Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-27 / 73. szám
VESSELÉNVI MiKLÓS: Fordul a történelem... NÄDFEDEI.ES pincék szekszárdon FOTO: ERB JÁNOS 5. A Horthy-féle szánalmas kiugrási kísérlet sikertelenségének egy haszna volt: végleg tisztázta a frontokat! Az egyik oldalon állt Szálasi nyilas söpredékével és a vele együttműködő náci bérencekkel, szemben velük pedig minden tisztességes magyar, aki hazája mielőbbi fel- szabadulását óhajtotta. A Vörös Hadsereg közben egyre szorosabbra vonta a gyűrűt Budapest körül és az országból egyre nagyobb területet szabadított fel. Ilyen körülmények között a belső demokratikus erőknek csak az lehetett a feladata, hogy egymással együttműködve igyekezzenek megkönnyíteni a szovjet haderő harcát és elősegítsék, hogy az ország fővárosa minél kevesebb áldozat és szenvedés árán szabaduljon fel. Nem a Vörös Hadseregen és a magyar ellenállókon múlott, hogy ez nem sikerült. A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Front október 15-e után memorandumban fordult a nemzethez, amelyben feltárta a helyzetet és felhívta a figyelmet az ösz- szehangolt akció szükségességére. Ugyanakkor a partizán- tevékenység erőteljes lendületet kapott. A különböző partizánegységek, mint Úszta Gyula csoportja Kárpátalján, Fábri József csoportja Szlovákiában, Szőnyi Márton csoportja Özd környékén, Nógrádi Sándor csoportja Salgótarján mellett hatásosan segítették a nehéz harcokban előnyomuló szovjet hadsereg egységeit. Budapest felszabadítása szempontjából azonban a legfontosabb az volt, hogy a különböző ellenállási mozgalmak Bajcsy-Zsilinsz- ky Endre vezetésével közös frontba tömörültek és megalakították a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát. Ezzel elvben lehetővé vált az ország demokratikus és németellenes katonai erőinek egységes fellépése és szembefordítása a németekkel. A bizottságban helyt kapott, néhány horthysta ellenállási góc is, mert ezek főleg a hadseregen belül jelentős erőt képviseltek. Meg is szervezték a front katonai vezérkarát, mely Kiss János altábornagy, Nagy Jenő vezérkari ezredes, Tar- csay Vilmos vezérkari százados és más tisztek vezetésével alakult meg. Ez a vezérkar kidolgozta Budapest felszabadításának tervét és meg is kezdte a rendelkezésre álló katonai erők, partizáncsoportok és munkásmiliciák megszervezését. Az elképzelés az volt hogy a főváros valamely főútvonalán fegyveresen kierőszakolják az áttörést a szovjet csapatokig — melyek ekkor már Budapest határában álltak — folyosót nyitnak egészen a Dunáig, a városban hátba támadják a németeket, nyilasokat és megakadályozzák a város lerombolását. Bajcsy-Zsilinszky Endre március 19-én fegyverrel kezében fogadta a Gestapo embereit és a velük folytatott tűzharcban meg is sebesült. A németek a Pestvidéki Törvényszék Fő utcai épületében tartották fogva. A Lakatos-kormány hosszas tárgyalásainak eredményeként a németek Bajcsy-Zsilinszky t és még néhány más politikai foglyot október 10- én kiadtak a magyar hatóságoknak. Nyilvánvaló, hogy ezzel az volt a szándékuk, hogy a magyar hatóságok részéről kiprovokálják a foglyok szabadon bocsátását. Zsi- linszkyék azonban saját kérésükre magyar védőőrizetben maradtak a Maglódi úti gyűjtőfogházban. Innen engedték őket szabadon október 15-én reggel. Néhány óra múlva elhangzott a Horthy- proklamáció és este már megkezdődött Szálasi rémuralma. Bajcsy-Zsilinszky teljes erejével vetette magát az ellenállási mozgalomba, mely csak egy célt ismert: az ország felszabadítását A katonai vezérkar által kidolgozott és Budapest felszabadítására vonatkozó tervek jók és ke- resztülvihetők voltak, de megvalósításuk nagy körültekintést, óvatosságot és titoktartást igényelt. Nem kétséges, hogy e tekintetben a szervezkedők részéről súlyos hibák történtek, így a Fel- szabadítási Front és Bajcsy- Zsilinszky munkája lényegében árulás következtében bukott el. Ma már tudjuk, hogy az egész mozgalom árulója egy Stolle nevű ember, aki a Szálasi-féle Nemzeti Számon- kérő Széknek, névszerint Orendy alezredesnek és Ra- dó csendőrszázadosnak dolgozott. Még ma is tisztázatlan körülmények között sikerült magát becsempésznie az Ellenállási Mozgalomba, ahol természetesen ő volt a leghangosabb és ő sürgetett legjobban minden akciót. Minden fontos ülésen jelen volt, mindenről tudott, pontosan ismerte a mozgalom résztvevőinek névsorát és természetesen mindenről beszámolt megbízóinak. Bajcsy-Zsilinszky búvóhelyét is ő árulta el a Nemzeti Számonkérő Széknek. Stolle szerepére csak Bajcsy-Zsilinszky Endre perének sopronkőhidai tárgyalásán derült fény, amikor is a látszat kedvéért fogva tartott Stollet tanúként hallgatták ki Zsilinszky Endre perében. Szerepe ekkor a napnál világosabban kiderült. Zsilinszkyt kiszabadulása után nyomban felkereste Til- dy, aki Szakasitssal együtt informálta őt közös kormányzói kihallgatásuk eredményéről és a Magyar Front addig végzett munkájáról. Ezután barátai segítségével állandóan cserélte tartózkodási helyét, a végén a Füvészkert- ben, mint szegedi menekült élt Biró Zsigmond álnéven. A Felszabadulási Front utolsó ülését, melyen Bajcsy-Zsilinszky elnökölt, november 19-én tartotta Tarcsay Vilmos Andrássy úti lakásán. A kommunista pártot Haraszti Sándor és Horváth Márton képviselték. Elhatározták, hogy egy háromtagú küldöttséget indítanak Moszkvába, amelyet Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár vezet. A bizottság magával vinné a szovjet kormányhoz és Mali- novszkij marsallhoz a Magyarország felszabadítását közvetlenül irányító hadseregcsoport parancsnokához a Front elnökének levelét. Bajcsy- Zsilinszky felolvasta a levelet, melyet jóváhagytak és hozzáláttak annak lefordításához. A katonai vezető beszámolt az ismertetett terv előkészületeiről. Az ülésen részt vett Stolle is. így a megvalósításra már nem kerülhetett sor. November 22-én Radó százados emberei a délutáni órákban füvészkerti lakásán letartóztatták Bajcsy-Zsilinszky Endrét és ugyanabban az időpontban megrohanták Tarcsay Vilmos Andrássy úti lakását is, ahol éppen a katonai intézőbizottság ülésezett. A Nemzeti Számonkérő Szék rajtaütése tökéletesen sikerült. Amikor másfél órával később két katonatiszt, Messik hadnagy és Széchenyi zászlós becsengetnek a lakásba, tűzharcra kerül sor. A két bátor tiszt elesik ugyan, de előbb néhány csendőr is a csatatéren marad. Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tarcsay Vilmost rövid tárgyalás után kivégezték, Bajcsy-Zsilinszky Endrét Sopronkőhidára hurcolták és ott karácsony előestéjén végeztek vele. Ezzel az árulással a magyar ellenállási mozgalomnak eltört a gerince. Természetesen ezután is volt még több bátor akció, de az ország felszabadításának ügye most már teljes egészében a Vörös Hadsereg feladata maradt (Folytatjuk) : ♦ i ♦ : * f ♦ ♦ : i ♦ ! i I * é I Gerencsér Miklós: Fekete tél 19. — Tudom. Én küldettem a behívót. Tompa csend töltötte ki Németh László János egész lényét. — Nem értem... — Nyugodj meg, Jancsikám — szólt Stel- czer Lajos a költő hirtelen elfehéredése láttán. — Adj már tüzet — sürgette Németh László János. Végre lángra lobbant a töltényhüvely öngyújtó kanóca. — Be kell vonulnod, János. — Ki döntött így? — Én. — Semmi jogod hozzá. — Kötelességem. Értsd meg, téged még a gyanú árnyékának is el kell kerülni. Értette, hogyne értette volna a költő. Tehát figyelik. Csodálkozott, hogy nem borzad el. Tudomásul veszi éppen úgy, mint magát a behívót. Védtelenségében azt érezte a legborzasztóbbnak, hogy semmi reménye meggyőződni a gyanú valódiságáról, Akár elhiszi, akár kételkedik benne, egyaránt kiszolgáltatott. De miért ne hitt volna Stelczer Lajosnak, aki vele együtt kockáztatja az életét? Sőt, a Kef- fel-gyári barát nálánál is többet bizonyított. Nem csupán röpcédulákat szórt és plakátokat ragasztott, de idegnélküli vakmerőséggel szerezte be a nyomtatványokat a város katonai nyilvántartó hivatalából, ahol gyári munkája mellett hadiszolgálatra kötelezték. A pecsétes nyomtatványokkal számtalan katonaszökevény és bujkáló munkaszolgálatos életét mentette meg. És ugyanez a Stelczer Lajos neki most igazi behívót küldött. Csábította a költőt a lehetőség: még ma, a legközelebbi vonattal Pannonhalmára utazik, bebocsátást kér a papoktól. Ott biztos a menedék, szavatolt a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma. De hiába csábította az ősi apátság, jól tudta, számára zárva kell maradnia a védelmet nyújtó kapunak. Szökésével vallomást tenne társai ellen, tíz életet sodorna veszélybe a maga egyetlen élete megmentésével. Csak erre gondolt, s nem sejtette, hogy hősies játszmájukat végzetessé tette a naivitás, nem sejtette, hogy ellenfeleik ravaszabb és alaposabb kombinációkat ismernek, mint ők. — Jól van barátom — mondta a költő csukott szemmel, kiszolgáltatottan lelke és idegzete fáradtságától. — Vedd át a posztomat, tartsd együtt a csoportot, mindenáron... Egészen furcsán, az álom következetlen logikájával úszott emlékezetébe egy bronzbama lány és nyomban utána fájdalom szakadt a szívére, hogy nem tudta befejezni a versét. * Ajzott hangulatban folyt a beszélgetés a Vár- megyeháza első emeletének tízes szobájában. Ugyan Weinhoff er hivatali helyisége volt ez, ám Demeter Zoltán csendőr főhadnagy, a Nemzeti Számonkérő Szék politikai osztályának vezetője nem a félszemű nyilas partner iránti előzékenységből választotta a felderítő parancsnok szobáját, hanem a magáét akarta megkímélni a hangos, örökké cigarettázó csődülettől. Tgv leereszkedő lehetett, s egyúttal tartózkodó. Egyre izgatottabban viselkedtek körülötte az emberek. Faragó hűvös magabiztosságot színlelve támasztotta a falat a cserépkályha mellett, Weinhoífer kínlódva mocorgott a széken íróasztala mögött, nem mert a demizson- hoz nyúlni ezekben a feszült percekben, Dob- rai István csendőr őrmester félelmetes termetével buta hűséggel ácsorgott Demeter közelében, Bede Antal csendőr zászlós alig tudott parancsolni vibráló idegeinek, tettre készen izgett-mozgott, valósággal harapta a cigarettát. — Remélem, senkinek sincs lámpaláza? — kérdezte könnyedén a főhadnagy merő formaságból. Dühét afféle vigvormosollyal palástolta Wein- hoffer. Nem tudta megbocsátani Demeter Zoltánnak, hogy ilyen elegánsan, ilyen szemtelenül fosztja meg a sikertől. Oly magától értetődően vette át az akció irányítását a vagongyári kommunisták ellen, mintha ő a világon se lenne. Utálata, nem kímélte Faragó Bélát, a helyettesét sem, aki arcátlanul keresi Demeter kegyeit, s vele, a parancsnokával egyre közönyösebben viselkedik. — Remélem, este tízig túl leszünk a nehezén — vélte a főhadnagy. — Mondja, Wein- hoffer testvér, iderendelte a két pártszolgálatost? — Természetesem. — Mindenekelőtt Németh Jánost hozzuk be Szabadhegyről. Egyébként könnyen megszökhetne, ha hírt kapna a letartóztatásokról. Érte fog kimenni a két pártszolgálatos. Garantálják a megbízhatóságukat? , (Folytatjuk.)
