Tolna Megyei Népújság, 1959. szeptember (4. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-08 / 210. szám

6 1959. szeptember 8. TÓI N A MEGYE? NÉPÚJSÁG Nem panasz-könyvbe való... Kollégáimra vártam a tamási tanácsház előtti téren. A pád­ra, mellém ült egy idős paraszt- ember, fekete ünneplőben, ka­lappal fején; tüzet kért. Még az első füstkarikák sem száll­ta;- el, amikor felém fordulva kérdi: — Tamási? — Nem — mondom — szek­szárdi vagyok... — Aztán ott is szövetkez­tek? Mert nálunk tavasszal so­kan beálltak. És hiába mondtam, hogy hát én r^cm sokat értek a paraszti dolgokhoz, de mesélt, elmondta szinte az egész belépés törté­netét. Befejezésnek szánta-e, nem tudom, de végül megje­gyezte: — Tudja annyit dolgoztam az idén, mint még soha! — Hát a gépek? Azok nem segítettek? — A gépek? Hát dehogynem, de harminchat pár lovunk is van, vetettünk, meg boronáz- tunk, kapáltunk, meg trágyát hord tunk. Három hétig jártam a gép után, esténként mikor ha­za mentem, olyan fáradt vol­tam, hogy még enni sem igen volt kedvem... — Miért, hajtották magu­kat? Vagy volt talán valami parancsoló? — Szólok közbe. — Parancsoló? Hát hogy kép­zel maga olyat? Az nem volt, de tudtuk mit kell csinálni, dolgoztunk, még most is, csak hát én beteg vagyok — kezd panaszkodni. S mutatja az ol­dalát ahova a vasvilla nyele csapódott, amikor leesett a ko­csi saroglyából trágyahordás idején. Most orvoshoz járok, már hat hete nem privátilag, »OTI« alapon, a többiek meg gyűjtik az egységet. Mondják, hogy még két és fél egységet is teljesítenek egy nap, és én ép­pen most maradtam ki... — De kap valamit a beteg­ségre is? — Hát valamit kapok, de tudja olyan kevés az, a baj meg, az mindig akkor jön, amikor nem kellene. Még utóbb úgy járok, hogy nem lesz sem­mi télirevalóm... — Talán azért majd akad egy kicsi — vigasztalom. — Akad, hát persze, hogy akad, de mi az a nyolc mázsa búzaelőleg, meg a négy mázsa árpaelőleg? Ugye semmi? — Hát?! — Na, maga is azt mondja, még szerencse, hogy a ház kö­rül van egy kis aprójószág, húsz liba, tizennyolc kacsa, meg vagy száz csibe, meg tyúk, meg a téhén, a borjú is szép... — Lesz mit aprítani a tejbe, még télen is, igaz? — Lesz, de az még messze van ám. mrg tudja mire va­gyok még kíváncsi? — Nem. — Arra, hogy a záráskor mi­lyen nyereségünk lesz, meny­nyit tudunk osztani. Negyven forintot emlegetnek az embe­rek, a fiatalabbak számolták is, hogy annyi biztos lesz; akkor meg jó lesz... De csa^ ne kel­lene ennyit dolgozni... — Úgy látom, maga csak ki­felé panaszkodik, belül meg elé gedett! Csak nem bánta meg, hogy szövetkezeti-lett? — Hát?! Tudja isten, ha minden évben így lesz, akkor nem, de ezek a vezetők min­Az elmúlt tanév végén, amikor iskoláinkban már mindenütt be­fejeződött a munka, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolában még javában folytak a vizsgák. Éppen ezért a megye egyetlen zenei in­tézményében egy héttel a tanítás megkezdése után, csak ma indul meg a rendszeres munka. Az in­tézmény most kezdi meg meg­szervezése óta a negyedik tanévet. Ez nem hosszú idő, mégis azt kell megállapítanunk, hogy rövid há­rom esztendő alatt az esztétikai nevelés céljait szolgáló intézmé­nyünk nagy népszerűségre tett szert. Bár az eredeti 200-as ke­retszám már 260-ra, a zeneisko­la tanárainak száma a kezdeti hatról kilencre nőtt, mégis nehéz bejutni a zeneiskola növendékei közé. Ezt mutatta az idei felvétel is. amikor a felvételi bizottság 176 jelentkező közül csak 76 kérelmét túdta teljesíteni, 100 kérelmezőt el kellett utasítani. Különösen a zongoraoktatás iránt nyilvánult meg nagy érdeklődés. Csak 20 hely volt a 68 igénylő számára. Körülbelül ugyanez volt a hely­zet az előképzőben: 70 jelentke­ző közül csak 30-at tudtak fel­venni. A hegedű tanszakra 25 volt a jelentkezők száma. Ezek- közül is csak 11-en folytathatják tanulmányaikat a zeneiskolában. Viszonylag még legjobban az ének és fúvós tanszakra jelentke­zettek jártak jól, mert valameny- nyi kérelmező felvételi kérelmét teljesíteni tudta a bizottság. Sőt az ének-tanszakon még korlátolt számban (mindössze két-három dig azt mondják, hogy majd még jobb lesz. Tudja már kez­dek nekik hinni, a tavasszá1 még bizonyialankcdíam én is, de most már — ahogyan megy a földekről a termény a raktá­rakba, úgy telítődök én is, bi­zalommal, meg pénz/.el... ■— No, nem jön egy pohár sört meginni? úgy elbeszélget­tük az' időt, hogy mindjárt it; a busz... És a lér közepén álló bádog­bódé kármentőjének támasz­kodva, fájó oldalát fogva ön 1 magába a habzó sört, bajuszé­ról kézfejjel törli le a habot, azután még egyszer elbúcsúzik, és siet az asszony után, mert az már ekkorra odaállt a tábla alá, a busz meg a kanyarba éri személyről lehet szó) vesznek fe! jelentkezőket. De nemcsak az iskola keretei szűkek, az iskola épülete is szűk­nek bizonyul már. A kilenc főhi­vatású nevelő számára már nem elegendő a hat rendes és egv szükség-tanterem. Éppen ezért ez évben is a II. számú Széche­nyi utcai általános iskola ad ott­hont majd a zeneiskolának. A megye egyetlen zeneoktatási intézménye, amely már ez alatt a rövid idő alatt is szép eredmé­nyeket ért el a zeneoktatásban, hiszen növendékei közül többen is ebben a tanévben már a Pécsi Zeneművészeti Szakiskolában folytatják majd tanulmányaikat, komoly erőfeszítéseket tesz a ze­neoktatás színvonalának emelése érdekében. Ezt a célját nemcsak a megyebeli folyó zeneoktatás ha­tékonyabb ellenőrzésével, az inté­zet tanárainak továbbképzésével kívánja elérni, de az idei tanév­ben a növendékek zenei nevelése érdekében rendszeres ifjúsági hangversenyeket, lemezeseket, a TIT-tel karöltve zenei ismeret- terjesztő előadásokat is kíván rendezni. A mai nappal indul tehát a zeneoktatás is. Azt kíván­juk az intézet nevelőinek és nö­vendékeinek egyaránt, hogy lel­kes, szorgalmas munkával fára­dozzanak az intézet célkitűzései­nek a megvalósításán és eredmé­nyeikkel minél több megbecsü­lést szerezzenek a gyermekcipő­ket mindinkább kinövő szekszár­di zeneiskolának. T. L. Pj­Tanévnyitás a zeneiskolában es vészé' tül tülköl... SÍ E R R IC — Szerkesztőségünk kedves ven­dege, Zbigniew Jaworski, a Dzien- rdk Polski krakkói városi újság olvasószerkesztője visszautazott hazájába. Elutazása előtt közölte, hogy igen sok élményt, tapaszta­latait gyűjtött az idő alatt, amit szerkesztőségünkben töltött el. — Napi kétszáz löl.'özködés Moszkvában. Moszkvában gyors ütemben folyik a lakásépítés. ICGö-ig 15 millió lakás épül a Szovjetunióban. . Moszkvában ez év első hónapjában 42 000 út lakás készült el és naponta kétszáz csa­lád költözik új otthonába. — Ueoölönep lesz szeptember 20-án öcsényben. A repülőnapon az ország legjobb vitorlázó és motoros repülői, valamint ejtőer­nyősei mutatják be tudásukat. Re- pülőmodell-bemutató is lesz vi­lágbajnokok részvételével. A le­vegő akrobatáinak bemutatójában léggömb-vad ászát, egyéni és köte­lék műrepülés, hátonrepülésből ejtőernyős ugrás, ejtőernyős ugrás több ernyővel, csoportos ejtőer­nyős ugrás és még egy sor bravúr szerepel. Intézkedés történt an­nak érdekében, hogy Szekszárd- ról minél nagyobb számú közön­ség utazhassák öcsánybe a légi- parádé megtekintésére. Szeptem­ber 20-án reggel 7 órától autó- buszjárat lesz a Garay térről! A közöns'g ellátására büffé, laci- aenyha és halászcsárda is iesz a repülőtéren. — Vitorlával a Föld körül. Victor Clark, a brit tengerészet volt fregatt kapitánya 9 tonnás Solace nevű vitorlásával vissza­érkezett Plymouth kikötőjébe, mi­után kétszer körülvitörlázta a Föl­det. Clark hét évvel ezelőtt indul: útnak Angliából. Útját nagyresz- ben teljesen egyedül tette meg, csak legutóbb csatlakozott hozzá egy 18 éves antillai fiatalember. — Nagysikerű sportbál volt szombaton este Szekszárdon a Pe­tőfi Sportkör rendezésében. — A termelőszövetkezetek ga­bonaterületérőj az idén 77 száza­lékban géppel vágták el a gabo­nát. A gabonabetakarítást 57 kombájn és 99 aratógép végezte. Egy kombájn átlagosan 26, egy aratógép pedig 34 holddal na­OBOBOBOBCDBCDBCDBC 0 A Tolna megyei Állami Er- 0 ■ dőgazdaság azonnali belépés- ■ 0 sei felvesz ÉPÍTÉSI ELŐ- 0 m ADÖT mérnök vagy techni- ■ Q kusi képesítéssel. (34) Q CDBCDBCDBCDBCDBCDBC3BC gyobb területről takarította le a gabonát, mint a múlt évben. — A francia könyvkiadók októ­berre hirdették a Sztálin, Roose- velt és Churchill titkos levélváltá­sának kiadását. — A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének igazgatósága közli, hogy a 8-án, kedden dél­utánra hirdetett ünnepélyes meg­nyitó elmarad. Szeptember 15-én lesz az ünnepélyes megnyitó és az első foglalkozás. — Bolgár baráti estet rendez­nek szeptember 17-én Bonyhádon. — Hétfőn vezetőségválasztó tag­gyűlést tartotta!: Szekszárdon a Ncpbolt Vállalat pártszervezeté­nél. — Dunaföldvári kép díszíti a tízforintos olcsó zseb-fotoalbumo- kat. Kérje minden ottani papír­boltban, dohánytőzsdében. (x) — Házasság — fejjel lefelé. Margaret Smith újdonsült me­nyecske fejjel lefelé lógva vágta fel esküvői tortáját. Huszonnégy éves férje, Peter Prasner ugyan­ebben a testhelyzetben várta, hogy a tortát felemeljék hozzá. Mondanunk sem kell, hogy az ifjú házasok trapézművészek, akik augusztus 22-én esküdtek össze az angliai King’s Lynnben. — A madridi taxisofőrök nem kedvelik , az amerikaiakat. Az amerikai ’ turisták elveszítették népszerűségüket a madridi taxi­sofőröknél, amióta egyikükkel a következő eset történt: Antonio Gonzales taxisofőr egy amerikai turistái vitt ki a Barajas repülő­térre. Visszaútban észrevette, hogy a kocsiban maradt az utas tárcája, amelyben nem kevesebb, mint 800 eV Pár és különféle valuta volt. Gonzales őrült iramban ismét ki­röhögött a repülőtérre és sugárzó örömmel adta vissza a tárcát tu­lajdonosának. Az amerikai azon­ban még egy rideg „köszönöm”- mcl sem nyugtázta a sofőr becsü­letességét és csak nagynehezen lehetett rávenni arra, hogy fizesse meg a taxi külön útját. IBÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: dé­len felhősebb idő, valószínűleg eső nélkül. Északon csak kevés nap­pali felhőképződés. Mérsékelt északkeleti szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 20—23 fok között. Távolabbi kilátások: a hőmér­séklet emelkedik, a szél gyengül. Apróhirdetések Az Országos Méhészeti Központ közleménye Biztosítják a méhcsaládok átteteltetéset — Kamatmentes cukorhitelt kapnak a méhészek — Megállapították a méz jövő évi árát A méztermés értékesítésének biztosítását szolgálja a szerződé­ses rendszer mellett az is, hogy már most megállapították az 1960-ban érvényes mézárat. Ez az ár az idei évivel megegyezik. Azoknak a méhészeknek a szá­mára, akik szerződési kötelezett­ségüket teljesítették, lehetőség nyílik arra, hogy a méhcsaládok­nál lekötött telelésre szánt méz­készletet kipörgessék és cukor­ral pótolják. Minden kiló méz után más­fél kiló cukrot kap a méhész a méhek etetésére. A méz szabadfelvásárlási ára 16 forint, á másfél kiló cukor ára 12 forint. A méhész tehát 4 fo­rint nyereséghez, jut minden szer ződésen felül értékesített méz ki­lója után. Ez csak a közvetlen nyereség, de ehhez még az is hoz­zájárul, hogy az etetés következ­tében a család fiasítása is gya­rapszik. így a méhész egészséges, fiatal családokkal indul a tél­nek, amelyek tavasszal biztosít­ják a termelés gyarapítását. Az ország néhány helyén a ked vezőtlen időjárási viszonyok miatt a méhészek egyes méhcsa- ládaikkal Ínséges helyzetbe ju­tottak. A méhcsaládoknak nincs meg a teleléshez szükséges méz­készletük. A méhcsaládok téli élelmének a biztosítására a föld­művesszövetkezeti rendszer 12, kiló cukrot ad. A méhészek ez­zel szemben vállalkoznak arra, hogy a jövő évben 15 kiló mézre kötném szerződést. A cukrot ka­matmentesen, hitelbe kapja a mé hész. Ez a hitelakció nemcsak az egyénnek nyújt előnyt, hanem a csoportnak is, mert a csoportta­gok által eladott szabad mézet a szerződéses keret javára ismer­jük el. így a csoport még meny- nyiségi prémium elérésére is szá­mot tarthat. Az Országos Méhészeti Szövet­kezeti Központ körlevelet bocsá­tott ki, melyet a földművesszö- vetkezeték igazgatósági elnökei­nek ég a méhész csoportok elnö­keinek megküldöttek. A körle­vél alapján a méhészek taggyű­léseken tájékozódhatnak a fel­adatok és a lehetőségek részle­teiről, FESZTIVÁL UTÁN Egy eszkimó-küldött „praktikus" ajándékot vitt haza... FELVESZÜNK 14—18 év kö­zötti fiatalt félműszakos alkal­mazásra. Jelentkezés 9-én dél­előtt 10 óráig a Tolna megyei Mo­zi Üzemi Vállalatnál. (40) ÚJSZERŰ állapotban Wárt- burg eladó. Érdeklődni: nappal Ocsény posta, este Tolna 71. (35) HOSSZÚ gyakorlattal rendel­kező üvegest önálló munkára fel­veszünk. Építőipari Szövetkezet Szekszárd. Rákóczi út 15. GÉPJÁRMŰVEZETŐI jgazol- vánnyal és kereskedelmi gyakor­lattal rendelkező munkaerőt üz­letszerzői munkára keresünk. — Jelentkezés: a FÜSZÉRT Vál­lalat szekszárdi központjában. TAMÁSI FÜSZÉRTHEZ alkal­mi munkára 2 segédmunkást ke­resünk. Jelentkezés a helyszínen. __________________ (15) T OLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyor Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10, 20-11 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési egy hónapra 11 fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom