Új Néplap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-05 / 130. szám
1998. június 5., péntek Sport 5. oldal / Érmet kapnak a kosarasok Utolsó akkordjához érkezett a kosárlabdaévad. Ma este 18.30-kor a szolnoki Olajcsarnokban az MKOSZ vezetői átadják a bronzérmeket a piros-feketék játékosainak. Természeten addig történik egy és más. Délelőtt az önkormányzat rendkívüli ülésén minden bizonnyal döntést hoz abban, hogy hajlandó-e szponzorálni klubot a következő költségvetési évben. A nagyközönséget érintő program 15.30-kor kezdődik az Olaj- csarnokban, amikor a magyar női röplabda-válogatott tart bemutató edzést. Négy órától Dré- her sörkóstolót rendeznek az aréna előtti parkolóban. Az Olaj csapatának az évad utolsó fellépésére 18 órától kerül sor, ekkor egy gálamérkőzés keretében a csapat kettéosztva, egymás ellen játszik. A program zárásaként pedig az éremátadási ceremónia következik, ami körülbelül 19 óráig tart. A gálára elővételben még kaphatók jegyek a csarnokban és az Alexander pizzériában, 250 forintos áron. Fontos tudnivaló, hogy a létesítményhez vezető utat három órától lezárják, kérik a szurkolókat és más sportágak képviselőit, hogy járműveiket a körcsarnok parkolójában helyezzék el. (v. cs.) Három hatvanért egy korsóval Nosztalgiaárak a sportnapon Vasárnap reggeltől napestig tartó családi sportnapot rendeznek Szolnokon, a MÁV-pályán. A vendéglátó a Vasutasok Szakszervezete, amely látványos és egyben a résztvevőknek is szórakoztató programmal várja az ország legnagyobb vállalatának szolnoki dolgozóit. Ami talán az egyik legfontosabb szempont, hogy nevezési díj nincsen, tehát a női és férfi kispályás labdarúgók, sakkozók, asztaliteniszezők, teniszezők, tollaslabdázók és az ulticsaták képviselői „büntetlenül” űzhetik foglalkozásukat. A 9 órakor kezdődő zenés megnyitón mazsorettek emelik megfelelő rangjára a rendezvényt, amelyen a nyíldobás (darts), az asztali foci, az aerobik és a vívóbemutató éppen úgy a nap része lesz, mint a repülők és versenyautók fellépése, délután kettő és öt között pedig a népszerű Origó együttes tartja kívánságműsorát. Aki elfárad és megszomjazik a hosszan tartó igénybevétel során, annak nosztalgiaáron oltják a szomját, hiszen egy korsó sört 3,60 forintért lehet megvásárolni, a (lila)hagymás zsíros kenyér pedig potom egy forintért lenyelhető. Persze csak megrágás után. Mindez a Proli bár szolgáltatásának köszönhető. Természetesen lábszárpörköltben és rántott szeletben sem lesz hiány, a savanyúság szintén megédesítheti a kilátogatók (sport)napját. Hivatalnokok versengése Mezőtúron Szombaton a VIII. közszolgálati sportnapot tartják Mezőtúron, méghozzá a két külföldi résztvevőnek (szlovákok és lengyelek) köszönhetően nemzetközi mezőnnyel. A hétköznapokon az íróasztalt (könyökvédő nélkül) koptató hivatalnokok versenyszámai: atlétika, asztalitenisz, labdarúgás, tenisz, teke, sakk, úszás. A huszonnyolc csapat a helyi sportkombinátban délelőtt fél tízkor vonul be zeneszó kíséretében az ünnepélyes megnyitóra. Régiónkat Mezőtúr ön- kormányzata, a megyei közigazgatási hivatal, Szolnok polgármesteri hivatala és a megyei önkormányzat mozogni vágyó dolgozói képviselik. A feladatokat három helyszínen, a sportpályán, az uszodákban és a GATE főiskolai karának sportcsarnokában teljesítik a nevezők. Lovasbajnokság Újszilváson Sajnálatos sérülésekkel Újszilváson a helyi önkormányzat immár 3. alkalommal rendezte meg a Pünkösd Kupát. A délután folyamán két versenyszámot láthatott a nagyérdemű, először a stafétát, majd a Pünkösd Kupát. Előbbiben sajnos két sérülésnek „köszönhetően” - Sinka Andrea jászberényi versenyző kulcscsontját törte, míg egy szenttamási ló, Wein nyílt lábtörést szenvedett - két megyénk- beli párosnak is vissza kellett lépnie. így sem vallottunk azonban szégyent, mivel a szolnoki Fodor István, Abai Pállal a második helyet „csípte meg”, míg a jászfényszarui Pintér Ildikó, Nagy Tibor páros a 3. helyre „futott be”. A fő versenyszámra, a Pünkösd Kupára ezután került sor, ahol szintén tizedmásodper- cek döntöttek: Minak Radu Fáraóval győzött, a tiszafüredi Faragó Zoltán Gyémánt hátán a 3. helyre vágtázott be. Eredmények: 1. Kezdő ló és lovas futam: I. Szabó Roland (Gomba) Flóra, II. Csabai László (Pilis) Hajnal, III. Szabó György (Zagyvarékas) Casbek. 2. Staféta: I. Ruszkai Krisztina (Cinkota) Kalifa-Szabó Roland (Gomba) Cinzano, II. Fodor István (Szolnok) Butaság-Abai Pál (Gyöngyös) Álmatlan, III. Nagy Tibor Szépség és Pintér Ildikó (Jászfényszaru) Makó- nia. 3. Pünkösd Kupa: I. Minak Radu (Jakabfarm, Cegléd) Fáraó, II. Minak Radu (Jakabfarm) Dani, III. Faragó Zoltán (Hungarobrick SE, Tiszafüred) Gyémánt. A rékasi Casbek és Szabó György az akadály fölött Kajak-kenu - felnőtt válogatóverseny a vb jegyében Mától: világsztárok a Holt-Tiszán A szeptemberi szegedi világ- bajnokság jegyében rendezik meg e hét végén Szolnokon a kajak-kenusok versenyét, amely a vb-re válogató sorozat első viadalának számít. A péntektől vasárnapig zajló vetélkedésre erős mezőny várható, a nevezettek között számos olimpiai, világ- és Európa-baj- nok is van. Angyal Zoltán szövetségi kapitány úgy vélekedett, hogy a szolnoki válogatón kaphatnak először valós képet arról, hogyan sikerült a legjobbak felkészülése. Mindenesetre korábbi eredményei alapján legkiemelkedőbb számaikban kedvezményt élvez a Kolonics György, Horváth Csaba kenuspáros és a kajakban többszörös világ- és Európa-bajnok Storcz Botond, akik ha nyernek, már meg is szerzik a jogot a vb-rajtra, függetlenül a további válogatók kimenetelétől. A hölgyek mezőnyéből hiányozni fog az olimpiai bajnokcsapattag Cigány Kinga, aki krónikus sérülése miatt bejelentette visszavonulását. A kajakkirálynő Kőbán Rita ugyan teljes intenzitással dolgozik, de elképzelhető, hogy még ezt a versenyt kihagyja. À férfi kenusuk mezőnyében ismét rajthoz áll az egykori olimpiai bajnokcsapattag Foltán László, aki 18 éve nyert Vaskutival aranyérmet Moszkvában... A szolnokiak közül a döntőbe jutásra Bordács Balázsnak és Szekeres Ottónak van a legnagyobb esélye az 1000 méteres távon. A viadal pénteken 8.30-kor az ezerméteres távok előfutamaival indul, 14.10-kor az ötszáz méteres selejtezőkkel folytatódik. Másnap 8.30-kor az ezerméteres döntőket bonyolítják le, 15 órakor pedig 200 méteres számok előfutamait rendezik meg. A vasárnapi zárónapon 8.30- tól az ötszáz méteres, majd 13.30-tól a kétszáz méteres finálékat rendezik meg a szolnoki Holt-Tiszán. A Bordács-Szekeres páros még akár döntős is lehet I. Abony-kupa országos utánpótlás birkózóverseny Szőnyegen a fiatalság Géléi nem vetkőzött Tegnap délután kézhez kapta felmondólevelét a Szolnoki MÁV Neusiedler labdarúgócsapata immár egykori kapusának is nevezhető Géléi Károly, az egykoron válogatottként is szerepelt hálóőr. Abban többek között az áll, hogy június 30-ig eltiltják az edzések látogatásától - ekkor jár le egyébként a szerződése -, s azt követően az egyesület nem tart igényt a további szolgálataira. Tehát szabadon igazolható. A harmincnegyedik életévét taposó cerberus elmondta: - Nem akarok semmit mondani addig, amíg nincsen vége a bajnokságnak, mert most nyugalomra van szüksége a srácoknak az utolsó meccs előtt. Azoknak pedig, akik telefonon a támogatásukról biztosítottak és eddigi játékomról elismeréssel szóltak, azoknak köszönetét mondok a szolnoki szereplésem befejeztével. Nagyszabású utánpótlás birkózó-seregszemlét rendeztek Abony városában. A megméretésre az ország minden tájáról érkeztek gyerekek, megyénket