Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-17 / 166. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! II. ÉVFOLYAM, 166. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR. SZERDA, 1957 JŰLIUS 17. Á MÁI SZÁMBAN: Nagymányok községben láttuk, hallottuk... (3. oldal) A kétszázötvenedik hajóroncs (4. oldal) Jelentés a gabonafildekről Az eddigi jelentések szerint a megye termelőszövetkezeteiben ér egyéni parasztgazdaságaiban a búzának 75 százalékát a rozsnak 30 százalékát, a tavaszi árpának 80 százalékát, a zabnak pedig 24 százalékát aratták le eddig. Az őszi árpa aratása már mindenütt befejeződött. A learatott területeknek eddig mintegy 20 százalékán végezték el a tarlóhántást. Ezerkilenc- száznegyvennyolc hold pedig már a másodvetésekkel van bevetve. Az aratás vasárnap sem szünetelt. A bölcskei gépállomás négy kombájnja és négy kévekötő aratógépe, a varsádi gépállomás három kombájnja és hat kévekötő aratógépe, az iregszemcsei gépállomás egy kombájnja és három aratógépe és a hagydorogi gépállomás három kombájnja vasárnap is aratott. A nagydoregi kombájnosok közül Török Sándor érte el eddig a legjobb teljesítményt. Kombájnjával 125 kataszteri holdról 1700 mázsa gabonát aratott le. A cséplés is fokozottabb ütemben folyik mint az előző napokban. Egyre több csépelnivalót takarítanak be a ’gabonaföldekről. A megye gépállomásainak 402 üzemképes cséplőgépe és 402 cséplőbrigádja kezd munkába. Az idén 101.522 tonna gabona cséplé- sét tervezték a megye gépállomásai. A bőséges termés azonban szükségessé teszi, hogy a tervezettnél nagyobb mennyiséget csépeljenek. Konyhádon és a nagydorogi gépállomás körzetéhez tartozó Sár- szentlőrincen ifjúsági és cséplőbrigád alakult. Mindkét ifjúsági cséplőbrigád részt- vesz az ifjúsági cséplőbrigádok közötti versenyben Nagydorogon a gépállomás cséplőgépei befejezték a borsó cséplését. A két gép közül most az egyik Györ- könybe, a másik pedig Pusztahencsé- te megy borsót csépelni. A tamási gépállomás pincehelyi üzemegységének cséplőgépei eddig 14 vagon gabonát csépeltek el. A cséplőgépek is dolgoztak vasárnap a varsádi gépállomáson. A vasárnap is munkát végző két cséplőgép az őszi árpát csépelte. Elindult külföldre a dunaföldvári barack Nincs a napnak olyan időszaka, amikor ne állnának fogatok, gépkocsik a dunaföldvári földművesszövetkezet gyümölcs- és zöldségátvevő helye előtt. Sok gyümölcs terem Dunaföldváron és tavasztól, a cseresznye megjelenésétől őszig, a szüretig sokszáz mázsányit vásárol fel és értékesít a földművesszövetkezet. Most éppen a barack szezonja van, mintegy két héttel ezelőtt kezdődött meg a felvásárlás. Eddig mintegy 12—15 vagon barackot vásárolt a földművesszövetkezet a termelőktől. Ezzel a mennyiséggel főleg az ipart látták el, kisebb részben a paksi, nagyobb részben a kecskeméti konzervgyárat, azonkívül a szövetkezet budapesti standjait is — a Kórház utcai, az Élmunkás téri, a Rákóczi téri standokat. Naponta 4—5 pótkocsis teherautó fordul meg Duna- földvár és Kecskemét között, így lesz a földvári barackból a külföldön is jólismert pálinka, a ,.Kecskeméti barack“. Ugyanakkor külföldön megismerik a dunaföldvári barackot is, ugyanis jelentős mennyiség kerül belőle exportra. Tegnap indult az első szállítmány Csehszlovákiába. Azonkívül szállítanak majd Ausztriába, a Német Demokratikus Köztársaságba, s a Német Szövetségi Köztársaságba is. Az exportszállítások zöme ezután történik meg, mivel most érik be a rózsabarack, az a fajta, amelyik a legjobban bírja a szállítást. A szezon végéig előreláthatólag mintegy 50 vagont kitevő mennyiséget vásárol fel a szövetkezet, ebből 15—20 vagonnal exportál, Dunaföldváron hűtőkocsikba rakják a barackot — a jeget a szövetkezet a saját jégvermeiből biztosítja — megfelelő válogatás után, és szállítják a fentemlí- tett külföldi országokba. A barackon kívül más gyümölcs is megy exportra Dunaföldvárról. Tizenkét vagon meggyet szállítottak Ausztriába, Németország mindkét részébe, Csehszlovákiába. Ősszel ugyancsak jelentős mennyiségű szőlő megy exportra, mint csemegeszőlő, de szállítanak külföldre minden szőlőfajtából, még direkt- termő szőlőből is. Hogyan kifizetőbb a gabona értékesítése? A közalkalmazottak (5. oldal) Ez a kérdés sok tsz-ben felvetődik. És vannak termelőszövetkezetek, amelyek szabadpiacon értékesítik a gabonájukat. Pedig azok, akik a Terményforgalmi Vállalatnak adják el a gabonát, azok jobban járnak. Hogy miért? Azért, mert a Terményforgalmi Vállalat minden termelőszövetkezeinek, — amelyik legalább 150 mázsa gabonát elad neki, az állami szabadár felett még 20 forint felárat fizet minden mázsa után. Eddig már 40 vagon búzát, 12 vagon rozsot 6 vagon árpát kötöttek le a feleslegükből eladásra a megye termelőszövetkezetei a Terményforgalmi Vál. lalatnál. A Városi Tanács felhívása: A lakosság is segítsen eltüntetni a felhőszakadás nyomait A Városi Tanács felhívja Szekszárd lakosságát, hogy a július 10-én és 15-én bekövetkezett felhőszakadások miatt előállott károk helyreállításában a tanács intézkedéseinek megfelelően vegyen részt. A hatalmas záporok következtében a vízelvezető csatornák, árkok feltöltődtek hordalékkal.. Ezek kitisztítása azonnal szükségessé vált, annál is inkább, mert a szeszélyes időjárás következtében még nagyobb károknak van kitéve a város lakossága. A végrehajtóbizottság a munkák elvégzésére 17-én reggel 7—20 óráig városnegyedenként egy-egy főt rendel ki családonként. Ezenfelül a lakás előtti árkot mindenkinek a legsürgősebben ki kell tisztítani. Az idézésen megjelölt időben a saját érdekében mindenki pontosan jelenjen meg, mert az indokolatlan meg nem jelenést a tanács szabálysértésnek veszi és ennek megfelelően jár el. A bonyhádi Petőfi Tsz 450 mázsa búzát ad el a Terményforgalmi Vállalatnak és a 450 mázsa búzáért az állapii szabadáron felül megkapja mázsánként a 20 forintos felárat, 9900 forintot nyer az így eladott búzán a szövetkezet. Pincehelyen 110 mázsa őszi árpát, Zombán pedig már 3 vagon őszi ár pát adtak el eddig az egyéni parasztok a Terményforgalmi Vállalatnak. Komoly károkat okozott megyeszerte a hétfői zivatar A rendkívül szeszélyes időjárás kö- hasonló erejű vihar tört a városra. — vetkeztében két hét alatt kétszer Pillanatok alatt ellepte -az utakat a hordta le a szekszárdi szőlők termő- hegyekből lezúduló víz, több utca talaját a zivatar. Az első alkalommal több, mint 800.000 forint kárt okozott a zivatar Szekszárdon. Hétfőn a késő délutáni órákban Az aratás-cséplés hírei A legutóbbi értékelés szerint a megye állami gazdaságainak 50 kom- bájnosa közül továbbra is Varjú József alsőleperdi kombáj- nos az első, 108 kateszteri hold gabonaföldről 1913 mázsa gabonát aratott le. A második Falb József juhépusztai kombájnes, aki 99 holdról 1774 mázsa gabonát aratott. Harmadik helyen a biritói Feil Ferenc, negyedik helyen pedig az alsőleperdi Földi István kombájnvezető áll a versenyben. A leggyengébb teljesítményt a kombájnok üzemképtelensége miatt a megye 50 kombájnosa közül Sersli Sándor és Béri János biritói kombájnosok érték el. Sersli Sándor nyolc kateszteri holdról 87 mázsát. Béri János pedig 12 kateszteri holdról 145 mázsát csépelt eddig kombájnjával. A megyénk állami gazdaságaiban dolgozó 78 kévekötő aratógép vezetője szintén versenyez egymással. A verseny legutóbbi értékelése szerint az első Sül Imre (Alsópéli Állami Gazdaság), a második Hajdics József (Fornádi Állami Gazdaság), a harmadik Gruber István (Fornádi Állami Gazdaság), a negyedik pedig Lazányi Elek (Ger- jeni Állami Gazdaság). Az állami gazdaságok cséplő brigádjainak versenyében az első az alsópéli Pálfai cséplőbrigád, amelyik 638 mázsa gabonát csépelt el eddig. A második a juhépusztai Schmidt- cséplőbrigád 536 mázsás teljesítménnyel. A gépállomások cséplőbrigádjainak versenyében első a szedresi Andi József brigádja, eddig 1100 mázsa gabonát csépelt ki. A második a dalmandi Herke János brigádja 900 mázsás cséplési teljesítménnyel, a harmadik pedig a várdombi Horváth István brigádja, amely 800 mázsa gabonaneműt csépelt ki. csaknem teljesen víz alá került. A Kölcsey utca elején levő házakba se ki. se be nem lehetett közlekedni. — Több fát kicsavart tövestől a szél, ■több helyen a lombkoronát tépázta meg a vihar. A tűzoltók is kivonultak. A Séd-patak a munkásszálló mögötti részen kilépett a medréből, s csak a magas töltések tudtak gátat Vetni a nagy víztömegnek, amely hízott sertést, kacsát, libát ragadott magával. Jégeső is hullott a városra. A jegek 1 cm-es átmérőjűek, cseresznye- nagyságúak voltak. A jégeső is komoly károkat okozott. Hétfőn délután viharos felhőszakadás volt Pakson is. Alig negyed óra alatt hatalmas víztömeg zúdult le, az alsóbb fekvésű helyeken elöntötte az udvarokat, pincékbe, lakásokba folyt be a víz. A felhőszakadással járó szél vihar több ház tetőzetét erősen meg rongálta és különösen a szőlőkben levő gyümölcsfákban tett kárt. Számtalan fát gyökerestől kiszakított a földből vagy tört derékba. A víz elöntötte a Konzervgyár pincéjét is és a villanyvezetékeket is megrongálta. Amint a zivatar elvonult, a gyári tűzoltók azonnal megkezdték a víz kiszivattyúzását ,a villanyszerelők pedig a vezetékeket javították ki. Lottó sorsolás Szekszárdon Taksonyi István, a Tanácsi Építőipali Vállalat üvegese, az egyik számhúzó átadja a kihúzott számgolvőt dr. Konka Zoltánnak, a sorsolási bizottság elnökének Kihúzták már mind az öt nyerőszámot. A számok — a húzás sorrendjében — felkerültek az eredményhirdető táblára. A közönség soraiban mindenki a szelvényeit nézi. Bak- sics Ferencnek, a Szedresi Gépállomás dolgozójának két darab kéttalálatos szelvénye van.