Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-21 / 247. szám

Lehet élni az adottságokkal! Beszélgetés a megyei kórhús kulturális életéről Bádogos — műhely nélkül Az előtérben — ha úgy tet­szik, klubban — élénk huza­té fotelek, dohányzóasztalok, hangulat, napfény és derű. Beljebb — a nagyteremben — tekintélyt parancsoló, elegáns és méltóságteljes csillárok, fa­burkolatú oldalfalak. Van ezen kívül két kisterem, s egy alkalmi büfé is. Kevés intézmény vallhat magáénak olyan környezetet kulturális programjához, mint a Tolna megyei kórház. De vajon élnek-e a lehetőséggel? Betölti-e feladatát a kórház kultúrterme? 7 udományos napok — A kórház speciális intéz­mény, speciális lehetőségekkel, amelyek egyszersmind szük­ségszerűségek is. — kezdi a beszélgetést a pártalapszerve- zet titkára, dr. Lenner Aladár. — Az orvosok gyakran ügyelnek, az ápolónők három műszakban dolgoznak. Ezek után örülnek, ha végre haza­mehetnek. Erre gondol? — Igen, erre is. De ponto­san azért, mert egészségügyi létesítményről van szó, bete­gek között vagyunk, tehát za­jos, látványos kulturális éle­tet nem élhetünk. A kultúrte­rem elsősorban előadások, tu­dományos szimpozionok szín­helyéül szolgál és csak néha táncestek, teadélutánok fóru­Unnepélyes keretek között nyílik Szekszárdon az 1970— 71. évi hangversenyévad. Csü­törtökön fél 8 órai kezdettel a Babits Mihály művelődési ház színháztermében kerül sor a Pécsi Filharmonikus Zene­kar „Magyar Hangversenyé­re”, amelyen a három ma­gyar géniusz: Liszt, Bartók és Kodály 1—1 műve csen­dül fel. A Pécsi Filharmóniai Zenekart Nagy Ferenc, a Magyar Állami Cperaház kar­igazgatója vezényli. A zongo­raszólót Katona Ágnes zongo­raművésznő adja elő. Ünne­pélyes megnyitót Létay Meny­hért, a Garay gimnázium ta­nára mond. Baranya megye és Pécs igen sokat áldoz a zenekultúrá­ért. Filharmonikus zenekaruk minden évben vendége a Ze­neművészeti Főiskola nagy­termének is. A zenekart a város és Baranya megye 1971. január 1-i hatállyal teljesen függetleníti és a függetlenített zenekarnak az lesz a felada­ta, hogy hatósugarába vonja az egész Dél-Dunántúlt. Nagy Ferenc a fiatal kar­mesternemzedék igen tehetsé­ges képviselője. Két éven ke­resztül Pécsett működött, majd az Állami Operaházhoz került át a karigazgatói teen­dők ellátására. Katona Ágnes már régi ked­ves ismerősünk. A Zenemű­vészeti Főiskolát 1953-ban fe­jezte be. Bach-versenyen nyert I. díjat annakidején. Leg­utóbbi szerepléséről a fran­ciaországi La Nation azt ír­ta, hogy játéka tele van fénnyel és színekkel. A hang­verseny minden egyes műso­rának van aktualitása. A Tol­na megyében is gyűjtögetett Bartóknak ez évben van ha­lála 25. évfordulója. Liszt éppen 100 éve több mint há­rom hónapot tartózkodott — Bevált gyakorlat a kór­házban, hogy minden osztály tudományos napokat rendez. Ezek ma már országos hírű összejövetelek, számos világ­hírű professzort hívtunk és láttunk vendégül. A tudomá­nyos napokat természetesen a kultúrteremben tartjuk, az ugyanis minden szempontból megfelel a célnak. De ugyan­itt rendeztünk tavaly patoló- gus tanácskozást és különféle előadásokat, nem ritkán meg­hívott előadókkal. A kultúrteremnek, illetve előadóteremnek a sok évi gaz­dátlansága után ma három gazdája van: a párt, a KISZ és a szakszervezet. E három szerv bármikor bármilyen rendez­vényhez igénybe veheti a he­lyiségeket. A KISZ-esek sza­valókórusa például nagyon szí­vesen emlékezik írra a sza­valóestre, amit Peter Weiss műveiből állítottak össze, vagy arra, amikor a tanácsköztársa- sági évforduló kapcsán ren­deztek nagy sikerű megemlé­kezést. Most újabb tervekkel készülnek az őszre: Huszonöt év Magyarországa címmel elő- adói estet készítenek elő. A KISZ-titkár, dr. Mezei Béla mindenekelőtt a másodorvosi fórumot említi. — Két éve alakítottuk. — mondja. Tulajdonképpen kö­tetlen beszélgetések ezek, ahol Szekszárdon. Kodály Háry-ja, Garay János Obsitosa pedig éppen Szekszárdról indult el világhódító útjára. A hangverseny műsora: 1. Bartók: Magyar képek. 2. Liszt: Esz-dur zongoraver­seny, 3. Kodály: Háry János, szvit. A Babits művelődési köz­pont és a zeneiskola közli, hogy a hangverseny jegyeit csak a hangverseny előtt a pénztár árusítja. A hangversenyt pontosan kezdik, ezért a hangverseny­látogatóktól pontosságot kér a rendezőség. a kórház másodorvosai vesz­nek részt. Szakmai, szakmapo­litikai, kulturális és érdekvé­delmi kérdések kerülnek na­pirendre. — Milyen kulturális ese­ményre emlékezik? — A jazz-pódiumra. Jazz- kedvelők részére indult, ké­sőbb valamennyien szívesen hallgattuk rögtönzött fellépé­seiket.. Érdekvédelmi megbí­zatásunk szerint néha fegyel­mi ügyeket tárgyaltunk meg, máskor arról beszélgettünk, hogyan érzik magukat az egyes osztályok dolgozói. Napilapok, hetilapok* könyvtár A kórház párttitkára a „há­zi használatra” készített sta­tisztikába is bepillantást en-» ged. Ebből tudom meg, hogy számos tudományos dolgozatot készítettek a kórház orvosai, nyolc-tíz folyóirat jár egy-egy egészségügyi dolgozónak, ugyanakkor a kórház udvarán levő könyvpavilon forgalma is óriási. Két könyvtár van: szakmai és szépirodalmi. Az előbbi 8500, utóbbi csaknem 4000 kö­tettel rendelkezik. Ezek a könyvek természe­tesen kölcsönözhetők, s a klub­teremben van mód arra, hogy nyugodt, kényelmes körülmé­nyek között olvassanak a kór­ház dolgozói. Két vélemény Fehérkendős, fiatal altatós nővér siet az udvaron. — Megmondaná, hányszor járt már a kultúrteremben? — Nem is tudom pontosan... Sokszor. Minden rendezvényt ott tartunk, én különösen a télapóünnepekre gondolok vissza szívesen. — Miért? — Nagyon igényes, szép mű­sort adtak a bábosok. Úgy ér­zem, sokunk örömére... — A lehetőségek megvan­nak, lehet is élni ezekkel. — mondja egy másik nővér. — Az a véleményem, hogy aki akar, a nehéz munka, a há­rom műszak ellenére is meg­találja szórakozását és kikap­csolódását nálunk. Nekem a könyvtár a kedvencem. Okos arányérzékkel, jó időbeosz­tással időm is jut arra, hogy Az ötvenes évek derekán részletre vásárolt ingatlant a paksi községi tanácstól Gróf János és felesége harmincezer forintért. Csak akkor, amikor a telekkönyvi bekebelezésre került volna sor, derült ki, hogy a ház és a telek nem a tanácsé, hanem egy Haifába kivándorolt leányé. Az ingat­lan valaha Siegelmann Ignác és felesége tulajdona volt. A házaspárt a fasiszták Német­országban, 1944-ben meggyil­kolták. Siegelmannéknak több örökösük volt, ezek közös akaratából lett a ház és a telek a már említett leá­nyé. Az erre vonatkozó be­jegyzés 569/1951. szám alatt található a telekkönyvben. A telekkönyvi hivatalban meg­vannak a tulajdonosváltozásra vonatkozó iratok is. Az eddigiekből egészen nyil­vánvaló. hogy az adás-vételi szerződés megkötése előtt sem az eladó, sem a vevő nem te­kintette meg a telekkönyvet. A tanácsi dolgozó azt hitte, hogv az ingatlan a tanácsé, — Gróf ék oedie azt hitték, hogy jól hiszi. Utánanézni a dol­gok való állásának, semmibe sem került volna. A telek- könyvbe bárki — még az ér­dekeltség igazolása nélkül is — ingyen betekinthet. A ta­nács korrektül iárt el: a vé­telár bírói letétben van. azt Grófék bármikor megkaphat­ják. De nem veszik fel!... Az. október 10 és 20 közötti, tíznapos időszak volt a Du- na-kutatásban az az első tör­ténelmi pillanat, amikor a Fekete-erdőtől a Fekete-ten­gerig a folyómenti nyolc or­szágban egyszerre vizsgálták a kutatók a Duna vizében ta­lálható parányi növényi és állati szervezeteket. A nem­zetközi Duna-kutatási munka- közösségnek néhány évvel ez­előtti alakuló ülésén elhang­zott magyar javaslat valósult meg ezzel a közös munkával. A Magyar Tudományos Akadémia gödi Duna-kutató állomásának munkatársai a teljes hazai folyószakaszon, Ásványráró és Mohács között 16 helyen végeztek biológiai és kémiai vizsgálatokat. A nem­zetközi megállapodások szerint Grófné, akivel beszélget­tünk, úgy érzi, becsapták. El­panaszolta, — mint annyi más helyen, még a Minisztertanács titkárságán is —, hogy meg­rövidítették. A kellemetlensé­get fokozza, hogy a felületes­ségből eladott (és ugyanúgy megvett) házat életveszélyes volta miatt le kellett bontani, A bontási anyag árat nem Gróf ék kapták; nem is kap­hatták, hiszen nem az ő há­zukat bontották le. Az események a huzavonán túl is kellemetlenül érintették a házaspárt. A férjtől vissza­vonták bádogos iparengedé­lyét, — arra hivatkozva, hogy nincs műhelye. Mit lehet tenni? A telekkönyvi bejegyzés sze­rint az ingatlan kezelője a községi tanács szakigazgatási szerve. Ez a szerv nem jogo­sult arra, hogy értékesítse a telket, — de arra igen, hogy bérbe adja. Tudjuk, — mert megkérdeztük —, hogy a Gróf házaspár igen olcsón, szinte jelképes használati díjért meg­kapná bérbe a területet. így felépíthetné a műhelyt, a férj megkapná az iparengedélyt. A jelenlegi tanácsi vezetők mész- szemenő jóindulattal készeid eltüntetni elődeik tévedésének maradványait; ha Gróf János és felesége is megteszi a ma­gáét. mindenki jól jár. í valamennyi Duna-menti or­szágban egységes módon és azonos eszközzel vettek mintá­kat a folyó vizéből, s a to­vábbiakban közös módszerrel dolgozzák fel az anyagot is. így elkészül a Duna mikro­biológiai „alaptérképe”, tehát az a fontos tájékoztató, amelyhez viszonyítani lehet az apró élőlények elszaporodásá­nak és megritkulásának vál­tozásait. E vizsgálat a víz szennyezettségéről is fontos adatokat szolgáltat, mert jó néhány élő szervezetről is­mert, hogy melyik szennyező­désfajtában éli leginkább vi­lágát. A magyar Duna-kutatók ja­vaslatát fogadta el a nemzet­közi munkaközösségnek né­hány héttel ezelőtt Zürichben megtartott konferenciája is. ma. Csütörtökön lesz az 1970—71. éri hangversenyévad megnyitása órákat tallózzak a kötetek kö­zött. .fi*»' RADICS ÁGNES A Tatárok A fényképről egy sugárzó tekintetű, mosolygós, alacsony öregasszony néz rám. Pólyába bugyolált gyereket tart a kezében, nyilvánvalóan egy unokát. Nagymamák ritkán szoktak keserves arccal nézni az unokáikra. Azt viszont, amikor a képet a kezembe adják, hogy óriás, még nem látom a 6x9-es amatőr­fotón. A fia, akivel beszélgetek, nem szo­kott ahhoz, hogy mások előtt dicsérje az anyját. Valószínűleg a testvéreivel egy­más közt sem szokták. Az anyák léte természetes. Hiányérzetet, szavakba is­mét csak bajosan szorítható hiányérze­tet csak akkor keltenek, amikor már nincsenek. Beszéljenek a részben genealógiai sorrendbe szedett tények. Tatár Károly csizmadia, 1948-ban halt meg Dégen. Ott is született, 1892- ben. Halálának oka ismeretlen, a gyere­kei úgy tartják számon, hogy nem sok­kal a fogságból való hazatérése után történt. Tatár Károly mindig tiltakozott a „cipész” titulus ellen, ö „csizmadia” volt, ami — bocsássanak meg az érde­mes cipészszakma képviselői érte —, szerintem is rangosabb. Munkája, a láb. belik természete szerint, nem maradt fenn. Munkáskezének híre még él két­tucatnyi kilométerre megyénk határától. Valamennyi gyermeke is él. Károly 1926-ban született, ma hen­tes. Géza, a következő asztalos. Regina varrónő, Nándor, a Tolna megyei Ven­déglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese. József Szekszárdon állatorvos, Jolán bérelszámoló az Esztergomi Állami Gaz­daságban, Katica kertész, Kálmán kő­műves, Tibor vízvezeték-szerelő, Laci festő, a legkisebb pedig, az 1942-beli Miklós tetőfedő. A számok és a szakmák beszélnek. Apjuk halálakor a legidősebb Tatár hu­szonkét éves volt, a legfiatalabb hat. Mind a tizenegy gyereknek szakmája van. Ezt biztos, hogy maguknak is kö­szönhették, de épp annyira az anyjuk­nak, aki; — Hogyan csinálta? Dr. Tatár József, a Mesterséges Ter­mékenyítő Főállomás állatorvosa, némi habozás után beismeri: — Nem tudom. Mindent csinált. Mindent, a részes kapálástól a mosásig. És körülbelül mi is. Közhelyszerűen könnyű lenne most egy érzelmekre ható dicshimnuszt írni az ANYÁRÓL, aki „éjszaka font, nappal mosott”, és alighanem a valósághoz is közel állna. De felesleges. A Tatár- gyerekek is nagyon jól tudják, hogy bibliai létszámú családjuk fennmaradá­sához, emberré, sőt szakemberré válá­sához az a társadalom is bőségesen hoz­zájárult, amelynek születése után a né­hai csizmadia csak három esztendeig volt az élők sorában. Ami természetesen semmit nem csökkent. Tatár néni nagy­ságának, alti: — Mostanában üresnek érzi a házat. Csak a legnagyobb lánya él vele egy faluban. Persze a gyerekei is vele él­nek, de az ország legkülönbözőbb pont­jain, szétszórtan. Tatár néninek ponto­san annyi unokája van, ahány gyereket világra hozott, de nem tizenegy, ha­nem csak hat utódjától. Visszateszem a fényképet az asztal­ra és búcsúzom. Csak messze az egyik Tatár-portától jut eszembe, hogy kez­dőknél is súlyosnak számító újságírói balfogást követtem el. Elfelejtettem megkérdezni özvegy Tatár Károlyné lánykori és keresztnevét. Azóta ismeretlenül is úgy él emlé­keimben, mint AZ ANYA. -s. -n. — b. z. — „Megmérték“ a Dunát Megvalósult a magyar javaslat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom