Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-25 / 274. szám
HM 2003. November 25., kedd LÜNK 7. OLDAL AHOL FEGYVERNEK AZ UJ ÉVEZREDBEN A helyi képviselő-testület „Fegyvernek Közszolgálatáért” kitüntetésben részesítette a közelmúltban dr. Kiss György fogszakorvost. A 60. életévében járó doktor úr úttörő szerepet vállalt a nagyközség egészségügyi ellátásának javításában. A Budapesten született Kiss György családját nem hordozta a tenyerén az élet. A família egy időben a kilakoltatások sorozatát is átélte, tagjainak azonban a szám- kivetettség életre szóló tartást adott. Ezért is fogadta emelt fővel Kiss György, hogy bár kitűnő eredménnyel érettségizett, csak évek múlva vették fel az Orvostudományi Egyetemre. Óhaja szerint, diplomája átvétele után nagyvárosban szeretett volna elhelyezkedni, egyfajta büntetésként mégis Fegyverneken lehetett csak állása. Ám az időközben lelkileg is És mégis mozog a föld... Kiss úr magas színvonalra emelte Fegyverneken a fogorvosi ellátást megerősödött fogorvos úgy határozott, a maga kedvére formálja környezetét. Első éveiben kiemelt feladatként kezelte az iskolafogászati munka elindítását. Sokat fáradozott azon is, hogy a településen megteremtse a magas színvonalú orvosi ellátást, ezért az ehhez szükséges eszközök beszerzését is felvállalta. A vöröskereszt szervezésében az országban az elsők között kezdte meg a diákok körében a szexuális felvilágosítást, illetve a település lakóinak a korszerű táplálkozásról ad folyamatos ismeretterjesztést. Egyébként a helyi vöröskereszt megszervezése és irányítása is Kiss úr nevéhez fűződik, amelynek húsz évig volt az elnöke. A rendszeres véradásokon túl egészségügyi elsősegély-tanfolyamokat is szervezett, mindeközben fogszakorvosi, lézergyógyászati, lé- zerterápiai és sugárvédelmi minősítéseket szerzett. Hivatásán túl a nagyközség kulturális életében is tevékeny szerepet játszott azzal, hogy képzőművészeti kiállításoknak mecénása, valamint mentora volt.- Ez az elismerés egyrészt Galilei örök érvényű mondását juttatja eszembe: „És mégis mozog a Dr. Kiss György föld!”, másrészt a kerek évfordulóján ünnepelt színművész, Bessenyei Ferenc meghökkentő gondolatát: „Te jó Isten, akkor most már meg is kell halni...? - vélekedett elismeréséről a „Fegyvernek Közszolgálatáért” kitüntetettje. A nagyközségben eltöltött pedagógusi munkája és közéleti tevékenysége elismeréseként a helyi képviselő-testület „Fegyvernek Közszolgálatáért” kitüntetésben részesítette Kovács Sándomét, az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola tanárát. Kovácsné gyermekkorában hónaljszámra kölcsönözte lti a könyvtárból az útikönyveket. A kitüntetett így emlékezik vissza ezekre az időkre: — Jolika néni, az akkori könyvtárosunk szerint én voltam az utolsó nagy olvasó a faluban. Lapozgattam az útikönyveket, s gondolatban minden egyes országot végigjártam. Mindig is szerettem a természetet, a tájakat, s mivel már gyerekfejjel tanárnak készültem, elhatároztam, majdan földrajz szakos leszek. Pedagógusként sem mondtam le az utazgatásról, tanítványaimmal, vagy a családommal Magyarország csaknem összes zegzugát sikerült is bebarangolni. A természeti vagy a kulturális értékeket felmutató helyeket kedveAz utolsó nagy olvasó lem, melyekből idehaza is jó néhány akad. A gyerekekkel, ha tehettem, kirándultam. Persze tudom, az elismerést nem ezért a tevékenységemért kaptam. Véleményem szerint az intézményvezetői munkámat jutalmazták, amely viszont nem annyira érdekes, mint az utazgatások — vélekedett az ünnepelt. Kovácsné — aki évekig dolgozott az Orczy intézményvezetésében is - munkásságát egyébként már korábban is jutalmazták, 1994-ben tanácsosi címet kapott a földrajz tantárgy tartósan magas színvonalú tanításának elismeréseképp. Mint hangoztatja, a nemzeti kulturális értékeink közvetítését tartja kiemelten fontosnak, s ezen értékek befogadására próbálja ta- Kovács Sándorné a földrajzórákon bebarangolja a világot a nítványait is felkészítem, tanítványaival _______________________________________1 A gépjárművek „szakorvosa” A Fegyverneki Autójavító Kft. 1976-tól áll ügyfelei szolgálatában a 4-es számú főútvonal mellett. A társaság szolgáltatásainak magas színvonalát az ISO 9001:2001- es minőségellenőrzési rendszer biztosítja. A Fegyverneki Autójavító Kft. főbb tevékenységi köre- Időszakos műszaki vizsgáztatás helyben, gyártmány- és típusmegkötés nélkül (motor- kerékpár, személygépkocsi, tehergépjármű 3,5 tonnáig, mezőgazdasági vontató, lassújármű, utánfutó, lakókocsi) > / Fegyverneki Autójavító Kft. 5231 Fegyvernek, Kun Farkas út 3. _______ NY ITVA: Hétfő-csütörtök: 7-16-ig, Péntek: 7-15.30-ig Tel.: 56/556-314 Tel./fax: 56/556-315- Környezetvédelmi mérések benzin- és dízelüzemű járműveknél- Katalizátor (típustól függően, ezer forinttól)- Diagnosztikai (futómű, fék, lengéscsillapító, motor) vizsgálatok, hibakód-leolvasó rendszer működtetése- Teljes felújítás, fényezés, karosszériamunka- Biztosítási ügyintézés- Alkatrész-értékesítés versenyképes áron- Közlekedésbiztonsági vizsgálat- Háztól házig szállítás, mentés, igény esetén JÁRJÁK A PALOTÁST. A fegyverneki Baldácsy Művészeti Egyesület néptánc tagozatának Annaházi Ifjúsági Tánccsoportja palotást mutatott be a Jászkun Világ Művészeti Szemle Martfűn rendezett megyei gáláján. A táncot betanította: Baunok Béla. ______________________________________fotó: görög gábor Hír ek KÖNYVTÁR. Az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola a közelmúltban saját könyvtárat alakított ki egy lakásból. Az épület 8-9 ezer kötetet tárol és olvasóteremmel is rendelkezik. Civil fórum. Civil kerekasztal- beszélgetést tartanak 26-án 17.30-tól a művelődési házban. INTERNET. Lakossági megbeszélést tartanak 27-én a polgár- mesteri hivatalban 17 órától az internetes hozzáférhetőség lehetőségeiről. ELISMERÉS. Az Orczy Anna tanintézmény standja különdíjas lett a törökszentmiklósi Mesterségek vásárán.________■ Az oldalt írta és szerkesztette: Mészáros Géza Fotók: Bakos Judit Szabó és Társa Kft fegyvernek • UTCAI KÖZMŰVEZETÉKEK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE • BELFÖLDI FUVAROZÁS • DARUZÁS . i í 5231 Fegyvernek, Ady Endre út 37/A Tel./fax.: (56) 480-385, (30) 3386-534 FOTÓ: BAUNOK BÉLA Egyházi és önkormányzati támogatásból, illetve a hívek adományaiból elkezdődött a római katolikus templom felújítása. Az 1864-ben megépített és felszentelt épület rekonstrukcióra szorul, a jelentősebb felújítási munkákat a 10 év múlva esedékes jubileumra szeretné elvégeztetni a plébánia. Az újjáépítés az épület külsején már látható, a leglátványosabb változást viszont az ismét működőképes toronyóra szolgáltatja. A templom védőszentjének, Szent Vendelnek ünnepén rendezett templombúcsún szentelték fel az Irgalmas Jézus képét is. ■ KANYARFA. A Vajda-közben látható ez a csemetekorában különlegesen metszett diófa, melyet mára már jótékony kezek kitámasztottak. ■ Nehézgép-szállítás. Törmelékszállítás, tereprendezés. Mélyépítés. SERVICE 24. AZ AUTÓKLUB ÉS AZ AOAC SZERZŐDÖTT SZÁLLÍTÓJA AUTÓ- ÉS KAMIONMENTŐ KFT. Fegyvernek, 06-30/9459-723 hmtmoimíi Élelmiszer és műszaki cikkek csomagolásához szükséges polietilén fólia gyártása és konfekcionálása. 60 mm-tó1 400 mm töltőszélességig. CSONTOS ISTVÁN 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 148/A Tel.: 56/481-822 Működő toronyóra