Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-20 / 142. szám
1 Kajak-kenu országos seregszemle! Olcsó szórakozás Kovács Gábor (Szekszárdi KSE) második helyet szerzett Budapesten az újpesti öbölben rendezte az országos szövetség a kajak- kenu-seregszemlét, melyen valamennyi számban népes mezőny gyűlt össze. A Szekszárdi KSE kajakosai a vártnál jobban szerepeltek, elsősorban Kovács Gábor eredményességét kell kiemelni: országos második lett. Rajta kívül dicséretet érdemel Prisetzki Tamás és Prisetzki Ferenc, akik egyesületüknek 14 pontot szereztek. Eredmények: PK—1 ifjúsági V. korcsoport 500 m, második előfutam: Prisetzki Ferenc a negyedik helyen végzett, csak az volt a cél, hogy a középdöntőbe kerüljön. Az egy óra múlva rendezett középdöntőben Prisetzki Ferenc az első helyen végzett, ezzel a döntőbe jutott. Ott az erős mezőny ben a középmezőnyben végzett, és ez zel értékes pontot szerzett a KSE-nek Prisetzki Tamás a vártnál jobban sze repelt és szintén értékes pontot szerzett. Az EK—1 fiú II. évfolyam 2000 méteres távján 30 induló volt, ahol Kovács Gábor a Szekszárdi KSE ver senyzője országos második helyet szer zett. Gerjen vette át a vezetést a megyei II. osztályú bajnokságban A megyei n. osztályú labdarú- táblázat élén, megelőzve a gerje- gó-bajnokságban hosszú hónapok nieket. Vasárnap a bajnokság óta a te véli csapat állt a bajnoki utolsó előtti fordulójában azon* Felsőnána jutott magasabb osztályba Befejeződött a bonyhádi járási labdarúgó - bajnokság Befejeződött a bonyhádi járásban a labdarúgó-bajnokság, ahol a bajnoki címet Máza-Szászvár tartalékcsapata szerezte meg. Második helyen Nagy- mányok tartalékcsapata végzett, míg harmadik Felsőnána együttese lett. Mivel feljutás és kiesés szempontjából a tartalékcsapatok eredményei nem jönnek számításba, a megyei II. osztályba Felsőnána együttese jutott. Az ifjúsági csapatok közül a máza-szász- váriak bizonyultak legjobbnak, megelőzve Felsőnána és Kéty ifjúsági gárdáját. Az utolsó fordulóban nem mindennapi sportszerűtlenségre is sor került. Bonyhádbörzsönyön Bonyhádvarasd csapata már 5:0 arányban vezetett, amikor a hazaiak levonultak a pályáról. A bonyhádi járási labdarúgó-szövetség a börzsönyi csapatból Fodor Antalt szeptember 10-ig, Fodor Ferencet november 30-ig tiltotta el a játéktól. Rajtuk kívül a csapat többi tagja is eltiltást kapott december 1-ig, de büntetésüket a szövetség hat hónap próbaidőre felfüggesztette. Amennyiben Kapeller Péter, Fodor Miklós, Zsirka László, Schváb János, Bajnkó József, Kató József, Zsiga György, Csobot Pál, Fodor László és Körper József december 31-ig kiállításra kerül, úgy a kiszabott büntetést is le kell tölteniök. A bonyhádi járási labdarúgó-szövetség értesítette a megyei labdarúgószövetséget, hogy az ősztől Felsőnána csap óta jogosult • megyei Ä. owtőlyboa szerepein«. A bajnokság végeredménye« 1. M.-Szószv. H. 18 14 3 1 94-18 32 2. Nagym. II. 18 13 — 5 92-45 26 ' 3. Felsőnána 18 12 2 4 62-37 26 4. Börzsöny 18 10 2 6 47-41 22 5. Závod 18 9 2 7 53-33 20 6. Kakasul 18 9 1 8 33-44 '•> 7. Kéty 18 7 2 9 49-60 Iá 8. B.-várasd 18 7 — 11 38-54 14 9. Tabód 18 1 —4 17 13-98 2 10. Kaiaznó M t 2 15 13-54 4 A torta léi csapatok eredményei nélkül; 1. Felsőnána t< 11 2 7 51-13 28 2. B.-börzsöny 14 9 2 3 36-20 20 3. Závod 14 8 1 5 43-22 17 4. Kakasd 14 9 1 4 29-21 17* 5. Kéty 14 6 1 7 44-45 13 i 6. B,-várasd 14 7 — 7 33-32 12* 7. Tabód 14 1 —13 13-59 2 ~ 8. Kolaznó U 1 1 12 10-47 te . «<1 .3^ ?~T: T.' ffjúságlaks y*“ ' " 1 • -j V T. M.-Srésrv. 12 10 1 1 «m 21 Z. Felsőnána 12 8 1 3 37-13 17 3. Kéty 12 7 — 5 35-32 14x 4. Kakasd 12 4 2 6 10-35 10* 5. Závod 12 4 1 7 31-24 9 6. B..varaid 12 5 — 9 18-66 6 3. B.4Au8it| tt % 4 2 23-43 & bán helycserére került sor, mivel a teveliek Dunaszentgyör- gyön 5 :l arányú vereséget szenvedték, ugyanakkor Gerjen Tol- nanémedit fogadta és 2:1 arányban győztek a hazaiak. A Ger- jeni MEDOSZ egy pont előnyre tett szert Tevellel szemben, és ha vasárnap csak döntetlent tud elérni, akkor a tevelieké lesz az aranyérem, mivel lényegesen jobb a gólkülönbségük, mint a gerje- nieké. Különös tétje nincs — feljutás szempontjából a végső sorrendnek, mivel az első és a második helyezett kerül az ősztől a megyei B. osztályba. Pillanatnyilag a Dombóvári Tsz csapata áll a harmadik helyen, és lehet, hogy ezt az előkelő helyet és a velejáró bronzérmet meg is tudják szerezni, amennyiben az utolsó fordulóban sikerül két pontot szerezni. Mivel öt járási bajnok kerül a megyei H. osztályba, így Ireg- szemcse, Decs, öcsény sorsa már megpecsételődött. Papírforma szerint azonban még Kocsola, Iz- mény, Aparhant és Dunaszent- györgy egyaránt esélyes a kiesésre éppúgy, mint a bentmaradásra. Az ifjúságiaknál a mucsfai csapat már bajnokságot nyert, a második helyezett Gerjen és a harmadik helyezett Tolnanémedi előtt. A vasárnapi forduló eredményei: Aparhant—Ire gszemcse 3:0, ifi: 8:0. Gerjen—Tolnanémedi 2:1, ifi: 3:2. Izmény—Madocsa 4:2, ifi: 2:1. Mucsfa—Szakos 2:1, ifi: 5:0. öcsény—Kajdacs 1:2, ifi: 4:0, Du- naszentgyörgy—Tevel 5:1, ifi: 4:1. Döbrököz—Kocsola 4:1, ifi: 3:2. A Dombóvári Tsz—Decs mérkőzés elmaradt, a bajnoki táblázat összeállításánál 3:0-ás gólkülönbséggel a két pontot már Dombóvár javára A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA* Felnőttek: «5 A területi úttörő-olimpia eredményei Gerjen Tevel Dombóvár Mucsfa Tolnaném* Döbrököz Madocsa Kajdacs Szakcs D.-szentgy. Aparhant Izmény Kocsola öcsény Decs Iregszemcse 29 20 29 19 29 16 29 15 29 17 28 13 29 12 29 12 29 10 29 11 29 10 29 11 29 9 28 9 29 8 28 6 5 4 87-42 45 6 4 88-30 44 5 8 67-49 37 6 8 73-44 36 2 10 63-47 36 6 9 63-48 32 3 14 64-51 27 3 14 54-55 27 7 12 44-46 27 3 15 79-81 25 5 14 59-69 25 2 16 56-83 24 5 15 43-85 23 3 16 56-67 21 2 19 43-89 H3x 3 19 32-82 15 Ifjúságiak* -«TWfcf: Pécsett rendezték a területi úttö^ rő-olimpiát, ahol megyénk versenyzői közül az atléták értek el jó eredményeket, és ezzel kiharcolták a Dunaújvárosban rendezésre kerülő országos döntőbe jutást. A területi úttörő-olimpia eredményei : Az első versenynap eredményei; Kézilabda: Paks—Galambok (leány) 7:4, Szentlőrinc—Bonyhád (fiúk) 18:9. Kosárlabda: Kaposvár— Bátaszék (fiúk) 77:31. Bátaszék— Kaposvár (leány) 36:22. Röplabda: Tiborc—Bátaszék (fiú) 2:0, Nagykanizsa—öcsény (leány) 2:0. Kispályás labdarúgás: Kaposvár— Dombóvár n. 1:1. Nagypályás labdarúgás: Építők—Kisdorog 5:1. Háromtusa leány egyéni: ... 2. Gémes Judit (Tamási). Négytusa leány egyéni: ... 2. Deák Mária (Paks). Négytusa leány csapat: ... 2. Bonyhád II. (Gréczi Zsuzsa, Fábián Margit, Pusztai Edit, Bajkó Anna, Lengyel Mária, Kopecsnyi Erika). Háromtusa fiú egyéni: . . . 3. Sásdi Tamás (Bonyhád). Kézilabda: Bonyhád II.—Pacsa (fiú) 20:15, Paks III.—Siófok (leány) 10:4. Kosárlabda: Bátaszék—Pécs (fiú) 23:68, Nagykanizsa—Bátaszék (leány) 40:32. Röplabda: Kaposvár— Öcsény (leány) 2:0, Bátaszék— Nagykanizsa (fiú) 1:2. Kispályás labdarúgás: Építők—Dombóvár- II. 2:1. Nagypályás labdarúgás: Kisdorog—Zalaegerszeg 0:3. Torna leány I. osztályú csb.: ... 2. Szekszárdi H. sz. Általános Iskola. Négy tusa összetett n. korcsoport fiú: ... 2—3. Sümegi Tamás (Nagy- mányok). Négytusa fiú csapat: ... 4. Bonyhád n. (Gráff László, Mauck Károly, Ács László, Takács György, Sz.ekercés Zsolt, Genczler János). Fiúk—lányok összesített csapatversenyében: 3. Bonyhád II. A második versenynap eredményei: 100 m leány egyéni: ... 3. Jéhn Katalin (Szekszárd II.) 13,1. Távolugrás leány egyéni: ... 4. ötvös Éva (Dunaföldvár) 464. Súlylökés leány egyéni; L Gallai Erzsébet (Dunaföldvár) *1,02. Kislabdadobás leány egyéni: .. . 4. Lipovsz- ky Éva (Szekszárd in.) 51,34. 100 m fiú egyéni: ... 4. György Ferenc (Majos) 12,1. 1000 m fiú egyéni: ... 3. Horváth Pál (Dunaföldvár) 2:51,6. Súly lökés fiú egyéni: ... 3. Szabados László (Dunaföldvár) 12,04. Magasugrás fiú: ... 4. Gerendái Ferenc (Fadd) 160. Kis- labdadobás: 1. Kántor György (Nagydorog) 79,24. 500 m leány: 1. Sehwébl Mária (Tolna II.) 1:21,2. Magasugrás leány: ... 3. ötvös Éva (Dunaföldvár) 140. 4x100 m fiú váltó: ... 3. Bonyhád n. (Huszti, Kovács A., Miklós, Bús) 51,2. 4x100 rru leány váltó: 1. Szekszárd II. (Kelemen, Jéhn K., Jéhn É., Balogh) 53,8. Fiú távolugrás: ... 2. Kántor György (Nagydorog) 561. Kézilabda fiú: Bonyhád H.—Siófok 8:8. A végeredmény: ... 2. Bonyhád. Kézilabda leány: Gyárváros—Paks III. 10:6. A végeredmény: ... 2. Paks m. Kosárlabda fiú: Zalaegerszeg— Bátaszék 23:17. Végeredmény: ... 4. Bátaszék. Kosárlabda leány: Szigetvár—Bátaszék 32:13. Végeredmény: ... 3. Bátaszék. Röplabda fiú: Kaposvár—Bátaszék: 1:2. Végeredmény: ... 3. Bátaszék. Röplabda leány: Tiborc—öcsény 2:0. Végeredmény: ... 4. öcsény. Nagypályás labdarúgás: Barcs—Kisdorog 3:0. Végeredmény ... 4. Kisdorog. Kispályás labdarúgás: Zalaegerszeg—Dombóvár II. 0:0. Végeredmény : ... 3. Dombóvár II. Torna fiú I. osztály egyéni: ... 4. Váczi László (Üj dombóvár). Torna fiú II. osztály egyéni: ... 2. Régi Csaba (Szekszárd I.), 3. Mutzhaus László (Szekszárd II.). Torna leány I. osztályú egyéni: ... 7. Pá- vel Emese (Szekszárd II.). 8, Blo- chinger Klára (Szekszárd II.). 9. Ambrus Andrea (Szekszárd III.). Torna leány II. osztály egyéni: . . . 9. Gáti Katalin (Szekszárd III.), 11. Ambrus Viktória (Szekszárd TT.), 12. Csögedi Zsuzsa (Szekszárd n.). Mint arról már hírt adtunk, az úttörő-olimpia országos döntőjének helye Dunaújváros, időpontja június 23—30. .. ... . t. Mucsfa 29 20 5 4 122-49 45 2. Gerjen 29 20 2 7 114-53 42 3. Tolnaném. 29 18 4 7 113-45 40 4. Tevel 29 16 6 7 117-58 38 5. Döbrököz 28 17 3 8 80-54 37 6. Kocsola 29 17 1 11 10,7-60 35 7. Aparhant 29 15 2 12 109-75 32 8. Kajdacs 29 13 2 14 85-89 28 9. Madocsa 29 11 4 14 77-81 26 10. Dombóvár 29 12 2 15 83-86 26 IL Izmény 29 10 4 15 55-77 24 12. Öcsény 28 9 5 14 80-105 23 13. D.-szentgy. 29 10 1 18 77-139 21 14. T regszem. 29 9 1 19 58-143 19 15. Szakcs 29 7 1 21 45-118 15 16. Decs 29 4 3 22 49-137 11 HÍREK Szekszárdi Bőrdíszmű NB/ü-es női kézilabdacsapata a jugoszláviai Rumában nemzetközi tornán vesz részt. A csapat június 22-én utazik Jugoszláviába, ahonnan 25-én tér vissza. Ezt követően az NB/ü-es gárda a bőrdíszmű vállalat dombod üdülőjében készül fel az őszi fordulók nagy csatáira. * Mivel a majosi és börzsönyi tsz- ek egyesültek, így a bonyhádi Pannónia Tsz (a tsz-ek új neve) egyik csapatával a megyei I. osztályban, a másikkal a megyei II. osztályban kíván szerepelni. A vezetőség ígéretet tett, hogy a két felnőttcsapat mellett az ifjúsági csapatokat is szerepelteti. Ezt a bonyhádi járási labdarúgó szövetség közölte a megyei szövetséggel, ahol a közeljövőben születik döntés, hogy a másodosztályban tudnak-e helyet biztosítani a Bonyhádi Pannónia II. csapatának. • A Szekszárdi Dózsa az utánpótlás nevelése érdekében tíznapos táborozást rendez serdülő korú labdarúgói részére. A fiatalok Lengyelben gyarapítják ismereteiket, Kormos Mihály és dr. Szűcs László edző irányítása mellett. Szekszárdion — különösen csúcsforgalom idején — « gyanútlan járókelők gyakran rezzennek össze, ijednek meg azokcrn a hatalmas durranásokon, melyeket általában a földet szállító teherautók okoznak. Ilyenkor a gépkocsivezetők jót mosolyognak a „pilótafülkében’’, hogy sikerült néhány embert megijeszteni. A járókelők pedig nem értik, mi az oka, hogy egyik-másik autó ilyen nagyokat durrog. Pedig nagyon egyszerű a titka: a gépkocsivezető rövid időre a gyújtást leveszi, ezalatt az el nem használt üzemanyag a kipufogócsőbe kerül. Amikor ismét ráadja a gépkocsivezető a gyújtást, az összegyülemlett benzin a kipufogócsőben felrobban, és ez adja a nagy hangot. Olcsó szórakozás egyik-másik sofőrnek. Hogy meddig, az nem rajtunk múlik. ,.... * A rádió és a televízió műsora KOSSUTH KA DIÓ "»líST, 8.í0: Beethoven-felvételekből. 9.00: Kik laknak a nagybőgőben? Meseregény VK 9.24: Az elvált asszony. Részletek. 10.05: Az Olvasó Népért mozgalom országos tanácskozásáról. 10.45: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20; Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Népi zené. 14.09: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.24: Budapesti muzsika IV. 15.10: Egy . nap az úttörővasúton. Gyermek- & Filmsorozat gyermekeknek. 18.15s A Vajdaságon át. 15.30: Némely fontos dolgok. 19.00: Rajzfilm. 19.15: Zenebarátok. 19.45: Rajzfilm. 20.30: Bujkó álma. Szovjet Játékfilm. 23.0*4 Előtérben; Kép kép mellett. L műsora _ ___ 2 0.30: Hadárszánoda. 31.30: A művészet Jugoszlávia földjén. 23.30* Huszonnégy óra. OSZTRÁK FF rádió. 15.44; Az élő népdal. 15.5»? .7j'i műsor: Hallgatóink figyelmébe! 10.00: VI- réti lággazdaság. 16.05: Diáktarisznya. ''' 10.09: Is kóla televízió. TI,06: Ai 16.35: UJ kórusfelvételeinkből. " Vad ország. Film. (Hun.) 16.30; Ki- f 16.49: Rongyszőnyeg. Versek. 17.05: csínyek műsora. 17.30: Ml leszek Külpolitikai figyelő. 17.20: UJ felvételünkből. 17.41: Támfal — tanulságokkal. Riport. 17.56: Népdalok. 18.13: Gondolat. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Fáy András csembalózik és orgonái. 19.33: Faust. Opera. 23.0i; Nóták. 0.10: Ejl zene. \ PETŐFI RADIO 8.OS: Táncdalainkból. 8.SOr-Tudo. á R műsor« mány. 9.03: Szimfonikus zene. 9.49« A szakszervezet tárgyalta. Riport. 10.00: Zenés műsor. 12.03: Történelmi operákból. 13.03: Kórusok és hangszérszólők. 13.40: Orvosi taná. csők. 14.00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 18.30: Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.30: Pá- -r lyaválasztási tanácsadás. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.33: Népi énekesek, hangszeresek és népdalkör. L. 21.03: A magyar városfejlődés történeti problémáiról, n. 21.23: Országúton. Filmzene. 21.30: Nők a-• bányászatban. Riport. 22.00: De- bussy műveiből. 22.30a Tánczenei - 23.15; Két szimfónia. ha nagy leszek? 18.00: Francia nyelvlecke. 18M: Három lány és J három fiú. Filmsorozat. 19.00« í Osztrák képek. 1959: Tv-hlradó- A 20.06: Sporthírek. 20.15: Forsytö fi í Saga. (20. rész.) 21J0: Keresztmet- .4 £ szét. 22.10: Tv-hlradó. 22.15: Éj- í szakai filmvetítés: Paris Blues»'% m_so: osztrák H 18.30: iskolatelevízió. ».39? Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.0»a Aktuális események képekben. 26.15: A szörnyetegnek el kell pusztulnia. Fikn. 28.10a Osztrák képek. Tv-híradó. MOZI JÚNIUS 2fc URH 18.05: ■ •ílKteÉláttKS : BONYHÁD: A szimfonikus könnyűzene. 18.45: Martlyp Home énekel. 19.25; / híSSZlÍ ' Tékozló társak. 19.35: Haydn: B- dűr szimfónia. No. 98. Közben: művész ■ 20.04: Ara poetica. 30.34: Zongora- ) MUVESZ- Bomantika. est. 21.20: Dzsesss, 22.01s Századunk zenéjéből. lelövi* fSüSfEt MAGTAB TV 9.38? Delta, Tudományos Mradő. 9.55: Hosszú forró nyár. Film. 13. rész. 10.45: Köszönöm, Jól vagyok! Riportfilm. 17.33: Hírek. 17.4«: Zsebtévé. 18.10: A forradalmak kora és Magyarország. V. 18.46: Téka. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Kék fény... 21.00: ,.Tv-slá- gerlista.” (Színes!) 21.30: Nyitott könyv. Goda Gábor: Egy naolopó naplója. 22.40: Tv-hlradó. — 2. lovakat film.) PANORÁMA: nekifutás. (Magyar film.) (14J MŰVÉSZ: hím.) (16.) . ÜJDOMBÖVÁB: Fuss, hogy tttolérjenek... (Magyar film.) IL (KÍSÉRLETI) MŰSOR 28.00: Asszony az altóban. Tv- film. 21.00: Tv-hfradá. — 1. 21.30: Díjnyertes film. Virrasztók. Dokumentumfilm. , y. JUGOSZLÁV TV t;W 1. műsor: 18.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Utazás egy mosolyért. — Anyakönyvi hírek A paksi anyakönyvi kerületben 1973. május hónapban az alábbi anyakönyvi bejegyzések történtek: Születések: Görbe Brigitta, Vidá- kovics Csaba, Bertha Gergely, Farkas János, Orsós József, Lacza Tamás, Szilágyi István, Leidal János, Kiss Hajnalka, Szigeti Mária, Balog Gábor, Benedek Szilvia, Hámori Mária, Teli Norbert János, Pap László, Nemes Andrea Zita, Benedek Vince, Olasz Zsolt, Pataki Iván, Pfirger Attila, Papp Géza, Jancsó Nikoletta Napsugár, Zsig- mond Mária, Pámer Andrea, Krizák Katalin, Nyerges Margit, Gálos! Gábor, Kész Aliz Márta, Hőgyes Agnes, Baricza Ronald. György, Szabó Andrea, Töttösi Olga, Kiss Ildikó. Házasságkötések: Fercs Ferenc— Pámer Mária, Kiss Gábor Kálmán. . —Frast Julianna, Rácz Péter—-Csonka Ilona Éva, Jámbor János—Fehér Ilona Irén, Jantner Ádám— Kozmann Katalin, Péri Péter-^-Gyi- móthy Judit, Baller Ferenc—Rein Magdolna, Kindl Ferenc—Féhr Mária, Laszlóczki József—Mocsári Mária. Halálesetek: Rauth Mihály, Schmidt Józsefné, Lovast Mihály- né, Gál János, Czukor József né* PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár- don, a június 18-tól érvényes r piaci fogyasztói irányárak.; új** burgonya gül és rózsa 8,80, fehér új burgonya 8,—, parázs burgonya 3.40, burgonya I. 3,70, 3,30, burgonya II. 3,40 3,—, burgonya IIL 2,90, 2,50, burgonya takarmány IV/2. 1,—, zöldhagyma 5 db csomós 1,10, új fokhagyma 3 db cső. mós 3,—, 2,50, főzőhagyma 5 db csomós 2,30, 1,70, új fejes káposzta 3,40, 2,50, új kelkáposzta 5,—, 4.50, új karalábé fehér 3,80, 2,80, 1.50, zöldborsó 6,60, sárgarépa 5 db csomós 2,20, gyökér 5 db csomós 3,20, vegyes zöldség csomója 2.80, főzőtök 4,—f zöldbab 17,40, uborka üvegházi 14,50, paradicsom 38,—, 28,—, paprika hegyes erős I,—, 0,80, cs ökrös paprika 1,70, 1.40. tölteni való paprika 2,—, 1,70, lecsópaprika 15,—, vaj retek 35 mm. felett csomója 2,30, nyári retek 40 mm felett 2,60, 2,20, sóska 3,60, petrezselyem zöldje csomója 0,80, fejes saláta 12 dkg felett 1,50, karfiol 15,50, 12,50, szamóca 30,—, 23,—, 14,—, cseresznye 12,—, 14,50, 11,50, egres 10,—, ribizli 14,50, meggy 17.80, 14,50, u,—, 10,—. máLna 19,—* 14,— forint kilója. az Ön hirdetése iá :b***m^^ — példányban jelenik meg