Új Néplap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-28 / 124. szám
I 2004. Május 28., péntek A H 0 L ÉLÜNK ABONY AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Egy edzett Néplap-terjesztő Sulyok Györgyre minden hajnalban útra kel különleges drótszamarával Akadnak olyan foglalkozások, amelyekre sokan azt mondják: ezt csak kényszerből vagy megszállottságból csinálja az ember. Síüyok Györgyné teljesítményét látva lapunk terjesztése is ezek közé tartozik. Az abonyi asszonynak azonban minderről merőben más a véleménye... Bár a nyugdíjkorhatárt már közel egy évtizede elérte, a gyermekkora óta Abonyban élő Sulyok Györgyné edzettsége egy ereje teljében lévő sportembernek is becsületére válna. A hatvannégy esztendős asszonyra valóban mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy tipikus nagymama. Pedig két gyermeke mellett immár négy unokával is dicsekedhet. Igaz, jelenlegi elfoglaltságai mellett nem jut rájuk túlságosan sok ideje. Elvégre fél éve felcsapott polgárőrnek. Ezenkívül pedig nem utolsósorban közel másfél évtizede az Új Néplap egyik helyi terjesztője. Nap mint nap este nyolc körül tér nyugovóra, ám hajnal háromkor vekker nélkül, óramű pontossággal felébred. S bár „csak” a város egyharmada tartozik a fennhatósága alá, reggeli tornaként különleges kerékpárjának nyergében, újsággal megrakodva, így is hatvanhat kilométert teker. Mindez télen-nyáron, tűző napsütésben, tengelyig érő sárban vagy hóban nem éppen leányálom. Ő azonban ragaszkodik a munkájához. — Nyugdíj-kiegészítésként is jól jön az a kis pénz, amit a hat- van-egynéhány újság kihordásával keresek — mondja. — Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy szeretem csinálni. Jó dolog időről időre ismerősökkel találkozni. Ráadásul úgy érzem, nem is öregszem addig igazán, amíg vannak előttem ilyen kihívások, amíg dolgozom. ■ Kísérleti vízmű épül? A ina ismert legfejlettebb technológiával működő referencia víztisztító mű felépítését tervezik a városban. A kutatás-fejlesztési program az előzetes elképzelések szerint egyszerre szolgáltatna hasznos adatokat a szakemberek számára, és teremtené meg Abonyban egy nagyszabású környezetvédelmi beruházás lehetőségét. Az abonyi önkormányzat egyre több neves fővárosi egyetemmel ápol gyümölcsöző kapcsolatot. Mindez ma már nem csupán egy elméleti állítás, hanem kézzel fogható eredményeken alapuló tény - állítja a város vezetője. Dr. Gajdos István az utóbbi hónapokból immár több példát is említhet. Ezek egyike az a budapesti Műszaki Egyetemmel nemrégiben kezdődött együttműködés, amelynek nyomán a felsőoktatási intézmény hallgatói referencia- munkaként elkészítik a piac beépítésének terveit. A Közgazdaságtudományi Egyetemmel korábban kialakított partnerség azonban mostanában egy másik sikeres program lehetőségével is kecsegtet — tájékoztat a polgár- mester. Az első lépést éppen a napokban tette meg efelé a Vízi Közműveket Üzemeltető Intézmény, amely a patinás iskolával együtt pályázatot nyújtott be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdasági versenyképességet támogató operatív programjához. A tét ezek után nem kevesebb, mint egy - az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozott - százmillió forintos költségvetésű kutatás-fejlesztési program, amelynek keretében egy membrántechnológiás kísérleti víztisztító mű épülhet Abonyban. __■ Ké t hét a sport és kultúra jegyében A város évtizedes hagyományaihoz hűen Abony idei rendezvénynaptárában is kiemelt helyen szerepelnek a kulturális és sportnapok. Nem véletlenül, hiszen a múlt héten kezdődött maratoni program- kavalkád ezúttal egyaránt tartogat néhány igazi „csemegét” az egészséges életmód, a mozgás és a művészetek szerelmesei számára. Az egyedülálló programdömping múlt hét végén a testnevelés-tagozatos SoAz abonyi kulturális és sportnapok következő rendezvényei Május 29.9.00: Városi gyermeknap a Pingvines Óvodában 16.00: Torna és sportünnepély a sportpályán 19.00: Ewald Rézfúvós Kvintett koncertje a városháza dísztermében Május 30. 18.00: Moderntánc-parádé a sportcsarnokban Május 31. VI. Regionális Fúvószenekari Találkozó 10.30: Térzene 18.45: Zenés felvonulás 19.00: „Abonyiak Abonyért" díjak átadása 19.10: Hangverseny 21.30: Díjátadás Május 31. 16,00: „Abony Legerősebb Embere" verseny a Kossuth téren Június 3. 17.00: Éwégi hangverseny a Gyulai iskolában Június 4. 9.00: Bábos találkozó a Szivárvány óvodában 16.00: Emlékezés Trianonra a Millenniumi kertben 17.30: Városi pedagógusnap a Somogyi iskolában mogyi iskola diák-sportköre által szervezett 12 órás kézilabdatornával vette kezdetét — tudtuk meg Abony polgármesterétől. Dr. Gajdos István elmondta: másnap a falumúzeum kezdeményezésére az I. világháborús hősök emlékművénél rótták le kegyeletüket a város lakói. A rendezvények többsége azonban még hátra van — jelentette ki a vezető, aki a teljesség igénye nélkül kiemelte: holnap olyan látványos műsorok várják majd a látogatókat, mint négyévente megrendezett Tornaünnepély és a világszerte ismert Ewald Rézfúvós Kvintett koncertje. Ez utóbbi együttes tagjai némiképp maguk is „hazajönnek” Abonyba. Elvégre egyikük, Tarkó Tamás helybeli, valamikor éppen a polgármester tanítványa volt. Mindezzel persze korántsem ér véget a fesztiválhangulat - ígérte dr. Gajdos István —, hiszen június 4-ig még olyan rangos események színhelye lesz a város, mint a VI. Regionális Fúvószenekari Találkozó, az ugyancsak hagyományos „Abony Legerősebb Embere” verseny, illetve a trianoni évforduló jegyében Szántai Lajos történész előadása, majd ezt követően Blaskó Sándor szobrász- művész hasonló témájú emlékművének avatása. Trianon után, harangláb előtt Nem unatkozik mostanában a város szobrásza. Blaskó Sándor legújabb emlékművét pontosan egy hét múlva állítják fel a Vértanúk terén, miközben a következő szabadtéri alkotásához szükséges faanyag már a kertjében vár megmunkálásra. Blaskó Sándor immár lassan öt esztendeje Abony „udvari” szobrásza. A Temető dűlőben álló portája messziről felismerhető: a susogó fák közt idilli környezetben faragott kerítés, udvari díszek és míves fabútorok fogadják itt a látogatót. A tanya - a szó szoros értelmében - két keze munkája. Feleségével és kislányával együtt él itt a művész, akinek mostanában nem sok ideje marad a tétlenkedésre. Az önkormányzat 2002-ben egy emlékpark kialakításába kezdett a katolikus templom mellett. A millenniumi kert első ékességét, Blaskó Sándornak az aradi vértanúk tiszteletére készített szoborkompozícióját már két évvel ezelőtt felavatták ezen a helyen. Alkotását éppúgy tölgyfába álmodta, ahogyan a mohácsi csatát megelevenítő tavaly augusztusban felállított és a minap befejezett trianoni emlékművét. S bár ez utóbbit még csak jövő hét pénBlaskó Sándor trianoni emlékműve június 4-én talál végleg otthonra a millenniumi kertben Esély az önállóbb életvitelre Ezekben a napokban találnak új otthonra a mozgássérültek és fogyatékosok ellátásával foglalkozó helyi intézmény önállóbb életvitelre képes gondozottai. A tíz embert befogadó épületet ünnepélyes keretek között a napokban avatták fel Abonyban. A létesítmény átadásának tiszteletére rendezett ceremónia után az elmúlt napokban a lakóotthon bútorozása is befejeződött - tájékoztatta lapunkat a Pest megyei fenntartású abonyi speciális intézmény igazgatója. Dr. Cseh Lászlónétól megtudtuk, korábban állapotfelmérést készítettek a 120 gondozottról. Ez alapján - és természetesen az érintettek beleegyezésével - választották ki azt a tíz gondozottat, akik ezekben a naAz avatóiinnepségen is elhangzott: európai színvonalú létesítménnyel bővült az abonyi Speciális Otthon Területfejlesztésre pályáznak Egy korábbi kormányrendelet alapján a napokban többcélú kistérségek kialakítására írt ki pályázatot a Belügyminisztérium. S bár a Dél- Pest megyei települések abonyi székhelyű tömörülése számára elérhetetlennek tűnik az új forrás, területfejlesztési programok megvalósítására várhatóan igényelhetnek majd támogatást az érintett önkormányzatok. A kistérségi menedzser szerint ez a kiírás elsősorban az egyetlen város köré csoportosuló kisebb települések számára kínál előnyös pályázati lehetőségeket. A Dél-Pest megyei kistérség azonban speciális helyzetben van, hiszen négy város - Cegléd, Nagykőrös, Abony és Albertirsa - található az együttműködők között. Mint Lőrinczy Veronikától megtudtuk, emiatt gondot jelent, hogy a kiírás meghatározza a centrumtelepülést, mely esetükben csak Cegléd lehetne. Másrészt mintegy 80-100 millió forintos támogatási igény esetén a társult helyhatóságok számára kötelezően ellátandó közös feladatokat ír elő a jogszabály. A feltételek megteremtésére járó támogatás azonban a működési kiadásokat nem fedezi. A szakember állítja: mindez komoly konfliktushelyzeteket szülne, ezért erre a forrásra előre láthatóan nem nyújt be pályázatot a Dél-Pest megyei társulás. Lehetőség van viszont más pénzeszközök elnyerésére. Legalább 9, legfeljebb 20 millió forint kérhető ugyanis kistérségi területfejlesztési projektek megvalósítására. így a tervek szerint várhatóan erre nyújtja be a közeljövőben támogatási igényét az önkormányzati szövetség. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli. 7. OLDAL----------- 1 Röviden AZ ALAPÍTÓRA EMLÉKEZTEK. Az Abonyi Kulturális és Sportnapok keretében a Bihari János Zeneiskola alapító igazgatójára emlékeztek nemrégiben az intézmény pedagógusai és növendékei. Szabó Sándor halálának huszadik évfordulója alkalmából a szervezők rövid ünnepségen idézték fel a szak- j ember életútját, majd koszorút j helyeztek el az épület falát díszítő domborműnél. A programot tanári koncert zárta a városháza dísztermében. ÖNZETLENÜL ÖRKÖDNEK. Az Abonyt átszelő négyes főút növekvő forgalma évek óta egyre nehezebb helyzetet teremt a belváros közlekedésében. A gyalogosok biztonságos átkelését a legforgalmasabb csomópontban már jó ideje helyi közterület-felügyelők vigyázzák. Reggelente ők állítják le a forgalmat annak érdekében, hogy a tömegesen munkába siető fel- j nőttek és az iskolába igyekvő gyermekek zavartalanul érhessék el úti céljukat. A közelmúltban ebbe a munkába a polgárőrség önkéntesei is bekapcsolódtak. Ők ebédidőben óvják a nebulók testi épségét. SZAVALÓVERSENY. Alsós versmondók mérték össze tudásukat nemrégiben a városi könyvtárban. A résztvevők színvonalas előadásokkal szórakoztatták hálás közönségüket. A zsűri tagjainak így nem volt könnyű dolguk, hiszen szoros versenyben kellett eredményt hirdetniük. Végül megszületett a salamoni döntés, amely szerint az első osztályosok közül Szabó András, a másodikosoknál Telek Szintia, a harmadikosok korcsoportjában Falusi Fanni, míg a negyedik osztályosok sorából Kazinczy Zsófia állhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. SZÍNTÁRSULAT ALAKULT. Már javában tartanak a próbái annak az előadásnak, amellyel a Kinizsi Pál Gimnázium közelmúltban megalakult diák szín- társulata először lép majd nagy- közönség elé. A „Kinizsi” című történelmi mesejátékot az intézmény udvarán kialakított szabadtéri színpadon június 19- én láthatják az érdeklődők. Az oldalt írta és szerkesztette: Bugány János A fotókat készítette: Bakos Judit láb, amely a tervek szerint ősztő díszíti majd a város központját. ■ teken leplezik le, a művész keze alatt hamarosan már az újabb alkotás is formálódik. Egy harangba, két fürdő és ugyanennyi mel- ékhelyiség, egy ebédlő és egy aappali várja a közel kétszáz négyzetméteres egységen belül. __________________________■ pó kban az önállóbb életvitel reményében foglalhatják el új helyüket. A vezető azt is elmondta: a beköltözőket öt darab kétágyas szó-