Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-02 / 282. szám

Még mindig sok a gond a kézilabdánál Összesen 57 mérkőzés nem került lejátszásra Csak ketten dolgoznak aktívan az elnökségből A Tolna megyei Kézilabda Szö­vetség megtartotta idei utolsó liga­értekezletét, melyen Fekete László, a szövetség' titkára tartott beszá­molót. Ebből idézünk: — Sportágunk, a labdarúgás után a legnépszerűbb sportág me­gyénkben. Ez a megállapítás nem­csak a statisztika, a sokszor szá­raznak tűnő számadatokon alap­szik, ezt igazolták a bajnoki mér­kőzések és a november 22-i MNK- döntő is. Ebből azonban hiba len­ne. olyan következetetést levonni, hogy a megye kéziiabdasportjában minden hibátlan, tökéletes. Sajnos, az idén sem sikerült többek között megvalósítani a régóta vajúdó és elengedhetetlenül szükséges járási bajnokságok rendezését. A korábbi években a sportág egyik utánpót­lását biztosító bonyhádi járás az idén nem rendezett bajnokságot, de anélkül maradtak a tamási já­rás csapatai is, ahol egyébként olyan együttes kényszerül évek óta tétlenségre, mint például Ozora. Nem lenne teljes az értékelésünk, ha nem említenénk meg, hogy az idén a szekszárdi járás—paksi já­rás—Szekszárd város összevont baj­nokságban a női csapatok mellett a férficsapatokat is foglalkoztatták. A beszámoló a továbbiakban megállapította: Hétfőn este mór foglalkozott a me­gyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bi­zottsága a vasárnap félbeszakadt Szedres—Fadd megyebajnoki labdarú­gómérkőzés ügyével. Mint ismeretes, a második félidő 15. percében né­hány néző a partjelzőhöz ment, an­nak kezét szorongatták, és a szedresi szurkoíók szerint a nyakát megsimo- gaiták, míg a partjelző szerint a nya­kát ütötték. A fegyelmi bizottság úgy látja, hogy a helyes döntés megho­zatala érdekében további személyeket kell kihallgatni, melyre december 7- én, hétfőn kerül sor. Itt említjük meg, hogy a fegyelmi bizottság két játékost eltiltott: Hado- bás Jánost (Fornád) a partjelzővel szembeni tiszteletlen magatartás mi­att április 30-ig, Meiszer Gézát (Si- rrsontornya) tettleges bántalmazás miatt április 5-ig. — Az egy éve hozott határozat értelmében az idén tíz női és tíz férficsapat részvételével rendeztük meg a megyebajnokságot. Lehető­séget adtunk a tartalékcsapatok­nak is a szereplésre, de meg kell mondani, hogy itt is jelentkeztek problémák, hiszen a szekszárdi NB II-esek tartalékai kétszer, míg a simontornyaiak tartalékcsapata egyszer nem állt ki. Sok gondot okozott az eredmények megszer­zése, melynek hivatalos okmánya a jegyzőkönyv, mely sokszor nyolc-tíz nap késéssel érkezett a szövetséghez. Az állami támogatásról a titkár elmondotta: — Az idén 170 ezer fo­rint támogatást kapott sportágunk. Ezt az összeget a megyei TS el­nöksége, szövetségünk javaslatát figyelembe véve, még a bajnokság előtt, az egyesületek között szét­osztotta. A teljes összeget azonban nem használtuk fel, mivel bajnok­ság közben néhány csapat a ki­zárás sorsára jutott, — vagy visz- szalépett. Az MTS Tolna megyei Tanácsa határozata értelmében szövetségünknek lehetősége nyílott a teljesítmény szerinti anyagi tá­mogatásra is. Erre a célra 29 ezer forint állott rendelkezésünkre. Ezt a teljesítmény alapján a szövetség elosztotta és valamennyi bajnok- . ságban szereplő csapatnak meg- * küldte. A szövetségen belül személyi problémák is adódtak, melyről a következőképpen vélekedett a be­számoló: — Az MTS Tolna megyei Tanácsa hiába nevezett ki héttagú elnökséget, közülük hárman egyál­talán semmiféle munkát nem. vé­geztek, ketten csak időnként, így mindössze a másik kettő végezte a szövetség szerteágazó, bonyolult és nagy munkával járó irányítását. Természetesen a két elnökségi tag nem végezhetett olyan munkát, mintha valamennyien dolgoztak volna. A szövetség a jövő évre történő újraválasztás, illetve a meglévő személyi problémák fel­számolása érdekében írásbeli ja­vaslatot terjeszt a megyei TS el­nökéhez. — A megyebajnokság női me­zőnye eredményesség szempont­jából javult. Lényegesen több gólt szereztek, mint az elmúlt években. A férfiak mezőnye körülbelül meg­egyezett az előző évek átlagával. Sportszerűség szempontjából né­hány statisztikai adat: a 180 női mérkőzésen 59 kiállításra került sor. A legtöbb kiállítás, — szám- szerint 9 —, a Simontornya és a Bonyhádi Közgazdasági Szakiskola csapatából történt. A legkevesebb viszont Nagydorog együtteséből, mindössze kettő. A férfiaknál a kiállított játékosok száma 172, eb­ből 6 végleges volt. Dunaföldvár áll az élen, 26 kétperces, két öt­perces és három végleges kiállí­tással. A férficsapatoknál Gyönk bizonyult a legsportszerűbbnek — állapította meg a titkár, majd így folytatta : — A bajnokság komolyságára és annak színvonalára nem a legjobb fényt vet, hogy a nőknél 12 fel­nőtt és 16 serdülő, a férfiaknál pe­dig 14 felnőtt és 15 serdülő mér­kőzés eredménye nem a pályán, hanem — mérkőzés-elmaradások miatt — a zöld asztalnál dőlt el. Károsan hatott a bajnokság mene­tére a Tolnai Vörös Lobogó sport­szerűtlen, sorozatban megismételt távolmaradása és egyéb manőve­rezése, mely végül a csapat ki­zárásához vezetett. Elgondolkodta­tó az is, hogy a Bonyhádi Cipő­gyár férficsapatának jó pozíció­ban, miért kellett a bajnokság be­fejezése előtt három fordulóval visszalépni. így nemcsak a tehet­séges felnőtt játékosokat, hanem az élmezőnyhöz tartozó serdülő­csapatot is megfosztották a to­vábbi szerepléstől. Szólni kell a hőgyészi férfic-apatról is, akik, miután a negyedik helyet bebizto­sították maguknak, nem utaztak el Iregszemcsére, gépjárműhiányra hivatkozva. Ugyanakkor köztudott, hogy kitűnő az autóbuszközleke­dés Hogy ész és Iregszemcse között. A beszámoló a továbbiakban meg­állapította: a mérkőzések elmara­dásának magas száma tanulságul szolgál a jövőre nézve. A verseny- kiírásunknak 1971. évre feltétlen tartalmaznia kell olyan kitételt is. mely nemcsak büntetőpont-levo­nást, hanem bizonyos összegű költ- ségtérítést is előír a ki nem álló, meg nem jelenő csapatok számára. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a 107 nyilvántartott játékvezető kö­zül mindössze 13 működésére szá­míthatunk, de közülük is egy- kettő csak időnként ér rá. A já­tékvezetők működését számtalan kritika érte. Az már más kérdés, hogy sokszor a bírálat, kritika telje­sen alaptalan volt. Feltétlen elítél­jük azokat, akik a vereség láttán csak a játékvezetőben látják a hi­bát és rajta vezetik le mérgüket. Nem tűrjük el azt sem, hogy né­hány játékos abban ..tetszelegjen”, tegye magát szimpatikussá a ha­zai közönség előtt, hogy a játék­vezetőinket sértegesse. De termé­szetesen ugyanez vonatkozik nem­csak a játékosokra, hanem a ve­zetőkre is. Fekete László titkár a beszámoló után ismertette a szervező bizott­ság működését. Mint megállapítot­ta. a szervező bizottság a bajnok­ság során jól látta el feladatát, így többek között az adminisztra­tív munka, körlevelek kiadásán kívül komoly szervezést igénylő munkát is magára vállalt. így meg­rendezte márciusban az MNK me­gyei selejtezőjét, áprilisban a me­gyei középiskolás bajnokságot, májusban a 14—15 évesek kivá­lasztó versenyét, még ugyanebben a hónapban az úttörőolimpia me­gyei döntőjét, júniusban a falusi dolgozók spartakiádjának megyei döntőjét, majd ennek a területi döntőjét augusztusban, ugyancsak Szekszárdon. Október hónapban került sor az 1970—71. évi közép- iskolás megyei döntőre, melyet az Országos Ifjúsági Kupa megyei döntője követett. November 1-én rendezték a megyebajnckságba jutásért az osztályozót. majd no­vemberben három n árnapon át MNK megyei selejtezőjét. A beszámoló után rendkívül élénk vitára került sor, melyen a csapatok vezetői a szövetségtől több módosítás bevezetését kérték a jövő évi bajnokságban. Torna Sólyomvári Gábor országos vidéki bajnok A decsi .^Sárközi Egyetértés" Mg. Termelőszövetkezet felvételt hirdet MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐ, ÁLTALÁNOS LAKATOS, VASESZTERGÁLYOS szakmunkások részére. Fizetés szakmai gyakorlattól függően. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet gép­műhely vezetőjénél, mindennap 7—Ifi óráig. (27) Népújság 6 1970. december 2. Győrben rendezték az országos vi­déki ifjúsági tornászbajnokságok küz­delmeit. A versenyen szép szekszárdi sikerek születtek. A két kategóriában (II. és III. osztály) a szekszárdi Só­lyomvári Gábor két szeren is országos vidéki bajnokságot szerzett, az össze­tett versenyben pedig csak kis kü­lönbséggel szorult a második helyre. Mind a gyakorlatok erősségét, mind a kivitelezését tekintve a győztes Roz- gonyi és a 2. helyezett Sólyomvári Gábor kimagaslott a mezőnyből. Si­kere annál is inkább értékes, mert még csak harmadikos gimnazista és még két évig ifjúsági korban lesz. Különösen lólengésben szerepelt kitű­nően. Mind a kötelező, mind a sza­badon választott gyakorlatára 9,5 pon­tot kapott és ezzel a verseny legna­gyobb pontszámát érte el. Úgy lát­óik, hogy a lólengés lassan szekszár­di specialitás lesz, mert a szekszárdi tornászok tavaly is, az idén is, a fel­nőtt és most az ifjúsági bajnokság­ban is legszebb sikereiket a lólengés­ben érték el. A lólenqésen kívül baj­nok lett korláton is, talajon pedig a 1. helven végzett. De nem sok hiány­zott ahhoz sem, hogy nyújtón bajnok­ságot nverjen. Itt azonban n leuqrás- nál hibázott és nem jutott dobogóra. Jól szerepeltek a III. osztályú baj­nokságban is a Szekszárdi Szövetke­zeti SK versenyzői. Szente a lólen­gésben második, összetettben negye­dik lett. Balszerencse kísérte Kovács szereplését, aki 9 gyakorlat után, ami­kor az összetett versenyben még 3. volt, megsérült és nem tudta tovább folytatni a küzdelmet. így csak kor­láton szerzett egy bronzérmet. Rész­letes eredmények: II. osztályú bajnokság: összetett bajnokság: (14 induló). 1. Rozgonyi (Pécsi Bányász) 109,2 pont, 2. Sólyomvári (Sz. Szöv. SK) 107,9, 3. Stallenberger (Pécsi Bányász) 106,7 pont. Szerenként! bajnokság: Lólengés: bajnok: Sólyomvári (Sz. Szöv. SK) 19,0 pont. Korlát: bajnok: Sólyomvári (Sz. Szöv. SK) 18,1 pont. Talaj: .... 3. Sólyomvári (Sz. Szöv. SK) 18,1 pont. III. osztályú bajnokság: Összetett bajnokság: 1. Berczédi (Nyíregyházi MTE) 108,Q pont .... 4. Szente János (Sz. Szöv. S!<) 104,1 pont. Szerenként! bainokság: Lólengés: . . . 2. Szente (Sz. Szöv. SK) 17,6 pont. Korlát: . . 3. Kovács (Sz. Szöv. SK) 18,0 pont. A szekszárd- folytatlak fel­készülésüké '7''t r\ idei legna­gyobb erőcr/ országos tor­nászba jnoksóp^ k P.i.:d ape^ten ,T,or' rendezendő küzdelmeire készülődne1 Albert Antal testnevelő irányításával. PROGRAM MŰZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Ál­landó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás­mozgalmakban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A Babits- emlékház 9—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits-emlé­kek KÖNYVTARAK: A megyei könyv­tár szerdai nyitva tartása: 10—19 óra. Tájékoztató szolgálat: mű­szaki és társadalmi tudományok­ból szakreferensek állnak az ol­vasók rendelkezésére. Az ifjúsági könyvtár 10—18 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12, 13—18 óráig, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsö­nöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek kölcsönzés 13—19 óra, if­júságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. Szekszárd, Babits Mihály me- gyei művelődési központ: Agrár- klub : 18—21 óráig, fiatal képző­MOH BONYHÁD: Halálos tévedés. (NDK-film.) SZEKSZÁRD: Érik a fény. (Ma­gyar film.) művészek stúdiója 18—22 óráig* ifjúsági klub 16—20 óráig, nyug­díjasok klubja 10—18 óráig. Tolna: a Kulturális Intézmények Szakmaközi Egyesülésében 14 óra­kor ismeretterjesztő előadás a szabó ktsz rendezésében A szö­vetkezeti tag munkavédelmi, szo­ciális, jóléti, kulturális jogai és kötelességei címmel. 16 órakor klubiskola. (A programban szereplő mű­sorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) piaci Árjelentés : szekszár­don, a MÉK e hétre érvényes fogyasztói irányárai: cseresznye­paprika piros 8,50, füzéres 15,—, zöldpaprika kilója 8,50, vörös­hagyma 4,40, fokhagyma 26,— és 20,—, burgonya gül, rózsa és fe­hér 3,50, 3,20 és 2,70, sárgarépa kilója 2,50, petrezselyem 5,60, sampinyon kilója 40,—, fejes ká­poszta 2,80 és 2,30, kelkáposzta 3,60, karalábé 4,—, karfiol 6,50, zellergumó 6,—, cékla 3,—, dió­bél 65,—, mandulabél 90,—, körte 5,—, piros alma 6,— és 3,50, fehér alma 4.20 és 2.50, birs 3,—, nas­polya 7,50, dughagyma 7,—, gesz­tenye 23,—, lencse 28,— és 22,—, mák 60,—, vöröskáposzta 3,50 ki­lója. Szárított áruk, 5 dekás ki­szerelésben: sárgarépa 3,80, gyökér 4,80, vegyes zöldség 4,30 és szá­rított hagyma 5,— forint csórna* gonként. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.10: Zenekari muzsika. 10.05: Iskola­rádió. 10.40: Otelló. Részletek. 11.30: A Szabó-család. 12.30: Tánczenei koktél. 13.18: Verbunkosok, nép­dalok. 13.50: Válaszolunk hallga­tóinknak! 14.05: Beethoven nyomá­ban. I. rész. 14.30: Nőkről — nők­nek. 15.10: Mai témák, mai dalok. 15.20: Iskolarádió: Kerékasztalon a kötelező olvasmány. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Munkásvándorlás — munkahelyi kapcsolatok. 16.25: könnyű hangszerszólók. 16.38: Vö­rösmarty Mihály. XI. rész. 17.20: Beethoven zongoraversenyei. II. rész. Közben: 17.57: Elfogadjuk-e a választ? 19.25: Nóta- és népdalest. 20.13: Uj lemezeinkből. 21.03: Lili bárónő. Részletek. 21.20: Bartók: Szvit. 21.29: Visszhang. 22.20: Be­szélgessünk zenéről. 22.40: Egy képíró arcképe. 23.00: Könnyűzene éjfélig. 0.10: Kóruspódium. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operafelvételekből. 8.55: Időtálló közvetítések. 9.10: Kíván­csiak Klubja. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: ,,A menyasszony dicsérete”. 1. rész. 12.20: Mozart: C-moll szerenád. 12.40: Házunk tá­ja. 13.03: Liszt-zongoraművek. 13.40: A fogpótlásról. 14.00: Kaleidoszkóp. 17.Ö0: ötórai tea. 18.10: Kis magyar néprajz 18.15: Hatvani Mezei Gyu­la népi zenekara játszik. 18.45: Amiről a tanári értekezleten be­széltek. 19.00: Filmzene. 19.13: Hangverseny. 20.25: Uj könyvek. 20.28: József Attila műveiből. 21.28: Versenymű harsonára és fúvós- zenekarra. 21.40: Atlasz. 22.00: Or­feusz az alvilágban. Részletek. 22.45: Hangversenynaptár. 23.15: Muszorgszkij operáiból. URH 18.10: Tárczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő 8. lec­ke. 19.13: Változatok egy tatár népdalra. 19.20: Az osztályfőnök műhelyében. \ 19.55: Szimfónia — Buda felszabadulásának 25. évfor­dulójára. 20.12: Robert Merill éne­kel. 20.35: Dzsesszfesztivál. I. rész. 21.10: Hangfelvételek — felsőfokon. MAGYAR TV 9.00: Delta. 9.25: A tükör két ol­dala. lí.00: Tegeződjünk! 16.35: Matematika (IV. oszt.) 17.28: Hírek. 17.35: Megmenthető milliárdok. 18.05: Kisfilmek. 18.35: Ifjúsági ér­dekvédelmi műsor. 19.15: Esti me­se. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ez fan­tasztikus! 21.00: Svéd zenés film. 21.30: Feketék a fehér Ameriká­ban. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás, JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű tv-krónika, 17.50: Nagyok és kicsinyek. 18.30: Kortársak. 19.05: Zenei híradó. 19.20: Az állatok titkai. 20.35: August Cesarec: Az aranyifjú. n, 21.35: Film, színház és.,. 22.50; Tanároknak. 23.20; Sakk-kommen­tár, OSZTRÁK TV I. program: 16.30: Gyermekműsor 6 éves kortól. 17.10: Nemzetközi ifjú­sági magazin. 18.00: Francia nyelv­lecke. 18.25: Osztrák képek. 18.50: Kedves Bili bácsi. 19.30: Tv-hír­adó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Ho­rizont. 21.15: Színházi közvetítés. 22.20: Tv-híradó. n. program: 18.30: Iskolateíevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Külön ágy. Filmkomédia. 21.55: Sport­műsor. 22.55: Tv-hlradó, 23.25: Osztrák képek. FELVESZÜNK AZONNALI BELÉPÉSSEL HÁROM FÖ ÉJJELIŐRT, NAPPALI TELEPI ŐRÖKET EGESZ MŰSZAKRA, FÉL MŰSZAKRA, EGY FŐ TELEFONKÖZPONT­KEZELŐT. LEHET FLATALKORŰ IS. Cím: Tolna megyei Ta­lajerő-gazdálkodási Vál­halat Szekszárd, Keselyű­isi út 2. (22) Jelenet a Pesffí kabaré című műsorból, amelyet a Ma« gyár Televízió december 5-én, szombaton sugároz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom