Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)
Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199
kinthet vissza. Középen folyik a Duna jobb oldalról ömlik bele az Inn, mely itt nem sokkal kisebb, mint a Duna, hatalmas víztömeget hoz magával A Duna bal oldali mellékfolyója az Ilz, marjával kisebb, az Oberhaus és Niederhaus után ömlik a Dunába. Érdekessége, hogy vize fekete. Ezt a fekete színt a Duna bal oldalán még kilométerekre lehet követni. Az Inn jobb oldalán fekvő városrészt Innstadt-nak, az Ilz mellettit Ilzstadt-nak hívják. Az Oberhaus és Niederhaus a Duna bal partján épült a hegyoldalban, nevüknek megfelelően lenn közel a vízparthoz, illetve feljebb a sziklás oldalon. Az út a Duna mentén megy végig és a két várszerű építményt összekötő sziklába fúrt alagúton át rögtön az Ilzhez érünk. A két építmény valamikor katonai célokat szolgált, ma már múzeum. Magyar emlékeket is találunk itt. Közel az Inn torkolatához, a két folyó közötti földnyelven van a Frauenkloster Niedernburg nevű ősi zárda Szt. Kereszthez címzett temploma. Itt van eltemetve Gizella királyné, Szt. István királyunkfelesége. Elzarándokoltunk tisztelegni a sírnál. Gizella királyné a templom déli oldalán lévő kápolnában nyugszik, sírkövét két sassal és kereszttel jelölték meg. Gizella Szt. István halála után tért ide vissza és a történelem tanúsága szerint a zárda főnöknője lett. A másik emlék a régi Rathaus (városháza) falán látható. Az épület a Dunaparton áll. Falán a nagyárvizek vízszintjétjelzőmércéhez közel, a saroktorony falán hatalmas bronzplakett hirdeti, hogy Erzsébet királyné 1854. április 21-én „ittvett búcsút a bajoroktól, utazván hajóval ifjú hitveséhez, Ferenc Józsefhez, Bécsbe." Megcsodáltuk Passau óvárosát, de különösképpen a gyönyörű barokk dómot (Dom St. Stefan). Itt van a világ legnagyobb székesegyházi orgonája 17388 síppal és 231 regiszterrel. A rengeteg síp még a hatalmas épületben sem fér el mind a kóruson, ezért sípokat találni az oldalfalakon, bal oldalt még a főoltár hajójában is. Amikor a püspök nagymisét mond és díszes papi ornátusban és nagy kísérettel bevonul, az orgona elkezd szólni a kórusrészen és ahogy a püspök közeledik a főoltárhoz, az orgona hangjai végigkísérik a templom hosszában. Mire a főoltárhoz ér, már az ottani sípokat halljuk. Lenyűgöző élmény. Kiváló orgonistája volt a dómnak és remek énekkara. Sokszor eljöttünk ide vasárnaponkint, különösen amikora bejárati ajtóra kifüggesztett hirdetményen láttuk, hogy a következő alkalommal Bach-misét vagy Haydn-zenét hallhatunk. A dómban találjuk Bajorország legnagyobb harangját, 7850 kg a súlya, a helybéliek külön büszkék arra, hogy az óriási harangot a dóm közelében lévő műhelyben öntötték. A dóm téren áll I. Miksa bajor király szobra. Maga a tér csodálatosan szép, remek épületekkel. Itt van a Neugebáude a XVII. századból, a Dómprépostság a XVI-XVII. századból, a dékáni hivatal, a szeminárium, a Lambergpalota (1724). Az itt lévő régiposta épületben irta alá 1552-ben V. Károly német-római császár és Móric szász herceg a passaui békét. Erre emlékeztet a kapufelettifelirat is. Mise után mindig átvonultunk a dóm mögötti kis cukrászdába, ahol a komoly zenei élmények után a gasztronómiai élvezeteknek hódolhattunk. Kiváló 260