Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

-f 1985. május I. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Négy május a hetvenötből Hetvenötodször ünnepeljük Magyarországon május elsejét. A mai embernél ez alig több egy átlagos életnél. És mégis hányféleképpen ünnepeltünk ez idő alatt! Találunk a magyar május elsejék történetében most már sokszáz ezres tömeggyűlé­seket szép számmal, de talá­lunk titokban ünnepelt máju­sokat is. Volt, amikor állig fegyverben vonult fel a magyar proletariátus, hogy megvédje hatalmát, és volt, amikor bör­töncellák falai között lehetett csak „szabadon” beszélni a munkásünnep jelentőségéről. Olyan esztendő azonban egy sem volt 1890 óta, amikor má­jus elsején néma volt az or­szág. A magyar munkásosztály hangja hol erősebben, hol gyengébben, de mindig ott zen­gett a nagy nemzetközi má­jusi kórusban. A legnagyobb elnyomás sem némíthatta el ezt a hangot. Ha vért kellett áldozni érte, a magyar proletár a vérét adta. Mert a május el­seje nem egy ünnep a sok kö­zül. Ez a munkásosztály nem­zetközi harci napja. Aid ezt ünnepli, az öntudatra ébredt munkásosztály soraiban mene­tel. Aki ezt ünnepli, az túltette magát a nemzeti korlátokon, és a dolgozók nemzetközi test­vérisége mellett tesz hitet. Aki ezt ünnepli, tudja, hogy a mun­kásosztály útja a győzelemhez szakadatlan harcon, s áldozat­hozatalon át vezet. Hányszor akarták május el­sejét e három alapvető jellem­vonásának legalább egyikétől megfosztani, hogy elszedjék igazi jellegét. Hitler a „német munka” ünnepévé nyilvánítot­ta, amely — szerinte — egy­aránt a tőkésé és a munkásé volt. A munkásárulók barát­ságos, békés majálissá akarják alacsonyítani még ma is nyu­gaton. Hetvenöt év alatt sok­szor betiltottók, máskor kisajá­tították. De minden ilyen kí­sérlet csúfosan megbukott az öntudat és a proletár internacio­nalizmus hatalmas erején. Nincs szó. amely méltón fe­jezné ki azt a hősiességet, amelyre ez a nap emlékeztet. Az egykori újságok májusi számaiban tömegesen találunk beszámolókat erről. Az első, 1890-ben tartott budapesti ün­nepről így írt a Pesti Hírlap: „A városligeti színkörrel el­lenkező oldalon felállított tri­bünről érdekes volt nézni a felvonulást. Maga a tribün fe­Elszálltak az évek, megöre­gedett. fia a fejére nőtt, de a tűz csak most kezdett igazán forrni vérében: „miénk az or­szág, magunknak építjük!" Ro­mot takarított társaival, pék­séget szervezett, vetőgépért kenyeret cserélt Jánoshalmán, kábelt fektetett villámlás köze­pette a kvassai zsilipnél. S mi­előtt felvirradt az első szabad május elseje, a WM Gyár ro­hammunkásaival az ország első szocialista munkaversenyére hí­vott fel. „Vörös Csepel vezesd a harcot" — harsogott a diadal­mas tavaszi menetben, s a Vá­ci út, Kőbánya, Ózd, Diósgyőr — az egész ország felelt sza­vukra tettekkel. Szemtanúja vagyok, miként készülnek ma a huszadik sza­bad május ünnepére. A Vas­mű szocialista brigádvezetője, akivel néhány szót váltottam, elmondta, a felszabadulási mun­kaversenyt tovább folytatják, cél: a jobb és gazdaságosabb munka mindenütt: A Fémmű­ben, a Transzformátorgyárban, a Csőgyárban a Szerszám- és az Egyedi Gépnyárban, a Hír­adástechnikai Üzemben ás má­sutt. Vörös Csepel — Budapest ipari termelésének egytizede. hatvanezer ember — több és jobb motorkerékpárt, varrógé­pet, acélcsövet, huzalt, egyedi gépet és tömegcikket akar adni a népgazdaságnak és a külföldi rendelőknek, „A Vörös Csepel hér lepellel volt leborítva, elöl vörös pajzsban két kézre fo­gott pöröly ábrája, alatta a főváros címere; négy szögle­tén pirosbetűs táblák a leg­újabb jelszóval: 8 órai munka, 8 órai szórakozás. 8 órai alvás! Innen nézve meglepő szép ké­pet nyújtott a csoportok fel­vonulása. Egymás utón jönnek a Flóra gyertyagyár, a m. kir. államvasút, a Schilck és Wör- ner-gyár munkásai, a nyomdá­szok, az esztergályosok egylete, a gépkezelők és kazánfűtők (60 helyett körülbelül 150). A Ni- cholson-féle gyár, a szabók, a sütők, a Láng-féle gyár, a ci­pészek, sokan zászlóval és ze­neszóval. Minden csoportot egy- egy főrendező fogad, ki a szá­mára kijelölt helyre vezeti, ahol megállnak nyugodtan. Senki kívülök a rendezőség ál­tal vont kordonon belül nem mehet, ha csak jelvénnyel nincs ellátva. Lassan-lassan megtelik az egész óriási tér, itt-ott a sűrű tömegben még széles utóik nyílnak, hogy a később érkező csoportoknak helyet adjanak, de 3 órakor már tele van a tér, s a munkáscsoportok közül alig hiányzik egy-kettő. S dacára annak, hogy oly roppant mérv­ben jelentek meg a népgyűlé­sen, sehol se volt szorongás, vagy lökdösés, amiket pedig olyan jól ismerünk eddigi nagy ünnepélyeinkből.” A vidék is hallatott magá­ról ... „Mikor Orosházára meg­érkezett Békéscsabáról a távira­tilag segélyül kért katonaság, — olvassuk utóbb a Népszavá­ban —, egy század, a parancs­nok, a katonasággal fegyvert tölteni rendelt, a főszolgabíró ismételve felhívta a tömegeket a szétosztásra, melyre az a hi­vatal összes ablakait bezúzta. Erre a katonaság és a csend­őrség szuronyt szegezve a tö­meget szétoszlatta, miközben ez a csendőrséget kővel dobálta, mire az fegyverét használva, a zavargók közül egyeseket meg­sérelmezett.” Az első szabad május elseje Aztán nagyot fordult a tör­ténelem kereke. Oroszországban 1917-ben a Bolsevik Párt ve­zetésével a nép megdöntötte a hírnév, ma a gazdasági munka hétköznapi tetteiben kötelez helytállásra, magunk és a vi­lág előitt” — hallottam a bri­gádvezetőtől és úgy éreztem, sok-sok társa nevében szól. Tíz perc alatt Pesten vagyok a „zöld nyíllal”. Kinézek a gyorsvasát ablakából: a Sza- badkikötöben szovjet vasércet rakodnak, a Kőolajipari Válla­lat tartályai a százhalombattai olajváros termékét várják, áll a Papírgyár új csarnoka, mint­ha intene a Posztógyár, a Mag­gyár, a sok-sok építkezés ■. ■ Tán meg is feledkeztem róluk, holott hangjuk mindig egy volt azokéval, akik a tüzet szították a nagyolvasztónál. S említés nélkül a táj természetes részé­nek tartottam a széles utakat, a játszótereket, a parkokat, a korszerű lakótelepeket, az új üzemrészeket, a szociális léte­sítményeket. óvodákat, iskolá­kat, s a sporttelepeket — a megváltozott lét- és munkakö­rülményeket. A májtisi ünnep — ahogyan a brigádvezető mondta — több és jobb munkára szólít: legyünk következetesebbek, alaposab­bak, hogy terveink gyorsabban valóra váljanak, Vörös Csepel ma erre hív fel, a májusi me­netben ez hangzik majd a leg­szebben, — s a választ vissz­hangozza majd egy ország szí­vé-dobbanása ILKEI CSABA cári elnyomást és a maga erős proletárhatalmát szervezte meg a helyébe. 1919-ben a példát Magyarország, Szlovákia, majd Bajorország népe is követte, így lett 1919 felejthetetlen má­jus elseje a megvalósult nép­hatalom első örömünnepe. A győztes orosz forradalom fővá­rosában. Moszkva Vörös terén Lenin beszélt ezen a napon, Bécsben százezernyi tömeg tün­tetett, Berlinben senki sem dol­gozott. A háborúban győztes Franciaországban a kormány megtiltott mindenfajta felvonu­lást. Párizst százezer katona szállta meg. Mégis óriási tün­tetés folyt a francia főváros­ban, és az egész országban sztrájkkal válaszoltak a kihí­vásra. Budapest dolgozói számára örökké emlékezetes 1919 május elseje. A támadó imperialisták fojtó gyűrűjében, elszigetelve orosz és bajor szövetségeseink­től, mégis a felszabadulás és a harci elszántság ünnepe volt ez a nap. A zászlódíszbe öltözött fővárosban soha nem látott tö­meg, mintegy hatszázezer em­ber vonult fel. A város legki­sebb mellékutcája is ünnepi díszt öltött. Az ünnepi szónokok boldogan üdvözölték a belát­hatatlan embertömeget. „Ez a mostani nagy vörös május meg. hozza a proletárféltámadást. A gyönge szem nem látja tisztán a történelem útját, de mindegy. Hiáha tiltják be Párizsban a vörös májust, huszonnyolc vö­rös májusnak perzselő tüze fel­gyújtja végre a kapitalizmus börtönét, és meg fogja terem­teni a szocializmus várát” — mondotta Landler Jenő az Iparcsarnok előtti nagygyűlé­sen. Nem is felejtette el senki, se barát, se ellenség ezt a világra­szóló megmozdulást soha, hiá­ba borult utána az országra ne­gyedszázados fasiszta éjszaka. Lehúzott redőnyök, üres kávé­házak, kettős járőrök, gyaláz­kodó újságcikkek, — ezzel em­lékezett huszonöt éven át 1919 májusára a burzsoázia. Munka- beszüntetéssel. tüntetéssel, ille­gális röpcédulával hallatta hangját ez idő alatt a nép. Ki­áltásuk áthatolt a magyar bör­tönök falán is, és élesztette a parazsat, amely aztán 1945-ben lángragvújtotta az úri Magyar- országot. A felszabadulás után Az 1945-ös május elseje ugyancsak emlékezetes marad mindenki előtt, aki csak részt vett az akkori ünnepségeken. Az ország nyugati fele csupán néhány héttel korábban sza­badult fel; az a tavasz a paraszt­ság százezres tömegének hozta meg az ezer éve hiába várt jo­got a saját földre. Soha addig ilyen akarás és nekibuzdulás nem volt Magyarországon, mint ezen a szabad ünnepen. Mosít, a hetvenötödbe szabad május elsején a nagy, nemzet­közi kórus első vonalában me­netel a magyar nép. Nemrégen ünnepeltük felszabadulásunk 20. évfordulóját; az egész haladó világ együtt örült népünkkel, pártunkkal. Húsz év alatt nem­csak beváltottuk, de messze túl is haladtuk, amire 1890., 1919. és 1945 májusában fogadalmat tettek a régi harcosok. Engels, a proletariátus nagy tanítója az első, 1890-es ün­nepen lelkesedésében így írt: ..Bár mellettem állna még Marx, hogy ezt saját szemével láthatná”. Holott akkor csak tízezrek vonultak fel a májusi ünnepen. Ma a világ kiemel­kedően legnaevobb szervezett ereje a forradalmi munkásság s ereje évről évre. májusról májusra gyarapodik. S ez emeli a felvonulás ünnenélvességét — a győztesek s a biztos győzők felvonulása ez az egész föld­kerekségen. Máté György 1890. Városliget. 189L Orosháza, 1919. Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom