Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

1958 február 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 •• „Örömmel látunk benneteket44 Mi újság Szakoson ? (Pillanatkép a zombai Vörös Csillag Termelőszövetkezet január havi közgyűléséről.) A mikor az elnöki beszámoló ■r* végétért, az emberekkel zsú­folt helyiségben szinte vágni lehe­tett a dohányfüstöt. Az ajtóhoz leg­közelebb ülő prémes, füles sapkát viselő, vattaruhás legény felállt és kinyitotta az ajtót, hogy a füst he­lyébe friss levegő tódulhasson. Szucsán János, a termelőszövet­kezet elnöke a beszámoló után rövid szünetet tartva, ismét megszólalt: — Most pedig rátérünk a termelő- szövetkezetünkbe belépni akarók fel­vételi ügyének tárgyalására. Az elnök szavait rövid szünet kö­vette. Az emberek a hátsó sorokban mozgolódni kezdtek- Végülis egy hang, amelynek tulajdonosát a kályha körül gomolygó cigarettafüst takarta, megkérdezte: — Kik azok? — öten kérték a felvételüket — folytatta megint az elnök a beszé­det — az egyik új belépőnk, Csám- pár János, akit valamennyien isme­rünk, mert 1956 októberéig itt dol­gozott velünk együtt a termelőszö­vetkezetben. Aztán egy évig meg­próbálta az egyéni gazdálkodást, hét kataszteri hold és 900 négyszögöl sa­ját földjén, de most mar, — ahogy mondta —, rájött, hogy a közös mé­gis csak jobb. ­— Ügy van, ahogy az elnök elv­társ mondja — toldja meg az elnök szavait Csámpár János, aki az első padsorban foglalt helyet, s kissé szótlan embernek látszik. vetnie magát a kollektíva fegyelmé­nek. A nyitott ajtón keresztül lassan ^ kiszívódott a dohányfüst, s helyébe hideg levegő áramlott. Be­csukták az ajtót. S amikor a tagság helybenhagyta ifj. Bencze József fel­vételét, a következő belépni akaró, Hajpek Péter állt a közgyűlés elé. A rövid ideig tartó hallgatást idős Illés János szaval szakították meg: — Nem tudom, tud-e róla. az új belépőnk, hogy miyen határozatot • hoztunk a legutóbbi közgyűlésen? Ha nem tud róla, megmondom. Azt határoztuk el, hogy aki évközben hagy itt bennünket, annak egyetlen munkaegységet sem számolunk el. Hajpek Péter bólint a szavakra, s aztán azt mondja: — Beleegyezek a döntésbe. Én is helyeslem, s úgy félfüllel hallottam is már róla, még mielőtt idejöttem volna. Már a negyedik új belépő, Körösi Gyula felvételén is túljutottunk, amikor az elnök váratlan kérdést vetett fel. — Mit szólna hozzá a tagság, ha az állattenyésztésünkben szakembert al­kalmaznánk? Az arcokon ráncok jelennek meg, az emberek gondolkodnak, s a csen­det végül megtöri az egyik fiatal legény hangja. — Aztán ki lenne az? Az elnök nyomban megadja a vá­laszt- — Egy agronómus lányról van szó, Reisz Annának hívják. Ügy tu­dom, hogy évek óta dolgozik már a mezőgazdaságban és ahogy mond­ják, jó munkaerő. A második sorban ülő idősebb, vékonyarcú ember kivette a pipát a szájából és megkérdezte: — Munkaegységet, vagy fixfize- tést akar? — Munkaegységet — válaszolja az elnök. — Ö is be akar lépni a ter­melőszövetkezetbe. Az embereken látszik, hogy örül­nek a válasznak. — Ha tag lesz, szívesen látjuk — mondják egyszerre többen is. toljára Babarcai elvtársnak, az alapszervezet párttitkárá­nak a szavait hallani, amint az új tagok felé fordulva mondja: — Holnap már jöhettek is kuko­ricát morzsolni, örömmel látunk benneteket közöttünk. e. t. SOK KICSI SOKRA Szakra község dolgozó parasztjai arról ismeretesek, hogy kitűnő ál­lattenyésztőig sok tenyészbikát és sertést adtak már el, de nem kisebb ennél az a szám sem, amely azt mu­tatja, hogy a gazdák mennyi hízott­sertést és vágó szárvasmarhát adtak át az államnak, Uj iskola épül A helybeli Uj Élet Termelőszövet­kezet központi épületével szemben új négytantermes iskola építését kezd ték meg. Jelenleg a földmunkákat végzik és négy dömperrel hordja el a Baranya megyei Magasépítő Válla­lat. A terv szerint az új iskolát szep­temberben adják át rendeltetésének. Jól fizet az állattenyésztés Mint már mondottuk is, érdemes állatokkal vesződni, mert jó jövedel­met biztosít. 1956-ban például az ál­lamnak átadott sertésért az egyéni gazdáknak 2,307.952 forintot, a vágó­marháért pedig több mint egymillió forintot kaptak a gazdák. A helybeli termelőszövetkezet pedig az átadott hízottsertésért és vágómarháért ösz- szesen 122.168 forintot kapott. MEGY... Ezek a számok az elmúlt gazdasági évben tovább növekedtek. Az egyéni gazdák például az átadott sertésért és vágómarháért körülbelül 5,700.000 forintot kaptak. Mesterséges megtermékenyítés A napokban leginkább az foglal­koztatta a gazdákat hogy február elsejével náluk is mesterséges módon termékenyítik meg a teheneket. A gazdák közül az idősebb korosztály kétkedve fogadja a hírt, de a fiata­labb gazdák annál nagyobb várako­zással. Eddig hat községi apaállatot tartottak, amelyek takarmányozása nem volt éppen olcsó. Egy-egy bika évi takarmányozására például kb. 15 mázsa abrak és 43 mázsa szálastakar., mányra volt szükség. Ez a mennyi­ség most jóval lecsökken, mert a mesterséges megtermékenyítés mel­lett csak két bikát tartanak majd. Tizenkettő literes istállóátlag Az Uj Élet Termelőszövetkezet te­henészete valóban kiváló. A napi tejtermelés több mint 200 liter, ami azt jelenti, hogy a tehenészeiben az .istállóátlag 12.2, a fejési átlag pedig 14.1 liter. Az elmúlt hónapban is 5885 liter tejet adtak át a tejgyűjtő- nek. Az átadott tejért a meghatáro­zott áron felül 2600 forint felárat C zavai után néhány percre fel- bomlik a szokásos hozz szó­lások parlamentális rendje. Egy­szerre harmincán is beszélni kezde­nek. Leginkább ezek a megjegyzé­sek hangzanak: — Jó munkás volt mindig! Köztünk a helye! Be kell venni! Amikor az elnök szavazásra tette fel a kérdést, a kezek egyszerre len­dültek magasba. Ellenszavazat egy sem volt. Csámpár János egy árnya­lattal kényelmesebb pózban ült a szavazás után. A sorsa el lett döntve. Ismét termelőszövetkezeti tag lett. A kővetkező belépő ifj. Bencze József, alig 18 éves. Kissé zavartan áll a pillantások kereszttüzében, csak akkor derül fel az arca, amikor Horváth Antal termelőszövetkezeti tag hozzászól felvétele ügyéhez­— Én sokat beszéltem Bencze Jóskának termelőszövetkezetünkről és ő azt mondta, hogy szívesen be- állna közénk. Ügy tudom, jól dol­gozott előbbi munkahelyén is. Nyá­ron már a zsák is megáll majd a vállán. — Csak egyet jegyezzen jól meg -— szól a mellettem ülő, báránybőr bekecses termelőszövetkezeti tag a fiatalemberhez fordulva —, mégpedig azt, hogy nálunk a fegyelem a min­den. Aki közénk lép, annak alá kell Egy számomra nem éppen kelle­mes, de annál tanulságosabb törté­nettel kezdeném. Gyerekkoromban az asztalnál ültem, s a kezem ügyé­ben lévő késsel — tudja a csoda, hogy miért — farigcsálni kezdtem az asztal sarkát. Egészen belemerültem már a munkába, amikor jó apám olyan nyaklevest adott, hogy a fa­nyelű kést — ha jól emlékszem — csillag szórónak néztem. Aztán, egy kicsit türelmesebben, elmondta, hogy ő ezt az asztalt 2 mázsa búza árán vette, s ennyi pénzért neki alaposan meg kellett izzadni... A sajátjával mindenki így van. Megbecsüli, mert tudja, hogy meny­nyit kellett érte dolgozni. Ilyenkor télen senki nem nyitja ki a lakása ajtaját, hogy egy kis meleggel az I ajtó előtti havat felolvassza, mert I drága a fa és a szén. Otthon senki nem faragja bele a széktámlába a kedvese nevét... És folytatódhatna tovább a felsorolás. A napokban a bátaszéki vasútál­lomás várótermében üldögéltem. Elég hideg volt, pedig a vaskályha „szájába” félóránként öntötték a szenet. Megszámoltam amíg ott vol­tam, nyolcszor raktak a tűzre. Miért volt mégis hideg?... Az ajtót kö­rülbelül minden ötödik kilépő, vagy bejövő nyitvahagyta. Bejött egy apa a kislányával. A kislány jött hátul, s vagy két percig bajlódott az ajtó­val míg betudta csukni. Biztos az apja szoktatta rá otthon. De amikor kimentek (az apa utoljára) ő hagy­ta nyitva az ajtót. Percekig tódult be a hideg, míg nem jött egy jobb­érzésű utas, aki becsukta ... Az ablaknál egy fiatalember ült, cigarettázott, s cigarettája parazsát az ablakpárkány deszkájához nyom­kodta, figyelve, hogyan olvad fel a festék, majd azon igyekezett, hogy sikerüljön lyukat égetnie a fába ... Hazafelé a kocsiban, ahol utaztunk, egy hölgy azzal fog't.'.aloskcdolt, hogy bontogatta az ablakfelhúzót... A legtöbb ember szórakozásból, nemtörődömségből, de akadnak akik szándékosan, rongálják, pusztítják a népvagyont. Utána számoltunk, hogy milyen kár keletkezésének vol­tunk a szemtanúi: egy ablak átfes­tése körülbelül 50 forint. Ha az aj­tót nem hagynák nyitva naponta számtalanszor az utasok, körülbelül 3 kanna szénnel kevesebbet kellene eltüzelni. Három kanna szén ára mondjuk 8 forint. Egy ablakfelhúzó ára és felszerelése körülbelül 30 fo­rint. Egy nap alatt tehát 88 forint kár egy közönséges váróteremben. Ha minden nap ennyi kárt okoznak az emberek a bátaszéki állomáson, ak­kor ez az összeg egy év alatt több mint 32 000 forintra rúg. Ha más helyeken, más városok­ban, más falvakban is hasonló károk keletkeznek... ... Megdöbbentő tények kerülnek elénk a papírra, ha számolunk. Mil­liós értékek mennek tönkre az or­szágban hanyagságból, nemtörődöm­ségből. Igen kevesen figyelnek csak fel ezekre a károkra, mert az em­berek kicsiségnek tartják. Egymagá­ban valóban kicsiség egy-egy ilyen eset, de a számolás bebizonyítja, hogy összesítve a kicsiségek millió­kat tesznek ki. Azon a 32 000 forin­ton, ami kár így keletkezik egy év alatt a bátaszéki váróteremben, egy gyönyörű könyvtárszobát lehetne be rendezni az állomáson, ami az uta­sok kényelmét, szórakozását biztosí­taná. Országos méretekben számol­va pedig a milliós károkon állomá­sokat építhetnénk, új, modern vasúti kocsikat helyezhetnénk forgalomba, ezrekkel több kerékpárt gyárthat­nánk, stb... Otthon mindenki vigyáz minden kis holmijára. Miért nem vigyáznak az emberek a köz vagyonára, ami mindenkinek sajátja a nép államá­ban, csak éppen nem otthon őrzi... (B. G.) kaptak a magas tejzsírért. Már há­rom hónapja 4.2 százalék a tej zsír- tartalma. 160 hektoliter pálinkát főitek a tolnai szeszfőzdében A tolnai földművesszövetkezet szeszfőzdéjében Wiedemann Lajosné vezető kalauzol, s elmondja, hogy I a főzést tavaly júliusban kezdték meg, s azóta szinte megszakítás nél­kül folyik a munka, két műszakban éjjel-nappal. Eddig 160 hektoliter pálinkát főztek. Az eddigi munka bérfőzés volt, s mintegy 25 vagon- nyi anyagot dolgoztak fel: nagyrészt törkölyt, sárgabarackot és epret. A szövetkezetnek van még körülbelül 9 vagon nyersanyaga, aminek a fő­zését ezután kezdik meg. A szeszfőzde gépi berendezése már elavult, nem felel meg a követel­ményeknek, de ígéretet kaptak rá, hogy a nyáron korszerűbb berende­zéssel cserélik fel a régi gépeket. Az új gépektől remélik, hogy mennyisé­gileg és minőségileg egyaránt jobb munkát végeznek. Ferenc bácsi kincsestára A falu hírközpontjában, a foltozás­ra, talpalásra váró csizmákkal zsúfolt eipé&zműhelyben ülünk s a szoba kö­zepén lévő asztalkára felhalmozott árak, réncfogók, kerítőkések és talp­szélvasak halmazában egy olvasztó­pákát pillantok meg. — Ez is kell a cipészmesterséghez? A cipészmester, Rákóczi Ferenc bácsi mosolyog a kérdésen s rövid gondolkodási szünetet tartva, meg­adja a választ. — Itt ebben a csöpp kis faluban, Lengye'en. én vagyok a bádogos is. Ha valakinek kilyukad a fazeka, ak­kor hozzám hozza el, hogy befor­rasszam. Ferenc bácsi az egyik rakodóról leveszi az olcsó regénytár „Cigány­báró" című, szépen bekötött kis­regényét s felém mutatja. — Hogy tetszik a kötése? — Szépen be van kötve — válaszo­lóm — talán maga kötötte? — Én. Megakad pár percre beszélgeté­sünk, csak a műhely sarkában lévő világvevő rádió halk zenéje árad. Végül mégiscsak megtöröm a csen­det. — Sok könyvet hoznak köttetni? — Egyet sem. — Egyet sem? — Csak magamnak kötök könyve­ket — válaszolja — s ez nekem egy­magában is eléggé leköti a szabad­időmet. — Olyan sok könyve van? Ferenc bácsinak felderül az arca, s csak annyit mond: — Jöjjön velem, megmutatom a kincsestáramat. Átmegyünk a hóval borított udva­ron. s benyitunk az épület „első” szo­bájába. A szobában a falon szépen bekeretezett képek függnek. A képek nagy része egy-egy történelmi epi­zódot ábrázol. Ferenc bácsi az egyik szekrényhez lép, s feltárja az ajta­ját. A szekrény rakodóin tömött so­rokban, vagy 300 kötetnyi szépen be­kötött könyv sorakozik szorosan, egymáshoz símúlva. — Hány éve gyűjti a könyveket? — Gyerekkorom óta — válaszolja. — Az apám is cipész volt itt a falu­ban, s ő is szeretett olvasni... Em­lékszem, először igazságos Mátyás királyról olvasott nekem az apám, 57 évvel ezelőtt, öt éves koromban. Azóta mindig vonzódást éreztem a könyvek iránt. A legalsó állványról leveszek egy könyvet, fellapozom, s a következő párbeszéd ötlik a szemembe. „— Tiszta lány maga? — Igenis, naccsága. mint a jó bor. — Hát erényes volt-e eddig? — Én nekem mindig csak egy mű­velt ember volt a szeretőm.“ Megnézem a könyv címlapját, s kiderül, hogy a „Tiltott gyümölcsök’“ című könyv került a kezembe, s a könyv írója csak annyit mert el­árulni nevéből, hogy „Lajcsinak” hívták. Irta: Lajcsi. Az utókor szá­mára tehát nem merte megörökíteni a nevét a könyv írója. Nem is cso­dálom. Ferenc bácsi kissé zavartan moso­lyog. — Látja, ezekkel a könyvekkel kezdtem — mondja —, akkor még nem volt pénzem komolyabb köny­vekre. De nézzen csak végig a köny­vespolcokon. A szekrény aljában ilye neket talál, ezek a múlt örökségei, de ahogy feljebb halad a keresgé­lésben, a felső polcokon már értékes könyveket is találhat. Valóban. Ahogy a könyvek felső sorait nézegetem, egész sereg értékes könyvre bukkanok. Móricz Zsig- mond: Rózsa Sándor című regénye, Jókai Mór: És mégis mozog a föld című regénye, Mikszáth Kálmán el­beszélései, Pável Fjodorov: Dovator tábornok című könyve és még sok­sok új kiadású történelmi és szép- irodalmi regény sorakozik egymás mellett. A 40—50 forintos könyvek szem­lélése közben önkéntelenül is kicsú­szik a számon a kérdés. — Mennyit költött a múlt évben könyvekre, Ferenc bátyám? Az idős mrater sokáig számolgat, míg végre kiböki. — Több mint 1400 forintot. — 1400 forintot? — Igen. Több könyvem van ne­kem, mint némely orvosnak, vagy tanítónak — válaszolja, s tekinteté­vel barátságosan cirógatja szeretett könyveit. — Ki a legkedvencebb írója? — Jókai Mór... Nagyon szerelem Jókait, mert szép törlénelmi regé­nyeket tudott Írni. De szeretem a szovjet írókat is, mert az igazat ír­ják. Két könyvet vesz a kezébe és fe­lém mutatja az egyiket. Ez is ked­venc olvasmányom. G. B. Adanov írta, a „Két tenger titkáról” szól. — Az idén milyen tervei vannak a könyvvásárlással kapcsolatban? — Szeretném a német és francia elbeszélők könyveit megvásárolni, mivel sokat hallottam róluk . .. Hogy mennyit vásárolok? Az maid attól függ, hogy mennyi munkát hoznak a műhelyembe — jegyzi meg szerény kedve, s előveszi a kulcsot a bőrkö­ténye alól, hogy bezárja a szekrényt, amelyben a könyveket, vagyis mint ahogy ő nevezte, a kincsestárát őrzi bezárhassa. (Haypál)

Next

/
Oldalképek
Tartalom