Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-15 / 216. szám
1059. szeptember 15. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG s Délnyugati NB III. Csepel Autó—Bonyhád 2:1 (0:1) Dunaharasztiban a Bonyhádi Vasas együttese majdnem meglepetést okozott. Azzal a csapattal szemben, mely az elmúlt vasárnap Dombóváron a Dombóvári Szpar- takuszt 7:0-ra győzte le, ezúttal majdnem vereséget szenvedett a lelkesen játszó Bonyhádi Vasastól. A bonyhádi csapat a következő játékosokkal vette fel a küzdelmet: Szlavicsek — Wágner, Horváth, Major — Molnár, Péter — Váradi, Fláding, Réder, Pataki, Szabó. A Csepel Autó az ötödik percben már 11-eshez jut, mert Horváth kezére a 16-oson belül felpattan a labda. A büntető rúgást Szlavicsek remek érzékkel védi. A Vasas csatársor egymás után vezeti támadásait és ennek az eredménye, hogy a 15. percben gólt érnek el. Szabó ügyes megoldással átemeli a kifutó csepeli kapus fölött a labdát és megszerzi a vezetést. 0:1. A gól után kiegyensúlyozottá válik a játék, mindkét csapat támad, közben Bonyhádnak akad még gólhelyzete, melyet a csatárok nem használnak ki. majd a Csepel Autó csatárai lövésétől a kapufa menti góltól a bonyhádiakat. A második félidő elején a bonyhádi játékosokon az első félidő nagy irama már meglátszik, kénytelenek engedni az iramból és a csepeliek kerekednek felül. Kavarodás támad a bonyhádi kapu előtt, Péter ugyan felszabadít, de a labda az egyik hazai csatár lába elé kerül, aki ebből gólt lő. 1:1. Nem sokkal később egy veszélyes támadás után újból a bonyhádi kapufát találják el a csepeliek. Már úgy néz ki, hogy sikerül döntetlenül kihúzni a mérkőzést, amikor Horváth kezére pattan a labda, a játékvezető azonban tovább engedi a játékot. A hazai játékosok tiltakozására, reklamálására a játékvezető megkérdezi a parjelzőt és ezután ítéli meg a 11-est, melyet a csepeliek ezúttal már értékesítenek. 2:1. Nem sokkal később Péter a kiállítás sorsára jut A lelkesen játszó Bonyhád majdnem meglepetést okozott. Nagy küzdeni akarásával, lelkesedésével a döntetlent megérdemelte volna* Bajai Építők— Bajai Bácska 2:1 (0:1) cében Mikus 40 méterről »bombagólt-« lőtt. A 31. percben Kreisz beadását Papp a hálóba fejelte és ezzel az Építők 2:l-re nyerte a bajai rangadót. Jók: Vörös, Poszlancsek, illetve Ónodi, Ikotity, Albert, Weiling. Kaposvári Dózsa— Komlói Béta-akna 1:1 (1:0) Komló, 500 néző. Vezette: Ká- polnás. Kaposvár: Molnár II. — Csima, Deák, Illés — Nagy Á., Kutasi — Veverán, Nagy T., Gergely, Nagyréti, Molnár III. Edző: Záborszky Jenő. Béta-akna: Bak- sa — Tóth L., Trischler, Érsek — Balázs, Bocsor — Hamvas dr. Sör, Deák, Farkas, Tóth Gy. Edző: Schmelcz Antal. — Mezőnyjátékkal telt el az első félidő nagy része, majd a 37. percben egy túl szigorú tizenegyessel vezetéshez jutott a Dózsa. Fordulós után a Béta-akna féljavult, de csak szépíteni tudott. A döntetlen eredmény igazságosnak mondható. Góllövők: Nagy T. (tizenegyesből), illetve Farkas, Jók: Molnár II., Csima, Kutasi, Nagy T., illetve Tóth L., Bocsor, Farkas, Tóth Gy. Kiskunhalasi Kinizsi— Dombóvári Szpartakusz 8:1 (5:1) Kiskunhalas, 1000 néző. Vezette: Szabó. Kiskunhalas: Ondor — Tóth, Várhegyi, Hornyák — Schverla, Hirth — Vass II., Hő- dör,Csányi, Fenyvesi II., Mester. Edző: Virág István. Dombóvár: Csutorás I. — Tamás, Tallósi, Halász — Egyed, Kardos — Mezei, Horpádi, Csutorás II., Both, Gálosi. Edző: Albert József. A Kinizsi végig óriási fölényben játszott. Csatárai korszerűen kombináltak és minden gólhelyzetet kihasználtak. A dombóvári csapat közel sem nyújtotta azt, amire képes. A Kinizsi ilyen arányban is megérdemelten győzött. Góllövők: Csányi 2, Fenyvesi II. 2, Mester 2, Hődör, Hirth (tizenegyesből), illetve Tallósi. Jók: Hődör, Csányi, Fenyvesi II., Mester, illetve Egyed. Kiskunhalasi Dózsa— Kaposvári Kinizsi 3:0 (0:0) Kiskunhalas, 2800 néző. Vezette: Lesán, Dózsa: Szilágyi — RéA bajnokság állása pási, Molnár, Szebeni — Odri, Csóti — Für, Lukács, Janecz Un- gi. Puskás. Edző: Folcz Tóbiás. Kinizsi: őri — Gergely, Jagoda, Pálfálvai — Ács, Márkus — Szentgróti, Mózsi, Szili, Luka- nyik, Herkő. Edző: Avar István. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés. A 10. percben Pálfal- vai egy összecsapás során lábtörést szenvedett. A tíz főre csappant Kinizsi az első félidőt okos labdatartással gól nélkül végigjátszotta. Szünet után tovább támadott a hazai csapat, s gólképesnek bizonyuló csatársora révén megérdemelt győzeleihre tett szert. Góllövők: Janecz, Für, Puskás. Jók: Szilágyi, Molnár, Odri. illetve őri (a *..ezőny legjobbja), Szil* Bácsalmási Petőfi— Székesfehérvári MÁV 3:0 (0:0) Bácsalmás, 1000 néző. Vezette: Nyári. Bácsalmás: Nincsevics — Jágity, PetrRy, Wachtler — Bö- röcz, Pólyák — Szilágyi, Prikidá- novics, Sülte, Dertül, Gulyás. Edző: dr. Gombos Tibor, Székesfehérvár: Kiss — Bognár, Tihanyi, Szilasi — Horváth, Neubauer — Gruzics, Pál, Homolya, Burger, Nagy. Edző: Bódi Ferenc. Az első félidőben unalmas, csapkodó játék folyt. Egyik kapu előtt sem adódott komolyabb helyzet — a védelmek jól álltak a lábukon. Szünet után láorakapott a bácsalmási csapat és már a harmadik percben megszerezte a vezetést. Negyedórás mezőnyjáték után ismét a hazaiak veszélyeztettek és tovább növelték a gólok számát. Góllövők: Süke 2, Dertül. Jók: Nincsevics, Süke, Szilágyi, Gulyás, illetve Kiss, Tihanyi, Gruzics. Szombaton uélután került lejátszásra Pécsett a Pécsi BTC—Pécsi Dózsa II. mérkőzés. Az NB I-es tartalékcsapat már 2:0-ra vezetett a PBTC ellen, amikor a jó formában lévő bőrös csapat remek hajrát vágott ki és meg tudta fordítani az eredményt. Ugyancsak szombaton került lejátszásra a Pécsi Bányász—Pécsi Vasas mérkőzés, ahol l:0-ás félidő után a Pécsi Bányász 2:0-ra győzött. a Dózsa eredményei nélkül: Megyei labdarúgó-bajnokság A forduló meglepetése : Dunaföldvár—Bátaszék 4:2 Ma egy hete azt írtuk, hogy a forduló minden meglepetés nélkül telt el. Vasárnap már nem így történt. A legnagyobb meglepetés a jó formában lévő és jó csatársorral rendelkező Bátaszék 4:2-es veresége Dunaföldváron. Ugyanilyen meglepetésnek számít, hogy az eddig aránylag jól szereplő Nagydorog otthonában 8 gólt kapott Simontornyától. Visz szatérve a dunaíöldvári mérkőzésre: a hazai csapat már az első percekben több helyzetet hagyott ki és a bátaszéki csapat nem is tudott fölényt kiharcolni a mérkőzés alatt. 