Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-28 / 251. szám
■ ■■ 2003. Október 28., kedd AHOL 7. OLDAL E L U N K Sorokban HALOTTAK NAPJA. Október 31-én, pénteken 16 órakor az önkormányzat emlékezésre várja a Vasúti temetőbe Túrkeve lakóit. A halottak napja alkalmából szervezett, hagyományteremtő szándékú városi ünnepség célja a közös főhajtás lehetőségének megteremtése abban a megszépült sírkertben, amelynek fejfái alatt a település hajdani polgárai: a keviek elhunyt rokonai, barátai, ismerősei alusszák örök álmukat. DROGPREVENCIÓ. Egy hó napos drogprevenciós program kezdődik mától a Petőfi iskola szervezésében. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint az ÁNTSZ támogatásával megvalósuló rendezvény- sorozat felvilágosító műsorokkal, előadásokkal és konzultációkkal nyújt segítséget a fiataloknak. ÜNNEPI HANGVERSENY. Hagyományos ünnepi hangversenynek adott otthont a közelmúltban az Egressy Béni Zeneiskola. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére felcsendülő dallamok előadásában az oktatási intézmény művész tanárai és növendékei is részt vettek. Az oldalt írta és szerkesztette: Bugány János TÚRKEVE AZ ÚJ ÉVEZREDBEN MEGEMLEKEZES. Túrkeve testvérvárosának első embere, Tódor Albert nagyszalontai polgármester tartott beszédet a Petőfi téren található ’56-os emlékkőnél. A negyvenhét évvel ezelőtti eseményeket felidéző október 23-i ünnepségen a Ványai Ambrus Gimnázium és Szakközépiskola tanulói műsorukkal szerepeltek, a helyi politikai szervezetek, pártok képviselői pedig elhelyezték az emlékezés koszorúit. ■ Hogyan kezdődött a tanév? A Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola első évfolyamában ismét öt osztály kezdte meg tanulmányait. így az intézménybe több mint 650 diák jár. A gimnáziumba elsősorban helybeli fiatalok jelentkeztek, akik emelt óraszámú idegen nyelvi és informatikai képzésben vesznek részt. A műszaki-közlekedési szakmacsoport vonzerejét a magas szintű autóelektronikai és autótechnikai szakmai felkészítést nyújtó, érettségit követő oktatás, illetve a franciaországi gyakorlat lehetősége jelenti. A műszaki-informatikai képzésben korszerű informatikai ismereteket sajátítanak el a tanulók. Emellett harmadik éve egészült ki az iskola palettája gazdasági-szolgáltatási - kereskedelemi marketing szakos osztállyal. A Kaszap Nagy István Református Általános Iskola diáklétszáma is növekedett a korábbi évekhez képest. Szeptembertől 160 gyermek talált második otthonra a nyolcosztályos intézményben. A tantestület számára örömteli teher, hogy a suli lassacskán kinövi termeit. A „Minőség, eredményesség, hatékonyság” jelmondat alapján tevékenykedő közösség összefogásának erejét azonban nemcsak megoldásra váró feladatok, megvalósult beruházások és elért eredmények is reprezentálják. Ékes példája ennek a minőségbiztosítási rendszer sikeres kiépítése és az az új könyvtárhelyiség, illetve igazgatói iroda is, amely a tanévkezdésre készült el. A Kossuth Lajos Általános Iskola számára az idei ősz a pályázatok jegyében telik. A Közoktatási Modernizációs Közalapítványtól (Koma) testedzésre, míg egy szakmai intézménytől drogprevencióra nyertek forrást, a Wesselényi Közalapítványhoz pedig a közelmúltban nyújtották be sportprogramokra vonatkozó támogatási igényüket. Lassan az intézmény bővítésére és informatikai fejlesztésére szolgáló PHARE-tanulmányt is befejezi a tantestület. Az adminisztrációs feladatok terheiből azonban az iskola 372 diákja mit sem érzékelt az elmúlt hónapok során. Az elsősök például szeptember első két hetét erdei iskolában töltötték, így maradandó élményekkel gazdagodva kezdték elsajátítani a számolás és a betűvetés tudományát. Miután a Petőfi Sándor Általános Iskola nyári felújításai a tanévkezdésre sikeresen befejeződtek, 421 diák vette birtokba a létesítményt. Ismereteik gyarapításához az elmúlt hónapokban számos sikeres pályázat is hozzájárult. Ezek közül is kiemelkedőek a Koma és a Wesselényi Alapítvány mindennapos testedzést támogató forrásai, illetve a megyei közoktatási közalapítványtól nyert összeg, amelyet sajátos nevelési igényű diákok képzési programjának kidolgozására fordítanak. A XXL század iskolája című PHARE-prog- ramon azonban még jelenleg is dolgozik a 32 tagú tantestület. Az Egressy Béni Zeneiskola zene- és táncművészeti ágán ez év szeptemberétől 189, illetve 32 növendék kezdte meg vagy folytatja tanulmányait. Az intézmény hat főállású és ugyanennyi óraadó pedagógusának munkáját dicséri, hogy a zongora, harmonika, gitár, fúvós, ütős és kamarazenei tanszakokat felvonultató képzési paletta a városban élő kisebbség körében is egyre népszerűbb. Az új tanév másik eredménye, hogy öt év után újra van vonósnövendéke a közeljövőben épületfelújításra pályázó zeneiskolának. A Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola a 2003/2004-es tanévben új tagozatot indított Kenderesen. A helyi általános iskolában öt tanszakon - társastánc, néptánc, grafika, kerámia és színjáték — képzett szakemberek bontakoztatják ki a művészeti iskolás gyerekek tehetségét. Az oktatás feltételeinek megteremtéséhez Kenderesen kerámia és grafika szaktantermet is kialakítottak. A növendékek első bemutatkozására a félév végén rendezendő képzőművészeti kiállításon, táncművészeti és színjáték-bemutatókon kerül sor. Kész a rendezvénynaptár Jövőre még több látnivalót kínálnak a programok Az önkormányzat az idei költségvetésben több mint egy tucat program megvalósítására különített el anyagi forrást. Ezek közt akadtak hagyományosak, ám jó néhány új eseménnyel is gazdagabb lett a kínálat. Á napokban elkészült a város jövő évi rendezvényeinek tervezete, amely ismét tartogat meglepetéseket a helybeliek és a Túrkevére látogatók számára. Idén január 19-én kétbusznyi, lelkes szereplőkből, kiállítókból álló kevi küldöttség utazott Török- szentmiklósra, ahol immár négy éve egy-egy megyei település művészeinek, előadóinak vendégszereplésével ünnepük a magyar kultúra napját. A találkozó sikerét látva Túrkeve az új esz30-án gyermeknappal ér véget a hónap. Június 4-én a pedagógusokat köszöntik és az I. világháború áldozataira emlékeznek Túrkevén. Ez idő tájt dől el az is egy kettesfogat-hajtó versenyen, hogy ki lesz 2004-ben Kevi legjobb kocsisa. A nyár ezután a rangos találkozók jegyében telik. A sort július 10-én a magyar kultúra lovagjainak „randevúja” nyitja, amelyet augusztus 6. és 8. között a Kisújszállással közösen rendezendő város- és faluvédők országos seregszemléje, illetve 13. és 15. között hagyományos motorostalálkozó követ. Az augusztusi programkavalkád azonban ezzel még nem ér véget. Az állam- alapítás ünnepe alkalmából ugyanis 19-20-án változatos sportesemények és kulturális műsorok helyszíne lesz a város, Idén óriásbábosok produkciója is színesítette a kevi juhászfesztivált tendő első hónapjában rögtön az értékes kezdeményezés kiszélesítésére teremt lehetőséget, miután január 24-én múlt évi házigazdáit látja vendégül. Munkássága és szülőföldjéhez való ragaszkodása miatt a város tisztelettel őrzi és ápolja díszpolgára, dr. Balogh János, a tavaly elhunyt világhírű ökológus emlékét. Ezt példázza az a 2004. február 21- re tervezett szakmai konferencia is, amely a tudós nevét viseli. A tavaszt március 7-én nőnapi ünnepséggel, március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtti főhajtással, majd április 11-én költészet napi műsorral köszöntik a település lakói. A május ezt követően a nagy vigasságok időszakának ígérkezik, hiszen elsején majálissal indul, 15-16-án a VI. kevi juhászfesztivállal éri el tetőpontját, és míg a következő két nap folyamán krosszautók és pilótáik versengenek a Keviringen a bajnoki pontokért. Persze azért az ősz is tartogat majd látnivalót, hiszen az ígéretek szerint a horgászati, vadászati és természetvédelmi kiállítás szervezői 2004. szeptember 3. és 5. között megkísérlik felülmúlni az idén debütáló Ho-Va-Te fergeteges sikerét. A rendezvénysorozat utolsó napja viszont a fesztiválok hangulatából már visszavezet az emlékezéshez, amely a város napja alkalmából a II. világháborúban elesettek hősiességét idézi. Majd pontosan egy hónappal később az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója, október 23-án pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei teremtenek lehetőséget Túrkevén a méltóságteljes ünneplésre. KOSZORUZTAK. Október 5-én este az aradi vértanúkra emlékeztek Túrkevén. A ’48-as emlékparkban dr. Szabó Zoltán polgármester mondott ünnepi beszédet és helyezte el a kegyelet koszorúját, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói pedig irodalmi műsorral készültek az eseményre. Az áldozatokért Gacsályi Zsolt református lelkész és Ondavai Tibor római katolikus főesperes imádkozott. A jelenlévők a szabadságharc résztvevőit jelképező emlékköveknél gyújtottak mécseseket. ■ Beiktatták a lelkipásztort Nemrégiben a Magyarországi Református Egyház egyik legjelentősebb idei eseményének adott otthont a település. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Beszterczey András református lelkész kilenceszten- dei, Túrkevén töltött szolgálat után idén nyártól a szomszéd városban, Mezőtúron folytatja munkáját. „Nyáját” Túrkevén júliusban Gacsályi Zsolt győrte- leki lelkipásztor vette át, akinek beiktatását október 19-én délelőtt tartották a város református templomában. Az esemény rangját emelte, hogy a kevi gyülekezet új vezetőjét Szabó József, az egyházmegye esperese helyezte új tisztségébe, az ünnepélyes istentisztelet során pedig dr. Bölcskei Gusztáv, a tiszántúli egyházkerület püspöke végezte az igehirdetés szolgálatát. ÚJ PARCELLÁK. Évtizedek óta először idén mindenszentek előestéjén nyitnak ünnepélyes zött új parcellákat a Vasúti temetőben. Felvételünk a sírkert érintett területének a napokban történt rendezését örökítette meg. ■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli. ■ á ú