Tolna Megyei Levéltár családi iratainak repertóriumai - Segédletek III. (Szekszárd, 2001)

Biográfiák, pályaképek

vezetőit is összehívták. Klapkához és más ismert személyiség­hez hasonlóan a Perczel testvérek is Genovába utaztak szolgála­tukat felajánlva, remélve a magyar ügy előremozdulását. A ma­gyar emigrációt is ütőkártyaként felhasználó III. Napóleon 1 millió frankot juttatott költség címén az összegyülteknek. Ebből Mór 8000, Miklós 2000 frankot kapott. A solferinói győzelmet követő villafrancai béke rádöbbentette a magyarokat arra, hogy csupán eszközként szerepeltek a napóleoni politika kelléktárá­ban. Mivel Anglia és Oroszország álljt mondott a francia ter­vekre, amelyeket egyébként a franciák tömegei is elleneztek, nem volt mire várni Európában. Perczel Miklós feleségével és fogadott fiával visszatért Amerikába. Rövid new-yorki tartózkodást követően Davenportban 80 holdas farmot vásárolt. Minden energiával a gazdálkodásra összpontosított. Anyagi problémáik nem voltak, tehát inkább erejének, képességének kipróbálása vezette, mikor maga is szántott, vetett, aratott és csépelt. Két bérest tartott, az egyik a magyar származású Amon Ferenc volt. Gyakran azon­ban az is előfordult, hogy a szomszédos területen kertészkedő báró Majthényi is napszámosként dolgozott nála. A yowai békés, dolgos hétköznapokat hamarosan az álla­mokat lángba borító polgárháború váltotta fel. E háborúba Yowa állam a republikánus érdekek védelmébe kapcsolódott be. Az alig több mint 200 000 lakosú állam kilenc ezredet állított fel. A polgárháborúban elszenvedett vereségek szükségessé tették, hogy az Északiak újabb erőfeszítéseket tegyenek a siker érdekében. Ekkor kérte fel az állam kormányzója, Sámuel J. Kirkwood Perczel Miklóst, hogy fejezze be a 10. gyalogezred megszervezését és ezredesként vállalja el annak irányítását. 1861. szeptember 4-én a kormányzó, az államtitkár, a hadsegéd és a közjegyző jelenlétében letette az esküt. Perczel Miklós, aki ekkor az ötvenedik éve küszöbén állt, és bár alig bízott abban, hogy egészsége egy nehéz hadviselés fáradalmait kibírja, elvál­lalta a feladatot. Ezredével Grant tábornok hadtestébe osztották be. 1862 jelentős változást hozott a háború menetében. Az északiak fővezére Mc Clellan a Potomac hadsereget átszervezve

Next

/
Oldalképek
Tartalom