B. Stenge Csaba (szerk.): Tanulmányok Tatabánya történetéből I. - Tatabányai Levéltári Füzetek 17. (Tatabánya, 2017)
A bányász és a szobor, a sztahanovista mozgalom és emlékezete
ezer munkás kapott élmunkás- vagy sztahanovista-kitüntetést." 1952-benTajkov András* 12 bányász a Kongresszus időtartamára sztahanovista őrséget vállalt; szombaton 36, hétfőn 13, kedden pedig 26 csillével teljesített terven felül.13 1953 januárjában megjutalmazták a tatabányai „békekongresszusi munkaverseny" legjobbjait. Zsidai Béla a frontfejtésen dolgozók versenyében érte el a legjobb eredményt, jutalmul egy 125 köbcentiméteres Csepel motorkerékpárt kapott. A kamrafejtésen dolgozókat motorkerékpárral, konyhaberendezéssel jutalmazták. A kis ünnepségen újabb„nagyszerű fölajánlások"születtek. Pau- lik Dezső az első negyedévi terv időtartamára versenyre hívta Tatabánya összes sztahanovistáját és külön két legnagyobb vetélytársát; Zsidai Bélát és Tornán Józsefet. Ők elfogadták a kihívást.14 Az élmunkások elsősorban budapestiek voltak, másodsorban ipari hagyományokkal rendelkező vidéki városból származtak és nagyon kevesen voltak közülük olyanok, akik egy ipartelephez közeli faluban éltek. Az ötvenes évekbeli munkásság sokkal kevésbé volt városiasodott, hiszen nagy része vidéken élt, ott is falvakban, ahonnan bejárt dolgozni a közeli ipartelepre. Szinte csak azok számára volt adott a lehetőség, hogy bekerüljenek az új munkáselitbe, élmunkássá váljanak, akik a fővárosban vagy egy nagyobb vidéki ipari körzet közelében laktak és dolgoztak. Bár a bányavárosokat (Tatabánya, Komló, Dorog) igen aktívan bevonták a munkaversenybe, a nagyarányú munkaerő-vándorlás és az alacsony képzettségű munkaerő nagy száma miatt a bányavárosokban viszonylag kevés élmunkás vagy sztahanovista lakott. A férfi élmunkást olyan családfenntartóként jelenítették meg, aki kiemelkedő munkateljesítményével az átlagosnál magasabb életszínvonalat volt képes biztosítani szeretteinek, és vérmérsékletétől függően munka után vagy elégedetten üldögélt otthonában, ahonnan nem hiányzott a rádiókészülék sem, vagy büszkén ment szórakozni kecses feleségével, akinek keresetéből csinos konfekcióruhákat vásárolt. Varga Barnabás sztahanovista vájár így beszélt a kitüntetések hatására megváltozott életkörülményeiről a Sztahanovisták I. Országos Tanácskozásán: „Most a demokrácia egészséges, szép lakáshoz juttatott. Keresetemből szoba-konyha bútort, értékes képeket, rádiót, feleségemnek pedig bundát vettem. Hozzátehetem, hogy az idén két nagy disznót is vágtam és a spejzomat teleraktam ve/e".15Tehát a vájár kiemelkedő teljesítményének köszönhetően jutott hozzá azokhoz a javakhoz, amelyeket mindenki meg kívánt szerezni. Varga továbbra is kétlaki életet élt, azaz nem mondott le az állattartásról, ám ennek az ő esetében létfenntartási funkciója már valószínűleg nem volt. Varga Barnabás feleségéről csak annyit tudunk meg, hogy csinosan öltözködött. A Varga „életét és munkamódszerét" ismertető propagandafüzetben még azt olvashatjuk: „úgy kiruházta a családját, hogy vasárnap bennük gyönyörködött a mozi közönsége, és az asszonyok Juci babos-pettyes ruháját irigyelték, amit egy heti keresetéből vett a férje".16 A Szabad Népben is a nagyberuházások helyszíneit emelték ki legtöbbször a munkaversennyel kapcsolatban: legtöbbször a volt Rimamurányi körzetet említették (Diósgyőr-Miskolc-Salgótarján-Ózd: ” Horváth-Majtényi-Tóth (1998) 12 Tajkov András (1913-1985) Kossuth-díjas vájár. Tajkov András 1955-ben lecserélte addigi motorkerékpárját, melyről az Autó-Motor 50 évvel később megemlékezett. Autó-Motor, 2005.11.16.40. o. 13 Szabad Nép 1952.10.08.1.0. 14 Szabad Nép 1953.01.07.1. o. 15 Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár XII. SZOT ВО 1950.11/70. 16 Ember (1951). E témáról részletesebben lásd:Tóth (2008) 269-283.0. 45
