Szekszárd város történeti monográfiája I. (Szekszárd, 1989)

SZEKSZÁRD AZ APÁTSÁG ALAPÍTÁSÁTÓL A TÖRÖK KIVERÉSÉIG (1061-1686) ... - A török szultán szandzsákszékhelye

kasok, a sertések és juhok adatait jegyezték fel. A szarvasmarhák számát azok tulajdonosainak adóképessége feltételeként a telkes gazdaságok adóegységeibe számították bele. Akinek marhája volt, az volt a gazdaságot vezető gazda, azaz egy hane adóegységet kitevő adófizető. Ezért a szarvasmarhákat külön nem írták össze. Sertése és juha a zselléreknek is lehetett, sőt még a más háztelkén lakó szolgáknak is. A fenti török összeírások alapján Szekszárdon a következő állattenyésztési számadatokat számíthattuk ki. MÉHKASOK SERTÉSEK JUHOK 1580/81-ben: 1000 darab 110 darab 200 darab 1590/91-ben: 1120 darab 100 darab 240 darab 14. táblázat: Szekszárd állattenyésztése 1580-1591 között Valószínűnek tartjuk, hogy a 13. táblázat számadatai csupán tájékoztató jellegű minimális értékeket mutatnak. A szekszárdi lakosság jelentős részének az ártéri szállásokon lévő méhkasait, sertéseit és juhait a török feltehetőleg nem adóztatta meg. Ezért a 13. táblázat számadataira mindenképpen jelentős számításokat végezhetünk. A13. táblázatban a sertések számát csupán az egy évesnél fiatalabb szaporulat teszi ki, tehát az öreg sertések száma nincs felvéve.

129 Amikor 1573-ban Ungnád Dávid a bécsi udvar követségében a Dunán lefelé hajón Konstantinápolyba utazott, a kíséretében lévő Gerlach István lelkész Tolnán feljegyezte, hogy új telepesek jelentek ott meg: a délszlávok. A délszlávok a török hódítás nyomában a magyar területekre több helyről és több időben telepedtek le. Különösen nagy számban az 1570 utáni időszakban jelentek meg. Bosznia vilayet 1580-1637 közötti török mufasszal defteréinek adatai az ott végbement gazdaságszervezési átalakulást hűen tükrözik. Boszniában az egykori török hász és timár javadalombirtokok 1580 körül fokozatosan alakultak át öröklődő birtokká. A javadalmas szpáhik fokozatosan új típusú földesurakká, saját elnevezésükön bégekké és kapitánokká alakultak át. A délszláv parasztság földhasználati jogának kisajátítása különféle formákban történt meg. Telkéről elkergették és a földhasználati jogát biztosító okiratát, a tapunámét elvették. Ha a paraszt a jobbágytelkén meg is maradhatott, csak mint örökbérlő (kmetifcsija) művelhette tovább a földet. Az új földesurak a megszerzett földeket saját kezelésükbe vették (begluk). A saját kezelésű földeiket már az örökbérlővé vált parasztok (kmet) robotjával műveltették meg, vagy kedvezőtlen feltételekkel földnélküli nincsteleneket telepítettek le (beglucsári). Ezeknek már a termésükből nem tizedet, hanem a felét vagy kétharmadát kellett adóként leadniuk. A boszniai falvakból elzavartak vagy elmenekülök útja általában Magyarországra vezetett, mivel ott munkaerőhiány volt és az adóztatás a régi kedvezőbb feltételekkel folyt. Ilyen körülmények után 1584-ben a Szekszárd melletti Grabóc faluban is egy új nagyobb betelepítési hullám részeseiként új, délszláv telepesek jelentek meg. A grábóci orthodox kolostor háztörténeti évkönyve szerint Szerbiából, Boszniából, Szlavóniából és Dalmáciából: „sokan jöttek szerbek ebbe a Magyarországba követve a törököket, saját földesuraikat a török császár parancsára...". Külön említést érdemel, hogy Grabóc falut ugyanilyen néven még az 1579/80. évi pécsi szandzsák mufasszal defterében kizárólagosan magyar adófizetőkkel írták össze. A pécsi szandzsák szászvári náhijéjében még ugyanez a török részletes összeírás Szálkát, Almást, Belácot, Ladományt is megemlíti, amely szerint Szekszárd délnyugati határáig a pécsi szandzsák területe terjedt ki.

130 A társadalom és a gazdaság fejlődésének megállapítható azonos minőségi és mennyiségijellege Tolna és Szekszárd életében ezek földrajzi helyzetének azonosságából adódhatott. Szekszárd mezőgazdaságának lassú átalakulása 1580-1591 között, azonos módon a tolnai változásokkal, az ártéri területek nagyobb arányú művelésbe vonásával függött össze. A