Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-09 / 186. szám
C P'VC Többet ? — Kevesebbet! Mennyit dolgoznak a magyarkeszi emberek? Vajon többet vagy kevesebbet, mint évtizedekkel ezelőtt? Eleget dolgoznak-e a lehetőséghez és a szükséghez képest? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettem fel a tsz-el- nöknek, a párttitkámak és agronómusnak. Elöljáróban hadd mondjam el a saját közvetlen tapasz-' talatomat: a gabonabetakarítási időszak kellős közepe. Még másfél évtizeddel ezelőtt is a falvak valósággal ki szoktak ürülni aratás idején. Aki kezét, lábát mozdítani tudta, az a gabonaföldön volt. Reggel fél nyolckor értem Magyarkeszibe. Az utcák feltűnően mozgalmasak voltak, de olyan embert, aki a határba igyekezett volna, nem igen láttam. Ki ment a boltba, ki jött onnan, több helyen beszélgető asszonyok verődtek össze az út közepén, s annyira belemelegedtek, hogy az autódudát is alig vették észre. Semmi aratási hangulat. kulásig való dolgozás. A régi rendszerben, mire hajnalban szürkülni kezdett, oda kellett érnünk a 6—- kilométerre lévő uradalmi gabonatáblára, mert aki késett, egyszerűen hazak ül dték. És este sötétedésig arattunk. De más munkák idején is 13—16 órát dolgoztunk. — A tsz-ben mi a munkarend? — A növénytermesztésben dolgozók hatkor gyülekeznek, és utána indulnak. Mikor hogyan... Általában javában süt a nap, mire munkába állnak. Az állattenyésztőknél természetesen más a helyzet. — A gabonabetakarításban hány embert foglalkoztat a tsz? — Mivel teljes egészében gépesített, természetesen keveset. A gépkezelőkkel, szal- malehúzókkal együtt harmincnégyet. A falu lakossága részére tehát tulajdonképpen észrevétlenül zajlik le a gabonabetakarítás. A mi időnkben magas fokú a gépesítés, így sántítana, ha a mai parasztember megítélése szempontjából csupán ezt vennénk figyelembe. A munkában eltöltött idő sem minden. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy végeredményben nincs olyan mértékegység, ami alapján pontosan ki lehetne mutatni, hogyan aránylik a mai parasztember munkája a régihez. Ez inkább általános tapasztalat, megítélés kérdése. Maga hogyan látja a mai átlagember munkáját? — Magyarkeszi viszonylatban az átlagember megközelítően sem dolgozik annyit, mint a felszabadulás előtt. Mindenki sokkal kényelmesebben él. Persze, azt is figyelembe kell venni, hogy a gép sok mindenben segít, de teljes egészében sohasem tudja pótolni a munkáskezet. — És elég az, amennyit dolgoznak? azért harcoltunk az új rendért, hogy visszahozzuk a régit. De nagyon veszélyes az a nyug’-szemlélet, ami itt is tapasztalható. A mai fiatalok nem tudnak kaszálni, annak idején mi tudtunk. Az én fiam se. De ne is tudjanak... Ez a fejlődés menete. De azért az sem járja, hogy például a földön tönkremegy a széna ugyanakkor senki sem töri különösebben magát, hogy az kazalba kerüljön. Itt a baj. Mi is ott tartunk, hogy már megtermeljük a sok gabonát, takarmányt, de a betakarításnál, tárolásnál rengeteg veszendőbe megy, és egy kis több munkával ez az érték megmenthető lenne. Mészáros Miklós tsz-elnök véleménye: — Néha az az érzésem, hogy falun kényelmesebben élünk, mint városon. Ahhoz eleget dolgozunk, hogy jól éljünk, de a lehetőségekhez, képességekhez mérten keveset Csak néhány százalékkal kellene átlagosan többet dolgoznia minden tagnak. Ez még mindig nem lenne megerőltető, ugyanakkor az eredmények rohamosan nőhetnének. Minálik Lajos agronómus (ő is helybéli születésű): — Az átlag falusi ember nemcsak a régihez képest dolgozik kevesebbet, ezt én nem is tudnám összehasonlítani, mert a fiatalabb generációhoz tartozom, hanem a pár évvel korábbihoz is. Véleményem szerint ennek kettős oka van: a jólét és a gépesítés. Ezért a lehetőségeinket nem is tudjuk kihasználni teljesen. Mint fontos tényezőt, figyelembe kell venni a falu kiöregedését is, de mindenképpen nagy az ellentmondás. Az emberek munkateljesítménye sokkal nagyobb ütemben csökken, mint azt pótolni tudnánk gépekkel, és ez aggasztó jelenség, különösen ha perspektivikusan nézzük a falu helyzetét. — Körülbelül hány embert találnék most a határban, ha végigjárnánk a dűlőutakat? — kérdeztem Béleczki József párttitkártól, aki e faluban született, s töltötte egész életét, ezért semmi kétség nem fér a széles körű helyismeretéhez. — Nem körülbelül, hanem pontosan meg tudom mondani: egyet sem. — Nincs munka? — Dehogy nincs. Csák már nincs divatban a látástól vaben pedig mindenki érdekelt volt benne, mindenki kénytelen volt vállalni a verejtékezést mert különben nem volt kenyere. Jól emlékszem, sírtunk, amikor az aratás nem tartott tovább egy hónapnál, mert az azt jelentette, hogy kevés gabona termett, s abból a szegény embernek még kevesebb jutott. — A gabonabetakaritás egy munkafázis a sok közül, a mezőgazdaságban egész éven át megannyi egyéb munka adódik. A gabonatermesztés■ A magyarkeszi népviselet a Kapos—Koppány-völgyi „pillés” népviselethez kapcsolódott. Ma már kiveszőben van. „...mindig ellenzéki góc volt66 — A jobb megélhetéshöz elég de egyébként nem Egyes munkák idején szinte nélkülözhetetlen lenne, hogy mindenki többet dolgozzon egy kicsivel, mert sok értéket lehetne megmenteni. Dehát legtöbben elégedettek sorsukkal, és az már nem divat, hogy valaki egy kicsit is megerőltesse magát. — Talán a régi munka- követelményeket kellene alapul venni ? A községi tanács elnöke Béleczki János. Az édesapja a lei- szabadulás előtt hosszú időn keresztül kisbiró volt a faluban, s b akkoriban természetesen nem gondolt arra, hogy valamikor ilyen tisztséget visel majd. . . Vízhordógyerekként kezdte az Eszterházy- birtokon —, mint a többi serdülő gyerek, utána pedig részes arató lett. A tanácsrendszer létrejötte óta tisztségviselő, s a megye egyik legrégebbi községi tanácselnöke. A szorosan vett tanácselnöki teendők ellátása mellett nagy kedvvel kutatgatja á falu történetét. Valaki már azt is mondta róla, hogy élő monográfia. Részletesen is* meri a faluban élő különféle csa- ládok sajátos történetét, a családi kapcsolatok alakulását. Kár, hogy mindezt még nem rögzítette papírra. A saját családja történetét is több mint két és fél évszázadra, tudja xÁsszavezetni. — A szülőktől tudom — mondotta Béleczki János hogy Magyarkeszi a régi világban mindig ellenzéki góc volt. A falu népe nagy szegénységben élt és nem csoda, hogy választáskor sosem támogatta a népelnyomó rendszer hivatalos képviselőit, hanem az ellenjelölteket. Ez viszont azzal járt, hogy a falu fejlődését nem is segítették, minden lehető módon megakadályozták a felsőbb szervek. És állandóan tele voltunk csendőrrel. A szegénység körében hol ilyen, hol olyan szervezkedés kezdett kibontakozni, a'rhit az államhatalom mindig ferde szemmel nézett és figyeltette a csendőrökkel. — Ma hogyan él a falu népe? — Nem lehet összehasonlítani a régivel. Minden család szépen gyarapszik. Az egyik új házat épít, a másik a régit korszerüsítteti, a harmadik új bútort vesz. Nem is lenne semmi baj, de mi is fogyunk. 1950-ben 2786-an voltunk, 1960-ban már csak 2486-an, most pedig 2120- an vagyunk* Egykor Tótkeszi Magyarkeszi régi neve csak egyszerűen Kés ú volt. Amint Offenmülier Zsig- mond plébános írásos hagyatékából kitűnik, még a XVIII. század elején is Keszi néven emlegették e falut. 1703-ban került sor újratelepítésére. Nagy számban kerültek ide tótok és fokozatosan Tótkeszinek kezdték nevezni Keszit. Közel két évszázadon keresztül ez volt a hivatalos neve, de mivel időközben elmagyarosodoU, átkeresztelték Magyarkeszi. re. BŐD A FERENC Népújság 6 1970. augusztus Ü. — Semmiképpen sem. Nem „Dolgozni akarunk ••• de nincs mit és hol” Nagyméltős&gú M. Kir. Földművelésügyi Miniszter úri Kegyelmes uram! Alulírott Ruzsics János magyarkeszi (Tolna megye) lakos 114 itteni társammal a herceg Esterházy Pál nádortól 500 négyszögöl házhelyet kaptunk. Az árát kifizettük már. A 114 házhelyhői beépült. És ez mind nagy családos ember — 4, 5, 6, gyermek —, és itt vagyunk a 2&C0 holdas hercegi birtok között, ami mindig haszonbérbe van adval. A kis házhelyünknél egyéb vagyonunk nincs, valamennyi magyarkeszi — régi községgel együtt több mint 300 nincstelen földmíves — sínylődik, munka hiányában. Az elhelyezkedés lehetetlen, mert a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozvai a bérlő-uradalmak mellőzik a munkás alkalmazását. Jószágállományt tartam nem tudunk, mert nincs legelőnk, hogy azzal is segíthetnénk szorult helyzetünkön. Sem ruhánk, sem kenyerünk, azonban a köztartozásokért mihozzánk is megjön a végrehajtó. Jól tudjuk, hogy adót fizetni keli, — ez ellen nem is szólnánk, csak volna miről vagy miből fizetni. Hasson oda Kegyelmességed, hogyha másképp nem lehetséges, haszonbérbe kaphassunk a fent nevezett birtokból, hogy azon munkánkkal kereshessük meg azt a szegényes kenyerünket. Szívesen megfizetjük a haszonbért, amit a nagybérlő fizet, csak ne sínylődjünk éhesen és rongyosan, mert csak úgy tehetünk eleget, a honpolgári kötelességünknek, ha lesz miből. Dolgozni akarunk, hisz arra születtünk, de nincs mit és hol. Alázattal könyörgünk Kegyelmes Urunk szíves pártfogásáért. Magyarkeszi, 1934, október Ruzsics János és 114 társa magyarkeszi-újfalusi lakosok A földművelésügyi miniszter a Vármegyei gazdasági felügyelőség révén arról értesítette a kérvényt aláíró magyarkeszi nincsteleneket, hogy a herceg Esterházy hitbizományi uradalom haszonbérleti szerződései csak 1939-ben és 1947-ben járnak le, s így kisha- szon bérlethez juttatásuk iránti kérelmüket „érdemi tárgyalás alá’’ nem vehette. • — Található-e még a faluban a Ruzsics családból valaki? — Még Ruzsics János bácsi és a felesége is él. •— Látogassuk meg őket. — Ha szerencsénk lesz, találunk valakit otthon a ház körül. Nyári dologidő van. .. Csak Ruzsics nénit találjuk otthon. A bemutatkozáskor mindjárt megmondom, hogy a régi kérvényük ügyében jöttem, és vá- rom a itatást. Mindenre számítottam, csak arra nem, ami következett. — Mit kell abból már port verni. . . Nincs semmi szükségünk arra, hogy ismét a falu szájára kerüljünk — mondta Ruzsics néni, ellentmondást nem türöcn, s egyáltalában nem az derült ki hangsúlyából, hogy szívesen veszi az ilyen ügyben érdeklődő újságírót. A közel négy évtized távlatából ma már szégyell! az egykori szegénységet. — Ruzsics bácsi merre található? — Valahol a határban dolgozik. _ A tsz-ben tudom meg, hogy szövetkezeti nyugdíjas, s mivel idős kora ellenére is még elég jól bírja magát, gyakran- dolgozik a háztájin kívül a közösben is.
