Új Néplap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-04 / 181. szám

0 KÖZÉLET 2015. AUGUSZTUS 4., KEDD hírek Migráció: a német és a brit kormány is bekeményít Nem enyhültéi nyomás Osztalékot is kapnak a károsultak BUDAPEST A felszámolás során befolyt osztalékhoz is hozzájut­nak a Buda-Cash károsultjai - közölte tegnap a felszámoló kft. A cég gondoskodik a meglévő pénzügyi eszközök kiadásáról, így a felszámolási eljárásban be­folyt osztalékokat is kiutalják az érintett 712 ügyfélnek. MTI Felülvizsgálat lesz a boltzár miatt? BUDAPEST Az MSZP felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához a párt által kezdeményezett, a vasárnapi zárva tartás eltörlésé­ről szóló népszavazás ügyében hozott nemzeti választási bizott­sági (NVB) döntés miatt. Az NVB július 20-án úgy döntött: nem a szocialisták, hanem egy magán- személy kérdését ismeri el „első­nek, érvényesnek” a vasárnapi boltzárról. MW Kényes kérdések a Jobbikhoz BUDAPEST A Fidesz szerint felvető­dik a kérdés, milyen kapcsolatot ápol a Jobbik bűnözői körökkel, és ebből mennyi bevétele van a pártnak. Úgy fogalmaznak: kide­rült, „a Jobbikhoz kötődő embe­rek" között van embercsempész, aki bevándorlókkal üzletel és van közöttük tolvaj, aki egy lakásba betörve készpénzt és értéktár­gyakat tulajdonított el. „És van közöttük pénzhamisító - utaltak a Jobbik eddigi nyékládházi el­nökére aki ellen eljárás folyik pénzhamisítás miatt” - írták a kormánypártiak. MW Kétszer annyian a gyed extrán BUDAPEST Mintegy 50 ezren vet­ték igénybe a gyed extrát ta­valy - jelentette be tegnap No- vák Katalin család- és ifjú­ságügyért felelős államtitkár. Idén az év első három hónap­jában több mint 17 ezren él­tek a munka melletti ellátás le­hetőségével, ez a duplája a ta­valyi év azonos időszakának. A diplomásgyedet 2014 első ne­gyedévében 56-an, míg 2015 ugyanezen időszakában 451- en vették igénybe. Tavaly a tá­mogatást mintegy 400-an kap­ták. Az államtitkár hozzátette: a munka melletti gyedre vonat­kozó, a jövő év január elsején életbe lépő változás révén már a gyermek féléves korától vissza lehet térni a munkaerőpiacra. Hozzátehetjük: a kormány a Nők40 kedvezményes nyugdíj­programmal is támogatni kíván­ja a gyermekvállaló családokat. Tavaly egyébként minden ötö­dik gyermek olyan családba szü­letett, amelyben a testvér még nem volt hároméves, ameddig igényelhető a gyed extra. MW HIRDETÉS 7 О 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes! kapszula 6 к» aula most csak3990Rl Vásárióink visszajelzései alapján: Kiemelkedő erekció Hosszabb teljesítőképesség^ > Fokozott nemi vágy Elnyújtott együttfét Intenzívebb élmény 100% természetes növényi összetevőkből! Termékkód: MLX | Visszatért a legendás hologrammos Dragon Power! 3 kapszula csAKbr,2990Ft! a készlet erejéig! Dragon Power Vásárlóink visszajelzései alapján: Kőkemény erekció! Extra élvezet! Szuper gyors regeneráció! [Termékkód: MLW £4990 Ft Vásárlóink tapasztalatai alapján: • Már az első használat után látható eredmények! • Tartós használattal akár 2,5-7cm hossznövekedés és 30% kerület növekedés érhető el velel • Egyszerű és biztonságos a használatai Szabadalmaztatott HYDRO technológia! Kiváló minőségű Angol gyártmányú termék! Világszerte több ezer elégedett vásárlói Termékkód: MLB | WEB: 0-24h iza ki magabol a maximumot: BIGX ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON! DRAGON POWER ÚJRA KAPHATÓ!!! LEHET NAGYOBB... BATHMATE HERCULES HYDROPUMPA RENDELJE MEG MOST! в a m 06/1221-8000 Szállítási dij: br.1200 Ft, 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A megrendelt termékeket diszkrét csomagolásban, fatársrolgalaiíajj^ Saját pénzén segít a színész Nagy befogadóképességű, mintá­nak szánt menekültotthon létre­hozását tervezi Til Schweiger (fo­tónkon). A népszerű német szí­nész-filmrendező - akit többek kö­zött a Becstelen brigantyk című filmből ismerhetünk - a migrán- sokkal szembeni nagyobb együtt­érzésre szólított fel. A Bild arn Son- tagnak beszélt arról, hogy bará­taival 2014 elején vettek egy al- só-szászországi, osterodei ingat­lant. „Egy mintaként szolgáló me­nekültotthont szeretnénk ott felépí­teni - közölte. - Ott a traumatizált gyerekek szabadidős foglalkozá­sokon vehetnek részt, de sportlé­tesítmények is lesznek, kézműves- műhelyek és varróműheiy, hogy az emberek dolgozni tudjanak." Csaknem 4500 illegális beván­dorlót fogott el a hét végén a magyar rendőrség a déli határ- szakaszon - ez majdnem azo­nos a korábbi adatokkal, tehát nem enyhül a migrációs nyo­más Szerbia felől. Ennek tud­ható be, hogy fokozott sebes­séggel épül a kerítés: tegnap már Ásotthalom térségében is elkezdődtek a munkálatok. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@inediaworks.hu EURÓPAI UNIÓ Az 0RFK összesíté­se szerint pénteken 1515, szom­baton 1446, vasárnap 1530 ille­gális bevándorlót fogtak el, el­sősorban a Csongrád megye dé­li részén húzódó határszaka­szon. Tegnap már Ásotthalmon is elkezdték a déli határszaka­szon végighúzódó kerítés építé­sének előkészítését. Szintén teg­nap közölték, hogy három rend­őrt is őrizetbe vettek: a zsaruk az 51-es úton segítettek abban, hogy a határátlépőket szállító autók elkerüljék az ellenőrzést. A Bács-Kiskun megyei főkapi­tányság a szolgálati .viszonyu­kat július 30-ával megszüntette. Eközben úgy tűnik, az ed­dig befogadó német álláspont is kezd szigorodni. Egy tegnap reggel megjelent interjúban Pe­ter Altmeier kancelláriaminisz­ter kijelentette: a menedékké­rők száma az elmúlt tíz évben nagyon alacsony volt, „ezért so­kan alábecsülték ezt az új dina­mikát”. Hozzátette: a kormány a tartományokkal együtt „teljes erővel” dolgozik egy „gyakorla­tias koncepción”, amely a „me­nekültáradat feltartóztatását” célozza. A menedékjogi kérel­mek elbírálásának felgyorsítá­sához most azt mérlegelik, hogy Albániát, Koszovót és Monteneg­rót is a biztonságos származási országok közé sorolják. (Hason­ló lépést már tett a magyar par­lament: kiszélesítették a „bizton­ságos országok” körét, vagyis az innen érkező menekülteket visz- szatoloncolhatják.) A brit kormány eddig is a szi­gor pártján állt. További intézke­dést terveznek azonban az ille­gális bevándorlók letelepedésé­nek megakadályozására: pénz­bírsággal vagy akár ötévi szabad­ságvesztéssel sújthatnák azokat az ingatlantulajdonosokat, akik nem lakoltatják ki az országban jogcím nélkül tartózkodó beván­dorlókat, vagy nem ellenőrzik bérlőik státusát. Azokról a lakás- tulajdonosokról és ingatlanügy­nökökről, akik többször is meg­szegik a szabályokat, feketelista készül, így lehetőség lesz ellen­őrizni, és ha kell, eltiltani őket a bérbeadástól. A hatóságok lecsap­nak azokra, akik rossz állapotban lévő lakásokat adnak ki illegális bevándorlóknak. Egy cseh szociológus, Du­sán Drbohlav a jelek szerint Bu­dapesttel szimpatizál. A Mla- dá Fronta Dnes című prágai lap­nak kijelentette, hogy az EU me­nekültügyben kevésbé érintett tagállamai most azzal segíthet­nének Budapestnek, ha nem to- loncolnák vissza Magyarország­ra azokat az illegális bevándorló­kat, akiket a dublini egyezmény alapján visszaküldhetnek. Rá­mutatott: néhány ország jelenleg már nem toloncolja vissza Olasz­országba vagy Görögországba a bevándorlókat, mert tudja, hogy ez a két állam nem képes meg­birkózni a problémával. é VILÁGGAZDASÁG P j l/HMCCDCM ГЧЛ KONFERENCIA Ha üzlet, akkor Világgazdaság! Idán ősszel vúlass/.i ;i Vilúggiizdasag kunlerenciákal, akár 50% kedvezménnyel! 2015. Szeptember 17. Szeptember 26: a nagy energiaforduló ■ Szeptember 26-tól új korszak az energiahatékonyságban, jönnek a kondenzációs kazánok ■ Terjed a korszerű technológia, korszerű berendezések ■ Pénzügyi feltételek: hitel, támogatás 2015. Szeptember 24. Exportoffenzíva: Kívül tágasabb... ■ A növekedés alapfeltétele az export. ■ Új EU-pályázatok, új lehetőségek ■ Az új piacok tapasztalatai, külpiacra lépési dilemmák Október 20. Kereskedelem: t ' átrendeződés 1 Szabályozásdömping az ágazatban - az első tapasztalatok 1 Egyedi válaszok, innovációk 1 Mit hoz a jövő? )ASAC mm мШ... d ídl j>ir$s! ШЩ v Tőből rubokI •AJtlASÁl »víi-íKií .ЫеЬ|ММсф цШ IЩ VILAGGAZDASAG manager 2015. November 12. Mennyit ér egy cég, ha magyar? ■ A magyar cégek természetrajza ■ Mi maradt meg a régi nagyokból? Hol nőttek fel az új „magyar nagyok” ■ Amit a multicégektől meg kell tanulni/ és amit nem 2015. december 03. Okos városok, okos önkormányzatok ■ Egyre több a „smart cities”, azaz az okos város. ■ Korszerű energetikai, telekommunikációs megoldások, az új irányítási módszerek. A programváltozás jogát fenntartjuk. Minél több konferenciára jelentkezik, annál nagyobb kedvezményt kap! *A konferenciák árából kedvezményt biztosítunk: 2 konferencia = 20% kedvezmény 3 konferencia = 30% kedvezmény .4 konferencia = 40% kedvezmény 5 konferencia = 50% kedvezmény Jelentkezés és információ: wvvu.vg.hu/knnferem ia, konferenda@vg.hu Rendezvényeinkre, a konferenciák együttes árából kedvezményt biz­tosítunk. A jelentkezéskor, kérjük a számlázás rovatba írja be a követ­kező akciókódot: Ősszel is Világgazdaság! A konferenciákra külön-külön is tud regisztrálni, ez esetben a fenti kedvezményt nem tudjuk biztosítani. A kedvezményt akkor tudjuk biztosítani, ha egyszerre több konferenciára is leadja jelentkezését Az alapárakat a WWw.Yg.hu/kimfere.iicid weboldalon találja meg. шшушлс «WЧГ* KCfcftSFfcCIA VG.HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom