Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-18 / 272. szám
4 ItülNA MTÍTIYFT fJTPTT.TSAO 1965. november 18. PONT a sióagárdi ügy végén Az elmúlt héten riportban számoltunk be egy Sió- agárdról érkezett, névtelen levél kivizsgálásáról. A levél ceruzával írt, kusza betűi Balázs Istvánná által eltartott 81 éves öregasszony mostoha körülményeiről tájékoztatott. Meglátogattuk az eltartott, özvegy Tóth Györgynét és a névtelen levél igaza bebizonyosodott. Balazsék a szomszéd házban laknak, nem sok gondot fordítanak az ágyban fekvő, idős néni ápolására. A szobában nem fűtenek, nagy a rendetlenség, naponta csak kétszer kap enni: reggel és este. Az ajtót ritkán nyitják rá. A riport megjelenése óta gyökeresen megváltozott Tóth néni élete. Azt különösebben nem firtatjuk, hogy azért-e, mert az újság foglalkozott az üggyel, vagy pedig az eltartóban is megszólalt a lelkiismeret. Örömmel vettük tudomásul, amit a hét elején Málinger László tanács- titkár mondott: — Az újságcikk megjelenése után pár nappal meglátogattuk az öreg nénit. Mondhatom, százszázalékos változást tapasztaltunk. Balázsné átköltözött a szobába, ahol példás rend és tisztaság uralkodik. A beteg állandó melegben tartózkodik, naponta többször kap meleg ételt. Azóta az étvágya is helyrejött. Balázsné rendszeresen beadja a szükséges orvosságot és állapotával az orvos is elégedett. Az idős asszony tehát jól járt, de lakói, Benke Lászlóék annál rosszabbul. Amikor a levelet megkaptuk a sajnálatos ügyről, aláírást nem találtunk. Névtelenül érkezett a levél, de a sorok között egy érdekes mondat állt: „A nevem nem írom ide, mert nem akarom, hogy megharagudjon rám Balázsné, az öregasszonyt azonban sajnálom”. Annak idején, amikor a beteg öregasszonyt meglátogattuk, beszélgettünk Benke Lászlónéval is. Megkérdeztük, mit tud az eltartó és az eltartott közötti viszonyról? — Kérem, én nem mondhatok semmit. Értsék meg, jószomszédságban vagyok Balázsékkál, nem akarom, hogy a helyzet elmérgesedjen — mondta és csak hosszú faggatás után bökte ki: Mindenesetre azt a bánásmódot, amit Tóth néni kap, a halálos ellenségemnek sem kívánom. A beszélgetés végén elmondta; egyszer szóba került Tóth néni eltartási ügye, mivel az öregasszony szerette volna, ha ők vállalják ápolását, de valahogy abbamaradt. Az újságcikk megjelenése olaj volt a tűzre. Megkezdődött Benkéék kálváriája. Másnap reggel közölték velük, hogy keressenek maguknak új lakást, mert azonnali hatállyal felmondanak. Azóta is az egész faluban híresztelik, hogy Benkéék írták a névtelen levelet, csak azért, hogy megkaparinthassák az öregasszony fél házát, őket pedig kisemmiznék az örökségből. Áll a háború a két szomszédvár között és ki tudja, hova fajul? Benkééknek nincs maradásuk- «.-*■ A tanács vezetői a napokban foglalkoztak az üggyel Behívták mindkét félt és közösen megbeszélték a problémákat. Balázsné megígérte, beszünteti a rágalomhadjáratot Benkéék ellen. így aztán lassan elül a névtelen levél felkavarta vihar, amely sokat segített a beteg öregasszony további sorsán. FERTŐI MIKLÓS rfVt*«rrv««*?fWVVTWVVWVVTTTTTTTTTTTTTTmvVTVTmTTrTTTTW Sárközi Gyula cA iziíujapáti tá neont ő Hazaárulók szövetségei Nincs abban semmi csodálkozni való, hogy Király Béla, a Nyugaton élő magyar emigráció egyik „vezéralakja”, aki Nyugat-Német- országban tölti napjait, amióta 1956 novemberében elhagyta Magyarországot, ismét az Egyesült Államokban járt. A Nyugaton működő különböző „magyar szervezetek” vezetőinek útja időről időre az USÁ-ba vezet. Király Béla is többször járt már ott, mostani látogatásának nyíltan bevallott célja, hogy részt vegyen az ottani „magyarok” „szabadságteáján”. Az Amerikai Egyesült Államok évente sok százmilliót költ a népi demokratikus országok ellen irányuló kémkedésre és diverzióra. Király' az Egyesült Államokban megfelelő súlyú amerikaiakkal is tárgyalt. Természetesen a kulisszák mögött. És természetesen a pénzről, amelyre a Király Béla vezette „Magyar Szabadságharcos Szövetség”-nek égető szüksége van, hogy amúgy is lecsökkent működése ne szűnjék meg teljesen. A Király Béla vezette „Magyar Szabadságharcos Szövetség” azonban csak egy a számtalan kisebb-nagvobb, — magát magyarnak nevező — egyesület közül, amely amerikai pénzen, az amerikai kormány hidegháborús céljainak szolgálatában működik. Ez a szervezet csak 1956 végén alakult. Vannak azonban odakint sokkal régebbi szervezetek is. A sikkasztó hírszerző tiszt Itt van például Zákó András volt horthysta hírszerző tiszt, — a végén vezérőrnagy — magát „Magyar Harcosok Bajtársi Szövetségének” nevező egyesülete. Az MHBK nem sokkal a háború után alakult, a mai Nyugat-!>?':- metország területén (vagyis a három nyugati hatalom, az amerikaiak, az angolok és a franciák által megszállt szektorokban), azokból a „magyar királyi” tisztekből. akik a szovjet csapatok elől Nyugatra menekültek, és saját érdekükben nem mertek hazatérni. S mert a világon semmiféle békés foglalkozáshoz nem értettek, igyekeztek „katonai tudásukat” hasznosítani. Az MHBK 3 csaknem két évtizedes tevékeny1 sége során egymást követték a 2 botrányok. Zakót társai — teljes 1 joggal — újra és újra meggya2 másították azzal, hogy azokat a 2 pénzeket, amelyeket az amerikai- 2 áktól, s a nyugat-német kormány- 2 tói kapott (mert a Német Szövet- « ségi Köztársaság a maga, az ame- 2 rikaiaknál valamivel szerényebb, 2 de azért korántsem jelentéktelen 3 eszközeivel szintén hoz „anyagi áldozatokat” az emigráns szervezetek javára) elsikkasztotta, illetve nem „rendeltetésének megfelelően” használta fel. Egy 1960- ban lezajlott botrány során egészen nyíltan beszéltek róla: az MHBK által beszervezett, kiképezett, s Magyarországra átdobott kémek azért buktak le teljes számban, mert Zákó a felszerelésükre kapott pénz nagy részét a saját céljaira fordította, s így a kémeknek kevés jutott belőle. Maga Zákó sem tagadja (nem is tagadhatja), hogy szervezete tulajdonképpen semmi más, mint a CIA és a Gehlen kémrezidenfurája Az MHBK fő feladata, hogy a Nyugatra került magyarok közül kiválogassa a kémnek alkalmas anyagot, s a „tehetségeseknek” találtakat beszervezze, az amerikai és a nyugatnémet hírszerző szolgálattal egyetértésben kiképezze aztán átdobja Magyarországra. Zákó, aki ma Münchenben lakik, személyesen irányítja az MHBK kémtevékenységét. Szorosan együttműködik a Szabad Európa Rádióval, amiből az is kitűnik, hogy ez utóbbi nemcsak egyszerűen uszító rádióadás, amely az úgynevezett „lélektani hadviselés” szakembereinek precízen kidolgozott módszereivel akar Magyarországon, s a szocialista fejlődés útjára tért többi országban propagandahatást kelteni, hanem egyben szoros kapcsolatban áll a különböző hírszerző szervekkel is. Dr. Goldschmidt újra az élen Akadnak a Német Szövetségi Köztársaságban olyan szervezetek is, amelyek összejöveteleiken ugyancsak Magyarországról beszélnek, de nem magyarnak, hanem , .magyarországi ” -nak vallják magukat. A háború után — a szövetségesek közötti egyezmény értelmében — több ezer svábot telepítettek ki Magyar- országról Németországba. Azok a magyarországi német ajkú polgárok, akik a mai Német Demokratikus Köztársaság területére kerültek, hamar beleilleszkedtek az építő munkába, s ma megelégedett, békésen dolgozó emberek. A Német Szövetségi Köztársaságban élő volt magyarországi svábok esetében azonban a bonni állam gondoskodik róla, hogy ezeket az embereiket szüntelen H?wmTTTTTTmm»»ut»witrf nyugtalanságban tartsák, s ha lehet felhasználják a Magyarország elleni propagandára és akciókra. A volt magyarországi svábok az úgynevezett „magyarországi németek szövetségébe” tömörülnek, amelynek olyan prominens vezetői vannak, mint például dr. Goldschmidt, aki annak idején a hírhedt Volksbund, a magyarországi német népcsoport vezetője volt — magas SS-tiszti rangban. Közismert, hogy a Volksbund talán legfontosabb része volt a nácik magyarországi ötödik hadoszlopának. A Német Szövetségi Köztársaságba áttelepített volt magyarországi svábok jelenlegi vezetője annak idején vezető szerepet vállalt abban, hogy a német ajkúakat a magyarság ellen hangolja, s a hitleri politika szolgálatába állítsa. A háborús bűnösök közé sorolták, de sikerült megmenekülnie a büntetéstől: az amerikai megszálló hatóságok megvédtek, nem adták ki a magyar igazságszolgáltatásnak. A bonni állam pedig magas beosztásban alkalmazta őt az úgynevezett „áttelepítésügyi minisztériumban”. Itt Gold- sehmidtnek megfelelő pénzösszeg és apparátus áll rendelkezésére, hogy hidegháborús célokat szolgáló egyesületeket szervezzen és tartson fenn. A nagyobbaknak számító emigráns szervezeteken kívül egész sor kisebb-nagyobb fasiszta és jobboldali magyar emigráns egyesülés működik a „szabad világban”, ahol a kommunistákat, a haladó embereket üldözik, de minden támogatást megadnak a legszélsőségesebb reakciós elemeknek. A szervezetek nagy száma azonban nem jelenti azt, hogy nagy lenne a befolyásuk is a Nyugaton élő magyarságra. A hazánktól távol élő honfitársaink legnagyobb része fütyül ezekre a szövetségekre, hazaárulónak tartja őket és pontosan tudja, hogy fennmaradásukat csak az Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság hatalmas pénzösszegeinek köszönhetik. Mostanában különösen csökkent e szervezetek befolyása. Egyre többen látogatnak haza Magyarországra, és mind többen győződnek meg arról, hogy az emigráns vezetők hazudtak. Magyarországon a helyzet és az élet egészen más, mint azt a jobboldali emigráns lapok feltüntetik. — 196 — — Segítségére mozgósítottam a légierők egyik alegységét, Beatly főhadnagy vezetésével, egy helikopterrajt Conolly hadnagy vezetésével és egy könnyű üteget Jackson hadnagy vezetésével — folytatta az ezredes szárazon. — Rádió útján tartja velük a kapcsolatot. Az ön hívására nyomban a levegőbe emelkednek a gépek. Az üteg már elindult és a hegy lábánál, ahol a Kuala Lumpurba vezető utat keresztezi a betonút, várja be önöket. Jelentését rádión kérem. Induljon! A kapitány tisztelgett és eltávozott. — A másik, gépkocsizószázad Dalton főhadnagy parancsnoksága alatt körülveszi a Vasmacska bárt, s lezár minden kijáratot. Aki ellenáll, lelőni! Én és a Crawford hadnagy vezette őregység benyomulunk a Vasmacskába, s -ajtaütünk Kuomoro és Li bandáján. E pillanatban még nyugodtan „dolgoznak”, semmit nem sejtenek. Legalábbis tőlünk nem tartanak. Dalton főhadnagy is kiment, hogy elindítsa századát. Az ezredes, két helyettese, mindkettő a titkosszolgálat kipróbált embere, meg Crawford hadnagy őregységével ugyancsak gépkocsiba vágták magukat. Késő éjjel volt, amikor a gépkocsiszázad páncélautói a Vasmacska előtt fékezték. A katonák kászálódni kezdtek lefelé éppen, amikor az egyik első emeleti ablakból váratlanul géppisztolysorozat sepert végig az oszlopon. Egy katona fájdalmasan felordított, szétcsapta karját és holtan zuhant az aszfaltra. — 197 — — Tűz! — vezényelt Dalton főhadnagy és a bejárathoz rontott, előreszegzett pisztollyal. — Megneszelték a dolgot a gazemberek! — sziszegte fogai közt Scott ezredes. Kiugrott kocsijából és a falhoz futott. Sortűz dörrent, a világítólövedékek hosszú zsinórja futott végig az első emeleti ablaksoron. E pillanatban felpattant a bár ajtaja és a megriadt vendégek egymást taposva, lökdösve, taszigálva tódultak ki rajta. Volt köztük számos angol és amerikai, meg másmilyen nemzetiségű katona, matróz. Crawford emberei ekkor már az ajtó előtt tönförültek és fegyverükkel elrekesztették a bejáratot. — Engedjenek ki! — kiáltoztak a civilek rémülten. — Ártatlan vendégek vagyunk! Crawford azonban csak az egyenruhásokat engedte ki, s nyomban rájuk parancsolt, hogy csatlakozzanak a századjukhoz és legyenek a segítségére. A szabadnapos katonák zöme visz- sza is fordult és bár fegyvertelenek voltak, ahol tudtak, a század segítségére siettek. Megszólaltak a páncélautók géppuskái is, mert a ház jóformán minden ablakából tüzeltek már a katonákra. Ebben az egyre hevesebbé váló tűzharcban nagyon kevesen vették észre, hogy kinyílt egy második emeleti ablak és egy alak veti le magát az út kövezetére. Csak a velőtrázó halálordításra figyelt fel maga Scott ezredes is. Kigyúlt egy fényszóró és végigpásztázta a házat; majd az utcát. — 198 — — Palacsintává zúzta magát — jegyezte meg Crawford az éppen akkor érkező ezredesnek- —_ Ügy látom, japán — tette hozzá és kézi lámpájával megvilágította az öngyilkos arcát. — De hisz ez Kuomoro! — kiáltott fel az ezredes. — A kémbanda feje! — És még egyszer hosszasan megvizsgálta az öngyilkost. — Igen, semmi kétség, ez Kuomoro! A tűzharc tovább folyt. A katonák már benyomultak a beszorított vendégek nyomában a bárba és a lövések egyre tompábban hallatszottak, ahogy távolodtak a kijárattól. Crawford hadnagy csőre töltött pisztolyával rohant felfelé a lépcsőkön. Nyomában Scott ezredes szuszogott két helyettesével, Reynolds őrnaggyal és Kenneth századossal. Mindnyájan Li irodája felé tartottak — Próbálják meg élve elfogni őket! — kiáltotta utánuk az ezredes. Már csak tíz lépés választotta el őket Li szobájától, amely valóságos erőddé változott. Ajtaja beszakadt, de odabentről géppisztolyok szórták a golyókat kifelé a folyosón kúszó katonákra. Crawford vezényelt: — Kézigránátokat! Négy robbanás, hatalmas füstfelhő. A tüzelés bentről szinte parancsszóra megszűnt. — Előre!
