Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-09 / 83. szám

V Agrármérnöknek készül Szonja, a Hét lánya EGY PERCBEN ZAGYVAREKAS Hosszú idő után ismét elláto­gatott a rékasi diákokhoz Farkas Bertalan dandártábornok. Hazánk első - és egyet­len - magyar űrhajósa 1980 májusában tett űrutazása és a felkészülés során szer­zett élményeit osztotta meg a gyerekekkel. Elárulta azt is, mit kérdeznek tőle a leg­gyakrabban a kíváncsi gyerekek. ► 3 Ötszázalékos tejáfát javasolnak SZOLNOK A sertéshús mintájá­ra a tej áfájának csökkentését fogja kérni a kormánytól dr. Fazekas Sándor még ebben a hónapban. A földművelésügyi miniszter ezt a tegnapi, szol­noki gazdafórumon jelentette be. Hangsúlyozta: ha kevesebb áfát kell fizetni, akkor az adott terület fehéredik, a becsületes termeló'k és feldolgozók lehető­ségei nőnek, és a magyar me­zőgazdaság számára is bővül a piac, mivel ha egy termék ol­csóbb lesz, abból többet fognak vásárolni. A tej esetében az áfacsökkentés azért is szüksé­ges lenne, mert jelenleg jelen­tős válság uralkodik ebben az ágazatban. Rontja a helyzetet, hogy a miniszter szerint nagy mennyiségű tej érkezik be az országba - akár feketeutakon, csempészáruként. A miniszter beszédében ki­emelte, hogy már 2014 is csúcs­éve volt a magyar mezőgazda­ságnak, de a kedvezőtlen időjá­rás ellenére ezt is sikerült túl­szárnyalni tavaly. 2015-ben 2 ezer 453 milliárd forint ter­melési értéket állított elő a ha­zai- agrárium, ez 0,3 százalék­kal több, mint a 2014-es adat. A miniszter hangsúlyozta, hogy érdekes hatása volt a sertés­hús áfája csökkenésének, mert nemcsak e húsból, hanem a megmaradó pénzből a lakos­ság több baromfihúst is tudott vásárolni. ► 2 Áramszünet volt a Hetényiben SZOLNOK Meghibásodott a transzformátorház a tegnap reggeli órákban a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban. Ezért egész nap áramfejlesztőkkel bizto­sították az intézet villamos- energia-ellátását. Amint Agócs Attila gazda­sági igazgatótól megtudtuk, a meghibásodáskor az áram- fejlesztő aggregátorok auto­matikusan bekapcsoltak. Az E.ON szakemberei a meghi­básodott szakaszt átkötöt­ték, miközben felkészültek a meghibásodott kapcsoló cse­réjére. Az elromlott kapcso­lók, földkábelek cseréje egé­szen az esti órákig tartott. Amint Agócs Attila hozzátet­te, a tartalék aggregátorok­nak köszönhetően gyakorla­tilag bármeddig megoldható lenne az alap üzemeltetése. ► 3 Pluszmilliardok az IC+ kocsikra SZOLNOK Kétszer tizenöt- milliárd forinthoz juthat a Szolnoki Járműjavító azért, hogy 2016 és 2019 között le­gyárthasson száz IC+ vasúti személykocsit - írta meg a Világgazdaság. A Magyar Közlönyben szereplő első tétel egyéb­ként is jár a társaság anya­cégének, a MÁV-Startnak egy korábbi megállapodás alapján. A pluszként megjelenő tizenötmilliárd forint pe­dig abból adódik, hogy a kormányrendelet szerint a 2018-as költségvetésben el kell különíteni az IC+ ko­csikra 4,77 milliárd forin­tot, a 2019-esben pedig még 10 milliárdot. A szóban forgó IC+ kocsik sorozatgyártása egyébként akár már jövőre elindulhat. G. SZ., VG HIRDETÉS HIRDETÉS EAGLE OTTAWA PREMIUM LEATHER ionális nagyvállalatunk, az Eagle tum autómárkák bőrbeszállítója KARBANTARTÓ лт MUNKAKÖRBE KERES MUNKAVÄLLALÖT. ' *■ ‘ ШШШ Feladatok:- termelésben használt gépek, valamint épületgépészeti berendezések, egyéb berendezések javítása, karbantartása, telepítése,- megelőző és eseti karbantartási munkák elvégzése ezáltal a termelés folyamatos működésének biztosítása. , _____гк-szereió végzet ■ minimum 2 év szakmai tapasztalat hasonló munkakörben, - felhasználói szintű MS Office-ismeret,- precíz, igényes munkavégzés, alaposság. A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt várja '; Ottawa Hungary Kft. az alábbi elérhetőségeken: postacím: 5000 Szolnok, Piroskai út 12., lleottawa.com, illetve személyesen. E А C l E OTTAWA •. I Л T # « a QlEAR Dinamikusan fejlődő multinacionális nagyvállalatunk, az Eagle Ottawa Hungary Kft. a prémium autó— I növekvő r llítója SZABÁSZ, MINŐSÉGELLENOR ÉS GÉPKEZELŐ. ■ ­tály általános iskolai tpesség, - logikai kés büntetlen előélet.-legalább 8 о-jó álló A jelentkezéseket önéletrajzzal együtt várja az Eagle Ottawa Hungary Kft. az alábbi elérhetőségek postacím: 5000 Szolnok, Piroskai út 12., e-mail: toborzas@eagleottawa.com, illetve szemé Stadionavató a Tiszaligetben SZOLNOK Ünnepre készül a megyeszék­hely: ma adják át az új Tiszaligeti Stadi­ont. Az avatóra Orbán Viktor miniszterel­nököt is várják. Sokan új korszak kezde­tét emlegetik az igazi kis „ékszerdoboz" átadása kapcsán. ► 16 Kéményseprők kerestetnek MAGARORSZAG Jó fizetéseket ígér a ka­tasztrófavédelem: 360 ezer forintot egy mestervizsgás kéményseprőnek, egy szakmunkásnak havi 230 ezret. Mel­lé cafeteria is jár, és a munkába járást is kifizetik majd júliustól. ► 7 Az adóhivatal is vizsgálódik MAGYARORSZÁG/NAGYVILÁG A NAV megkezdte a Panama-papírok doku­mentumaiban érintett magyar ál­lampolgárok és cégek vizsgálatát. Az adóhivatalon belül külön szakér­tői munkacsoport látott munkához. A magánszemélyeket és cégeiket is érintően az vizsgálják, történt-e Ma­gyarországon adóeltitkolás. ► 9 Perújrafelvételt szeretne Kiss MAGYARORSZAG Az úszóválogatott le­mondott szövetségi kapitánya szerint semmi nem úgy történt ötven évvel ez­előtt, ahogy a sajtó manapság tálalja a „csoportosan elkövetett nemi erősza­kot”. Koncepciós perről beszél, és sze­retne tiszta helyzetet teremteni. ► 9 Jó reggelt! M indenkinek magánügye, hogy hisz-e az élők sorából eltávozottak leikével való kapcsolattartásban. Ez akkor jutott eszembe, amikor elkezdtem olvasni a szórólapot, amit Szolnokon a ke­zembe nyomtak. Egy A/4-es papír­ra, hevenyészetten szerkesztett, he­lyesírási hibákban is bővelkedő szö­veget betűzhet, aki olvassa. Meg le­het tudni, hogy a „spiritiszta gyó­gyász tisztán érző, tudó asszony”. Meg azt is, hogy „tudása pozitív, vi­láglátása kincs a mai kor emberé­nek”. Talpmasszázstól az epekő ki­hajtásig - olvasható a kezelési kí­nálatból. A félórás „kezelések” ára háromezer forint. Valljuk be, a hat­ezres órabér nem mondható rossz­nak. Aki hiszi, járjon utána! In­kább utána, mint pórul. F. S. HIRDETÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK: ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL KÉRJÜK HÍVJÁK A 06-40/51Q-510-ES HELYI TARIFÁS SZÁMOT. (HÉTVÉGÉN:06-30/375-5206) KOLLÉGÁINK KÉSZSÉGGEL ÁLLNAK 9 770865 915061' 16083 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP 16 17 Jellemző... megint a hétvégére romlik el az idő. Persze aki nem ijed meg egy kis esőtől, és a 16-17 fokot elég­nek ítéli, így is kimozdulhat otthonról. ► 5 névnapot Erharc és Csorna nevű olvasóinknak! 2016. ÁPRILIS 9., SZOMBAT • XXVII. ÉVFOLYAM, 83. SZ\tfcÁRA: 185 FT.-febÖFIZETVE: 126 FT JÄSZ.-NAGYKUN-SZOLNOK УХ/Vy MEGYEI NAPILAP www.szoljon.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom