoros hazament, majd másnap hajnalban — nem csekély meglepetésére — azt hallotta az éjjeliőrtől, hogy tilos erőgépre ülnie. A Július 30-án hozott fe­gyelmi határozat kemény volt: Tóbit meghatározatlan Időre gyalogmunkásnak sorolták be és 1975. július 31-ig felfüg­gesztették közgyűlési szavaza­ti jogát. A szövetkezeti döntőbizott­ság lényegesen enyhítette a büntetést. A gyalogmunkássá minősítés határnapjául 1974. december 31-et jelölte meg, a szavazati jogot visszaadta Tóbinak, sőt a „lefokozás” végrehajtását is felfüggesztet­te. A döntőbizottsági határoza­tot a szövetkezet is, Tóbi Já­nos is keresettel támadta a Szekszárdi Járásbíróság előtt A nem mindennapi ügyet a járásbíróság 3. P. számú la. nácsa tárgyalta. A Szekszárdi Járásbíróság Tóbi János keresetének helyt adott, a tsz. keresetét pedig elutasította. A bizonyítási, el­járás során a bíróság tény­ként állapította meg, hogy július 16-án délután a többi traktoros túlmunka nélkül el tudta szállítani a búzát; a munkában tehát fennakadás nem következett be. A járás- bíróság emlékeztetett a KRESZ 46.§. (2.) bekezdésére amely szerint nem vezethet járművet, aki a vezetésre al­kalmatlan állapotban van. Ha a traktoros — akár felet­tese utasítására — megfosz­totta volna magát a pihenés­től, fáradtsága miatt alkalmat­lan lett volna a másnapi fu­varozásra. A bíróság az ítélet indoklásában rámutatott arra is. hogy nem szolgálhat ae erőgépvezető hátrányára, hogy az agronómus megfeledkezett a következő napi munkabe­osztásról. Az agronómus Tóbi János figyelmeztetésére sem módosította a 16-i fuvarra vonatkozó utasítását, — ezért a traktoros akkor jogszerűen tagadta meg a munkát. Mivel pedig magatartása törvényes volt, nem követett el munka­megtagadásnak minősíthető) fegyelmi vétséget. Noha ebből az indoklásból kimondatlanul is következik, hogy Tóbi János inkább di­cséretet érdemelt, mint fegyel­mi büntetést, a szövetkezet a járásbíróság ítéletét megfel­lebbezte. A Szekszárdi Megyei Bíró­ság polgári fellebbviteli ta­nácsa a fellebbezést alaptalan­nak találta, és jogerőre emel­te a Szekszárdi Járásbíróság 3. P„ számú tanácsának Jté. letét, ^ i a z, í Gerencsér Miklósi Ácsteszértől a halhatatlanságig Táncsics Mihály életregénye A gyermek szinte a börtönben serdült fel. Hirtelen nőtt, s betegeskedni kezdett. Még nem töltötte be tizenötödik évét, amikor leverte lá­báról a tüdővész. Hiába reménykedtek állapota javulásában, végzete gyorsan közeledett. Az apá­nak csaknem eszét vette a fájdalom. Negyedik gyermeke haldoklótt. Jókai értesült a készülő tragédiáról, kezességet vállalt Neuwirth tábornok térparancsnoknál Táncsics Mihályért, aki na­ponta egy órát töőthetett haláltusában vergődő gyermeke ágyánál a zárbiztos jelenlétében. Ami­kor meghalt a gyermek, apját megbilincseiten sem engedték el a temetésére, hiába könnyörgött Jókai a térparancsnoknak. Szíve* tépő fájdalmai után jő ideig tompa kö­zönybe ro&kadt Táncsics. Felőle történhetett bár­mi, ‘közönyösen hagyták a börtönben zajló ese­mények. Ha valami mégis felrázta tompaságából, az a cellája előtt zajló botozás volt. Egyúttal ka­tonai áristomnak is használták a börtönt, s ha összegyűlt nyolc^tíz fenyítendő őrizetes, meg­érkeztek a Ferdinand-laktanyából a botozó káp­lárok. Ezek aztán irgalmatlan munkát végeztek. Husángoiásuk nyomán pokolbéli jajveszékeléstől visszhangoztak a vastag börtönfalak. Reggelenként voltak az ezer jajkiáltás órái, így szerencsére semmit nem látott — nem hal­lott a szökött katonák botozásából Eszterke, Táncsicséit: egyetlen megmaradt gyermeke. Mert most ő járt édesapjához. Tizedik éve felé köze­ledett, eszes, ügyes, kedves kislány. Gyorsan megtanult folyékonyan olvasni és ezzel az édes­apjától kapott tudománnyal nélkülözhetetlen se­gítője lett a tanítónak. Táncsics folytatta az — 88 — írást, egyebek közt látnoki pontossággal rajzolta meg javaslatképpen, álnéven a világvárossá le­endő Budapest képét. Azóta minden elképzelése megvalósult, a nagykörút helyére álmodott csa­torna kivételével. Munkáihoz sok olvasmányt kel­lett ismernie és éppen ebben vált •nélkülöahetet- len segítőjévé a kis Eszterke. Táncsics azzal fo­kozta kedvét, hogy minden lap felolvasását egy krajcárral jutalmazta. Az oldalahikónti egy kraj­cárra pedig az írói segélyegylet támogatásából tellett Saját munkáiért nem 'kaphatott pénzt, hi­szen csak a „Bordács Elek, a Gyalogérendás” cí­mű könyvének kegyelmezett meg a cenzúra, az összes többire változatlanul vonatkozott a betil­tás. Báró Eötvös Józsefnek köszönhető, hogy az írói segélyegylet megszavazta a havi 25 forintot Lassan - Lassan 1866-ot írtak. KüszöbömáUt az osztrák—porosz háború. Közeledett Deák Feren- cék nagy politikai műve, az 1867-es kiegyezés. Közeledett Táncsics Mihály szabadsága. De neon a megbocsátás. Mart bocsánat soha nem követ­kezett be Táncsics részéről az osztrák hatalom iránt, s megfordítva. Szabadulását a politikai kö­rülmények alapos megváltozásának, a magyar belpolitikai önállóság visszaszerzésének köszön­hette. .^>1*.#,^., i , , ■ 28. A Poroszországtól elszenvedett katonai vere­ség arra kényszerítette Ausztriát, hogy végképp feladja nyílt, hódító magatartását Magyaror­szággal szemben. Helyreállt az alkotmányosság, miniszterelnök lehetett az a gróf Andrássy Gyu­la, akit Táncsicshoz hasonlóan ugyancsak jel­képesen felakasztottak az Újépület udvarán. A részleges nemzeti önállóság jegyében megválasz­tott új parlamentnek Jókai Mór is tagja lett. Né­hány képviselőtársával együtt szóba hozta az országgyűlésben Táncsics Mihály ügyét, kérve a miniszterelnököt, eszközölje ki a kegyelmet a királynál. Andrássy Gyula így cselekedett. S 1867 március 12-én, amikor I, Ferenc József, Ausztria császára Budapestre utazott, hogy ma­gyar királlyá koronázzák, a határról — Bruck királyhidáról — táviratilag elrendelte a bebör­tönzött író-politikus azonnali szabadon bocsátá­sát, — 89 — Táncsicsot néhány hét választotta el hatvan­nyolcadik születésnapjától, öreg, világtalan, egy serdületlen gyermek atyja; mihez kezdjen? Mások is kérdezték ezt és a segítőkészek hirte- lenében összegyűjtöttek ezerkétszáz forintot. Szép összeg volt, elegendő a lélegzetvételhez Lefoglalt könyvei közül visszaadták a hatóságok a „Világkrónika”, a „Magyar krónika” és a „Magyar nyelvtanítás könyvecske” köteteit Ezekkel járta a főváros környéki falvakat. Mi­vel semmit nem látott, hűséges kísérőjéül Fedői József, az 1848-as Munkások Újsága egykori ki hordója szegődött. Könyvárusításával nem any- nyira a jövedelemszerzés, mint inkább a ma gyárul írott szó, a nemzeti kultúra terjesztése volt a célja. Éspedig éppen azért a főváros környéki falvakban, mert ezekben szinte kivé­tel nélkül nem magyar ajkú. hanem szerb, szlovák, de főképpen német lakosság élt. Tán­csics nem akarta megfosztani őket nemzeti nyelvüktől és kultúrájuktól, csak éppen a két­nyelvűséget óhajtotta elősegíteni saját könyvei batyuzó terjesztéséveL Idealista elképzelése igen hamar kudarcot vallott. A legtöbb helyen bezárták előle a ka­put, másutt koldusnak nézték, a budaörsi sváb plébános pedig örvendezve nézte a kony­haajtóból, hogyan viaskodik az acsarkodó ku­tyákkal a magyar könyvek házalója. Mindennek ellenére makacsul reménykedik, hátha mégis szolgálatot tehet a jó célnak. Ta- nítóskodni hívták Soroksárra lakásért, szerény fizetségért. Nem ez vonzotta, hanem a lehető­ség, hogy a sváb gyermekekkel megismertetheti magyar hazájukat, annak nyelvét, műveltségét legalább elemi fokon. A tanításhoz mindig kitű­nően értett. Ezúttal is szépen boldogult, s éppen ez volt a baj. A sváb hagyományokhoz gőgösen és egyoldalúan ragaszkodó gazdák pártja el­lenezte a magyarság iránt hajlékonyabbak tö­rekvését. Sértették, gáncsolták az öreg tanítót, sőt vásott kölyköket béreltek fel, hogy minden adandó alkalommal csúfolják vakságáért. (Folytatjuk) — 90 — I '

Next

/
Oldalképek
Tartalom