Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-05 / 130. szám
%’• 3§8I 2003. Június 5., csütörtök AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL FEGYVERNEK AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Hindert Ferenc, a fegyverneki Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola tanára a napokban megkapta a Pedagógusok Szakszervezete által alapított Eötvös József Emlékérem vas fokozatát. A sváb ősöktől származó Kindert (egykoron Kinder) Ferenc évszázadok óta Fegyverne- ken élő családja a II. világháború végén vissza szeretett volna települni német területre, ám az egyre nyugatabbra húzódó front miatt Magyarországon ragadt. Kindert úr nem bánta meg, hogy hazánkban maradt, magyarnak vallja magát, és egész életében azzal foglalkozott, amit szeretett.- Már kisgyermekként pedagógusnak készültem, most már elmondhatom magamról, talán az is lett belőlem. Én a tanításban örömömet leltem, a fiatalokat nem csak oktattam és neveltem, de számos közösségi rendezvényt, táborokat szerveztem és vezettem a számukra. Valószínűleg ez az aktivista életmód járult hozzá, hogy már fiatalon a pedagógus-szakszervezet tagja lettem. Sosem felejtem Deme Péter, az Orczy Anna „Vas fokozatú” pedagógus Kindert tanár úr mindig diákpárti volt iskola klasszikus igazgatója szavat: „A kanásznak könnyebb dolga van, mint neked lesz, mert ha a malacnak odavágnak, az bemegy az ólba, de a tanárok állandóan visszabeszélnek”. Ennyi év távlatából elmondhatom, könnyű dolgom volt, hiszen mindig is intelligens kollégák vettek körül - mondta az érdekvédő szervezet nyugdíjas, ám máig is aktív tagja. Kindert Ferenc a jászberényi tanítóképzőben, majd a szegedi tanárképzőben szerzett diplomákat. A technikát és rajzot tanító pedagógust - aki több cikluson tagja volt a helyi képviselő-testületnek is - nyugállományba vonulása után is minden évben visszavárják tanítani. Kollégái szeretik, és a diákok is rajonganak érte — mindenkivel megtalálja a hangot. Elismeréséhez ezúton gratulálunk! Virágzó Tisza Új nevet kapott a hagyományos fegyverneki falunap. A település apraját-nagyját megmozgató ünnepi rendezvény elnevezése ezentúl a Virágzó Tisza napja lesz. A névváltoztatáson túl időpontváltozáson is átesett az egykori falunap. Augusztus helyett immáron június utolsó hétvégéjén szórakozhatnak a helyiek és a település vendégei a nagyszabású rendezvényen. A június 28- án és 29-én zajló programokat a régi keresztény szokásokat figyelembe véve állították össze a szervezők. Virágos Szent János nevében a virágosítás, Szent Iván nevében a tűzugrás, a halászok védőszentje, Szent Péter nevében a horgászat, a csónakfelvonulás és halászléfőző verseny kerül terítékre, és talán a tiszavirág is ekkor éli kérészéletét. ■ Fegyvemekiek a településükről „Csoportterápiás” kultúraközvetítés Ottjártunkkor megkérdeztünk néhány helyi lakost, vajon mi tetszik nekik településükön, avagy miben van hiányérzetük. Akadtak, akik nem vállalták a szereplést, akik viszont megszólaltak, őszintén beszéltek. Szabó Györgyné, 43 esztendős munkaügyi előadó: — Sajnos nincs a községnek megtartó ereje, hiányoznak a munkahelyteremtő beruházások. A köz- biztonság is kívánnivalót hagy maga után, fokozottabb rendőri jelenlét szükségeltetne a lopások megfékezésére. Ezenkívül jó lenne egy biztonságos játszótér, és nem ártana a parkosítás sem. Csajági Tibor, 33 éves autóvillamossági szerelő: - Elég sokat dolgozom, ezért keveset tudok odafigyelni a község életére. Én jól érzem magam ebben a környezetben, gondolom, jó kezekben is van annak irányítása. De mivel mindent lehet még szebbé és még jobbá tenni, ezért remélem, Fegyvernek is tovább fog még fejlődni. Zakar Zoltánné, pedagógus: - Hiányoznak a fiatalok értelmes, kulturált szórakozásához szükséges létesítmények. Nekem úgy tűnik, sok a ráérő ember, akik nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni. A kör- nyezetünk széppé varázsolásához fásítási, parkosítási programokat hiányolok. Azonban rendkívül jónak tartom, hogy a csodaszép Holt-Tiszánkat nemrég kotorták, ezáltal is megnövelve annak életét. Már a falunap programját készíti elő Tűhegyi Julianna Tűhegyi Julianna 12 esztendeje vezeti a fegyverneki Művelődési Ház és Könyvtárat. Hogy jól végzi dolgát, tükrözi, harmadik ciklusra is megválasztották a kulturális intézmény élére. A kultúrház vezetője azonban nem biztos abban, hogy közmegelégedésre végezné a munkáját. Azt mondja, nem lehet minden egyes embernek a kedvére tenni, és az igényeit kielégíteni, pedig mindenkinek szüksége lenne a hasznos kikapcsolódásra. Ám sokan aktívan, átadnak viszont, akik passzívan szeretnek szórakozni, így aztán nehéz megtalálni az egyensúlyt. Mivel az ember közösségi lény, ezért a csoportos foglalkozásokban látja a kultúraközvetítés értelmét. Ebből pedig nincsen hiány Fegy- vemeken, hiszen korra és nemre való tekintet nélkül a település számos lakója tagja valamelyik tevékeny körnek, egyesületnek, együttesnek. A községi rendezvények is e kisebb-nagyobb közösségekre épülnek. A modem tánc hívei mellett jól megférnek a citerások és az üvegfestők is. A kultúrház munkáját az önkormányzat nagyban támogatja, de szükség is van rá, mert az állami finanszírozás elégtelen ezen a téren — hangsúlyozta Tűhegyi Julianna. Színvonal-emelkedés az áfésznél Várhatóan június végére elkészül a település központjában lévő Fegyvernek és Vidéke ÁFÉSZ Csemege ABC-üzletének bővítése. A mintegy 11 millió forintos beruházás végeredménye, hogy ez a bolt júliustól elnyeri a Maxi-Coop kate góriát. A Felszabadulás út 168. szám alatt, a község centrumában elterülő áfész-bolt 50 négyzet- méterrel kibővül. A hozzáépítéssel a raktártér méretét növelik meg, ám ezáltal 50 négyzet- 1 méterrel a hasznos eladótér is bő | vülni fog. Bukta Jánosné elnök I elmondta, hogy a 10-11 milI lió forintos beruházást önerőből gazdálkodták ki, I s hitelt nem vettek fel rá. A fejlesztés természete- , sen a vásárlók kényel- I mét, a szolgáltatások | met I.—.. sz ínvonalának emelését szolgálja. A jelenlegi 2 méteres hűtővitrin helyére egy 5,6 méteres kerül, és a 2 méteres tejhűtő méretét is megduplázzák. Beszerelnek egy cukrásztermékhűtőt, a zöldségesrészben digitális mérleg segíti a vásárlást, valamint 40 folyóméterrel kitold- ják a hűtetlen polcfelületet is. A 3- 4000 féle terméket kínáló áfész-üzlet a második lesz a sorban, amelyik egy magasabb, a Maxi-Coop kategóriába kerül a fejlesztési beruházások eredményeképp - tájé- koztatott Bukta Jánosné elnök. PR) Névadóját ünneplő iskola Június 2-től 6-ig tart a fegyverneki Móra Ferenc Általános Iskolában a Móra-hét. Ma délután horgász- és aszfaltrajzversenyt rendeznek az ünnepség alkalmából. Mint azt dr. Vincze Lászlóné igazgató elmondta, a tanintézmény 2001-ben vette fel Móra Ferenc nevét. A névválasztáshoz a tantestületet és a diákönkormányzatot is felkérték. A voksolás utolsó körében Klapka György, Lelovics György, illetve a vidám természetű tanulók jóvoltából Zámbó Jimmy neve merült fel Móra mellett, ám végül a gyermekközpontú íróra esett a legtöbb szavazat. A mintegy 400 diákot egy 30 fős tantestület okítja, a fiatalok az általános elvégzése után a környező települések középiskoláiban találják meg számításukat. A Móra-héten jutalmazzák meg az iskola büszkeségeit, közel hetven diákot Az idei Móra-hét rendezvény- sorozatára az önkormányzat, valamint a szülői munkaközösség egyaránt 100-100 ezer forintot biztosított. A programokban többek között kiállítások, tanulmányi versenyek, sportvetélkedők, ügyességi játékok szerepelnek. A Egyenes úton haladnak “1 A Fegyverneki Autójavító Kft. az új évezredben, alkalmazkodva a környezeti kihívásokhoz, a műszaki fejlesztéseket helyezi előtérbe. Ennek keretén belül számos diagnosztikai berendezést állít rendszerbe, amelyek a korszerű gépjárműjavítást segítik elő. A kft. telephelyén jelenleg minden típusú személygépkocsi, kistehergépkocsi, utánfutó, mező- gazdasági vontató és motorkerékpár vizsgáztatása helyben történik. A teljes körű járműjavítás és szolgáltatás széles skálán megoldható a társaság ügyfelei számára. Az ISO 9001/2001-es minőség- ellenőrzési rendszer bevezetése és működtetése segíti és hatékonyabbá teszi a munkálatok elvégzését, azok ellenőrzését. A környezetvédelmi szemle (zöldkártya) kiadása is az Autójavító szolgáltatása közé tartozik a benzin- és a dízelüzemű járművek vizsgáztatásánál. A kft. folyamatosan bővíti hibakód-leolvasó rendszerét. A vállalkozás biztosítási ügyintézéssel segíti ügyfeleit a sérült gépkocsik javításában, helyreállításában. A hatékonyabb környezetvédelmet elősegítve ismét előtérbe helyezte a két- és négyütemű motoroknál az olcsó katalizátorokhoz való jutást, valamint a társaság a széles körű kereskedelmi tevékenységével megoldja ügyfelei alkatrész-vásárlási gondjait is. A Fegyverneki Autójavító Kft. a tanuló-gyakorlati képzését is folyamatosan fejleszti, és természetesen invitálja a vezetői engedélyekre várók népes táborát a vállalkozásához! (PR) Fegyverneki Autójavító Kft., 5231 Fegyvernek, Kun Farkas út 3.Tel.: 56/556-314, tel./fax: 56/556-315 Évtizedes jubileum Tízéves jubileumát ünnepli idén a Fegyverneki Sütő Kft. A vállalkozás a megye tizenhét településének mintegy hetven üzletét látja el kiváló termékeivel. ! A sütőipari vállalat a rendszerváltást követően kft.-vé alakította át tíz üzemét, köztük a fegyvernekit is, majd * értékesítette azokat. Dóka Gábor 1993 márciusa óta ügyvezetője a privatizált társaságnak, irányítása alatt folyamatosan fejlődik a vállalkozás. A kft. pékségében naponta nyolc kenyérféle, valamint mintegy harmincféle pékáru sül. Előbbiből tizenhat mázsát ké- 1 szítenek, utóbbiból napi 3500 darabot, nyáron valamivel többet, mivel a kft. az ilyentájt forgalmasabb Abádszalókon is működtet egy egységet. A cég folyamatosan fejlődött az elmúlt közel tíz év alatt: a közelmúltban 14 millió forintból - pályázati támogatásból és önerőből — átalakították a fegyverneki üzletet, amelyben jelenleg 1600 féle termék kínálja magát a polcokon, majd két korszerű kenyereskemencét állítottak be a pékségben. Központi számítógép óvja az eladót a pénztárgépeknél történő elütésektől, valamint A Sütő Kft. élelmiszerüzletét mindenki ismeri Fegyverneken vigyáz a vevő biztonságára. A kft. éves árbevétele rendre meghaladja az előző esztendőben elértet, s az előrejelzések további árbevétel-növekedést mutatnak. A Sütő Kft. a Reál országos üzletláncához kapcso- j lódik, amely szintén óriásléptékkel halad a fejlődés útján. - (PR) I Sütő Kft. 5231. Fegyvernek, Dózsa Gy. út 4. Tel.: 56/556-316 E-mail: dokag@axelero.hu vendégiskolák közül ez évben szelevényiek, tiszabőiek és örmé- nyesiek kaptak meghívást, illetve a helyi Orczy Anna Általános Iskola. Jövőre bővebb lesz a kínálat, hiszen 2004-ben lesz Móra Ferenc születésének 125., halálá- nak 70. évfordulója.___________■