Új Néplap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-03 / 206. szám
12 ÚJ NÉPLAP - 2009. SZEPTEMBER 3., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR Gyermekkorom színhelye mindig hazavár interjú Valkó Mihály, Zagyvarékas díszpolgára vall a szülőfaluhoz fűződő kötődéseiről Amikor Agócs Gyula polgármestertől átvette a falu napján az oklevelet és a bronzplakettet, Valkó Mihály köszönő szavaiban Adyt idézte. Munkatársunktól- Nála szebben aligha énekelték meg versben a szülőföldhöz való ragaszkodás érzéseit. És én is, miként ő - ebben lehetünk hasonlóak talán - mindig tudtam, pontosabban éreztem, hogy az én falum engem is vár. Meg aztán ő az én Bibliám, ha fontos dolgok történnek velem, mindig hozzá fordulok.-Azt is említette, külön is örömére szolgál, hogy az úgynevezett Kisszögben vehette át e kitüntetést. —Igen, ugyanis áldott, szent helye ez a természetnek, melyet gyengéden tart ölében a Zagyva, és csak akkor barátságtalan vele szemben, ha áradáskor gorombán * elönti. És mert boldog ifjúságom- 1 nak is emlékezetes színhelye. Ó, | azok a csudálatosán szép vasár- | nap délutánok! Amikor ide kirán- 1 dúltunk barátaimmal, s ha visszagondolok rájuk, régvolt társaimra, egy húrnyi melankólia is meg- pendül bennem. Nyári melegben ott hűsöltünk a folyó vizében, aztán pompás füves pályáján a forró légkörű focimeccsek, melyeket vívtunk. Amelyeken a falubéliek is ott szurkoltak nekünk és velünk. A közösségi élet kiváltságos pillanatai voltak ezek. Bármikor, ha arra járok, újra élem azt a boldogságot, amikor azt éreztem, hogy az ég áldása is rajtam van. — Pedig úgy tudom, gyermekkorában a szegénységből is kijutott családjának.- Amikor a világra jöttem, épp bajban volt a világ, nagy bajban, válságátélte. Sajnos, a szele minket is, bennünket is alaposan megcsapott. Szüleimtől hallottam később, hogy az apám, aki akkoriban Pestre járt fel dolgozni, még fel tudott ugyan vonaton utazni a fővárosba, volt annyi pénze, de mert munkát nem kapott, az utat visszafelé már gyalog kellett megtennie. Később is, már néhány holdas földművesekként igen meg kellett dolgozniuk a megélhetésért. És hogy házat is építsenek maguknak. „Lent” voltunk, de én azt a világot egyáltalán nem éreztem „lentinek”. Később sem, amikor már „magasabbra” jutottam.- Említette a szülőházat, vajon megvan-e még? — Sajnos nincs már, hogy meghalt anyám, meg kellett válnom tőle, és leromboltatott! Helyén új épületet húztak fel, nagyobbat, modernebbet. Hogy szebb-e? Aligha. Nem tagadom, azóta csak egyszer jártam arra, az Arany János utcában, hogy lássam, mi is történt. De képzeletem a valóságosnál is valóságosabbra építi újjá - az öregedés ajándéka ez virágos ablakaival, folyondáros gádorával, ágaskodó kéményével, melyre egyszer majdnem fészket rakott a gólya is.-Amit fiatal korban megélünk, igencsak beépül aztán magatartásunkba. Mi hagyott mélyebb nyomot Önben, okár a boldogság mellett is? —Az, hogy nap mintjiap a legláthatóbb munka és eredmény világában, a kétkezi munka világában éltem. S ma is legnagyobb élményem, ha a munka e világának a varázslatát felidézhetem.- Tudna rá konkrétan példát is említeni?- Apám helyett, akit elvesztettünk a hadifogságban, kamasz fiúként nekem kellett a kaszát kezembe vennem, ahogy elérkezett az aratás ideje. A marokszedő pedig az anyám volt. A gabona bizony igen nagyra nőtt, embermagasságba, és én nem bírtam vele. A levágott búzaszálak ugyanis szerteszét szóródtak, nem álltak a vágás után szokásos rendbe. És akkor... arra vetődött a határrész csősze, egy idős ember, hosszú szárú, fehér bő gatyában, és megmutatta: Kisfiam, nézd, mindig a sarkát kell odatenned — mármint a kaszáét! És úgy tettem, a búzaszálak pedig szépen sorban, rendben dűltek egybe, hogy könnyű volt felszedni anyámnak őket. Azt hiszem, ekkor lett férfi belőlem, a férfias munka avatott azzá. De egyúttal azt is megjegyeztem, hogy többre megyünk, ha ésszel is többet, mint erővel.- Mikor megkapta diplomáját, s középiskolai tanárként munkája elszólította falujától, hogyan alakultak kapcsolatai?- Amikor „városi bujdosó” lettem? Bár megritkultak, de egyáltalán nem szűntek meg. Ha hívtak és vártak, én boldogan mentem: haza. Persze hívás nélkül is.- A polgármester úr a díj átadásakor említett is egy különleges esetet, méghozzá amikor hívták, 1956 októberében. —Igen, bár nem szoktam erről beszélni, mert még hivalkodásnak tűnnék.- De mégis? Mi volt az?- Ahogy a faluba is eljutott a forradalom híre, nagygyűlést szerveztek az akkori Katolikus Kör nagytermébe. Ámde gond volt, ki is szóljon az egybegyűltekhez, ki légyen úgymond a szónok. így jutottak el hozzám, épp odahaza tartózkodtam anyámnál, aki igyekezett óvni, ne ártsam bele magam a politikába. De beleártottam! S állítólag olyan gyújtó szavakkal beszéltem a meglelt szabadságról, hogy egyik ismerősöm évtizedek múltán, amikor a második világháborús emlékművet avattuk—különben ezúttal is én beszéltem -, még emlékezett rá, hogy miket is mondtam. Akkor kezdődött ott politikai „karrierem”, hogy aztán ne folytatódjék soha tovább, mert másfajta sikerekre vágytam én.- Nem kísértették meg sohasem, hogy vállaljon politikai szerepet? — Nyílt volna rá alkalmam, a rendszerváltás idején a megyebéli kisgazdapártiak országgyűlési képviselőt akartak csinálni belőlem. Te ismered a falut! - mondták. Én azonban a felkérést kerekperec elutasítottam. — Soha nem zavarta meg semmi ezt a kapcsolatot? Felhőtlen volt mindig?- Volt egy eset, sajnos, amikor a „falu nevében” keresztbe tett valaki nekem az ötvenes évek elején, egy túlbuzgó pártkatona, aki úgy ítélte meg, hogy méltatlan vagyok az egyetemre, mert például ahogy feljelentésében meg is írta, olyan imakönyvvel járok én a templomba, melyet hogyha elejtenék, a lábamat is törné. Ki akart rúgatni egyszerűen. Szerencsére megúsztam. Öreg érzékenységemmel nem is mondanék többet róla, mert még felborítaná most is a lelki egyensúlyomat. Nehéz idők jártak akkoriban.- Munkája során akár tanárként, majd újságíróként is azért lelke legmélyén rékasinak érzi magát? Elkötelezett szolnokiként is?- A Verseghy gimnáziumban, ahová falumból sok diák járt be és tanult, ha osztályomba bárki bekerült közülük, különös figyelemmel voltam rá, és bevallom, nemcsak a szívem hajlott feléjük, de a ceruzám vagy a toliam is, amikor osztályoznom kellett, jegyet írnom a naplóba. Mint újságíró pedig mindig örültem és most is örülök, ha falum felől boldogító hírt közölhetek. De hát nem ez a természetes!? Miként az is, hogy ott voltam akkor is, amikor a Móricz hagyományok ápolását megalapoztuk a faluban. És ma is az író nevét viselő társaság rékasi tagozatának elnöki tisztségét is betöltőm.- Most, hogy díszpolgár lett, egyben belépett életének nyolcvanadik esztendejébe is. Gondolt erre is?- Természetesen. És hogy teszem az öregségem dolgát, elmondom esetleg pályám tapasztalatait, ha van, aki kíváncsi rá. Aztán ások, kapálok, öntözök a kertben, abban a hiszemben, hogy talán még nélkülözhetetlen vagyok. És netán egy-két jegyzetet még. Tágabb teret nem kívánok magamnak, és ha elragadna mégis a nagyobb becsvágy, inkább ellököm magamtól.- És mi lesz a faluval, hogyan tovább?- Én mindig az ő fiának tartom magam, s ebben az alapállásban szeretném követni az ott zajló küzdelmeket, és szolgálni megszerzett tudásommal.- Meg tudná fogalmazni egyetlen mondatban csupán, mit jelent Önnek a szülőfalu?- Egyetlen mondatban? Csaknem képtelenség, de megpróbálom. Nos, nekem, akárcsak ifjúkoromban, örökre megmarad: vasárnapi élménynek. TISZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE Tisza-parti GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI ^ - SZAUNA - ÉTTEREM Nyitva mindennap: 9-20 óráig Tel.: (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu Üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! IKfiii R a » y ~ JfiL Ajándék. Mezőtúr nemrég egy Rába tűzoltóautót ajándékozott erdélyi testvértelepülésének, Árkosnak, amit Máthé Árpád polgármester (jobbra) vett át eddigi használóitól. A Földközi-tenger keleti partvidékének, amelyet levantei partvidéknek neveztek az ókorban, Kr. e. 1550-től urai voltak a föníciaiak. Az a nép, amelyet sokan a kánaániták leszármazottjának tekintenek, és kiváló tengerész ismereteikkel és tudásukkal, lenyűgöző hajóikkal uralták a Földközi-tengert. Az ókori Európában és Észak-Afri- kában a föníciai városállamok - melyek közül gazdagságával, pompájával külön is kiemelkedett a mai Libanonban állt Szi- dón és Türosz - több helyen is létrehoztak telepeket, újabb településeket, városokat. (Ilyen volt például Karthágó is, amelynek erejét aztán már a Római Birodalom is csak hosszas harcok árán tudta megtörni és a várost elpusztítani a pun háborúkban.) Maguknak a föníciaiaknak az uralmát, gazdagságát, tehetségét, hajóépítő tudását sok más állam is megirigyelte, és igyekezett gazdasági és katonai hatalmukat megtörni mind a görög, mind a római birodalom. Ez végül sikerült nekik, és a föníciaiak mint nép szinte eltűntek ezután. De vajon tényleg eltűntek, vagy ma is tovább élnek génjeik az ezen a területen lakókban? Nos, ennek járt utána Spencer Wells genetikus, aki a lakosok vérmintáiból mutatta ki a specifikus gént. Emellett dr. Robert Ballard mélytengerkutató az egykori irigyelt föníciai hajók roncsait kereste a Földközitengeren, váltakozó eredménnyel. És Paco Giües archeológus azt is megmutatja, hogy még Gibraltárnál is előkerültek föníciai leletek. Mindezekről a lenyűgöző kutatásokról és erről a legendás tengerjáró népről számol be a National Geographic csatorna DVD-je. (A föníciaiak nyomában. Forgalmazza: ZVK Kft.) ■ B. Gy. Rákóczi Lovasai: a Kurultaj után a vidék napján A több száz hazai és külföldi hagyományőrző egyesület között Rákóczifalvát Novák Gyula kisbíró vezetésével a Rákóczi Lovasai képviselték Magyarország egyik legnagyobb hagyományőrző fesztiválján, a Kurultajon. A Kunszentmiklós-Bösztörpus- ztán a közelmúltban megrendezett három napos rendezvényre, a Magyarok Országos Gyűlésére egyébként több tízezren látogattak el. A Rákóczi Lovasai Egyesület nemsokára újra közönség elé lép, szeptember 18-án a magyarvidék napja elnevezésű rendezvényen, a Vajdahunyadvár- ban mutatkoznak be. ■ R. Á. < 4 * r Zagyvarékas polgármestere, Agócs Gyula (jobbra) átadja a kitüntetett Valkó Mihálynak (balra) az oklevelet és az emlékplakettet
