Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Kovács Sándor: Az állam és a protestantizmus III. Károly alatt

Az állam és a protestantizmus III. Károly alatt. 257 hunyászkodó, — a kiváltságtalanok ezreivel szemben zsarnok, csupa gőg és telhetetlen kapzsiság. Ez magyarázza meg, hogy a közszabadság s Magyarország különállása ez időszakon által alig­alig szerez új s hathatós biztosítékokat, mig a rendiség érdekeit egész sor törvény, hitlevél és királyi igéret, eskü védi. A protestantizmusnak, mely a XVII. század nemzeti törek­véseinek szárnyakat adott, még szomorúbb sors jutott osztályré­szül. Elmondhatni, hogy a dinasztia és udvar haragját, büntető karját a szabadságharcok félelmeiért legnagyobbrészt, majdnem kizárólag, a különben is gyámolításra szoruló protestáns egyházak viselték. Annyi idő távolságán át úgy tetszik, mintha a XVIII. század egész élete nem volna egyéb, mint szakadatlan bűnhődés a XVII. századért. A helyzetet fölöttébb súlyosbítja, hogy az egy­kori harcostárs, a katholikus magyar is üldözővé válik, aki eret­neksanyargatással enyhíti elégedetlenségét, lelke titkolt boszúságát. A nagy családok, a melyek valaha fáklyatartói voltak az evan­géliumi világosságnak, amelyek tagjai az ország főméltóságait viselték, benn ültek a királyi tanácsban, — részint kihallak, el­szegényedtek, részint a katholikus egyházba tértek. Nádorválasz­táskor alig-alig lehetett találni protestáns főurat a törvényszerű kijelölés végett. Tekintélyük árnyéktekintély, gazdagságuk koldus­mód a régi origarchákra emlékeztető római katholikus Pálffyak, Károlyiak, Esterházyak, Erdődyek, Batthiányiak mellett. Kisbirtokú Zayak, Radvánszkyak, Rádayak, Kenesseyek, Vayak, Hellenbachok lépnek a Thurzók, Illésházyak, Rákóczyak örökébe, olyanok, akik családi ügyeikben maguk sem igen élhetnek a nagyurak pártfo­gása nélkül. A még jobbára protestáns köznemesség nem tudott országos jelentőségű vezért találni, akiben bizhatna, akinek nevét zászlóul használhatná. Ilyen módon sem országgyűlési mozgal­muknak nem lett sikere, sem panaszaiknak foganatja. Senki sem tartott tőlük s ennélfogva nem is keresték kedvöket. Az 1681-iki országgyűlés, ahol a többség helyhez kötötte és a földesúri jog hangsúlyozásával megbénította a protestáns vallásszabadságot, nyilvánvalóvá tette a protestáns ellenzék elhanyatlását. Ε gyen­gülés annyival inkább szembeötlik, mert mindössze 35 év telt el a protestáns vallási érdekeket biztosító linci békekötés óta. Egy emberöltő alatt akkorát változott a nemzet közszelleme. Saját vívmányát, küzdelme dicsőségét is megrongálta, csakhogy a vallási gyűlölség éhét elverje. Ugyanazon évtizedben történt a nantesi edictum visszavonása is, mely valóságos átok- és csapásözönt bocsátott Franciaországra. Ez időtől fogva a francia és magyar protestáns egyház történelme majdnem ugyanazon mederben fo­lyik tova. Az elnyomásnak ugyanazon eszközeit használják velők szemben s ugyanaz az idő hozza meg számukra a felszabadulás hajnalhasadását is. Rákóczi Ferenc szabadságharca idejében, mely a vallásügyi sérelmeket is a legteljesebb igazságszeretet és méltányosság alap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom