Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-20 / Vasárnap Reggel 34. szám

2000. augusztus 20. * ARCKÉP * 7 Igazgató a kórház w m w szélén Nem érzi magát bukott embernek, bár presztízsveszteségként élte meg a leváltását el sem mentek, amikor az ön­­kormányzat újabb revizori vizsgálatot rendelt el, tételesen ellenőrizték a tavalyi dologi ki­adások számláit, mintegy 18 600 tételt. A vizsgálatok során sem­mit nem találtak. Megjegyzem, hogy a kórházra ráépítettük a kontrollingrendszert, tehát az intézmény tökéletesen átlátha­tó az önkormányzat számára.- Nem gondolt arra, hogy útjában lehet valakinek?- A gazdasági és pénzügyi bi­zottság leváltásomat megszava­zó vezetőjének márciusban azt mondtam, ha mennem kell, ne vergődjünk, mondják meg őszintén, s én mindent megte­szek azért, hogy tisztességgel átadjam a kórházat egy szak­mailag elismert személynek. Csak ne áldozzák fel az intéz­ményt személyes presztízsért. Ugyan már - mondta nevetve -, nem tudnánk senkit megnevez­ni, nincs senki a tarsolyunk­ban. De a többiekkel is - akik most a leváltásomra szavaztak - jóban voltam, többen kollégá­im, van, aki itt dolgozik a kór­házban.- Mégis, hol hibázott?- Valószínű, vissza kellett volna fognom magam, aláza­tosnak lennem, bólogatnom, hagynom, hogy a kórház fej­lesztését politikusok irányít­sák és szerezzenek ebben ér­demeket. Csakhogy én képte­len lettem volna csendben ül­dögélni és lemondani arró^, hogy az itt dolgozó 1400 embe­rért harcoljak. Nézze, ha tényleg arról -van szó, hogy félrevezettem a testü­letet, és túl sokba kerül nekik a kórház, akkor ki kell jelenteni, hogy a váci önkormányzat nem akar egy magas színvonalú terü­leti-regionális kórházat működ­tetni, ahová nemcsak a városból és környékéről, de távolabbi te­rületről is jönnek betegek. Mondják meg, hogy ennek a ter­heit - mivel Vác kisváros - nem tudják vállalni, nekik egy négy alapszakmás, régi kórház kell.- Bukott embernek érzi magát?- Nem, bár presztízsveszte­ségként éltem meg a leváltáso­mat. De sokat segítettek a kór­háziak, ezen belül a kardioló­giai osztály munkatársai is, hogy ne tragédiaként éljem meg a történteket. A családom is kímélt, de a városba se tudok úgy bemenni, hogy ne állítaná­nak meg emberek. Ölelgetnek, biztatnak, hogy ne adjam fel. A kardiológiai centrumban - amelyet főigazgatói mun­kám mellett is vezettem - tel­jes értékű munkát tudok vé­gezni. A leváltásom után több ajánlatot kaptam kórházaktól, köztük fővárositól is. Ez szá­momra azt jelenti, hogy a szakma elismeri az itt nyújtott teljesítményemet. Árpási Zoltán igen, de nem jellemző - bár elő­fordul - a tévés sorozatban lá­tott rohangálás. A személyzet egyébként amerikai sürgősségi osztályokon szerzett tapaszta­latot. Itt évente harmincezer be­teg fordul meg, a kórházban- Honnan jöttek?- Klinikákról, budapesti inté­zetekből. Kezdeményezésükre új tevékenységek kezdődtek el: csípő- és térdprotézis-beültetés, kéz- és vállsebészet, amiben nemzetközi szinten is megáll­juk a helyünket, operációk kis metszéssel, a gyomorbetegek teljes kivizsgálása és ellátása. Felfutott az ultrahang-diag­nosztika, megváltozott a szülé­szet, új mammográfot állítot­tunk be, amelyet szűrésre is használunk, izotóplaboratóriu­mot hoztunk létre, átalakítot­tuk a kórház szerkezetét, csök­kentettük az ágyszámot.- Pavilonokat is építettek?- A meglévő épületekben gondolkodtunk. Elnyertük az ISO 9002-es minősítést, ami jel­zi, hogy fontosabbnak tartottuk a minőségi munkát. Létrehoz­tunk egy sürgősségi osztályt, ahol műszakban dolgoznak, s minden diagnosztika elérhető számukra, a laboratórium is, melyet szintén műszakban mű­ködtetünk.- A Vészhelyzet Vácon?- A fontosságát és az ott dol­gozók profizmusát tekintve látjuk el. Mondjuk, visszérmű­­tétre jelentkezik valaki, jelzi, melyik két-három napban ér rá és kivel szeretné magát meg­operáltatni. Előjegyzésbe vesz­­szük, bejön a megbeszélt idő­pontban, reggel megoperálják, este hazamegy, otthon van még két napig, majd visszajön kö­téscserére és kész.- Nem a főorvos dönti el, hogy ki operál és mikor?- Nem. Magyarországon ugyan az a gyakorlat, hogy az osztályvezető operálja a bete­gek felét, a két-három helyette­se a negyedét, a maradék ne­gyedét pedig az osztályon lévő többi orvos. Emiatt aztán egy negyvenéves sebészről nem de­rül ki, hogy jó sebész lett volna-e vagy sem, mert nem operál annyit, hogy ezt bebizonyíthas­sa. Nálunk a műtétes osztályok orvosai feladták a közalkalma­zotti munkaviszonyukat, szak­mai tevékenységükre szerző­dést kötöttek a biztosítóval, mi is biztosítást kötöttünk az ő te­vékenységükre, az osztályveze­tő főorvos pedig megszabta, hogy milyen műtéteket végez­hetnek, és innentől szabadon operálhatnak, a főnök engedé­lye nélkül.- Mekkora összeget ruház­tak be az utóbbi négy évben?- Két ütemben fejlesztettünk, s a tervezett hat év helyett más­fél év alatt összesen 910 millió forintot használtunk fel. Meg­pályáztunk egy harmadik üte­met is 3,4 milliárd forint összegben, ez is bekerült a vá­rosi testület elé. Elvileg támo­gatták ugyan, de önrészt nem adtak hozzá.- Nem túlméretezett az összeg egy városi kórház számára?- Nézze, a váci kórház fekvé­se miatt Nógrád megye és Szlo­vákia felé nyitott kell hogy le­gyen. A határon túli ipolysági (Sahy) kórház vezetőivel elha­tároztuk, hogy megpróbáljuk kinyitni a határt az egészség­ügy előtt. Mostanra jutottunk el odáig, hogy a miniszter pártfo­golta az ügyet, az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) ré­széről pedig kijelölték azokat a szakembereket, akik a pénz­ügyi elszámolás rendszerét ki­dolgozzák. Kitaláltuk továbbá, hogy ehhez hozzá kellene épí­teni az országos katasztrófa­szolgálat régiós részét, amit két körülmény is indokol: a mohi atomerőmű közelsége és a me­nekültprobléma.- Visszatérve a leváltására, nem érezte, hogy a talpa alatt ég a talaj?- Tény, a kórházban folytak vizsgálatok, tavaly tavasszal önkormányzati revizori, idén januárban pedig állami szám­vevőszéki (ÁSZ), ők 39 kórhá­zat világítottak át, köztük a mi­énket is. Az ÁSZ emberei még A váci önkormányzat kópviselő-testülete június 28-án botrányos körülmények között, azonnali ha­tállyal leváltotta a helyi Jávorszky Ödön kórház fő­igazgatóját. A polgármester a hét szocialista, va­lamint a szabad demokrata és az egyik független képviselővel együtt bojkottálta a szavazást, ám a konzervatív oldal 12 voksa és a másik független képviselő szavazata is elegendőnek bizonyult a kórházigazgató menesztéséhez. A felmentését kezdeményező fideszes városatya azt vetette dr. Tóth János szemére, hogy olyan minisztériumi pá­lyázathoz kórt a képviselő-testülettől támogatást és önrészt, amelyet nem írtak ki, ezzel a főigazga­tó félrevezette és lejáratta a testületet, amire nincs bocsánat. A közvélemény azonban másként látja a történteket, a főorvos soha nem volt annyi­ra népszerű a városban és környékén, mint levál­tása óta. Egyesek politikai háború áldozatának tartják, mások szerint presztízsharcról van szó, megint mások úgy vélik, megirigyelték a sikereit. Dr. Tóth János a kórház kardiológiai centrumában - amelynek osztályvezető főorvosa - válaszolt kérdéseinkre. .Vissza kellett volna fognom magam, hagynom, hogy a kórház fejlesztését politikusok Irányítsák és szerezzenek ebben érdemeket”- Akkor csaptam volna be, ha kicsalom a zsebükből a tavalyi maradványpénzre pótlólag be­nyújtott pályázatunkra még 1999-ben megszavazott 32 mil­liót, esetleg a mostani 10,6 mil­liót, vagy olyan helyzetet te­remtek, ami megrendíti az ön­­kormányzat gazdálkodását. De erről szó nincs, mert pályázati pénzt csak azután kapunk, ha- Szerveztem egy csapatot, akikkel elhatároztuk, hogy megpróbáljuk a kórházat felfut­tatni. Első lépésként új főorvo­sokat hívtunk Vácra, a húsz osztály közül 16 élén hajtot­tunk végre cserét nyilvános pá­lyáztatás után. Egy sor jó szak­ember került ide, hozták a tu­dást, az új gondolatokat és eljá­rásokat. huszonnyolcezer, a járóbeteg­ellátásban pedig közel félmillió orvos-beteg találkozót regiszt­rálunk. Új intenzív osztályt és hét vi­lágszínvonalú, légkondicionált műtőt építettünk, ebből kettőt a sürgősségin. Emellett kialakí­tottunk egy 32 ágyas matrix tí­pusú műtéti osztályt, ahol a rö­vid sebészeti ápolású betegeket- Főorvos úr! Miért vezette félre a testületet?- Nem vezettem félre. A mi­nisztérium tavaly kiírt egy 150 millió forintos pályázatot sür­gősségi centrum kialakítására. Nekünk van ilyen részlegünk, ezért nem pályáztunk, ám ké­sőbb kiderült, olyanok is kaptak pénzt, akiknél hasonló a hely­zet. Ezt igazságtalannak tartot­tam, ezért a tárca vezetői levél­ben biztosítottak arról, ha idén pályázunk, akkor kapunk pénzt. Erről tájékoztattam az önkor­mányzat egészségügyi bizottsá­gát, s kértem, hogy sürgősséggel foglalkozzanak a pályázattal. Határozatot hoztak, adjam be írásban a kérelmet, hogy a kép­viselő-testületi ülésre bevihes­­sék. A tavalyi kiírás adataira hi­vatkozva el is készítettem a be­adványt, azt megtárgyalták, és 10,6 millió forint önrészt meg­szavaztak rá. Közben a pályáza­tot az árvíz és egyéb okok miatt később írták ki, mint ahogy az önkormányzat az előterjeszté­semre rábólintott (időközben már megjelent - a szerk.). Erre mondják most, hogy nem valós pályázatra kértem a jóváhagyá­sukat és az önrészt, vagyis be­csaptam a testületet.- Tényleg becsapta... az önkormányzat befizeti az önrészt. Mindössze a folyama­tot szerettem volna felgyorsíta­ni, és elérni, hogy véletlenül se maradjunk ki a támogatásból.- Mit tud mentségként fel­hozni?- Egész eddigi munkámat.- Mikor nevezték ki főigaz­gatónak?- Négy éve, 1996-ban.- Rossz időpont, a Horn­­kormány időszaka.- Miután csak rábeszélésre adtam be a pályázatomat, en­nek nincs jelentősége.- Korábban ön volt a kórház párttitkára.- Na látja, épp ezért nem pá­lyáztam a főigazgatói székre, csak amikor felkértek, a máso­dik fordulóban.- Miért kellett épp ön fő­igazgatónak?- Azt hiszem, azért, mert a kórház gazdasági gondokkal küszködött, én pedig a rend­szerváltáskor elvégeztem a me­nedzserképzőt, így volt fogal­mam a kórházszervezésről, aminek elég gyakran hangot is adtam. Erre mondták többen, ha annyira tudom, akkor csinál­jam!- És csinálta. Alkalmazta a tanultakat? Vélemények IMRE ZSOLT (Fidesz): A testületnek ma arról kell döntenie, hogy elfogádja-e azt a módszert, amivel egy közintézmény vezetője az intézménye érdekében bármilyen eszközt fel­használva — akár a fenntartó önkormányzat képviselő-tes­tületét félretájékoztatva — szerezzen intézményének ön­­kormányzati forrást. Nem kívánom főigazgató úr kiváló me­nedzserképességeit megkérdőjelezni, azt sem vitatom, hogy a vezetői megbízás visszavonása a kórházat most ér­zékenyen érinti. DR. BÓTH JÁNOS (MSZP): ...Miért kívánja a képviselő-testület elmarasztalni a főigazgató urat? Egyrészt azért, mert vé­gezte a feladatát, pályázott. (...) Meg azért, mert többször mondta, hogy a kormány egészségügyi politikáját hajtja végre. Egyébként országos skandalumot is lehetne csinál­ni, (...) hogy itt Vácon a kormánypárti képviselők a kormány egészségügyi politikájának a végrehajtását akadályozzák. FERJANCSICS LÁSZLÓ (független): ...a kórháznak az elmúlt más­fél évben kb. 100 millió forintos bevételre sikerült szert ten­nie, amelyet különböző pályázatokból nyert el önkormányza­ti hozzájárulás nélkül. (...) ...ha ezeknek a pályázatoknak esetleg az önkormányzaton keresztül kellett volna végigfutni­uk, akkor nem lett volna a 100 millióból semmi. Mert ez az önkormányzat már kezd úgy működni, hogy nem hajlandó megfelelő időben megfelelő odafigyelést tanúsítani. (Részletek a váci önkormányzat képviselő-testületének június 28-i ülésén készített jegyzőkönyvből.) Névjegy Született: 1940. november 5. Vámosmikola Családi állapota: nős (1970), felesége, Kiss Terézia és Gá­bor fia' (1972) szintén orvosok Vácott, Balázs fia (1974) idegenforgalmi közgazda, informatikai marketinges Buda­pesten Pályája: SOTE (1965), Miskolcon, a Borsod megyei kórház belgyógyászati osztályán kardiológus (1965—1970), osz­tályvezető-helyettes (1970—1980), majd osztályvezető (1980—) a váci kórház kardiológiai centrumában; főigaz­gató (1996-2000), közben egészségügyi szakmenedzse­ri képesítést szerez PHARE-program keretében (1991) Hobbi: tenisz, menedzserképzés FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom