Új Néplap, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-05 / 155. szám

Emelkedhet a meghurcoltak juttatása elismerés A kommunista dik­tatúra alatt meghurcoltak jut­tatását növelő jogszabályterve­zetet tett közzé a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). A kabinet célja a még élő, túlnyomó részben igen idős elhurcoltak, fogva tartot­tak, jogtalanul elítéltek erköl­csi és anyagi ebsmerése. Az 1945 és 1963 között törvény- sértő módon elítéltek, az 1956- os forradalommal összefüggés­ben elítéltek, a kommunista diktatúra alatt internáltak, kitelepítettek, továbbá az 1951 és 1956 között katonai munka- szolgálatot teljesítő áldozatok nyugdíj-kiegészítése több mint négy éve nem növekedett. ■ Idén is lesz görögdinnye- promóció a nagy áruházláncokban mézédes Az idén is lesz pro- móciós kampány a magyar görögdinnye népszerűsítésére az áruházláncokban a három éve kezdődött együttműkö­dési folyamat eredményeként -jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkár csütörtökön Budapesten. Az együttműkö­dés legfontosabb célja, hogy a magyar vásárlók garan­táltan jó minőségű, belföldi termesztésű görögdinnyét fogyaszthassanak. Tavaly a promóció hatására a magyar görögdinnyéből többet adtak el belföldön, mint külföldön. Korábban ez fordítva volt. ■ MA MÁR LÉTFORMA ASTOPPOLÁS ► 4. OLDAL A VILÁGHÁLÓN IS íróasztal a betegágy helyett Hét év alatt felére esett a betegállo­mányban lévők száma. A szakszerve­zetek szerint a munkahelyféltés miatt nem megyünk szabadságra. ►2. oldal IDŐJÁRÁS Pénteken erőseb­ben megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan zápo­rok, zivatarok ala­kulnak ki. A maxi­mum hőmérséklet 31 fok lesz. ► 14. OLDAL Rendőrt hívtak a házalókhoz Trükkös csalók vagy házaló ke­reskedők? Néha bizony nehéz el­dönteni, kikkel áll szemben az em­ber. ^3. OLDAL Miklósért is hajtanak a lányok A női strandkézilabda válogatottunk hétfőn kezdi meg a küzdelmeket a dá­niai kontinenstomán. Előtte Törökszent- miklóson edzőtáboroztak. ► 5. oldal Ön szerint mennyire jellemző az adókerülés? Világszerte divat az adókerülés, miért lenne itt másképp? Szerintem jé a magyarok adómorálja Sajnos Felkészülten kell exportálni Egyre több az olyan vállalko­zás hazánkban, amely sikerrel exportál. Számuk 2000-re tehető. ► 6. OLDAL ÜGYELET® SZERKESZTŐ: ■ 30/887-9630 TERJESZTÉS: » 30/375-5206 HIRDETÉS: »30/378-0230 E-MAIL: ujnpplapffujnppitip-hti Szolnok tálán legszebb körforgalma a tiszai ápolják és karbantartják a növényzetet, a kőalapot, valamint a gyönyörű faszobrokat. Képünkön Tóth Pál (balról) és Muhari László a cég alkalma­zottai kezelőanyaggal vonják be a fa felületét, amely megvédi a rovarkártevőktől és az időjárás viszontagságaitól az alkotásokat. PILLANATFELVÉTEL EGY PERCBEN Ara: 150 Ft. Előfizetve: 103 Ft www.szoljon.hu 2013. julius 5., pentek XXIV. évfolyam, 155. szám JASZNAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP KERESSE A SZOLJON.HU OLDALON: NÖVÉNYI NORBERT BOSSZÚT ESKÜDÖTT KUTYÁJA MIATT ►SZOUON.HU A CSIMPÁNZNÁL NINCS NAGYOBB GAZEMBER HIRDETÉS BETŰJÁTÉK I KERESSE, GYŰJTSE, KÜLDJE BE! Partifecsketelepek semmisültek meg kár A természetvédelmi őrszolgálat vette észre az esetet Tiszapüspökinél A természetvédelmi őrszolgálat egyik tagja vette észre Tisza- püspöki területén a napokban, hogy a Tisza homokos, agya­gos partján végzett területren­dezési földmunkálatok során ismeretlen tettesek károsítot­ták, illetve megsemmisítették az ott lévő partifecske telepek egy részét. Erről bejelentést tett a rendőrségre. A Tiszai Vízi­rendészeti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán természet- károsítás bűntett elköveté­sének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Tisza parton munkagépekkel távolították el az aljnövényzetet, melyet aztán a partfalra toltak, ennek követ­keztében több mint egy tucat költőüreg semmisült meg a Na­tura 2000 rendeltetésű, termé­szetvédelmi oltalom alatt álló területen. A rendőrök egy 65 éves bu­dapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki. A földmunkák­hoz használt munkagépeket lefoglalták. Az ügy részleteit, a további felelősség kérdését, az okozott kár pontos mértékét és értékét szakértők bevonásával büntetőeljárás keretében vizs­gálják. ■ SZÓVÁ TESSZÜK Egyes kereskedőkre ráférne az okta­tás, mert bizony néhányon maguk el­len dolgoznak. Klasszikus példa, ami­kor az unatkozó alkalmazott egyik cigiről a másikra gyújt az üzlet előtt, szomszédot a közeli boltokban. Nyilván azzal nincs probléma, ha va­laki a rekkenő hőségben szusszan egyet. Az viszont felettébb elgondol­kodtató, ha túlságosan is otthon érzi magát az üzletben: így volt ez a mi­nap az egyik boltban, ahol az eladó lábát felrakva egy széken üldögélt, miközben érdeklődők sétáltak az üz­let környékén. Úgy látszik, a hölgy még nem tanulta meg a leckét: ha a vevő nem érzi jól magát, gyorsan dönt. Lábbal szavaz. Megtehetik, hi­szen bőven van konkurrencia... H. M. Már az új törvény alapján felelhet tettéért a fatolvaj btk Nem árt tudni, hogy az új Büntető törvénykönyv (Btk.) rendelkezése alapján 2013. jú­lius 1-jét követően az erdőből jogellenesen történő fa kivágá­sa és eltulajdonítása - érték­határtól függetlenül - bűncse­lekménynek minősül! A rendőrök Arló (Borsod megye) egyik lakóházának ud­varánál frissen kivágott tűzifát láttak 2013. július 1-jén, melyen még a zöld, leveles ágak is rajta voltak. A tulajdonost, egy 23 éves helyit a rendőrök kérdőre vonták. A férfi a rendőrök kér­déseire elismerte a lopás tényét és megnevezte az erdőterületet is, ahonnan aznap engedély nélkül kivágta a fát. ■ Holttestet emeltek ki a Zagyvából rendőrség Szerdán éjjel já­rókelők találtak rá Jászalsó- szentgyörgyön, a Vadas sza­badidőparknál, a Zagyvában egy vízben lebegő holttestre. A tűzoltók segítségével ki­emelték a testet, akinek az azonosítása még nem történt meg. Az esetet közigazgatási eljárás körében vizsgálja a hatóság. Helyi beszámolók szerint a test kiemelésénél többen felismerni vélték azt a fiút, aki még vasárnap dél­után tűnt el a településről, miután barátaival játsza­ni indult a folyóhoz. Azóta mind a rendőrség, mind a tűzoltóság kereste a fiatalt, sikertelenül. ■ Táboroznak. Színvonalas programokat biztosítanak a besenyszögi Vehi- culum-Házban a gyerekeknek. A foglalkozásokon nemcsak a települé­sen élő diákok vesznek részt, hanem szolnoki óvodás, iskolás gyerekek is. Képünkön a szolnoki Pitypang ovisok kézműveskednek. Fejben számoltak, töDb pénzt kértek az ételekért ELLENŐRZÉS Megyénkben is számos rendezvény zajlott, zaj­lik, ahová a fogyasztóvédők is kilátogattak.- Idén az idegenforgalmi vizsgálat kiemelt célterülete volt a fesztiválok, hétvégi rendezvények ellenőrzése - mondta el érdeklődésünkre dr. Lipták Gergely. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője hozzátette, hogy az elmúlt időszakban két fesztivált ellen­őriztek, így a Szolnokon meg­rendezett Tiszavirág Fesztivált, valamint a jászberényi Jászok Világtalálkozója Fesztivált. ► FOLYTATÁS A 3. OLDALON

Next

/
Oldalképek
Tartalom