T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

200 éves a Simontornyai Bőrgyár

az ebből előálló nagyobb arányú gazdagodás is szerepet játszik. " „Nem hallgathatjuk el -folytatja az újságíró - az alacsony bérek és a gyárban sűrűn előforduló munkásüldözések fönnállását sem. A Fried-féle bőrgyárban szintén nagy szerepet játszik a bérdiktatúra. Es a munkások egyesülési, gyülekezési jogának elkobzása." Ez is hozzátartozott a gyár kapitalizmus kori arculatához, szerves része a gyár történetének! A munkaidő reggel 6-tól 18 óráig tartott, 1 órás ebédidővel. Ha több volt a munka, néha 21 óráig is bent maradtak a gyárban. Ha viszont nem volt megrendelés, vagy hiányzott a nyersanyag, akkor fizetés nélküli szabadságra küldték a munkásokat. A vissza­emlékezések szerint gyakran előfordult, hogy a bőrgyári munkások a környék falvaiba jártak el csépelni vagy más mezőgazdasági munkát végezni. Amint a gyár munkásai esetenként kijártak mező­gazdasági munkára, akként adta a gyár munkaerő-utánpótlását Simontornyán kívül a környező falvak népe: Sáregres, Igar, Kis­székely. 111 A gyár erényeként tartották számon, hogy mindig voltak ta­noncok, akik ott nőttek fel az üzemben. Ezzel biztosították a szak­szerű munkásutánpótlást. Ma már nehéz megállapítanunk a munkabéreket. Az emlé­kezet a szakmunkások átlagkeresetét 28-40 P heti bérre teszi, de voltak olyan megbecsült szakemberek, akik 1928 és 1933 között a heti 60 P-t is megkeresték. 112 Ezek nyilvánvalóan a gyár új termé­keit bevezető és utóbb annak hasznát nagyon megnövelő idegenből érkezett mesterek voltak. Az 1942. évi táblázatos kimutatás olyan átlagbéreket közöl, amelyekből a valódi tényállást nem lehet kétségektől mentesen megállapítani. A számítások szerint kimutatható évi 530 P valószí­nűtlenül alacsony összeg. 113 1939-ben a bőriparban megállapított Bőripari Munkás, 1930. 9. sz. július 5. 1. p. 11 Küzdy i.m. - Perger közlése. - Küzdy-visszaemlékezés. 112 Perger közlése. 113 KSH, Gyáripar 1942-ben. - A munkáslétszám hullámzása miatt irreális az évi munkabér (1,050.090 P) alapján megállapítható heti 40,96 P bérered­mény. A heti bérkimutatások szerint a szakmunkások 14,72, a napszámosok 8,30, az ifjúmunkások 5,66, a tanoncok 3,6 P heti bért kaptak fejenként. Ha a bérek átlagát számítjuk, akkor 530 P évi átlagbért kapunk eredményül. A pé­254

Next

/
Oldalképek
Tartalom