Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-05 / 131. szám
„Elan” daruval emelik ki a medencéből az ázott ken- derkórót és rakják kocsira. Kazal a levegőben Gépesítés a Dunaföldvári Kendergyárban Gépesítették a nehéz munkákat- a Rostakikészítő Vállalat Dunaföldvári Kendergyárában. Ez most a legjelentősebb újdonság a Duna mellett elterülő üzemben, amely hazánk egyik legnagyobb kendergyára, s hozzátartozik a Bács-Kiskun megyében lévő dávod és kisszállás! kenderáztató telep is. — A gépesítés menti meg iparunkat — mondotta Varga József, a gyár igazgatója, a kenderfeldolgozásban évről évre súlyosabb munkaerőhiányra célozva. — Különösen az ázta- tóknál volt nehéz a helyzet, mert nincs annyi pénz, amennyiért ma már vállalkoznának erre szörnyen nehéz, sok piszokkal járó munkára — magyarázta. A vetést, vagyis a kender- kórónak az áztató medencéből való kivételét, rakodását már tavaly is géppel végezték. A mozgó, nagy „Elan” darut ott- jártunkkor is odakormánvozta Barcza Márton darukezeiő az áztató medencékhez, Fehér Antal és Solti Mihály daru- kötözők bekapcsolták a drótköteleket és ázó kenderköte- geket tartó vaskampókba, s a gép kiemelte a jókora rakományt és rátette a vontató kocsijára. A szárítóterületen Takács Gyula vezette az MTZ markológépet, amely, mint valami újkori szörnyeteg, széna- boglyányi kenderkötegeket viliázott fel hatalmas vasfogaival és rakott szintén kocsira. Harminc mázsánál több ken- derkórót tesznek kocsira, maximum 15 perc alatt, kézierővel 25 mázsányit háromnegyed óra alatt raktak fel. Sa „kender szérűskertben” az egész kocsirakományt szintén gép emeli egyszerre a magasba. Bálint Károly darukezelő a vezetőülésből irányítja a műveletet, a kazalrak’ók dolga a dórtkötelek összekapcsolása, s a kazalba emelt kenderkévék eligazítása. Akkor éppen Méhes József és Tóth Ferenc látták el ezen utóbbi feladatot. Azelőtt az embereknek kellett elvégezniük a kazalrakás fárasztó munkáját, most a gép intézi a nehezebbjét. Mert az emberi erőt így sem nélkülözhetik, úgy áll össze tökéletesen a kazal. Csak nem felfelé rakják, hanem vízszintesen, vagy lefelé igazgatják. Ez pedig lényeges különbség. Ezt a munkát olyan idősebb muiiJ kások is elvégezhetik, akiknek a régi módon már nem lett volna hozzá elegendő erejük. Géppel 2000—2200 mázsás kazlat raknak, csupán kézi erővel 1200—1400 mázsásat tudtak csak. A csehszlovák gyártmányú kazlazógép nyolcvan kilométeres sebességgel haladhat az országúton, s a legrosszabb terepen is keresztülmegy. Az új gép darujával hat és fél tonna terhet emel. Az eddigi tapasztalatok, a vele dolgozók észrevétele alapján, most úgy szervezik meg körülötte a munkamenetet, hogy minél jobban kihasználják a gépet, növeljék a teljesítményt a munkások anyagi javára is. Rövidesen egy présgépet is üzembe helyeznek, s megszűnik a száraz, ázott kenderkóró kézi kötözése. Ezzel teljessé válik a kendermozgatás gépesítése, s megoldódott az eddigi munkaerőhiány. A dunaföldvári gyárban százezer mázsa ázott kenderkórót dolgoznak fel évente, így az idén is. — ballabás — Gottvald Károly felvételei. MTZ markológéppel rakodnak. Munkában az új kazalrakó gép. Hétköznapi baratsag Keskeny verandáról lépünk a konyhába. A sarokban tűzhely, a fal mellett magasra vetett ágy. Az asztalon törökszegfű és szarkaláb. — Tessék csak. Jöjjenek beljebb — szól Czank Andrásáé. — Megmutatom a fiam fényképét. A szobában a duplaágy fölött jó néhány fotó. Az asszony egy huszonöt év körüli fiatalembert ábrázoló képre mutat. — Amikor meghalt, ebből a kicsiből nagyittattam meg, aztán berámáztattam. Azóta ott a helye. — Aztán lassan nyúl a kis csomag felé, amit egy szekszárdi asszony hozott el Liza néninek. Megsimitja a ritkán mintázott fekete kas- mirkendőt, a kis üvegeket visszateszi a dobozba. — Miért kellett ezt küldeni? Hát nem azért csináltam ... * Szekszárdon, az alsóvórosi temetőben Alexandra Kuzminicsna és két fia áll az egyik szovjet hős sírjánál. A férj és édesapa sírjánál, aki 1914-ben halt hősi halált. A család utoljára tizenegy esztendővel ezelőtt volt itt, s most a Békehónapban jöttek el ismét. Egy szekszárdi család hívta meg őket. Az itt töltött héten mindennap egy-két órát a temetőben voltak. A sírkőre fényképet tettek a halottról, s most a koszorút próbálják a kép köré helyezni. A temetővel szomszédos szőlőben emi idős asszony kapál. Látja, hogy hiába bajlódnak a koszorúval. Átint, hogy várjanak. Elsiet a közeli tanyába, majd egy madzaggal tér vissza. — így majd sikerül odakötni — s vigyázva lépeget az árvácskák között. — En is a második világháborúban vesztettem el a fiamat. Szovjetunióban halt meg — mondja a könnyező Alexandra Kuzminicsnának. — Meqértem a könnyeit. Én is gyakran sirdogálok. Néhány percig szótlanul állnak. A temető csendje mintha még nagyobb lenne. Gyógyulnak a sebek, de nem hegednek be. A két asszony bánata egyformán nagy. Egyikük a népért hozott áldozatban elvesztett férjét gyászolja, másikuk a vágóhídra hajtott fiatal életet. * Czank Andrásné kockás szalvétával leterített tálat tesz az asztalra. Diós sütemény van benne. — Kóstolják meg. . — szól és a temetői beszélgetésre emlékezik. — Megígérték, hogy megkeresik a fiam sírját. Én meg, hiszen mindig a temető mellett dolgozom, viszek ki virágot a sírra. Meri van virágom bőven. Az egyik elnyílik, máris virágzik a másik. Télen meg a kis fenyőág is szép ... Nagyon várom a levelet, talán majd megtudnak valamit... Dehát ez az ajándék, nem kellett volna küldeniök... — hm — Ismét megkezdtük a használt teher- és társas gépkocsik (825x20-tól 1400x24-ig méretű) autóköpenyének gyűjtését! Átvétel a telepein! (32)
