Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-23 / 146. szám
2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK ABONY ÉS KÖRNYÉKE 13 ABONY Abonyi vonatkozású katonai emléktárgyakat állítottak ki az Abonyi Lajos Művelődési Ház aulájában. A vitrinekben olyan tárgyakat, fotókat állítottak ki, melyek abonyi családoktól származtak. Képünkön Bujdosó Tamás nézi a tárlatot. Nem népszerű a földeken dolgozni Indul a diákmunka Új betonkeverőt kaptak KOROSTXTfILIN Pár hete érkezett a településre az a betonkeverő, melyet a közfoglalkoztatottak használnak mindenféle közcélú munka elvégzésére. Első „bevetése” a szerelemfal felállításánál volt, a betontalapzatát ennek segítségével készítették a dolgozók. Képünkön Rusvai László mutatja a betonkeverőt. Új honlapja lett a községnek Az országban az elsők között döntött úgy a község, hogy csatlakozik az egységes települési honlaphálózathoz, amolyan „kísérleti” településként. A jaszkarajeno.asp.lgov címen már elérhetőek a Karajenő- ről szóló információk az interneten. A jövőben minden vá- rosnak-községnek egységes honlap-arculata lesz. (jzs) Szabadtéri konditerem lesz ' ft no Falunapot tartanak szombaton a községben, ahol egyebek között átadják a sportpálya új kerítését és a pálya mellé épített szabadtéri konditermet is. Palya István polgármester elmondta, birkafőző versenyt és kispályás focitornát is rendeznek, és Cozom- bolis is koncertezik. (jzs) Jubileumot ünnepeltek ABONY Negyvenéves lett az Abonyi Horgász Egyesület, mely a jubileumot pontyfogó horgászversennyel ünnepelte a hét végén. A felhívásra 68-an ragadtak horgászbotot, és már hajnalban nekifogtak a „pecá- zásnak". Ezen a napon emlékplakettel és oklevéllel köszöntötték az egyesület megjelent alapító tagjait, és díjakkal, értékes nyereményekkel jutalmazták a verseny 1-2. helyezettjét, valamint a legnagyobb halat kifogó versenyzőt. (jzs) Hamarosan indulnak a nyári, állami finanszírozású diákmunkák szerte az országban. Újszilváson lasszóval kell fogni a jelentkezőket, Jászkara- jenőn inkább a munkalehetőség a kevés. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu ÚJSZILVÁS/JÁSZKARAJENÖ július 1-től indul a nyári diákmunka az önkormányzatoknál, illetve az önkormányzati fenntartású intézményeknél. A programra 1,9 milliárd forintot költ a Nemzet- gazdasági Minisztérium. A különböző Dél-Pest megyei települések számos munkalehetőséggel várják a diákokat, akik közül jó néhányan „mérsékelt” érdeklődéssel fogadták a lehetőséget. Újszilváson legalábbis ezt tapasztalták.- Bár a jelentkezés június 20- a óta tart, nálunk alig-alig jelentkeztek eddig diákmunkára - mondja Petrányi Csaba polgár- mester. - Tizenöt tanulónak tudnánk munkát adni a nyáron, de eddig csak hatan-heten érdeklődtek a lehetőség iránt. Önkormányzatunk könnyebb mező- gazdasági munkát kínál a diákoknak: fóliasátrakban kellene paprikát, paradicsomot és uborkát gondozni-szüretelni vagy a kukorica-, illetve homoktövisföldön segíteni a közfoglalkoztatottaknak. Arra is gondoltunk, hogy a fiúkat megtanítanánk a kőművesmunkára is, mely a későbbi elhelyezkedésnél jól jöhetne. Mivel éppen most kerítjük el a tanmintakertünket, a betonoszlopokat együtt gyárthatták volna a szakembereinkkel. De sajnos passzivitást tapasztaltunk Újszilváson, a diákok nem igazán szeretnék feladni a kényelmüket. Pedig a fizetés is egészen jó, hiszen a teljes minimálbért, azaz a bruttó 83 ezer forintot megkapnák. Petrányi Csaba hozzáteszi, Petrányi Csaba míg az elmúlt években túljelentkezés volt, idén már nem nagyon szeretnének dolgozni a fiatalok a nyári szünetben. Jászkarajenőn az önkormányzat elébe ment ennek a problémának: előre felmérték, kinek, milyen a beállítottsága.- Nem megutáltatni akarjuk ugyanis a munkát velük! - állítja határozottan Palya István településvezető. - Megkérdeztük, ki, milyen jellegű munkát végezne szívesen. Ha az a községünknek is hasznára válik, miért ne csinálhatná a diák? így van, aki virágot fog locsolni, más füvet nyír, borítékol, parkot gondoz vagy a könyvtárban lát el különböző feladatokat. Idén húsz fiatalnak tudunk munkát adni, a helyek már be is teltek - fűzte hozzá.- Szerintem szuper ez a lehetőség - magyarázza a karai ló éves Farkas Patrik, aki idén először jelentkezett nyári diákmunkára. - Nemcsak hasznos elfoglaltság, de jó buli is. Én locsolni fogok meg füvet nyírni, nem kemény munka, ezeket még szeretem is csinálni. Az egész augusztust végigdolgozom, ami után körülbelül 60 ezer forintot kapok majd. Hogy mire költőm? Elteszem jobb időkre! - mondja a fiatalember. Tapasztalatok alapján tehát a diákok ott dolgoznak szívesen, ahol „fogukra való” könnyű fizikai vagy szellemi munkát kínálnak nekik. HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Kovács Attila Mózes, plébános Újszilváson szentelik meg a magyarok kenyerét augusztus 20-án, azaz Pest megyében ebben a községben kezdődnek az ünnepi rendezvények. Kovács Attila Mózes, Újszilvás, Tápiószőlős és Tá- piógyörgye plébánosát arról kérdeztük, mit kell tudni a kenyérszentelésről.- Augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön 1949 óta az új kenyér ünnepét is megtartjuk. Érdekes, hogy nem szokás útján történt ennek kialakulása, ez ugyanis „mesterséges hagyomány”, melyet az akkori politikai vezetés kezdeményezett. Az utóbbi évtizedekben azonban minden körben elfogadottá vált ünneplése.- 2011 óta minden év augusztus 20-án elkészítik a magyarok kenyerét, melyhez a búzát az egész Kárpát-medencéből ajánlják fel, és a program bevételeiből rászorulókat támogatnak, ezáltal kifejezve a magyar nemzet egységét. Idén mely település búzá- jából-lisztjéből sütik a kenyeret?- A búzát ebben az évben Tápióbicskéről hozzák. Ez egy „vándor-áldás” egyébként, örülök, hogy most Újszilvás ad helyet e gyönyörű szép hagyománynak.- Önnek nem ismeretlen ez a szertartás, ugye?- Nem bizony! Minden évben szentelek kenyeret, ez a mostani sem fog nagyon eltérni az eddigiektől, hiszen a liturgia ugyanaz lesz. A szertartás pontosan 10 órakor kezdődik, melyre mindenkit várok feleke- zettől függetlenül. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér, ilyen lesz Újszilváson is! Egy hónapig dolgoznak A nyári diákmunkára 16 és 25 év közötti nappali tagozatos iskolába járó diákokat várnak. A program a béreket támogatja, száz százalékban. A támogatás legfeljebb két hónapra adható, azaz július 1-től augusztus végéig, ma ximum 6 órás foglalkoztatással. A támogatás összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek ese- lében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás. A nemzetgazdasági tárca arra számít, hogy legalább 20 ezer lesz a programban munkát végző diákok száma, A tapasztalatok szerint a diákok jellemzően egy hónap munkát vállalnak. Csíkszeredában mutatkoztak be BíT РШ Csíkszeredában mutatkozik be Pest megye, köztük a dél-pesti települések. - Ebben az időszakban, amikor a csíksomlyói búcsú miatt rengeteg magyar látogat el megyénkbe, az emberek lelke jobban megnyílik a szép iránt, ezért nem is lehetett volna megfelelőbb időt találni Pest megye értékeinek bemutatására - ezekkel a szavakkal nyitotta meg Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnö- ke a Pest Megyei Értéktár című kiállítást. Kifejtette, a tárlat a két megye testvérkapcsolatából adódó együttműködés eredményeként jött létre. Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, 2012- ben döntöttek úgy, hogy az értékeket, amelyek körülveszik őket, össze kell gyűjteni és rendszerezni. Mostanra 134 darab van az értéktárban, közöttük épített, természeti, személyekhez kötődő, történelmi értékek, azonban gasztronómiaiak nincsenek, de hamarosan kiadnak egy kiadványt, amely mindkét megye ilyen témájú értékeit tartalmazza majd. A önkormányzatának is fontos az értékek megélése, ezért jöhetett létre ez a kiállítás, amelynek elemei nemcsak a magyarországi magyaroké, hanem a határontúliaké is. A tárlat két hónapon keresztül látható Hargita megyében. J. Zs. E halomról szemlélte Árpád fejedelem a seregét Felújítanák az obeliszket KŐRÖSTETÉTLEN Felújítanák a Nagypengyom-dombon emelt obeliszket. Pásztor Imre polgármester elmondta, a domb és a település története mintegy 900 évvel ezelőttre nyúlik visz- sza. Anonymus szerint Árpád fejedelem itt táborozott, s itt verette sátrát, s erről a magaslatról szemlélte seregét, amellyel Szer felé vonult, hogy megütközzön Zalán bolgár fejedelemmel. Nagykőrös előjárósága a honfoglalás ezredik évfordulóján emelte e halomra a millenniumi emlékművet, melyet Kőröstetétlen helyi védelem alá helyezett. Egyszer saját forrásból már renoválták az obeliszket, most pályáznának a felújítására. J. Zs. Az emlékmű ma is fő nevezetessége a községnek Műfüves grundpályát építenek TÖRTÉL Holnap kezdődik a műfüves grundpálya építése a községben, melyet az MLSZ támogatott és a törteli képviselő-testület hagyott jóvá. A 12><24 méteres műfüves pálya mellé kétszer hatfős cserepadot és 52 férőhelyes mobil lelátót is építenek. A munkálatok legkésőbb a tanévkezdésre befejeződnek. A futballpálya kialakításának költsége bruttó 18 millió forint, ebből az önkormányzati önerő 5,5 millió forint. A műfüves pálya a Szent István Király Általános Iskola középső udvarán lesz. A tanítási időszakban az iskolás gyerekek díjmenetesen vehetik igénybe pályát. J. Zs.