Tolna Megyei Népújság, 1960. november (5. évfolyam, 258-277. szám), Tolna Megyei Népújság, 1960. november (10. évfolyam, 278-282. szám)

1960-11-15 / 269. szám

1960. november 15. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG SPORT Á Kaposvári Kinizsi az őszi bajnok Két sovány döntetlennel búcsúztak a Tolna Az NB III. utolsó fordulójá­ban mindhárom Tolna megyei együttes otthonában szerepelt. Szekszárdnak a Kiskunhalasi Dózsa, Bonyhádnak a Csepel Autó, Mázának pedig a Pécsi Bányász volt az ellenfele. Bony- hád ellen Csepel a félidőben 2:0-ás vezetésre tett szert. Bár szünet után a hazai csapat ki­egyenlített, a győzelmet mégis a vendégeknek sikerült megszerez­niük az egymással veszekedő bonyhádiakkal szemben. — így Bonyhád végzett a bajnokság utolsó helyén. Mázán 55 percig ragyogóan játszott a bányászcsapat, 2:0-ra vezetett is. Ezután azonban meg­fordult a mérkőzés képe és a Bányásznak sikerült az egyik pontot megmentenie. Minden­esetre Máza 11 pontjával az őszi idényben a gyenge idénykezdet ellenére is várakozáson felül szerepelt. Szekszárdon Ulrich késése miatt a Petőfi 25 percig tíz em­berrel játszott. Ulrich beállása után sem tudott azonban a ha­zai csatársor magára találni és a mutatott játék, valamint a hely­zetek alapján akár mind, a két pontot elvihették volna a sze­rencsével hadilábon álló vendé­gek. A forduló többi mérkőzése ál­talában a várt eredményt hozta. A KMTE súlyos vereséget mért a PEAC-ra és elTérzett a bajnok­ság két listavezetője is. A Kapos­vári Kinizsi Pécsett a PVSK el­lenében, a Bajai Bácska pedig Kaposvárott a Dózsától kapott ki. A Bajai Építők a Kaposvári Honvédet fektette kétvállra, míg a Pécsi Vasas—Székesfehérvár mérkőzés döntetlenül végződött. A bajnoki táblázaton a Ka­posvári Kinizsi veresége ellené­re is megtartotta vezető helyét és a Bácskával egyetemben veresé­gük ellenére is egy pont elő­nyük van a többiekkel szemben. Különben hallatlan a tömörülés, amit az is mutat, hogy az első helyezett Kinizsi 19 pontos, de a 11. helyezett Bajai Építőknek is 15 pontja van. A Tolna megyei együttesek közül Szekszárd áll a legjobban. A »félidőhöz« viszo­nyítva Szekszárd javított a leg­többet helyezésén, hiszen a 12. helyről a hatodikra küzdötte fel magát. Máza az őszi idényben a 13., Bonyhád a 16. helyen végzett. Tehát Tolna megye szempontjá­ból egyáltalán nem vigasztaló a kép. A bajnokságban egy mérkő­zés még hátra van. A Pécsett el­maradt Pécsi Vasas—Csepel mér kőzést a következő vasárnap játsszák majd le. Szekszárdi Petőfi— Kiskunhalasi Dózsa 1:1 (1:0) Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Kulcsár. Szekszárd: Greilich — Szloszár, Cser, Rohi — Zörényi, Bosnyák — Hómann, Simon, Be- nács, Ulrich, Török. — Kiskun- halasi Dózsa: Muca — Répási, Molnár, Szebeni — Kucsera, Csó- ti — Rostás, Szekeres, Nádas, Hunya, Puskás. A Petőfi Ulrich késése miatt tíz emberrel kez­dett. Már a 2. percben sarokrú­gás után Benács fejese hajszál­lal csúszott el a felső sarok mel­lett. Egy perc múlva viszont már Szloszárnak kellett a gólvonalról mentenie. Mindkét oldalon 2—2 nagy helyzet maradt kihasználat­lanul. Csak a 25. percben egé­szült ki a Petőfi, de láthatólag ekkor sem tudta nyújtani a ko­rábbi hetek jó játékát. Különö­sen a csatársor volt erőtlen. A 30. percben Muca csak nagy üggyel-bajjal ütötte Török lövé­sét kapu mellé. A 38. percben Bosnyák játszott össze Ulrichhal, majd 22 méterről lövésre szánta el magát és jól eltalált labdája a az NB III. őszi idényétől bal felső sarokban kötött ki. 1:0. Ezután a középcsatár faképnél hagyta a Petőfi védelmét és tel­jesen . tisztán tört kapura, ami­kor a kifutó Greilich elébe vető­dött. A félidő befejezése előtt még Török lesgólja volt az ese­mény. Szünet után a vendégek kezd­tek jobban. Gyors csatársoruk gyakran hozta zavarba a hazai védelmet, de Kiskunhalas hadi­lábon állt a szerencsével. A 10. percben elért lesgóljuk után a 15. percben ismét sakk-matt a Petőfi védelme, de Nádas a ki­futó Greilich mellett a felső ka­pufára küldi a labdát és a Petőfi védelem fel tud szabadítani. — Azonban érik a gól, és a 25. perc­ben meg is születik. Egymás után három sarokrúgást ívelhetnek be a vendégek, a harmadiknál Grei- iich mellé nyúl a labdának és Rohi a saját kapujába helyezi az egyenlítő gólt. 1:1. öt perc múl­va a balszélső célozza meg a bal felső sarkot, már-már úgy lát­szik, hogy a Dózsa megszerzi a vezetést, azonban a lövés mégis­csak kipattan a két fa találkozá­sáról. Az utolsó 20 percben a vendégek az eredmény tartására törekszenek. Most támad a Pe­tőfi, de Benács mindhárom lövé­sét ártalmatlanná teszi a kitűnő kiskunhalasi kapuvédő. A gyors kiskunhalasi csapat a mezőnyben jobban játszott, mint a Petőfi, amelynek csatársora nem tudott kibontakozni. így azután meg kel lett elégedni az egyik ponttal. T—L Házai Bányász—Pécsi Bányász 3:3 (2:0) Máza, 600 néző. Vezette: Lévák. Mázai Bányász: Ásvány dr. — Széles, Kovács, Schnetz — Mező, Kádár — Pécsnek, Gyorsok, Daum, Tóth, Kasper I. Edző: Lu­das Béla. Pécsi Bányász: Kovács — Gyurkó, Sárközi, Baczur — Varga, Weit — Pintér, Müller, Kása, Czukor, Varjas, Edző: Kesz- ler Mátyás. Erős és nagyiramú változatos mérkőzésen az első félidőben a hazaiak játszottak jobban, ez a 2:0-ás vezetésből is kitűnik. A 46. percben Kása 2:1- re szépített, majd Gyorsok 3:1- re növelte a mázaiak előnyét. — Ezután a hazaiak engedtek az iramból, egy szöglet után a ha­zai kapus a csúszós labdát a há­lóba ejtette. A gól fellelkesítet­te a vendégcsapatot és 10 perccel a befejezés előtt egyenlítettek. Az egyenlítő gól után fergetege­sen támadott a Pécsi Bányász 1. Kaposvári Kinizsi 2. Bajai Bácska 3—4. Kaposvári MTE 3—4. Pécsi VSK 5. Székesfehérvár 6. Szekszárd 7. Pécsi Bányász 8. Kaposvári Dózsa 9. Csepel Autó 10. Pécsi Vasas 11. Bajai Építők 12. Halasi Dózsa 13. Máza 14. Pécsi EAC 15. Kaposvári Honvéd 16. Bonyhád Totó-eredmények 1. Magyarország—Lengyelország 1 2. Lengyelország B.—Magyar­ország B. 2 3. Miskolc—Egyetértés 1 4. Özd—Diósgyőri Bányász 1 5. Cegléd—Szegedi VSE x 6. Borsodi B.—Bp. Előre 1 7. Mosonmagyaróvár—Zala­egerszeg 1 8. Oroszlány—Szállítók x 9. Lazio—Róma 2 10. Napoli—Fiorentina félbeszakadt 11. Padova—Internazlonale 1 12. Torino—Juventus x megyei csapatok és csak a szerencse mentette meg a mázaiakat a vereségtől. A II. félidőben mutatott játék alap­ján a Pécsi Bányász győzelmet érdemelt volna. Góllövők: Gyor­sok 3, illetve Kása, Czukor és Ás­vány dr. (öngól). Jók: Gyorsok, Kasper I., illetve Baczur, Pintér, Kása és Varjas. Henczi Csepel Autó—Bonyhádi Vasas 3:2 (2:0) Bonyhád, 800 néző. Vezette: Bors. Csepel: Pamukj — Vígh, Kulcsár, Vass — Hauser. Tajthy — Plausin, Borsos, Kreisz. Ke­rekes, Bogdán. Edző: Lőrincz Emil. Bonyhád: Szlavicsek — Pá­los, Wágner, Reif — Szabó, Pé­ter — Wágner II., Fláding, End- rődi, Pataki, Szegedi. Edző: Krä­mer Lipót. Az első félidőben a játék kiegyenlített volt. A 20. percben azonban a csepeli bal­szélső a Vasas térfél közepéről indult el, kicselezte a rátámadó Wágnert, majd a rávetődó kapus mellett a jobb alsó sarokba gu­rította a labdát. 1:0. A 25. perc­ben láthatóan javul a Vasas já­téka. Átveszik a játék irányítá­sát, de a sorozatos támadások nem vezetnek eredményre. A 35. percben hirtelen fordulat kö­vetkezik be. Szabó lyukat rúg, labdájával a csepeli jobbszélső elszalad és a bentragadt Szlavi­csek mellett zavartalanul helye­zi a labdát a hálóba. 2:0. A második félidő első perceit csepeli támadások vezetik be. Szlavicsek azonban védi a veszé­lyes lövéseket. Az 5. pereiben Pa­takihoz száll a labda, a játékos maga elé. teszi és a jobb sarokba helyezi. 2:1. Két percre rá Sze­gedi fejese száll Patakihoz, aki kapásból kiegyenlít. 2:2. Ezután változó játék következik. Látszik, hogy mind a két csapat küzd a győztes gólért. A szerencse a csepelieknek kedvez, a 20. perc­ben a csepeli középcsatár ki­ugrik és a rátámadó Wágner, va­lamint Szlavicsek között meg­szerzi a győztes gólt. 3:2. Jók: Hauser, Kreisz, illetve Szabó és Reif. Szabó Árpád További eredmények: Pécsi VSK—Kaposvári Kinizsi 3:2 (2:1), Pécsi Vasas—Székesfehérvári MÁV Előre 2:2 (2:11, Kaposvári MTE—PEAC 7:1 (3:0), Kaposvá­ri Dózsa—Bajai Bácska 2:0 (2:0), Bajai Építők—Kaposvári Honvéd 4:1 (1:0). A bajnokság állása 15 8 3 4 43:19 19 15 7 5 3 26:16 19 15 7 4 4 32:20 18 15 7 4 4 32:20 18 15 6 6 3 26:21 18 15 6 5 4 30:31 17 15 6 4 5 25:22 16 15 6 4 5 26:25 16 14 8 — 6 27:29 16 14 6 3 5 21:22 15 15 7 1 7 18:22 15 15 4 4 7 18:27 12 15 4 3 8 27:34 11 15 3 4 8 28:34 10 15 3 4 8 21:33 10 15 2 4 9 19:41 8 Dósai kulcscsonttörést szenvedett A Dombóvári Szpartakusz— Szekszárdi Dózsa mérkőzés első félidő 20. percében Dósai oly rosszul esett, hogy kulcscsonttö­rést szenvedett. Dósai a mérkő­zést végigjátszotta, bár azonnal panaszkodott a pályán lévő or­vosnak a fájdalmáról. A dombó­vári orvos nem tudott a hely­színen törést megállapítani. Va­sárnap este Dósaival együtt Ta­mási is a kórházba került, aki­nek a kézfeje törött el a mérkő­zésen, Tolna nyerte az őszi megyei bajnokságot D. Szpartakusz—Sz. Dózsa 3:2, Kisdorog— Nagymányok 3:0, Simontornya— Dombóvári Vasút 1:3 A forduló bővelkedett vá­ratlan eredményekben. Ezek élén Simontornya hazai veresége, áll a dombóvári vasutasoktól. Az első félidőben lelkesen játszó vasutas­csapat lerohanta ingadozó védel- mű ellenfelét. Szünet után már jobbára a hazaiak támadtak, de már nem tudták megfordítani a mérkőzés sorsát. Nem így történt Dombóvárott, ahol a Szekszárdi Dózsa vendég­szerepeit. Csúcsközönség volt kí­váncsi a szekszárdiak játékára, akik eleinte igazolták is hírne­vüket, mert 2:0-ás vezetésre tet­tek szert, az első negyedórában. A Szpartakusz azonban jól haj­rázott és a félidő már 2:2 volt. A rendkívül izgalmas és színvo­nalas küzdelem, szünet után már a 2. percben eldőlt, amikor a ha­zai csapat megszerezte a győztes gólt. Nem kisebb meglepetés szüle­tett Kisdorogon is. Itt a hazai csapat a nagymúltú bányászcsa­patot: Nagymányokot küldte ha­za vereséggel. A vendégcsapat rendkívül rossz napot fogott ki és a nagymányoki csatárok adó­sok maradtak a gólokkal. Keve­sen számítottak arra is, hogy Iregszemcse ilyen biztosan győzze le a várakozáson felül szerepelt gerjenieket. Ugyan a 6. percben Gerjen szerezte meg a vezetést, de még ugyanebben a percben egyenlítettek a hazaiak és szép támadás után a vezetést is meg­szerezték. Tolna, az őszi bajnokság váro­mányosa Döbröközön vendégsze­repeit. A két csapat között végig kemény, jóiramú küzdelem ala­kult ki. A hazai csapat egy fél­időn át vezetett is. Tolna csak a A bajnokság állása 1. Tolna 2. Dombóvári VSK 3. Simontornya 4. Szekszárdi Dózsa 5. Dombóvári Szpartak isz. 6. Nagymányok 7. Fadd 8. Bátaszék 9. Gerjen 10. Gyönk 11. Kisdorog 12. Iregszemcse 13. Paks 14. Dunaföldvár 15. Döbrököz 16. Nagy dörög__________ második félidő 15. percében egyenlített és döntetlen volt a mérkőzés a második félidő 32. percéig, azonban az utolsó ne­gyedórában a vendégcsapat bebiz tosította a maga számára a győ­zelmet, amely egyben az őszi el­sőséget is jelentette. Dunaföldvárott volt a forduló egyetlen döntetlen mérkőzése. Itt is jóiramú küzdelem után osztoz­kodtak meg a bajnoki pontokon. A két kapus közti különbség miatt a vendégcsapat vezetett már 3:l-re, de aztán a hazaiak jól hajráztak és az egyik bajno­ki pontot sikerült otthon tarta­mok. Bátaszéken két ellentétes félidő jellemezte a mérkőzést. Az első­ben a hazai csapat korszerű csa­tárjátékkal örvendeztette meg hí­veit. Szünet itán erőnléti hiányos­ságok miatt a hazaiak visszaes­tek és Paks szorossá tudta tenni a mérkőzés sorsát. Az őszi bajnokság tehát Tol­náé lett. A második helyen vég- bett a Dombóvári VSK, amely az utolsó fordulóban Simontor- nyán győzte le riválisát. Három volt NB III-as csapat végzett a bajnokság első három helyén, csak a Szekszárdi Dózsa tudott a Dombóvári Szpartakusz elé kerülni. A bajnokságban még a Döbrököz—Iregszemcse találkozó van hátra, amely vasárnap kerül lejátszásra. Részletes eredmények a követ­kezők: Döbrököz—Tolna 2:4 (2:1), Dombóvári Szpartakusz—Szek­szárdi Dózsa 3:2 (2:2), Simontor­nya—Dombóvári VSK 1:3 (0:2), Kisdorog—Nagymányok 3:0 (1:0), Iregszemcse—Gerjen 3:1 (2:1), Dunaföldvár—Gyönk 3:3 (1:2), Bátaszék—Paks 4:3 (3:1). a következő: 14 10 4 — 35:15 24 14 9 4 1 50:17 22 14 9 2 3 43:17 20 14 7 5 2 60:17 19 14 7 4 3 20:17 1 8 14 4 7 3 28:25 15 14 4 5 5 31:30 13 14 6 1 7 31:45 13 14 4 4 6 26:29 12 14 3 4 7 25:39 10 14 2 5 7 23:36 9 13 4 1 8 24:48' 9 14 3 2 9 27:38 8 14 2 5 7 24:15 8 13 2 3 8 15:45 D törölve Á Dombóvári VSK pontot vesztett a megyei ifjúsági bajnokságban, mégis gólaránnyal megnyerte az őszi bajnokságot A megyei ifjúsági bajnokság­ban az idény utolsó fordulója érdekes eredményeket produkált, így a vezető Dombóvári VSK pontot vesztett Simontornyán, az Sz. Dózsa otthonában simán verte a Dombóvári Szpartakuszt, Bátaszék pedig alulmaradt ottho­nában is a paksiakkal szemben. Tolna viszont a várakozásnak megfelelő arányban győzött Döb­röközön és így a dombóváriak pontvesztése miatt pontszámban beérte a Dombóvári VSK-t, de jobb gólarányával mégis a vas­utascsapat szerezte meg az őszi elsőséget. Akadt még egy meg­pontokat. A másik két mérkő­zésen Dunaföldvár Gyönköt, Nagymányok pedig Kisdorogot fektette kétvállra. A forduló részletes eredményei a kővetkezők: Döbrököz—Tolna 1:5 (1:3), Dombóvári Szpartakusz —Szekszárdi Dózsa 0:4 (0:3), Si­montornya—Dombóvári VSK 0:0, Kisdorog—Nagymányok 1:2 (1:1), Iregszemcse—Gerjen 0:1 (0:0), Dunaföldvár—Gyönk 4:2 (3:1), Bátaszék—Paks 1:3 (1:1). A baj­nokság állása (az őszi végered­mény majd ' a következő vasár­nap, az Iregszemcse—Döbrököz elmaradt mérkőzés lejátszása lepetés. A gerjeniek Iregszem- cséről is hazavitték a bajnoki után születik vetkező: majd meg) a kö­1. Dombóvári VSK 14 12 1 1 66:12 25 2. Tolna 14 12 1 1 71:21 25 3. Szekszárdi Dózsa 14 11 1 2 67:16 .23 4. Simontornya 14 9 2 3 , 38:19 20 5. Bátaszék 14 9 1 4 44:21 19 6. Paks 14 8 2 4 35:21 18 7. Dombóvári Szpartakusz 14 6 3 5 32:25 15 8. Dunaföldvár 14 4 5 5 22:25 13 .9. Fadd 14 5 3 6 28:41 13 10. Nagymányok 14 5 1 8 35:38 11 / 11. Döbtőköz 13 4 1 8 19:48 9 12. Gerjen 14 2 1 11 10:62 5 13. Gyönk 14 2 — 12 25:63 4 14. Iregszemcse 13 2 — 11 12:41 4 15. 16. Kisdorog Nagydorog 14 2 t ö r 12 ölve 18:69 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom