The Eighth Tribe, 1977 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
Page 12 THE EIGHTH TRIBE April, 1977 CSÁNGÓ TÖRTÉNELEM A Keleti Kárpátok külső lejtőjén él egy magyar népcsoport, amelyet a történelem időinek ködfátyla takar. A rejtélyek, az újbóli felfedezések földje ez. A vidék dimbe8-dombos lankáival, elszórt falvaival és a benne lakó egyszerű embereivel varázslatos táj. Az itt élők sajátos dalaikkal, balladáikkal, színes öltözékükkel még akkor is érdekesek lennének, — ha nem tartoznának a legtisztább magyar fajhoz, valószínűleg a legősibb törzsünkhöz. Az utóbbi időben — talán utolsó percben — hasznos "‘divat” lett a csángó balladákat, dalokat gyűjteni, előadni. A bukaresti Kriterion kiadó gondozásában megjelent Kallós Zoltán “Balladák könyve” mind egy darabig elfogyott. “Uj guzsalyam mellett” cím alatt új kiadás jelent meg. E nép gazdag értékeit lelkes kutatók tehát megmentették a teljes pusztulástól. Tegyük fel most a kérdést: Micsoda nép ez, mely évszázadok alatt elszigeteltségben élt és fennmaradt? Mi az, amit bizonyosan tudunk a csángókról? A csángó név írásban először 1781-től bukkan fel: annyit jelent, mint “csángáló, csatangoló”. Csángó néven ma több különálló népcsoportot értünk. Nehéz pontosan meghatározni eredetüket. Annyi bizonyos, hogy már a tatárjárás idején is beszélnek a krónikák magyar csoportokról a “nagy hegyeken túl, keletre”. így sok történész vallja, hogy a honfoglaláskor Etelközben maradt magyarok leszármazottjai. Tény, hogy nem egyszerre kerültek és nem is egy területről származtak. Évszázadok alatt moldovai létszámuk egyre fogyott, de a hazai magyarság, főleg székelység többször áramlott ki a Kárpátok szorosain, mindig felfrissítve a pusztuló vért. így Szucsava — az első moldovai főváros — alapításában magyar ferencesek és csángók vettek részt. Siret város nagy részét alapításkor magyarok lakták. 1420 körül a krónikák már 9 magyar r.k. egyházat jegyeznek fel Moldovában: Jászvásár, Mugyiló, Dunafalva, Szabófalva, Tulpa, Kalugerpatak, Bogdánfalva, Forrófalva és Gorzafalva. Az anyaegyházakhoz 23 fiókegyház tartozott. A huszita időkben rengeteg magyar huszita lelt otthont e tájon. Amikor pedig a “mádéfalvi veszedelem” szörnyű éjszakája ráborult Csíkra, — a menekülők ezrei vándoroltak ki Moldovába. Ugyanis a székelyek 1764-ben, hivatkozva ősi jogaikra, nem voltak hajlandók beállni osztrák katonának. Carato osztrák ezredes ágyúi porrálőtték Mádéfalvát és az ott összegyűlt székelyek százait gyilkolták le. A következő nagy kirajzás az 1848-as szabadságharc bukása után történt. A csángókat a következőképpen csoportosíthatjuk: 1. Bukovinai székelyek. 2. Észak-moldovai csángók Roman környékén. 3. Dél-moldovai csángók: Bákó környékén. 4. Gyimesi csángók. 5. Hétfalusi csángók Brassó környékén. Bukovinát a török 1774-ben átengedte Mária Teréziának. Minthogy a terület néptelen volt, gr. Hadik András tábornokot bízták meg, hogy telepítse be az országrészt. így kerültek a mádéfalvi vérengzés túlélői Bukovinába, s így születtek meg a bukovinai székely falunevek: Istensegits, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva. Ezt az 5 székely falut, mintegy 14 ezer embert, 1941-ben Bácska visszakerülése után oda telepítették át. Alighogy berendezkedtek Bácskában, 1944 őszén ismét vándorútra kellett kelniök, míg a Völgységben (Tolnában és Baranyában) végleges otthonra leltek. Ma 32 faluban, mintegy 20 ezren élnek. A volt Andrásfalva lakói elszórtan élnek Érden, a budai járásban és máshol is találunk néhány bukovinai családot. A kolozsvári Bolyai Egyetem tanárai és hallgatói az 1949-51-es években Moldovában jártak és megindult a kutatómunka Szabó Attila professzor irányításával. Akkor mintegy 90 faluban 100 ezer csángót számláltak össze. Azóta sokan szétszéledtek az országban. Mentek Dévára, Vajdahunyadra, a Vaskapuhoz. A 10 barcasági község néprajzi arculata nagyjából egyöntetű. A közös foglalkozás: földművelés és állattenyésztés sorsukat és szokásaikat nagyjából egyformán alakította. A gyimesi csángók földrajzi helyzetüknél fogva a legjobb összeköttetést tartják a Székelyfölddel. így kevésbé vannak kitéve a románosításnak. Az elmúlt évben Beke György írt könyvet róluk és ifj. Kós Károly végzett néprajzi gyűjtést náluk. A gyűjtőmunka folyik tovább. Elmondhatjuk: amit a csángóktól kapott az egyetemes magyar kultúrkincs, — az egyszerűen felbecsülhetetlen. (Köszönet az ausztráliai magyarságnak a fenti cikkért. — Szerk.) ☆ ☆ — Mije az a malomnak, ami nem szükséges, semmi baszna nincsen, őrlés nála nélkül mégsem lehetséges? (A zakatolása) # — Pápán igen nagy marhavásár szokott lenni. Honnét hajtják a legtöbb marhát Pápára? (Hátulról)
