Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
Jó!«ai noteszai Százhuszonegy fekete és barna fedelű Kis notesz (mai zseonaptár-formátum): ezekbe jegy ez le fel Jókai a témáit, szereplőit, regényvázlatait, gondolatait, ezekue írta — ritkábban —~ egyes jeleneteinek fontosabb párbeszédeit. Mindig volt belőlük egy a zsebében. Mikszáth írja a „Jókai Mór élete és kora” című könyvében, hogy nagyobb társaságban, parlament-folyosón, ünnepi ebéden, olykor még tarokkparti közben is egyszer- csak elővette a kis noteszt; esetleg, ha a jelenlévőket zavarta volna vele. félrevonult, s nyomban feljegyzett egy adomát, egy ízes fordulatot, egy jellemző szót, egy jó kifejezést. Néha — általában újsághír nyomán — egész történetet, amelyet ott csak néhány sorban foglaltak össze, de amely az 5 tollából regényfolyamként elevenedett meg valamelyik korabeli újság hasábjain. Vegyük a kezünkbe egy korai noteszt, — találomra, az 1859-es évből. (A belső fedőlapra általában felírta az esztendőt, amelyben használni kezdte. Ezt csalt öregkorában hanyagolta el. Tréfásan mondta ekkor vej ének, Feszty Árpádnak, aki ezért szemrehányást tett neki: „Majd kiókumlálják azt a tanárok a mindenféle tudományos társaságokban, elvégre ez a dolguk”) Az első bejegyzés, ceruzával: „Leírandó a B.-korszak, mert arról akar olvasni a közönség”. (A „B” rövidítés Bachot jelent.) A háztartási költségvetés néhány — ebben az időben rendszerint még passzívával végződő — tételei következnek két lapon, közülük egyik oszlop a játékosan megrovó „Róza sokat költ” felirat alatt, majd így folytatódik a vázlat: „A magyar föld baráttá gyúrja át az ellenséges idegent” — „Lovag- báró ... vicomte... herceg?...” — „Kötötte őt, mint a lánya koporsójára dobott föld” — „Árvíz” — „Az öreg kulcsár, mint a néphumor és talpraesettség megtestesítője” — „A meghalt lány: Hermin”. — Három olyan notesz következik ezután, amelyekben nyomuk sincs Az új földesúr keletkezését megelőző feljegyzéseknek. Mert ugye minden olvasó előtt világos, hogy a fenti jegyzetek e regény első csírái? Ankerschmidt lovag lett a regény egyik hőse, a volt osztrák tábornok, akit „magyarrá gyúrt” az itteni föld, a lánya pedig a boldogtalan kis Hermin; az ő koporsójára dobott föld kötötte végleg Magyarországhoz a lovagot. 1861-ben folytatódik — most már kiegészülve Garamvölgyi Ádám és Garamvölgyi Aladár nevével — a feljegyzéssor. Végleges nevet kaptak a többi hősök is. Mindössze öt-hat noteszlapon van tehát Az új földesúr első vázlata. Első, — s egyben az utolsó is, mert Jókai csak elvétve használt bővebb jegyzeteket. A kis noteszból „tette át” íróasztalán, lila tintájával regénnyé. Újabb notesz következik, egy 1853-as füzet, valószínűleg nyári feljegyzések, mert a költői terveket ilyen hétköznapi emlékeztető szavak szakítják meg: „Rózának jégről gondoskodni”, „XJjabb jeget hozatni”, — „Tarokk előtt bort pincébe vitetni”. — „Szúnyogháló felszerelése.” S ezenközben az Egy magyar nábob csira-gondolatai: „Roppant sár, Róza a Józsa Gyuri történetével szórakoztat”. Ez a sor, önmagában, mit- eem jelentene, ha az öreg Jókai (1897-ben írt) visszaemlékezéséből nem tudnánk, hogy az Egy magvar nábob megszületése előtt feleségével. Labor- falvy Rózával hosszú utazást tett az Alföldön. Eközben mesélte el neki a felesége a különc főúr botrányos mulatozásainak történetét (mendemondáját inkább, hiszen ő is csak hallomásból tudott róla), s a téma megfogamzott az íróban. A következő lapokon ezeket olvashatni: „Ősi hangzású magyar nevet választani” — „Külföldön, magyar főurak, fiatalok, a harmincas évek elején” — „Párizsi magyar munkás” — „Az ifjú Széchenyi” — „A bankár alakja” — „A szép magyar báró” — „Egy párizsi nagyúri gyülde” — „Haszontalan élet” — „Az ifjú is hazajő a hölgyekkel” — „Itthon az országforgató tervek” — „A szerelem kibontakozása"... Ezekben az években kezdett terebélyesedni Jókai népszerűsége. Regényeit sorra közölték — gyakran párhuzamosan — a lapok, elsősorban a Délibáb, a