Tolna Megyei Népújság, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-10 / 58. szám

1959. március 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Mindenttudó öreg HÍREK — Igyunk! Ezzel kezdődött az ismerkedés. Be arra nem volt idő, hogy érté­keljük a bort, megvitassuk a sző- légazdálkodást, mivelhogy a házi­gazda, Zsíros Sándor másra terelte a szót, márpedig a vendégnek il­lik a házigazdához igazodni­Tulajdonképpen azért kerestük Zsíros Sándort, mert köztudomá­súlag ő Bölcske község egyik leg- tájékozottabb embere. Amolyan »mindent tudó«. Ezalatt pedig nem elsősorban fúrást-faragást kell ér­teni, hanem azt, hogy ami történik a környéken, amiről beszélnek az emberek, arról neki egészen biztos, hogy tudomása van. S ugyanakkor nem elégszik meg azzal, hogy »be­szélik« ezt, vagy azt, hanem szeret a dolgok végére járni, vagyis hogy: megnézi, igaz-e, amit beszélnek, vagy nem. Foglalkozására nézve jelenleg paraszt ember. Azért mondom, hogy jelenleg, mert korábban hosz- szú időn keresztül ipari munkás volt Budapesten. így. tehát a fog­lalkozása is azt sejteti, hogy Zsíros Sándor tapasztalt ember. Nem egy kis falu határain belül élte le éle­tét, hanem ott élt az ország szívé­ben, a fővárosban, a munkások körében, s ez tágította, szélesítette gondolkodásmódját. A lakásán kerestük Fülöp Lajos­sal, a községi tanács vb-elnökével. Nincs otthon, kiment a pincéhez borért. — Menjünk utána! — Menjünk! S miután találkoztunk, beinvi­tált bennünket a pincébe. Bort ho­zott, töltött, koccintottunk. A múlt szombaton munkás-pa­raszt találkozó volt Bölcskén — erről kezdtünk beszélgetni, s ész­re sem vettük, pár perc múlva már a termelőszövetkezetről volt szó. — Tele volt a falu azzal — me­sélte —, hogy tőlünk nem messze az egjtfk Fejér megyei községben (a nevét is megmondta) megverték az embereket, mert nem akartak belépni a termelőszövetkezetbe. Természetesen kételkedtünk a dologban, mire ő: — Na, várjanak csak... Én is úgy voltam, hogy hittem is, nem is. Szerencsére nekem is vannak ismerőseim abban a községben, amelyikről ezt beszélték. Találkoz­tam velük, ők nem tudtak róla- Te­hát kiderült, hogy csak kitalálás az egész. — Miért mondanak az emberek olyan dolgokat a szövetkezéssel kapcsolatban, ami nem igaz? Meglepett Zsíros Sándor válasza: — Én itt élek, ismerek minden­kit, tudom, hogy hogyan gondol­kodnak. Aki ilyen dolgokat kitalál, vagy tovább mond másnak, azok közül a legtöbb egyáltalában nem úgy érez, gondolkodik. Ezt az ese­tet sem hihette el egy józan gon­dolkodású ember, de hát mások előtt szeretnek túlozni, s ha divat­ba jön valamilyen híresztelés, azt a beszélgetések során »illik« elhin­ni. — Ha már itt tartunk, mit szól­nak az emberek a szövetkezéshez, maga egész biztosan azt is tudja? — A szövetkezettel valahogy úgy vannak az emberek, mint ál­talában az újjal. Itt helyben még nem igen láttak jó példát, nem tudják, hogy az milyen és hát ezért nem megy olyan egyszerijén a szövetkezés. Még mielőtt vitába szánhattunk volna, maga Zsíros Sándor adta meg a csattanós választ erre: — Na, de hát így volt ez a falu villamosításánál is. Senki sem akarta a villanyt, szidtak bennün­ket — akkor én is a falu vezető­ségében voltam. A szánk is bele­fáradt, annyit kellett magyarázni, hogy egyezzenek bele abba, hogy a falut villamosítsák. Még gúnyt is űztek belőlem. Egy töknek kiszed­ték a belsejét, beletettek egy gyer­tyát, a tököt rákötözték egy karóra s az udvaromba letűzték és ezt ír­ták rá: »Itt van a villany«. Végül mégis bevezették a villanyt és ma már nem hiszem, hogy akadna va­laki is, aki lemondana a villany­ról. így vannak az emberek az új­jal... Kiderül, hogy a vasutat is ott akarták megépíteni közvetlenül a falu közelében, de a bölcskeiek nem engedték. — Nincs nekünk semmi szüksé­günk a vasútra — mondták. — Tiltakozunk ellene — toldot­ta meg a másik. — A vasút ront­ja a levegőt. Ráadásul ott akarják megépíteni a legelőn keresztül és akkor ki sem hajthatjuk a tehene­ket legelni, mert a mozdony elgá­zolja. Később persze ezerszer megbán­ták a bölcskeiek, mert most három kilométert kell gyalogolni a vasút­állomásig. A vasút is új volt, isme­retlen volt, idegenkedtek tőle, s csak később jöttek rá, hogy milyen nagy áldása az emberiségnek­— Zsíros bácsi, gondolja, hogy a szövetkezéssel is így lesz? — Meglehet. — Zsíros bácsi, maga már öreg ember. Mondja meg őszintén, mit ér egy öreg embernek a 10—15 hold föld, ha már művelni sem tudja? — Hát bizony nem sokat. Én sem tudok már sokat dolgozni és van is gond a földet illetően. — Nem többet érne mondjuk az öregeknek a 10—15 hold föld he­lyett mondjuk a nyugdíj? Mert a termelőszövetkezetekben nyugdíj is van, mivelhogy a nyugdíj nem gondot okoz az öreg korban, mint a föld, hanem gondtalan megélhe­tést. — Ezt be kell látnunk, ez így van. De hát a poharakról meg majdnem meg is feledkeztünk. Igyunk is közben ... Boda Ferenc Három új vezető háromféle terve Aparhant község lakói a napok­ban új termelőszövetkezeti vezető­ket választottak. A lakosság főként székelyekből, németajkúakból és szlovákiai magyarokból tevődik ösz- sze. Az újonnan választott vezető­ség tagjai között is megtalálhatók a különböző nemzetiségű szövetkezeti parasztemberek. A székely Csoboth Józseffel, a szlovákiai Borza Lajos­sal és a németajkú Fauszt Istvánnal beszélgettünk a különböző nemzeti­ségű, de mégis egységes szövetkezeti falu terveiről. SOK APRÓMAGOT KELL TERMELNÜNK Csoboth Józsefnek az a vélemé­nye, hogy főként a lucerna- és a vö- röshere-magból lehet nagy jövede­lemre szert tenni. Ezért javasolta már az első vezetőségi összejövete­len, hogy nagy területen termessze­nek aprómagokat. I Csoboth József egyénileg is kipró- I bálta az aprómagtermesztést. Ahogy mondja, jól bevált, mivel 300 négy­szögölről 1400 forint jövedelemre tett szert. Csoboth József úgy gon­dolja, hogy hg egyénileg megérte, a közösben még jobban megéri apró­magot termeszteni. APARHANT MEGINT HÍRES LESZ SZARVASMARHA- TENYÉSZTESÉRÖL Fauszt Istvánt is vezetőségi taggá választották. A Fauszt-család már hosszú évtizedek óta nevel évről év­re híres, jól tejelő szarvasmarhákat. Gyakran kiállításra is vittek tehene­ket. Fauszt István eddig kilenc hold földön gazdálkodott, most pedig a Március 15 Termelőszövetkezet ál­lattenyésztési brigádvezetője. 1 — Még soha nem nyílt ekkora le- j hetőség a szarvasmarha-állomány | minőségi és mennyiségi fejlesztésé­re, mint most — mondta beszélgetés közben,, majd még megjegyezte: — Aparhant híressé lesz rövid időn be­lül szarvasmarha-állományával. MINTAGAZDASÄGOT akarunk csinálni a tsz-böl Borza Lajost, a Március 15 Ter­melőszövetkezet újonnan megválasz­tott vezetőségi tagját mintagazda jelvénnyel tüntették ki néhány év­vel ezelőtt. Hogy Borza Lajos jó gazda, azt bizonyítja az is, hogy ház­táji gazdaságában lévő tehenétől 24 liter tejet fejnek naponta. — Addig nem nyugszunk, amíg mintagazdasággá nem fejlesztjük a termelőszövetkezetet, s ezt meg tud­juk csinálni, mert minden lehetősé­günk megvan rá, jó a földünk, sok a törzskönyvezett állatunk és az apar- hanti emberek értenek a gazdálko­dáshoz. Nem köszöntem Valamilyen ügyben tárgyalnom kellett valakivel. Addig nem is­mertem. Amikor hivatalában fel­kerestem, leereszkedő szívességgel fogadott. Úgy értve, örüljek, hogy volt szíves leereszkedni hozzám. Történt aztán, hogy szembetalál koztam vele az utcán. Mint isme­rőst, köszöntöttem, de ő nem vett tudomást rólam. — Bizonyára szó­rakozottságában nem vett észre és ezért nem köszönt vissza — gon­doltam. — Majd legközelebb... Amikor ismét találkoztunk, ész revett. Láttam, még néhány lé­péssel előbb, mielőtt összetalálkoz tunk volna, fürkészőn nézett az arcomba. Köszöntem. Még csak a fejét sem biccentette meg. Ez így * — RENDSZERESEN folynak ter­mészettudományos előadások a bony hádi úttörőházban, a TIT rendezésé­ben. Néhány érdekesebb előadás címe: Lajka, a tudomány hőse, Uta­zás a világűrbe, Választás régen és ma, Faekétől a kombájnig. Az elő­adások mellett már többízben ren­deztek üzem- és tsz-látogatást az út­törők részvételével. — A HÖNAP MÁSODIK FELÉ­BEN tárgyalja az idei költségvetést és városfejlesztési tervet a szekszár­di városi tanács. — ÚJABB HÁROM HOLD SZÓ- LÖT telepít a tavasszal a szekszárdi megismétlődött még néhányszor. Mindmegannyiszor köszöntem, de ő változatlanul keresztülnézett raj tam. Ekkor elhatároztam, felmondom a kettőnk közötti köszönőviszonyt. (Eddig is nagyon egyoldalú volt...) Valamelyik üzletbe igyekeztem ép pen, ö éppen a cipőüzlet előtt be­szélgetett valakivel. Észrevett, s miközben magyarázott, merően né zett rám. De ezúttal nem köszön­tem. Elkerültem őket, de még meg­hallottam az én »ismerősöm« meg­jegyzését: — Ez is elmegy az ember mel­lett, anélkül, hogy köszönne. B. I. Béke Termelőszövetkezet az előhe­gyen. A forgatás már folyik, az idén teljesen eltüntetik a »sötét foltokat« a parlagon hagyott, elhanyagolt sző­lőket. — 29 KILOMÉTER VILLANYHÄ LÓZAT épült községfejlesztési alap­ból Tolna megye községeiben az el­múlt évben. A lakosság jelentős mér tékű társadalmi munkát végzett a hálózatbővítéseknél. — MINTEGY ÖTVEN KISIPARI TANULÓ kérte felvételét a KISZ-be az elmúlt hónap alatt a gyönki já­rásban. Ugyanakkor új szervezetek is alakultak, Kölesd-Borjádon és Ka laznón 15—15 taggal. Páratlan művészi élmény Dimitrij Papemo hangversenyén A szovjet—magyar barátság hó­napjának kiemelkedő kulturális ese­ményére került sor pénteken este, Szekszárdon a zeneiskola nagytermé ben, ahol a fiatal szovjet zongora­művésznemzedék egyik legtehetsé­gesebb képviselője; a Chopin- és Enescu-díjas kijevi születésű moszk vai művész, Dimitrij Papemo adott felejthetetlen sikerű hangversenyt. A hallgatóságot elsősorban Paper- no káprázatos technikai felkészültsé ge, szinte minden képzeletet felül­múló virtuozitása nyűgözte le. »Ez nem lehet igaz. így nem lehet ját­szani.« — hallottuk a szünetben itt is, ott is. Valóban az történt, hogy Papemo páratlan művészete szinte megzavarta az embereket. Ezzel ma gyarázható, hogy a fegyelmezettségé, ről híres szekszárdi közönség sorai­ban a csodálkozás moraja rendkí­vül nehezen ült el a zenei intelligen­ciájáról híres szekszárdi hallgató­ság beletapsolt a Kabalevszkij szo­nátába. Papemo páratlan technikai fel- készültsége azonban nem öncélú, üres csillogás, mert játékában egyen lő szerepet szán a poézisnek és lírá­nak is és abból nem sikkaszt el még egy jottányit sem. Mindezek, mellett ki kell emel­nünk azt is, hogy vendégművészünk páratlan hanghatásokat ért el zon­gorán. Pianisszimói és fortisszimói olyanok voltak, mint a tűz és a víz és a két véglet között felépített cres- ce.ndók és decrescendók merész íve­lésű hidak benyomását keltették a hallgatóságban. Páratlan muzikali­tás jellemezte játékát és rendkívüli biztonsága is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gazdag érzésvilága és művészi formáló ereje teljes mér­tékben érvényesült. Műsorát, amelyet már korábban részletesen közöltünk, Bach—Buso- ni: Chaconne-jával és Mendelssohn: Rondo capriccioso című szerzemé­nyével egészítette ki. Az első azért volt érdekes, mert két hét leforgása alatt másodszor hallhattuk a bachi remekművet — ezúttal zongorán, Mendelssohn műve pedig azért érdé mel külön is megemlítést, mert a vé gig rendkívül magasszínvonalú est egyik legkiemelkedőbb műsorszáma volt. Ezenkívül Debussy Tűzijáték című szerzeménye és Chopin művei sikerültek a legszebben. A rendkí­vül szimpatikus és megnyerő mo­dorú művészt a hallgatóság szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelte, aki három remekbeszabott ráadással köszönte meg az ünneplést. Az est, amelyet Létay Menyhért választékos összekötő szövege tett még élvezhetőbbé, sokáig emlékeze­tes lesz a szekszárdi hangverseny­látogatók körében. Kik gyarapították 1958-ban a szekszárdi múzeum gyűjteményeit? Wosinszky Mór és Apponyi Sán­dor gazdag régészeti gyűjteménye súlyos kárt szenvedett a második világháború alatt. Elpusztult régé­szeti, történeti emlékeket nem köny nyű, és nem is mindig lehet pótolni. A szerencsés véletlennek köszönhe­tő, hogy a szekszárdi múzeum uni­kumszámba menő, s európai viszony latban is nagy értéket képviselő egyes régészeti tárgyai mégis meg­maradtak. A látogató a felszabadu­lás után újjárendezett régészeti kiál lításon is megcsodálhatja a korai vaskor magas technikai fejlettségét tükröző, 3000 éves, négy küllős ke­rékkel felszerelt, kányái hamvved­ret, a »kocsiumát«. A plasztikus em ■ berábrázolással díszített kelta edényt Kakasdról, vagy a tamási, pogány római szentély értékes, kul­tikus bronz szobrait, elgyönyörköd­het I. Béla királyunk szekszárdi apátságának remekbe faragott, ős­magyar motívumokat megőriző osz­lopfőiben. A felszabadulás óta gyors ütem­ben megindult, korszerű gépesítés­sel támogatott földmunkák újabb, eddig érintetlen földrétegekébe ha­tolnak le, kultúrrétegeket érnek el és értékes régészeti leleteket hoznak felszínre. Ilyenkor a megtaláló trak toros, kubikos, földműves és építő­munkás műemlékeket, történelmi dokumentumokat becsülő magatartá sán, vagy történeti hagyományok iránti közömbösségén múlik, hogy megmenekül-e a tárgy, őskori edény, a szobor, az épület, vagy sírlelet a pusztulástól és a múzeumba kerül, vagy pedig végleg megsemmisül, örökre elvész a kutatás, a tudo­mány, a történelem számára. Álljon itt követendő példaképp azon Tolna megyei dolgozóknak, földmunkásoknak, építőknek, mun­ka- és hivatalvezetőknek, fizikai és értelmiségi dolgozóknak névsora, akik 1958-ban a szekszárdi Balogh Ádám Múzeumot, hazánk egyik leg­szebb vidéki közgyűjteményét gaz­dagították: Almádi Sándor, öcsény: Bronzkori edény, középkori tárgyak. Barsi Mihály ált. isk. tanuló, Sió- agárd: őskori és népvándorláskori tárgyak. Csötönyi József, Szelcszárd: Kö­zépkori edény. Ferenczi Béla, Borjád: Középkori bárd és edény. Fleisz Zoltán, Cikó: Népvándor­láskori sírlelet. Fóris Sándorné (tanár), Fadd: Bronzkori edények. Gujás Ferenc ált. isk. tanuló, Szék szárd: Őskori és középkori régisé­gek. Harka János, Szakoly: Középkori ezüst pénzek. Hollósy András, Tolna: Rézkori . edények Dombóvárról. Horváth Gyula, Hangos-puszta: Bronzkori tárgyak. Jobban István, Szekszárd: Közép­kori régiség. Józsa József v. b. titkár, Bölcske: Vegyes régészeti gyűjtemény Regöly bői és Bölcskéről. Kovács Ferenc tanuló, Szekszárd: Emlékérem. Keszthelyi László tanuló, Szek­szárd: XVIII. századi kard. Mayer Gedeon, Bátaszék: Őskori edény, régi fegyver. Moldován Vilma (tanítónő), Várai ja: őskori tárgyak, népvándorlás- kori edény, 1919-es nyomtatvány Muth Lajos, Váralja: Ezüst tal­lér. Németh Gyula (ny. ev. lelkész), Szekszárd: A régi szekszárdi dalár­da díszes kamagyi pálcája. Papp István (rk. esperes), Tamási: Őskori és középkori tárgyak. Pápai Károly, Szekszárd: 175 db antik érem. Rendőrőrs, Bölcske: Régi pisztoly. Renkecz József (tanító), Űzd: Nép vándorláskori tárgy. Slánszky Ferenc, Szekszárd: Kö­zépkori lőporszarú. Scherer Péter ált. isk. tanuló, Szék szárd: őskori és középkori tárgyak. Stenczer Tibor és Andics József, Tolna: Középkori kerámia. Szanyi János, Bölcske: Bronzkori edény. Szabó Gyula és id. Szabó Pál, Re­göly: őskori, főleg kelta leletek. Szabó Lajos, Szekszárd: 1919-es dokumentumok. Takács Györgyné, Zomba: Régi éremgyűjtemény. Thury Ferenc, Szekszárd: Avar­kori szekerce. Torma István gimn. tanuló, Ta­mási: Bronzkori edény. Tarjáni László, Szabó József, Bo­ros László, Almási György, Benkő József; Sári Lajos és Sári Tamás, a Szekszárd, Vörösmarty utcában, épít kezésnél végzett leletmentés önzet len segítőtársai: őskori és Árpád­kori leletek beszolgáltatása. Weisz Andor, Szekszárd: Értékes 1919-es dokumentumok. Külön köszönetét mondunk a Tol na megyei tanács művelődésügyi ősz tályának és Nagymányok község ta­nácsának, melynek vezetői jelentős anyagi támogatással lehetővé tet­ték, hogy Szekszárd és Nagymányok határában értékes régészeti feltárá­sokat végezhettünk. Köszönetét mondunk a váraljai tanácsnak és Váralja község lako­sainak, a község határában végzett próbaásatáshoz nyújtott segétségért. DR. MÉSZÁROS GYULA múzeumigazgató

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom