Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-26 / 198. szám
1997. augusztus 26., kedd Sport 7. oldal Szenttamási lovasverseny Soma, a hibátlan Nagyszerű időben és kiváló körülmények között rendezték meg a hét végén Szenttamáson a nyár legnagyobb lovasversenyét, amelyen a kezdő lovak és lovasok mellett ifjúságiak és „profik” részvétele emelte a színvonalat. A kezdő lovak kategóriájában huszonkilencen indultak, közülük a ceglédi Fábiáncsics Gábor (Koktél) szerezte meg az első helyet a szolnoki Anka János (Zala) és az ugyancsak ceglédi színeket képviselő Minak Radu (Saca) előtt. A kezdő lovasok versenyében mindössze kéttized másodperc döntött a szenttamási Nagy Emese (Wein) javára a jászberényi Sinka Andreával (Soma) szemben, harmadik a zagyvarékasi Bagi Nándor, Magdus nyergében. A felnőttek és iljúságiak versenyére harmincnyolc, illetve tizenhárom induló nevezett. Előbbinél az összevetés során Kormos János (Avanti LK- Árkó) orrhosszal előzte meg a szentesi Szécsényi Pétert (Bolygó), a dobogóra még Apró József (Jakabfarm) is fel- állhatott, miután Danival ugratott. Az ifjúságiaknál az ismét nyeregbe szállt a jászberényi Sinka Andrea, aki Somával az egyetlen hibátlan teljesítményt elérve „nyargalt” az élre, megelőzve a két hevesi vetélytársat, Gajári Ben-t (Merán) és Karádi Rékát (Betyár). A staféta-párosban tíz „egység” vállalta a veszélyt, s bizonyos, a hazai pálya ismerete is segítette abban a a Szotyori testvéreket, hogy mint egykori szenttamási versenyzők, megnyerjék a számot. Győzött tehát Szotyori Nagy Kristóf (Bercsényi LK - Lajos), Szotyori Nagy Adám (BLK - Nobody), 2. Apró József (Dani), Minak Radu (Legény), mindkettő Jakabfarm, 3. S. Papp Jenő (Szolnok - Ferge- teg), Kormos János (Avanti LK - Arkó). Különdíjat kapott S. Papp Jenő, mint megyénk legeredményesebb versenyzője. 28. Kajak-kenu-világbajnokság, Dartmouth Szenzációs magyar csapat Három arany, két ezüst: ez a magyar mérleg a világbajnokság záró számai, a 200 m-es táv döntői után. Kitűnően szerepeltek tehát a magyarok az utolsó kilenc fináléban is. Fehérvári Vince három éremmel lett gazdagabb Előbb a kenus Belicza Béla tette fel a koronát háromnapos remek szereplésére, és újoncként szerzett aranya a legváratlanabb meglepetések közé tartozik. Példáját követte az 1996-os mexikói vb-n már második helyet szerző villámkajakos, Fehérvári Vince. Már a rajtnál állva hagyta a mezőnyt, és utána szinte megalázó fölénnyel érkezett elsőként a célba. Alig volt 40 perc ideje a pihenésre, ráadásul közben volt az eredményhirdetés is, s máris következett a páros, amelyben az újdonsült világbajnok Hegedűs Róberttel indult és nyert! A végére még két ezüstérmes produkció akadt, a kenus legénység (Horváth Cs., Kolonics, Hoffmann, Belicza) a fehéroroszok, a férfi kajakos kvartett (Bártfai, Fehérvári, Horváth G., Hegedűs) az orosz egység mögött végzett a második helyen. A hölgyeknek ezen a távon viszonylag gyengébben ment, nem jutott érem. Végeredményben a magyarok világbajnoki szereplése - 8 arany- hat ezüst- és 2 bronzérem - messze felülmúlta a várakozást, a nemzeti válogatottunk csak egy hajszállal, és kizárólag az aranyérmek tekintetében szorult a remeklő német együttes mögé a második helyre, minden egyéb értékelés szerint abszolút főszereplő volt. A világ sportja - sorokban Naganóban nem hosszabbítanák Az 1998-as naganói téli olimpia szervezői környezetvédelmi okokra hivatkozva nem kívánják meghosszabbítani a lesikló- versenyek pályáját. Korábban ugyanis a nemzetközi szakszövetség túlságosan rövidnek tartotta a nagy érdeklődéssel várt „száguldás” kijelölt verseny távját. Sőt, Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke is értetlenül fogadta a megkurtított pálya ötletét. „A NOB illetékesei számára is világossá fogjuk tenni, hogy semmiképp sem szeghetjük meg a környezetvédelmi előírásokat. Ezt megfelelő hivatalos iratokkal is alá tudjuk támasztani” - nyilatkozta Makoto Kobayashi, a helyi szervezőbizottság vezetője. Az ügy a NOB jövő heti Lausanne-ban esedékes ülésén is terítékre kerül majd. Yuri Chechi befejezte? Valószínűleg történelmi pillanatoknak lehettek szemtanúi azon szurkolók, akik láthatták az olasz Yuri Chechi Universi- ade-gyó'ztes gyűrűgyakorlatát. A szer olimpiai és többszörös világbajnoka ugyanis visszavonulását fontolgatja. Ez nem lenne meglepő', mert a kiváló sportoló már májusban erre utaló nyilatkozatokat adott. A „GyűrűLordjaként” becézett tornász akkoriban a motiváltság hiányát említette fő okként. Viszont nem szeretett volna csalódást okozni rajongótáborának, s természetesen szerepelt a Szicíliában zajló Universiadén. Ha már ott volt, a nap legjobb pontszámával (9.800 pont), újabb diadalt aratott. A sportág klasszisa rövidesen határozni fog, hogy vállalj a-e a Lausanne-ban megrendezendő' vb-n való részvételt. „Hamarosan meghozom döntésemet. Szeretném éremhez segíteni a csapatot, de a világbajnokság már nem jelent számomra oly sokat mint a korábbi években ” - nyilatkozta Chechi. Egy rövid szabadság mindenkinek jár Kómár József három évtizede dolgozik a kézilabdáért Augusztus húszadika a jutalmazások ünnepe is, az államalapítás jubileuma mellett ilyenkor szokás - az új rendszerben - kitüntetéseket, jutalmakat adni az arra érdemeseknek. A kun- szetmártoni Kómár József is azon kevesek közé tartozik, akik egyszerűen nem hiányoznak soha, bármikor fel lehet hívni őket, sosem mondanak nemet. Most sem, pedig ... Mindez inkább a női vonalon jellemző, ámbár a férfi szakágban is akad még tennivaló.-Bocsánat, hogy a szabadságán zavartam, a Balaton- parti napokra azt kívánom, fogjon egy mázsás harcsát. Kómár úr, gratulálok a „Magyar Sportért” kitüntetéséért, amelyet az OTSH elnökétóí vehetett át. Elgondolkozott már azon, vajon minek köszönhető' a jogos elismerés?- Talán annak a harminc esztendős kitartó ténykedésemnek, amit a kézilabdasport érdekében tettem. Gondolom, ebbe a játékosmúlt is beletartozik.- Természetesen. Igaz, némi kitérőt tettem annak idején Makóra és Szegedre, de mint tősgyökeres kunszentmártoni nem szakítottam el a gyökereket, ma is ott élek, s dolgozom az áfész rendészeti vezetőjeként.- Vezet ön meccseket is.- Hogyne, hiszen a legmagasabb bírói vizsgával rendelkezem, amellett ellenőrködöm, szervezem az NB Il-es férfi bajnokságot a Délkeleti csoportban.-Es „mellesleg" a megyei Akad még tennivaló a megye kézilabdaéletében kézilabda-szövetségben és; ellátja az elnöki teendőket.- Bizony, immár huszonnégy évet „nyomtam le” a szövetségben, ahol azt tartom ma is a legfontosabbnak, ho gy minél hamarabb eltűnjenek megyénk térképéről a fehér foltok.- Köszönöm szépen. Alig fél órája érkeztem, de már kipakoltam a készséget, hogy mielőbb megtámadhassam a kopoltyúsokat. A hét végén azonban már indulok haza, kezdődnek, pontosabban folytatódnak a dolgos hétköznapok. néder Megkérdeztük „Atom Antitól”, hogy .. . ...miért nem megy a homokzsáknak? Az égiek fogtak össze Kovács Antal ellen. A paksiak olimpiai és világbajnok 95 kg-os súlycsoportban versengő cselgáricsozója a májusi belgiumi Eb után valószínűleg kihagyja az októberi párizsi világbajnokságot is.- A múlt héten edzőtáborban a térdem hátsó szalagjain részleges szakadást szenvedtem - mondta Kovács Antal. - Szerencsére az edzést folytattam, így valahogy melegen maradt a sérült rész. Természetesen utóbb bedagadt. Dr. Béres György csapatorvos megállapította, műtétre nincs szükség. Jelenleg izomerősítő edzések elvégzésére képes vagyok, a lenti küzdelem is gyakorolható, de állásból érthetően visszafogott vagyok.- Mikor dó7 el, hogy utazhat- e Párizsba?- A jövő héten. Ha úgy érzem, túl sok esik ki az edzésmunkából, vagy nem tudok olyan minőségű és intenzitású tréningeket folytatni, ' amit Műtétre nincs szükség megkövetelek magamtól, akkor számomra nine's vébé. Homokzsáknak nem megyek, ha összevissza dobálnak az ellenfelek, annak nincs értelme.- Lesz még egy országos bajnokság is, Tatán.-Igen, addigra mindenképpen kiderül, mit tud a sérült térd. Ha indulok a bajnokságon, az kedvező. Elvileg Párizsig van még idő, de hát Horváth István szövetségi kapitány is szeretné tudni, számolhat-e velem. Ha úgy érzem, minden rendben, már csak neki kell kimondania a döntő szót. Ha nem leszek tökéletes, nincs értelme a dolognak.- 1993-as hamiltoni vb-dia- dala óta jószerével szinte csak sérült!- Gyakorta visszavetett különféle egészségügyi gond. Elkeserítő helyzet, mert amíg 1991 és 1993 között minden bejött, addig most rendre balszerencsés vagyok. Mondhatnám, a sport velejárója a sérülés, de hogy ennyi? Kupakedd Ma este Európa-szerte UEFA-kupa labdarúgómérkőzéseket játszanak. Ebben két magyar csapat is érdekelt: a Fradi egygólos előnnyel várja a svéd Hel- singbors csapatát, míg az UTE a dán Aarhus otthonában próbálja meg kiharcolni a továbbjutást az újpesti gólnélküli döntetlen után. Sportoktatók képzésé A Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sportintézet felvételt hirdet az 1997-98-as tanévre azok részére, akik a szakképesítést adó SPOIRTOKTATOI tanfolyam elvégzésére kedvet éreznek. Harminchárom sportági szakterületre és sportrekreációs képzési formára várják a jelentkezőket, akik ne feledjék: hatandó: 1997. augusztus 31. Jelentkezési lapokat és részletes felvilágosítást a sportintézet székházában lehet kapni - a hónap végéig a Mátyás király út 31. sz. alatt - személyesen, a telefonon érdeklődők az 56/433-122-es vagy a 344-393-as számot tárcsázzák, ha a szándékuk komoly. Buenos Aires Az argentin labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójában: Huracan - Estudiantes de La Plata 1-2, Gimnasia y Esg- rima - San Lorenzo 3-1, De- portivo Espanol - Indepen- diente 0-3, Rosario Central - Colon 2-0, Lanus - River Plate 1-3, Boca Juniors - Argentinos Juniors 4-2, Gimnasia y Tiro - Newell,s Old Boys 2-0, Union - Pla- tense 2-1, Racing Club - Velez Sarsfield 1-1. Osaka Sikeresen szerepeltek a magyar seishinkai karateválogatott tagjai az Osakában megrendezett 35. japán bajnokságon, amely egyben a 7. világbajnokság is volt. A közel ezer versenyző részvételével lebonyolított viadalon négy magyar sportoló indult. A felnőtt férfi kategóriában Túrák Péter volt az egyetlen olyan versenyző, aki nem japán, és bejutott az első nyolc közé. Túrák az 58. helyen végzett holtversenyben. A nők felnőtt versenyében Hegedűs Csilla a második, Király Ildikó pedig a harmadik lett, de jól teljesített Varga Orsolya is, aki Túrákhoz hasonlóan az 5-8. helyen végzett. Köln Atlétikai Grand Prix-ver- senyt rendeztek Kölnben. Nem sokáig tartott míg megszületett a nap első szenzációja, a dán színekért futó Wilson Kipketer a férfiak 800 m-es vetélkedésében 1:41.11 perces idővel új világcsúcsot állított fel. Az augusztus 13-án, Zürichben megrendezett viadal óta l:41.24-gyel ő tartotta a rekordot. Háromezren is átírták a világcsúcsot, a kenyai Bemard Barmasai 7:55.72 perccel új világcsúcsot ért el a férfi 3000 méteres akadályfutásban. Az afrikai atléta honfitársa, Wilson Bőit Kipketer augusztus 13-án fölállított rekordját (7:59.08) javította meg. Sevilla Az írek háromszoros olimpiai bajnok úszónője, Michelle de Bruin pert indít négy újság ellen, mivel azokban doppingolással vádolták. A tavalyi atlantai ötkarikás játékokon 400 m gyorson, valamint 200 és 400 m vegyesen aranyérmet szerzett versenyző ír és brit folyóiratok, az Irish Times, a Sunday Independent, a Sunday Tribune és a Sunday Times ellen kezdeményezett bírósági eljárást. De Brain fontolgatja, hogy hasonló okból bepereli a francia L’Equipe és az amerikai Chicago Sun Times című újságot is. Ezeket a cikkeket azonban még fordítják, így a sportoló egyelőre nem tudja, hogy újra bírósághoz forduljon-e. A jelenlegi állás szerint De Brain sikerre számíthat a bíróságon, hiszen 1996 januárja óta tizenhét alkalommal vetették doppingellenőrzés alá, negatív eredménnyel. Róma Az olasz labdarúgókupa 1. fordulójának visszavágóin: Lucchese-Brescello 1-1, továbbjutott: Brescello, 5-2- vel, Lecce-Cesena 1-0, tj: Lecce, 1-0, Pescara-Ancona 2-0, tj: Pescara, 3-2, Castel di Sangro-Chievo 2-1, tj: Castel di Sangro, 2-1, Ve- rona-Atletico Catania 3-0, tj: Verona, 4-0, Reggina - Palermo 0-0, tj: Reggina, 2- 1, Peragia-Savoia 3-1, tj: Perugia, 3-1, Padova-Fidelis Andria 2-3, tj: Fidelis And- ria, 5-3, Cagliari-Nocerina 1-1, tj: Cagliari, 3-3, idegenben lőtt góllal, Reggi- ana-Treviso 2-0, tj: Reggi- ana, 4-1, Genoa-Monza 1-0, tj: Genoa, 2-1, Ravenna- Cremonese 4-1, tj: Ravenna, 5-1, Venezia-Carpi 0-0, tj: Venezia, 1-0. Győzött a magyar vízi! Labdacsapat Spanyolországban a sevillai Európa- bajnokságon. A magyarok a dö ntőben 3:2-re győzték le a jugoszláv pólósokat. feb/reuters