Vasámnni Újság és a Pesti Nanló. Fmich Gusztáv, a Pesti Nanló kiadója szüntelenül sürgette Jókait újabb és újabb kéziratokért. A fent idézett bejegyzések után alig néhány hónappal jelent meg az Egy magvar nábob, maid Kárpáthy Zoltán. Aki emléksz’k a regényre — s ki ne emlékeznék rá aki olvasta vaw filmen látta? — „azonosíthatta” a naolóiegvzotet: Kámáthv lett a jóhangzású mnwar név; a párizsi munkás alnkia a regény egvik fontos eoizódiáboz fűződik: Józsa Gvurit viszontláthattuk az első feiezetekben az öreg főűr falusi versenvé- nek leírásában: s megraizolta az ifíú gróf alakiát is. aki véget: vetett a terméketlen külföldi életnek, s hazaiött, hogy részt vpgven az itthoni politikai éln+ben. A noteszekből követhetjük jókat utazásait is. Furcsa ..útinanló” ez. Nem törődik néha azzal sem. hogy az országot vagy országrészt megnevezze. ..Az örültem-et itt úgy mondják: örülék” — íria be lfl'H-ben. Nvilvánvaló; Erdély volt az utazás színhelye. Három hónannal későbbről olvashatjuk a Pesti Naplóban (illetve azóta nagyon sokszor. valamennyi Jókai-kiadás- ban) a Hegyek között című novellát, amelynek hőse, a református papné mondja, hogy „örülék”; s az ízes-régies erdélyi beszédről Jókai élvezetes nyelvtörténeti eszmefuttatásba kezd. Olaszországban jártak 1870 őszén. A bejegyzések: „Róma; itt mutogatják valamelyik templomban a Szent Pál láncait. amelyekkel rabkorában a kordonhoz láncolták. No, ezt nem nézzük meg, mert meleg van, inkább majd csak kitaláljuk, hogy miféle lehetett”. Ugyanez év teléről: „ A Róza tyúkjáért 5 Forint”. Ki az az irodalomtörténész, aki meg tudná fejteni, mire vonatkozik ez a bejegyzés? Ma már lehetetlen volna, de szerencsére van egy nagy tanú, Mikszáth Kálmán. Véletlenül tanúja volt az esetnek, amikor Jókaiék svábhegyi szomszédja, akivel Laborfalvy Róza igen acsarkodó viszonyban volt, mérgében agyondobta a tekintetes asszony leg- szebbik kendermago* tyúkját. A szolgáló jelentette Jókainak, s tanácsot kért, mit tegyen. „Mindent inkább, minthogy a feleségem tudomására jusson” — pattant fel kézirata mellől az író. S ahogy Mikszáth elbeszéli: azon nyomban fiákkert kerített, lement a városba, a csarnokba a szolgálólánnyal együtt, s alapos válogatás után megvett egy olyan tyúkot, amely a megboldogulthoz hasonlított, fe’vitte a hegvre. Jókainé kősó délutánig próbált a Nemzeti Színházban, nem vett észre semmit. Irodalomtörténeti jelentősége nincs. De annál több az író jeRomképéhez. Semmit sem gyűlölt jobban, mint a veszekedést. Tudta, hogy a ..meggyilkolt” tyúk miatt a felesége nagy jelenetet rendezett volna („szerette a jeleneteket, hiszen színésznő volt” — jegyzi meg Mikszáth), nem sajnálta a fáradtságot, a pénzt, hogy ettől megmeneküljön. Ugorjunk másfél évtizedet Bejegyzés 1885-ből: „Teljesen kifosztottak a tolvajok”. Két nappal később: „Ma megint kifosztottak." Egy-két nappal odébb: „Kifosztott három tolvaj”. A tájékozatlan olvasó azt hihetné, hogy Jókai tolvajok áldozatául esett, méghozzá sorozatban. Szó sincs róla. Tudjuk, hogy hetenként egy-két alkalommal esténként kártyázott a képviselőház klubjában — Ferraris híres festményen örökítette meg —, Tisza Istvánnal, Nedetzky Lajossal, Mikszáth Kálmánnal és másokkal. Az ő elbeszéléseikből maradt ránk tréfás szemrehányása. Ha veszített, nagyon el volt keseredve, s amikor este hét órakor — sohasem később — felállt a kártyaasztal mellől, ahol ártatlan tétek (mai értékben 50—60 forintok) forogtak kockán, így szólt: „Kifosztottatok, szégyentelen tolvajok, most már hazamegyek.” így válik érthetővé egy, ugyané hónapokból származó és uwancsak a „tolvajokkal" foglalkozó mondat; „Itt vacsoráztak a tolvajok”. Ezek a noteszek — kezdeti és halvány nyomokban ugvan — őrzik szinte az egész hatalmas Jókai-életművet. Alig van olvan regénve, amelynek egy-két hőse ne fordulna elő bennük. A történet első gondolata. Néha csak egy szó. amelyből a fantázíáia színes elbeszéléseket, regényeket teremtett. Egy naiz; a szolnoki váré, Ew másik; az egrié. A jobb bástya vonalainál halvány. ma már ab'g olvasható ceruzabeírás; „Itt állhatott Bornemissza”. A Duna vonala, s nagy lila pont ew helven, alatta eonvi; „S^nki színété, Tímea. Noémi, komáromi kereskedők”. Lám. Az aranyember legelső vázlatnvoma! X végtelenül gazdag anyagból csak keveset ragadhattunk ki. Meghatott érzés látni ezeket az ereklyéket; vigyázattal érinteni őket. elolvasni, ml van a kockás vagy sima lapokon. — s gven»e képzeletünkkel nyomon követni, miként lett ew-ew szóból, tréfás beiegwésből, emlékeztető raizból a mawar irodalom eddigi legnagyobb émtménve. TAMÁS ISTVÁN GYÖNKI TEMPLOM Rajz: Érdi Judit FÖLDESI JÁNOSI ÖRÖK VÁRÁS Szivemből hasadt tüzvirág eléri az eget. Minden este csillag-lesben úgy várlak Tégedet. Örök várás a juss nekem, lelkem legszebb titka. Sóhaj, könny s virágpor hull majd gyenge vállaidra. ti szerencsés ember Ha Kemenesi D. Kőimért valami balszerencse érte, könnyen meg- vígasztalódott, sőt, általában sikerült bebeszélnie önmagának, hogy tulajdonképpen szerencsés volt, mert... Kemenesi szerencsésnek érezte magát akkor is, amikor egy alagsori poros irattárba helyezték. Alacsonyabb beosztásba került ugyan, de a fizetését nem szállították le. Ez a harmincas években történt, a bélistázások idején, amikor mindenki attól félt, hogy elsején elbocsátják. Azután Kemenesit is elérte a bélistások sorsa. Amikor állását elvesztette, nem esett kétségbe. Jóleső érzéssel számolta össze megtakarított pénzét. „Milyen szerencsém van — gondolta, — hogy takarékoskodtam, most hónapokig nem lesz gondom a megélhetésre”. A hónapok gyorsan elmúltak és Kemenesi ismét elmondhatta magáról, hogy szerencsés ember, mert sűrű pely- hekben esett a hó, és felvették hólapátolómunkásnak. Másnap, amikor kinézett az ablakon, boldogan sóhajtott fel: ismét mehetett lapátolni. Egy idő múlva végre álláshoz jutott. Uj munkahelyén, a szállítmányozási irodában sokat kellett dolgoznia, néha napi tizenkét órát is, de túlóradíjat nem fizettek. Még késő délután sem merte senki abbahagyni a munkát, féltek a főnöktől, akinek este hét, fél nyolc felé az volt a szokása, hogy kiállt az ajtóba, és leste, ki mer ilyen korán hazamenni? Az ebédidő szigorúan csak huszonöt perc volt. Legtöbben szendvicseket hoztak magukkal. Sümegi azonban, aki ugyanabban a szobában dolgozott, mint Kemenesi, nem félt a főnöktől, ő haza ment ebédelni és egytől háromig távol volt. — Te is hazamehetnél — biztatta Kemenesit —, hiszen a főnök egytől háromig soha sincs itt, tehát nem tudhatja meg, hogy ki mennyit tartózkodott távol. — Soha nem lehet tudni, hogy mikor toppan be, nem merek hozamenni — válaszolta Kemenesi. Sümegi másnap ismét megpróbálta rábeszélni a kollégáját. — Ne légy pipogya! Menj haza! — Rendben van, holnap megpróbálom. Képzelem, hogy meglepődik majd a feleségem, ha délben beállítok és az estére eltelt vacsorát ebédnek fogyasztom el. — örülök, hogy vécj- re megjött az eszed. — Csak ne legyen baj. Ha megtudja a főnök, repülök. És hol kapok manapság másik állást? — Na féli, én hónapok óta otthon ebédelek, mialatt ti vajas kenyeret majszoltok. Eljött a másnap, Kemenesi dobogó szívvel indult haza. A villamosmegállónál körülnézett, nem jár-e véletlenül arrafelé a főnök? Amikor belépett a lakásába, és üdvözölni akarta a feleségét, egy idegen férfikalapot pillantott meg a fogason. „Ki lehet itt?” — töprengett és befelé indult. A küszöbön megtorpant. Ismerős hangot hallott, a főnöke hangját. Aztán a felesége kacagását hallotta. Kemenesi elsápadt, és halkan, lábujjhegyen visszament az előszobába, zajtalanul kinyitotta a folyosó ajtaját és visszaindult az irodába. Sümegi még persze nem volt ott. Amikor néhány perccel három előtt visszaérkezett, megkérdezte kollégáját; — Na ugye, simán ment minden? Hidd el, már régen hazamehettél volna ebédelni te is! — Nagy szerencsém volt — válaszolta halkan Kemenesi. — Ha nem vigyázak, a főnök észrevette volna, hogy ebédidő alatt otthon tartózkodom. Palásti László