szajoli, szolnoki, jászberényi birkózópalánták képviselték. Az óriási mezőnyben a gyermek és a diák korcsoport mellett a serdülők is viaskodtak egymással. A abonyiak több súlycsoportban is „udvariatlan házigazdának” bizonyultak, hiszen mind a szőnyegről, mind a dobogóról leszorították ellenfeleiket. Lőrinczy László abonyi klubelnök is elégedett volt a helyi srácok hozzáállásával és eredményeivel. A verseny rendezéséről és a fiatalok teljesítményéről is elismerőleg szólt a sportág egykori kiválósága, a város díszpolgára, Varga János olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok. A megyei és az abonyi versenyzők eredményei. Gyermek korcsoport, 24 kg: 2. Barga Botond (Szolnok) 35 kg: 1. Lőrinczy Dániel (Abony), 3. Fehér Dániel (Jászberény) Diák 1. korcsoport, 42 kg: 1. Viszkok Csaba (Abony). 50 kg: 1. Tóth Tibor (Abony), 2. Gulyás Tibor (Jászberény), 3. Rábóczki András (Jászberény). Serdülő II. korcsoport, 32 kg: 1. Zelei Gábor (Cegléd), 2, Horváth György (Abony), 3. Tóth Roland (Szajol) 35 kg: 1. Lengvári Teofil (Abony). 38 kg: 3. Vincze Zoltán (Abony) 42 kg: 3. Németh Róbert (Szajol). 47 kg: Czakó Zoltán (Szajol). 53 kg: 1. Balogh Krisztián (Abony). 73 kg: 2. Zsemlye Krisztián (Abony) 85 kg: 2. Tóth Attila (Szolnok). Az abonyiak közül Viszkok Csabát választották a legtechnikásabb versenyzőnek. Az összetett csapatversenyben: 1. Kecskeméti TE (vándorserleget nyert), 2. Ceglédi BC, 3. Abonyi BC, 4. Vasas, 5. Dabasi BC, 6. Jászberényi BC és a Mogyoródi DSK (holtversenyben). A labdarúgó-világbajnokságok története V. Az argentinok legyőzték a házigazdákat _____________________UMU1 A 14. világbajnokságra 1990- ben Olaszországban került sor. Ide ki sem jutottunk. A mérkőzéseken kevés gól esett. Drámai volt a kezdet: Kamerun egy fejesgóllal legyőzte a címvédő Argentínát, az afrikai csapat csoportelsőként jutott tovább. Az Itália ’90 legmaradandóbb élményét később mégis az argentin válogatott szerezte. Felrúgták a papírformát, tizenegyesrúgásokkal - az elődöntők során - legyőzték Olaszországot. Az NSZK szintén büntetőkkel győzött Anglia ellen. A könnyfacsaró végjátékot hozó döntő mérkőzésen, a durva argentinok a sors iróniájának köszönhetően egy tizenegyessel (Brehme) vesztettek. Ezzel az NSZK is harmadszor diadalmaskodott a világbajnokságok során. A harmadik helyért Olaszország Angliával mérkőzött. A házigazdák nyertek 2-1-re. A torna egyik legnagyszerűbb játékosa a kolumbiai Carlos Valderrama volt. A jugoszláv Sztojkovic varázslatos akcióival tűnt ki. Négy éve az USA-ban fut- balltörténelem íródott, a FIFA drasztikus intézkedéseit követően. A győzelem két pont helyet hármat ért az első kör csoportmérkőzésein. Lazítottak a lesszabályon, határozottan felléptek a szabálytalanságok, a durvaságok ellen. Elrendelték, hogy a sérült játékost azonnal ki kell vinni a pályáról. Mindez a játék minőségét volt hivatott szolgálni. Sok lap lett felmutatva - ebből 235 sárgát osztottak ki és a 15 kiállítás történt -, de tény, hogy az 52 mérkőzés 141 gólja pozitív eredmény. Meglepetések akadtak bőven, ezek közé tartozott Bulgária elődöntőbe kerülése. A másik Maradona bukása, a Nigéria elleni mérkőzés után fennakadt a doppingvizsgálaton. Nem mindennapi látványosságra került sor a pasadenai stadionban. Brazília negyedszer is megszerezte a világbajnoki címet. A döntő mérkőzésen gól nélkül ért véget a rendes játékidő, de még a hosszabbítás is. A tizenegyespárbaj az olaszokkal 3-2-re végződött. A FIFA-kupa sorsát eldöntő ötödik és egyben utolsó lövést R. Baggio magasan a léc fölé vágta. A harmadik helyen Svédország csapata végzett, Bulgária ellen nyert 4-0-ra. Néhány név, akik meghatározó egyéniségei voltak csapatuknak: a brazilok fő erősségét Romario és Bebeto csatárjátéka jelentette, az olaszoknál R. Baggio és Baresi, a bolgár Szto- icskov és Lecskov, a román Hagi és Dumitrescu tűnt ki. Az orosz Oleg Szalenko a vb-k egyéni gólrekordját állította fel. Öt gólt lőtt egy meccsen. Egy hét múlva kezdődik az évezred utolsó világbajnoksága. Franciaország tíz városában zajlanak majd a népszerű sportág küzdelmei. Milliók várják a nagy csatákat, a 32 részt vevő ország mérkőzéseit. Egyelőre úgy tűnik, a franciák kitűnő munkát végeztek a szervezésben. Bizonyos, hogy Michel Platiniék mindent megtettek azért, hogy a XX. század utolsó foci vb-jére majd évekig emlékezzünk. Atlétika A fővárosban az UTE-pályán bonyolították le a középiskolás országos bajnokságot. À viadalon kitettek magukért régiónk sportolói, hiszen a helyezések mellett az eredményeikre is büszkék lehetnek. Különösen a sprinter Árva Petronella, aki a 100-as győzelme után 200 síkon 24,35-öt futott, amely a szponzori kiküldetési szintet jelenti számára a közelgő párizsi ifjúsági világbajnokságra. Érdekesebb eredmények. Fiák, magasugrás, csapat: 1. Gépipari SZKI 187,5 cm-es átlag (országos csúcsbeállítás!) Polónyi Tamás, Urbán Szabó András, Gaál Miklós, Vígh Sándor, felkészítők: Kocsis István, Sárközi Lajos, Retkes Tibor. Gerelyhajltás: 5.. Szolnoki Faipari SZKI 42,28 cm-es átlag. Távolugrás: 3. Polónyi Tamás (Gépipari SZKI) 666 cm. Magasugrás: 4. Hortobágyi Zoltán (Varga K. Gimn.) 190 cm. Leányok, 100 méter: 1. Árva Petronella (Faipari SZKI) 11,89 felkészítők: Franczenné Kiss Katalin, Retkes Tibor. 200 méter: 1.. Árva Petronella 24,35. Magasugrás: l. Balogh Bettina (Kisújszállás, Móricz Zs. G.), 174 cm, felk.: K. Szabó János, Ecseki Tibor, 3. Abivu Bettina Varga K. G. 160 cm. Távolugrás: 1. Abivu Beatrix Varga K. G. 586 cm, felk.: Banczik Mariann, Bagyinszki Géza. Súlylökés: 3. Szövetes Veronika Tiszafüred, Kossuth L. G. 11,57 Távolugrás, csapat: 1. Varga K. G. 510 átlag. Szintén az UTE pályán, szerdán bonyolították le a II. korcsportos országos négytusa - 60 és 800 m síkfutás, távolugrás és kislabdahajítás - bajnokság döntőjét. A megméretésre 24-24 fiú- és leánycsapat volt hivatalos, köztük a törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola együttese is. A fiúk mezőnyében a Pozderka Krisztián, Pozderka Péter, Gulyás Ádám, Szekeres Lajos, Bognár Miklós összeállítású csapat 2330 ponttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A leányok viadalában a Jahutka Lívia, Modla Réka, Barócsi Andrea, Babella Vivien, Balogh Andrea összeállítású team a kilencedik helyet szerezte meg. A gyerekek felkészítője Takács Mária tanárnő. Kézilabda Tiszaföld vár-Tornádó SE 26-20 (17-11) Tiszaföldvár, 200 néző, vezette: Ihász, Koutny. Tiszaföldvár: Tajthi - Tóth 5, Vitális 5, Sípos 1, Rigó 4, Al- mási 6, Fehér 1. Csere: Baksa, Prigl (kapusok) Csuti 2, Fe- renczi, Száva, Danku 1, Vida 1. Edző: Fejes László. Azonos pontszámmal, de az egymás ellen elért eredmény alapján ismét második helyen - az elmúlt évben a Békéscsaba, az idén Újkígyós mögött - végzett hazai csapat játékán érezhető volt a csalódottság. Néhány jó egyéni teljesítmény mellett jelzésértékű fegyelmezetlenségek is történtek. Tiszaföldváron abban reménykednek, hogy következő évadban talán sikerül majd feljutnia gárdának a magasabb osztályba. Igaz, több NB I/B-s klubról is hallani, hogy ősztől nem vállalja a szereplést az osztályban. Lehet, hogy mégsem lefutott dolog az NB 1/B a Fejes-legénységnek? Vasárnap reggeltől egész napos sportrendezvény lesz a homoki sportcsarnokban, ennek keretében játékos sportvetélkedőket rendeznek a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Majd 14 órától az NB I-es Kárpáthús- Nyíregyházi KC csapatával mérkőzik a földvári legénység. A eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.