Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1950-04-01 / 10. szám
TÁROGATÓ 3 amikor gránátok robbantak előttem és mögöttem, amikor szemem láttára patakokban folyt a vér, a drága emberi vér, amelynek minden csöpp jéért úgy tudott fájni a szivem, ember tudtam maradni. És ember maradtam akkor is, amikor a népek szörnyű viharja és gyűlölködése éhező, megalázott és megkinzott emberek közé sodort... Most itt vagyok Kanadában. Pár hónappal ezelőtt jöttem, de már nem vagyok egyedül. Vannak barátaim, vannak, akik tudják rólam hogy mindég az voltam, aki megértette az emberi fájdalmakat és örömöket és aki mindég boldogan segitett azon, aki bajban volt és akin módjában volt segiteni. Most pedig köszöntőm és üdvözlöm az itt élő testvéreimet és igen nagy örömömre fog szolgálni, ha velük minél előbb megismerkedhetem.” Borgida József. “EDITION KELLEY” Kanada Szenátusának van egy Bizottsága, amely a bevándorlókkal és a bevándorlók ügyeivel foglalkozik. Ez egy u.n. állandóan ülésező bizottság, mert a háború óta a bevándorlók állandóan özönlenek Kanadába. A Bizottság egyik megállapitása különös érdeklődést váltott ki bennem és kétségtelenül másokban is. Arról szólt — és adatokkal illusztrálta —, hogy az újonnan jöttek hogyan segitették elő a személyes értékeikkel Kanada “War-effort”-ját. Nyilvánvaló tehát, hogy nagyon is számon tartják, hogy minden jövevény mennyit ér Kanadának. A fizikai munkások értéke kétségtelen: ők épitik Kanadát. A szellemi munkások Kanada kultúráját szolgálják. A pénzzel spekulálók és hirtelen meggazdagodni akarók nyilván teher-tételt jelentenek, de Kanada türelmes velük szemben, mert a sors rákényszerítheti ezeket is arra, hogy erkölcsi értékű munkával keressék meg a kenyerüket. Bennünket most egy újonnan érkezett magyar művész ember működése érdekel, mert a mi véleményünk szerint az ő munkásságára nagyon nagy szükség van Kanadában. Aki az elmúlt évek karácsonyi és egyéb üdvözlő-kártyáit megfigyelte, az borzalommal látta, hogy mennyi szemetet vetetnek meg a közönséggel csak azért, mert a dollárjainkat nem küldhetjük külföldi kártyák behozatalára. A Church of All Nations karácsonyi vásárán azért követelték a vevők Hornyánszky mester kártyáit, mert évek óta azok voltak úgyszólván az egyetlenek, amelyeket érdemes volt megvenni. De Hornyánszky Miklós nem bírta már a Christmas-cardok munkáját a sok meglevő munkája tetejében. Ezért nem voltak Hornyánszky kártyák. De ezentúl újra lesznek és pedig tökéletes művészi reprodukcióban, amelyeket annak a magyar művésznek köszönhetünk, akire fentebb céloztunk. Ő véletlenül Hornyánszky személyes jóbarátja s Kelley Istvánnak hívják. Az ő idejövetele jelent rendkívüli Ízléssel készített és sokszorosított üdvözlő kártyákat és egyéb grafikai müveket. Otthon, Magyarországon, a cége már száz évnél idősebb volt s a grafikai reprodukcióit egész Európában ismerték és becsülték. Krajcár nélkül jött Kanadába, csak a tudását és szorgalmát hozta magával. Ő maga is művész és tökéletes nyomdai szakember. Rövid pár hónap alatt megteremtette a karácsonyi kártyáit, amelyek mind magyar művészek alkotásainak a reprodukciói s olyan tökéletesek, hogy azok, akik a mintagyüjteményét látták, alig győzték dicséretekkel. Szerencsére a megrendelések is lépést tartanak az elismerésekkel. A karácsonyi kártyái művészei: Hornyánszky Miklós, Dankó Ödön, Molnár C. Pál (akinek egy Szent Család vásznát Torontóban is megcsodáltuk még a háború előtt), Székely Vera és Péter, a Párisban élő fiatal művész-házaspár (akik a Tárogatónak egy rendkívül művészi és magyaros címlapot készítettek, amelyet azonban nyomdai okokból egyelőre nem tudunk használni), Lukács Kató, a hires iparmüvésznő és Maliász Gitta grafikus művész. Mi ebben a számunkban leközlünk egy pár karácsonyi kártyát, amelyek némi fogalmat adhatnak a Kelley féle s “Edition Kelley” pecsétet viselő művészi alkotásokról. (Színeseket—sajnos— nem tudtunk közölni, pedig azok éppen szinbelileg remekművek.) A leközöltek Dankó Ödön alkotásai s ezek tiszta vallási érzésből fakadtak. Dankó érdeme az, hogy az egyszerűben és nagyon kor