2:0-ás félidő után 4:2- re győztek a hazaiak. A bátaszéki csapat megközelítően se nyújtotta azt, amit vártak tőle. Nagy- dorogon a simontornyaiak nem várt arányú győzelmet arattak. Egyedül Kondor öt góllal terhelte a rossz napot kifogó Patai kapuját. Az első három gól védelmi hibából esett és ez letörte a hazai csapatot, ez is közrejátszott a nagyarányú simontornyai győzelemben. A hazaiak egyetlen góljukat a II. félidő 15. perecben 4:0-ás állásnál szerezték Szabó révén. Tamásiban a Szekszárdi Dózsa csak a II. félidőben tudott felülkerekedni a lelkesen játszó Tamásival szemben. Az első félidő 36. percében 0:0-ás állásnál Galambos került kiállításra, majd a második félidő 26. percében Hegedűst állította ki a játékvezető. A kilenc emberrel játszó Tamásival szemben a Dózsa újabb két gólt lőtt. Gy önkön a tolnai együttesnek meg kellett küzdeni a győzelemért. Gyönki tudósítónk Schmidt kapuvédő játékát dicsérte különösen. A helyzetek alapján akár döntetlen is lehetett volna. Mindkét részről sok helyzet maradt ki. Mázán a lelkesen játszó iregszemcseiek majdnem meglepetést okoztak. Ezúttal a mázai csatároknak nem ment a játék és nem találták meg ellenszerét az iregszemcsei védekezésnek. Máza az első gólját a II. félidő 20. percében rúgta. — Nagymányokon alacsony színvonalú mérkőzésen két szerencsés góllal győzött Nagymányok. A paksi játékosok belenyugodtak az eredménybe és a csatársoruk egyáltalán nem volt veszélyes a nagymányoki kapura. Különösen Németh játéka okozott csalódást. Dombóváron a vasút együttese l:0-ás félidő után 5:l-re győzött Fadd ellen. A hazaiak rengeteg helyzetet hagytak ki, különösen Simonfalvi. Ganczer jó védésének és szerencséjének is köszönhetik a faddiak, hogy 5 góllal »megúszták« a mérkőzést. Hő- gyészen Döbrököz játszott, ahol a két pont nélküli csapat osztozott a pontokon és l:l-es félidő után 4:4 arányú eldöntetlennel ért véget a mérkőzés. Áz első félidőben, valamint az utolsó 15 percben nagy fölényben volt a hő- gyészi csapat, mialatt négyszer a kapufa mentette meg DöbröKözt a góloktól. A hőgyészi csapatból Skultéti, míg a vendégeknél Lind- majer játéka emelkedett az átlag fölé. Eredmények: Nagydorog—Simon tornya 1:8 (0:3), Tamási— Szekszárdi Dózsa 0:4 (0:0), — Gyönk—Tolna 0:4 (0:2), Máza— Iregszemcse 2:0 (0:0), Nagymányok—Paks 2:0 (2:0), Dunaföld- vár—Bátaszék 4:2 (2:0), Dombóvár—Fadd 5:1 (1:0), Hőgyész— Döbrököz 4:4 (1:1). A bajnokság állása: 1. Mázai Bányász 6 2. Dombóvári Vasút 6 3. Nagymányoki Bányász 6 4. Tolnai KSK . .... 6 5. Bátaszéki VSK 6 6. Paksi Kinizsi 6 7. Simontornyai BTC 6 8. Iregszemcsei MEDOSZ 6 9. Szekszárdi Dózsa 5 10. Nagydorogi KSK 6 11. Dunaföldvári KSK 5 12. Gyönki KSK 6 13. Faddi KSK 6 14. Döbrökozi KSK 6 15. Hőgyészi MEDOSZ 6 16. Tamási KSK 6 5 1 — 26:4 11 5 1 — 23:12 11 5 1 18:1 10 4 — 2 19:2 10 4 1 1 23:10 9 4 — 2 15:7 8 3 1 2 18:7 7 3 — 3 15:21 6 2 1 2 12:5 5 2 — 4 14:23 4 2 — 3 13:25 4 2 — 4 8.T9 4 — 2 4 7:16 2 — 1 5 11:20 1 — 1 5 10:35 1 — 1 5 7:32 1 , Vasárnapra kisorsolt mérkőzések: Bátaszék—Nagymányok, Paks—Máza, Iregszemcse— Gyönk, Tolna—Tamási, Sz. Dózsa—Nagydorog, Dombóvár—Du naföldvár, Hőgyész—Fadd, Si- montornya—Döbrököz. ATLÉTIKA A Dunaföldvári Gimnázium atlétái Sztálinvárosban Baja, 500 néző. Vezette: Páldi. Építők: Disztl — Öbert, Vörös, Rápity I. — Mikus, Heringer — Kreisz, Czeglédi, Papp, Poszlancsek, Bartulov. Edző: Tamási László. Bácska: Körmendi — Bohner, Várnagy, Misztrovics — Ónodi, Borsodi — Gorjanácz, Albert, Weiling, Gugán, Ikotity. Edző: Ónodi Béla. Az első félidő 13. percében Albert partdobásából Ónodi szerezte meg a vezetést a Bácskának. Ebben a játékrészben a Bácska lelkesebben, egységesebben és sportszerűbben játszott ellenie', .nél. A második félidő 15. percében Ikotity megsérült és végleg elhagyta a pályát. A tíz emberrel játszó Bácska nem tudott megbirkózni az Építők meg-megújuló rohamaival és a második félidő 24. perÁ totó 37. heti eredménye 1. Fenerbahcse—Csepel X 1:1 2. Ferencváros—Dorog 1 5:3 3. Szombathely—U. Dózsa 2 1:3 4. Diósgyőr—Tatabánya 2 0:2 5. Szolnok—Miskolc 1 1:0 6. Kecskemét—Debrecen 1 2:1 7. Pénzügyőrök— B. Bányász 1 2 0 8. Egyetértés—Bp. Előre X 1:1 9. Szállítók—Budai Spartacus 1 1:0 10. Zalaegerszeg—Sztálin város O 0:5 11. Pécsi VSK—Komló 1 2:1 12. Bulgária—Szovjetunió 1 1:0 1. Csepel Autó 6 2. Bajai Építők 7 3. Szekszárdi Petőfi 6 4. Pécsi BTC 5 5. Bajai Bácska 6 6. Kiskunhalasi. Dózsa 7 7. Bácsalmási Petőfi 6 8. Pécsi Vasas 8 9. Kaposvári Kinizsi 6 10. Pécsi Bányász 7 11. Bonyhádi Vasas 7 12. Sz.-fehérvári MÁV 7 13. Kaposvári Dózsa 6 14. K.-halasi Kinizsi 5 15. Dombóvári Szpart. 7 16. Komlói Béta-akna 7 A bajnokság állása a .1. Pécsi Dózsa II: 8 2. Pécsi BTC 6 3. Csepel Autó 6 4. Bajai Építők 7 5. Szekszárdi Petőfi 6 6. K.-halasi Dózsa 7 7. Bajai Bácska 7 8. Bácsalmási Petőfi 6 9. Pécsi Vasas 8 10. Bonyhádi Vasas 7 11. Kaposvári Kinizsi 6 12. Pécsi Bányász 7 13. Sz.-fehérvári MÁV 7 14. Kaposvári Dózsa 6 15. K.-halasi Kinizsi 6 16. Dombóvári Szpart. 7 17. Komlói Béta-akna 7 A szeptember 20-i forduló mérkőzései: Szekszárdi Petőfi—Komlói Béta-akna, Bonyhádi Vasas— Kiskunhalasi Kinizsi, Székesfehérvári MÁV—Csepel Autó, Pécsi Bányász- Bácsalmási Petőfi, 5 — 1 21:9 10 5 — 2 15:8 10 4 1 1 10:9 9 3 2 — 16:4 8 3 — 3 11:8 8 4 — 3 18:13 8 3 1 2 11:6 7 3 1 4 14:19 7 2 2 2 13:8 6 3 —. 4 10:11 6 3 — 4 6:10 6 2 — 5 11:16 4 1 2 3 6:10 4 1 1 3 12:11 3 1 1 5 7:26 3 •— 1 6 3:21 1 ! Csi Dózsa eredményeivel: 5 1 2 25:11 11 4 2 — 20:7 10 5 • — 1 21:9 10 5 — 2 15:8 10 4 1 1 10:9 9 4 — 3 18:13 8 3 2 2 11:9 8 3 1 2 11:6 7 3 1 4 14:9 7 3 1 3 0:12 7 2 2 2 12:8 6 3 — 4 10:11 6 2 — 5 11:16 4 1 2 3 6:10 4 1 1 4 7:19 3 1 1 5 6:21 3 — 1 6 3:20 1 Bajai Bácska—Pécsi Vasas, Pécsi Bőrgyár—Bajai Építők, Kaposvári Kinizsi—Pécsi Dózsa II., Kaposvári Dózsa—Kiskunhalasi Dózsa, Dombóvári Szpartakusz szabad, A Dunaföldvári Gimnázium tanulói részére a vezetőség mindent elkövet, hogy rendszeres ver senyeken szerepeltesse őket. Ennek eredményeképpen a gimnázium atlétái részt vettek egy barátságos jellegű atlétikai viadalon Sztálinvárosban, ahol a kecskeméti atléták is rajthoz álltak. A sztálinvárosi és kecskeméti atléták mellett nagyon jó helyezésnek számítanak a versenyzők eredményei. Eredmények: Női magas: 1. Szőke Mária 120 cm. Női távolugrás: 4. Krajsek Éva 411 cm. — 200 m férfi: 3. Ranga József 25.3, Magasugrás, férfi: 2. Kovács Vik tor 150. 100 m férfi: 5. Doboly István 12.1. Távolugrás, férfi: 4. Doboly István 549. EDZENEK A BÉKAEMBEREK