B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)

A bányász és a szobor, a sztahanovista mozgalom és emlékezete

03.18. Kérdező: - Milyen anyagból készült ez a szobor? Emil bácsi: - Először megcsinálta ezt, gipszből kiöntötte. Akkor azt utána azt ilyen, amikor már megvolt akkor a váz, azt egyeztette benti szerkezetet és akkor egy kőből lett kiöntve, ilyen híg masszából, nem tudom, miből csinálta ő. 03.37. Kérdező: - És mekkora? Emil bácsi: - Hát, körülbelül ember, mint amilyen magas vagyok. Ember nagyságú, hát majd meg tetszik látni ott kint, az utcasoron. És mindig azt mondta nekem, hogy úgy próbáljak emlékezni, ahogy előtte való nap abbahagytuk, mindig úgy vegyem föl az állást, mint ahogy előttevaló nap. 03.52 Hogy ne kelljen sokat igazgatni neki, meg elcserélni, mit tudom én, mit kell. Kérdező: - És hány órát tartotta a kalapácsot, vagy mi volt az? Emil bácsi: - Kettő és fél, három, három és fél. Kérdező: - Addig úgy állt és tartotta? Emil bácsi: - Igen, igen. Kérdező: - Nem lehetett könnyű. Emil bácsi: - Hát, nem volt nehéz. Beszélgettünk nagyon sok mindenről. Neki tetszett, hogy én Franciaországban születtem, mindig arról kérdezett. Mire emlékszem, nem emlékszem. És akkor meséltem, sok mindenre emlékszem. 04.24 Kérdezte, hogy hogy lettem bányász. Mondtam, apám ragaszkodott először, hogy elvitt Pesten, Csepelen, hogy autószerelő legyek, de nem fogadtak be a pesti gyerekek, ugye, bunkó bányász, meg ez, meg az, ment a cúg. És akkor mondtam, hogy ez nem. És akkor így kerültem oda, Karcsi bácsi fölkarolt. Nagy karriert futhattam volna be, de hát nem fogadtam szót. Ittam, a piát többre értékeltem akkor. 5.00 Kérdező: - És ez a barátság, ez azóta is megvan a szobrászművésszel? Emil bácsi: - Ő meghalt. Ez a Bajnai János elindítottad) Ide akarták hozni a szobrot a bányászklub elé, és elindították, hogy beköltöztetik a szobrot ide a bányászklubhoz. De nem érhette meg szegény, mert aki csinált a szobrot, a Krizsán Attila, ő is meghalt autó­balesetben. 5.27 (?) Karambolozott, az egész család meghalt, csak a kislány maradt meg, 14 éves, vagy 13 éves kislány. A többi, mindenki meghalt és a János is közben meghalt. És ezt az ügyet ak­kori?) Már minden papír elv volt intézve a minisztériumnál, hogy behozzák ide a szobrot is, akkor, akkor már. 5.52. Kérdező: - És hány éve történt ez? Emlékszik? Emil bácsi: - '55-ben. Kérdező: - '55 az. Na és a többiek mit szóltak ehhez az egész dologhoz? 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom