Új Néplap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-03 / 231. szám

11 SPORT 2005. OKTOBER 3., HÉTFŐ NB III. 8. FORDULÓ ■mmssEEi Új edzőjével is kikapott a mezőtúri legénység Nagy bajban a Zagyvarékas labdarúgás Megyei I. osztályú bajnokság, 8. forduló JÁSZBERÉNY—GÖDÖLLŐ 3-1 (2-11 Jászberény, 250 néző, vezette: Hornyák Krisztián. Jászberény: GARAMVÖLGYI - TÓTH, Szabó, LUKÁCSI, Kónya - Bojtos (Györki), Molnár, Tasi (Mizsei), Beszteri (Nagy R.) - Iúdi, Német. Edző: Rácz Róbert. Gödöllő: EDELÉNYI - Markó- czi, Sági, Kerecsényi, Kovács - Tóth, Kálmán, Király, Somogyi Z. - Maros, Demjén. Edző: Iva- nics Károly. Gólszerzők: Molnár (3.), Ládi (22.), Német (80.), ill. Király (33.) Jól kezdődött a mérkőzés, rögtön vezetést szereztek a hazaiak, de utána kiengedtek, s ennek nyomán szépített is a Gödöllő. A máso­dik félidőben aztán hat-hét ziccert is elhibáztak a házigazdák, így az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. Rácz Róbert — Egy hét alatt szerzett hét pontunkkal stabilizáltuk helyünket az élmezőnyben. Ivanics Károly: - Gratulálok a hazaiaknak Ifi: 1-3 Szalóki ___________ALGYŐ-TÚRKEVE-VETERINER 3-2 (1-01__________ Algyő, 200 néző, vezette: Filus Tibor. Algyő: Dénes - Krisztin, PÁ- LINKÓ, SÜMEGHY, Krajczár (Végh), Krucskó, Varga F. (Se­bők), Kothencz, RETEK, Varga N., Daróczi (Juhász). Edző: Lóczi István. Túrkeve: KISS - Tóth (Debre- czeni L), S. Nagy, Varga, Só­lyom, Bálint, Ökrös, DEBRE- CZENI D., Lovas (Rónyai), Kor­mos (KÁNTOR), Kui. Edző: Csil­lag László. Gólszerzők: Kothencz (35., tizenegyesből), Pálinkó (62.), Varga F. (68.), ill. Bálint (60.), Ökrös (80.) Kiállítva: Bálint Tivadar (65. perc) Egyenlő erők küzdelme zajlott az első félidőben de büntetőből a hazaiak jutottak előnyhöz. Fordulás után egyenlített a Túrkeve, ám egy fegyelmezetlenség miatt emberhátrányba került, s ez meg­bosszulta magát. Lóczi István: - Úgy érzem, megérdemelten nyertünk egy jobb csapat ellen. Csillag László: - Játékunk ugyan javulófélben van, de fegyelme­zetlenségünk miatt vesztesen hagytuk el a pályát. IJL 1-2 Juhász-Tóth MEZŐTÚR-GYULA Q-2TŐ-0) ________ Mezőtúr, 150 néző, vezette: Tóth Imre 11 ▼ —É Mezőtúr: Nagy S. — Szőke, SŐ- RÉS L. (Bodó), Sőrés Zs., KIS F., DÓCZI, Nagy G., Gergely, Mold­ván — Varga Zs. (László), Hor­váth T. (Panyik). Mb. edző: Erdő- si Gyula. Gyula: Steigervald - TERENY (Szelei), Marie, Brosoreánu, CSEKE - Oláh, TAMÁSI, Otott, DOBRAI — Papp, Kis-Szabó. Edző: Szabó Attila. Gólszerzők: Dobrai (75.), Tereny (81.) Küzdelmes mezőnyjátékot hozott a mérkőzés, melyen valamivel többet birtokolta a házigazda a labdát, de két pontrúgással a Gyu­la eldöntötte a három pont sorsát. Erdősi Gyula: - Döntetlennél két ziccert hibáztunk és ez meg­bosszulta magát. Szabó Attila: -A játék képe és a helyzetek alapján megérdemel­ten nyertünk. IfL 1-1 Varjú __________SZOLNOKI SPARTACUS RSE-MONOR 2-1 (0 01___________ Vegyiművek-pálya, 250 n., v.: Hegedűs Attila V - i. MII.UX.UJU-. HL J.m .IJU.II.HI» „ , ................ , , A rékasi Lukácsék (labdával) mindvégig alárendelt szerepet játszottak a remeklő és helyzeteit értékesítő Besenyszög ellen ... . mmmm Gólszerzők: Tóth 2 (12., 39.), Szöllősi (16., öngól), Nemecz (31., öngól), Kinyik (48.), Szeke­res (80.), Gyáfrás (81.) A hazaiak lélektelen játéka vereséget eredményezett. Antal Elemér. - Mindent el­mond rólunk, hogy hazai pá­lyán becsületgólra sem telt. Rostás Sándor: - Végre berúg­tuk helyzeteinket, és megérde­melten győztünk. ZAGYVARÉK.-BESENYSZÖG 0-7 (04) MARTFŰ-KUN FC 2-0 (0-0) KESE-TISZAFURED 2-3 (0-2) JANOSHIDA—JASZLADANY 3-2 (2-2) Zagyvarékas Besenyszög Martfű Kun FC Kunhegyes Tiszafüred Jánoshida Jászladány Dibemardo (Szabó) Varga 1. Berta SIPOS Szabó Magi Kiss Kun Nyemecz TÓTH (Baranyi) Hanga (Kinyik) Sárközi Rentai Járdán ESZES Drávái Szöllősi (Kincses) Danyi Blaskó Varga Szőke FÖLDVÁRI Besenyi (Juhász) SZABÓ Lukács HORVÁTH Szőke Molnár Kenecsi Kelemen FÖLDI Drávucz(Nagy) Balogh S. Kinyik MERENA (Kontos) Lukács (Nánási) Oláh (Tar, Garáz) Csuhay RIDEG Szigetvári Takács Lukács Angyal GÄCSI Szenes Tóth Berényi Bagi K. (CsikósJ.) Romanek Szekeres Kun Szabó GÁL Dajka M. Gerőcs (Gazsi) Tóth (Papp) Fedor (Serbán) Gilszki Lengyel Balogh Zs. Tóth BERNÁTH (Váradi V.) Tóth BAGI A. Nagy (Szarvák) Somogyi (Gyáfrás) Makra Habóczki Sós Dajka Zs. Utasi Czibak Czibak Boros (Telek) Kardos Szendrei Herbály Szigetvári (Dorcsák) Szabó Csikós N. Balogh Zs. Varga N. SZILÁGYI. Oroszi (Balogh A.). VÁRADI1. Kovács (Darai). Sándor (Kovács). Fecske. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző Edző Antal Elemér. Rostás Sándor. Kardos Mihály. Szabó András. Garáz Péter. Bernáth Lajos. Tóth Gábor. Gulyás István. Zagyvarékas, 250 néző, vezette: Martfű, 100 néző, vezette: Bar­Kunhegyes, 150 n., v.: Jávorszki Jánoshida, 150 néző, v.: Jancsó Dajka József tucz Ferenc. Gólszerzők: Herbály (49.), Ke­Gólszerzők: Sándor 2 (11., 35) Gólszerzők: Makra 2 (50. ti­zenegyesből, 60.) A végig mezőnyfólényben ját­szó hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a kötelező három pontot, sőt a gólkülönbség akár még nagyobb is lehetett volna. Kardos Mihály: - Helyzetki­használás terén javulnunk kell, ha eredményeket akarunk. Szabó András: - Ennyivel jobb volt a martfűi csapat. necsi (69.), ill. Bernáth 2 (13., 35.), Földvári (57., 11-esből) Kiállítva: Kemecsi (70.) Az első félidei játékával a KE­SE, akkora előnyt adott, melyet már nem tudott ledolgozni. Garáz Péter — Ha az első perctől úgy játszanánk, mint kétgólos hátrányunk után, ak­kor sokkal előrébb tartanánk. Bernáth Lajos: - A mai napon a győzelem volt a legfontosabb. Utasi (69.), ill. Tóth (1.), Bagi A. (10.) A Jánoshida nagy előnyt adott az első tíz percben, de ezek után harcos, játékával megfordította az eredményt. Tóth Gábor - Újra motivál­tán játszottunk, s ez most az eredményen is látszott. Gulyás István: - Ezer sebből vérzőnk. Ennek ellenére gratu­lálok a Jánoshida győzelméhez. Spartacus: BAK - Hegedűs (Kővári), Pataki, HORVÁTH, LU­CA, Őz, Fedor (Bontovics), Fü- löp (Zakar), Lippai, Sárkány, RUSKÓ. Edző: Gömöri Béla. Monor: GILAN - Kinder, Bok­ros, Zila, KEREPECZKI, Boros, Varró (Maka), Pászti (Malik), MAGYAR, Csőke, Halgas. Edző: Varga Károly. Gólszerzők: Ruskó (78.), Bontovics (86.), ill. Magyar (61.) Több meghatározó játékosát nélkülözve, lelkes és remek küzdő­szellemű játékának köszönhetően a hazai csapat vesztes állásból fordított és megérdemelten győzött egy kitűnő ellenféllel szemben. Gömöri Béla: - Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapatot fogadunk, s aggódásunk a mérkőzés egy részében be is igazolódott. Az utolsó húsz percben nyújtott játékunkkal sikerült a három pontot itthon tartani. Varga Károly: - A helyzetek alapján három pontot kellett volna szereznünk, amiből aztán egy sem lett a végén. Ifi: 1-4 Német További eredmények NB II., 8. forduló: Kecskemét—Makó 1-1, Kazincbarcika—Baktalórántháza 2­0, Bocs—Orosháza 3-0, Nyíregyháza—ESMTK 4-2, Vác—Budafok 5-2. Szabad­napos: Vecsés. NB III., Alföld-csoport, 8. forduló: Cegléd—Kiskunhalas 0-2, Dabas—Hódme­zővásárhely 2-1, Örkény—Békéscsaba 1-2, Tápiógyörgye—Szarvas 2-2. Sza­badnapos: Sarkadkeresztúr. NB III., Mátra-csoport, 8. forduló: Mezőkövesd-Ózd 3-0, Nagykáta-Gyön- gyös 2-2, Nagyréde—Magyargéc 2-4, Baglyasalja—Kisbágyon 4-1, Putnok— Veresegyház 1-1, Túra—Kistarcsa 0-1, Gyöngyöshalász—Salgótarján 1-2. IfL 5-0 Földes Ifi: 2-2 Juhász IfL 4-1 Szabó Ifi: 0-1 Szöllősi ÚJSZÁSZ-FEGYVERNEK 6-0 (3-0) ABÁDSZALÓK­KUTE 3-1 (1-0) J.Á.SZÁLLÁS-T.FÖLDVÁR 1-1 (0-1) J.FÉNYSZARU—J.APÁTI II. 4-2 (1-01 Újszász Fegyvernek Abádszalók KUTE Jászárokszállás Tiszaföldvár Jászfényszaru Jászapáti Szaszkó Tarjányi Kovrig Berta Czékmán GERHÁT Száz MOLCSÁN KonkaT. Szász (Balázs) Takács Pálinkás (Határ A.) Éliás Erdei (Nagy) Pikó Bolyós LUDASI FARKASZ. Vasas Bende PEREGI Földi (Szikora) BALOGH Tóth Szi rá ki Papp (Tukarcs) Dányi Garáz ÖRDÖG Orbán Bazsó Kovács Mérész Balogh Varga (Vona) Józsa Ivony Kiss II. A. Polgár Szabó Major (Dóra) Gyáni Molnár (Kézsmárki) Faragó (Pittner) Czető Siku Mihályi ULVICZKI Náhóczky (SZOBOSZLAI) VARGA Csömör PAPP SZAKALI (Janik) FÁBIÁN Rézsó (Farkas) Faragó Zs. Káli FÖLDI SZERENCSI Farkas Farkas G. (Tanczikó) Bobák VIOLA Csortos SZABÓ Petróczi Pethő Lóié Kalla Frikk(Vágó) CZAPKÓ Farkas R. (Kozák) Lányi (Barkóczi) Határ F. Ballagó Homola BORBÁS Farkas (Horváth) Földi (Sipos). Faragó A. SIPOS Határ L SZABÓ. Kiss A. Vaszicsku (Rózsa). Oláh (Papp). CZÉH. Bimbó. Edző: Edző: Edző: Edző: Edzó: Edzó: Edzó: Edzó: Rózsavölgyi László. Öllé János. Vasas Károly. Bende József. Csikós József. Sólyom Vilmos. Bazsó Gábor. Birkás Ferenc. Újszász, 200 néző, v.: Tóth Pál Abádszalók, 250 n., v.: Fazekas Jászárokszállás, 300 n., v.: Tóth Jászfényszaru, 60 n., v.: Urbán Gólszerzők: Czapkó 2 (35., Gólszerzőik: Czéh (21.), Szó­Gólszerzők: Ballagó (47.), ill. Sándor 60.), Mérész (38.), Viola 2 (43., boszlai (62., 70.), ill. Földi (73.) Papp (5.) Gólszerzők: Balogh (34., 78., 55.), Ludasi (80.) A hazaiak átérezték Abádsza­Kiállítva: Pethő (64.), Czető 85.), Borbás (72.), ill. Bobák Kiállítva: Faragó A. (82.), Ná­lók várossá avatásának jelentő­(77.) (46.), Oláh (65.) hóczky (88.) ségét és magabiztos győzelmet Szünet után felpörgött a ha­A hajrában szedte össze ma­Jó hozzáállásról tett tanúbi­arattak. zai csapat, és ha a kapu előtt gát a jászfényszarui csapat és zonyságot a hazai csapat. Vasas Károly.- A mérkőzés jobban koncentrál, megnyerhet­hozta a mérkőzést. Rózsavölgyi László: - Múlt előtt több játékosom is sérülést te volna a mérkőzést. Bazsó Gábor- Gratulálok a heti kisiklásunkat jó játékkal jelentett, amiért át kellett ren­Csikós József: - Közelebb áll­csapatnak, nagyon fontos há­hoztuk helyre. dezni a hadrendünket. tunk a győzelemhez. rom pontot szereztünk. Öllé János: ­Gyáván, fegyel­Bende József:- Nem játszót­Sólyom Vilmos: - Ilyen csatár­Birkás Ferenc: - Megnyert mezetlenül játszottunk, de a bí­tunk jól, de rosszabbak sem vol­teljesítménnyel, nem lehet ide­mérkőzést engedtünk ki a ke­rói működés is katasztrófa volt. tunk mint a hazai csapat. genben győzni. zünkből. Ifi: 0-3 Molnár Ifi: 7-0 Bodor Ifi: 9-5 Farkas Ifi:­Farkas Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom