Regiónk és Tolna megye a két világháború között - IX. Levéltári Nap 2004. szeptember 3. (Szekszárd, 2004)
Dr. Dobos Gyula: A köz szolgálatában -
engedték fogságából és az érte felelősséget vállaló unokaöccse komáromi lakásába került. 30 Hangulata sokat javult azt követően, hogy 1945 februárjában Győrbe ment és találkozott régi jó barátjával, Apor Vilmos püspökkel. Amikor a front közeledett, a nyilasok várható megtorlása elől, a csallóközi Keszegfalvára menekítették, ahol a harcok befejezéséig tartózkodott. Ezt követően számos nehézséget leküzdve átjutott Komáromba, majd gyalog visszatért Győrbe. Ekkor tudta meg és nagyon felzaklatta az a hír, hogy Apor püspököt megölték. Április 7-én kapott szívrohamot már nem élte túl. A püspöki palota kertjében hantolták el. Családja exhumáltatta, majd 1946. október 19-én helyezték örök nyugvó helyére a bony3 1 hadi Kálvária sírkertjében. A gyászszertartást Mindszenthy Józsefbíboros-érsek végezte. Egy ellentmondásos kor, mindvégig következetes, néha szélmalomharcot folytató, de Tolna megye kér világháború közötti történetének mindenképpen kiemelkedő egyénisége volt Perczel Béla. 30 KOLTA, 62-63. p Jelzi, hogy az események menetét Béla IV. naplójából lehet nyomon követni. Ezt a kis füzetet leánya Bouquetné Perczel Ágnes őrzi. KOLTA 64. p.