Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-27 / 49. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. február 27., hétfő Szakiskolák műveltségi vetélkedője volt Jászdózsán Világtalálkozóra készülnek A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör idejében el­kezdte felkészülését a jászok világtalálkozójára, melyet a redemp- tio (önmegváltás) 250. évfordulója alkalmából, május 6-án rendez­nek meg a Jászságban, Nagykunságban és Kiskunságban. Az ün­nepségsorozat az évforduló napjától augusztus 12-ig tart. Az eseményre való gondos felkészülés jegyében, február 15-én az említett honismereti szakkör vendége volt Horiiné Bathó Edit, a jászberényi Jász Múzeum megbízott igazgatója és Muhoray György, a világtalálkozó szakreferense - középen. Az összejövete­len tájékoztatást nyújtottak az esemény tervének jelenlegi állásá­ról, a további elképzelésekről, és a szakkör tagságával megbeszél­ték a községben rendezendő ünnepségek, kiállítások menetrendjét. Beküldött kép: F. I. A befuccsolt kisember törölheti a szemét Iskolánk a megyei speciális szakiskolák tanulói számára rendezett műveltségi vetélke­dőnek adott otthont február 21-én. A versenyre végül is hat is­kola: Tószeg, Kisújszállás, Me­zőtúr, Szolnok Gyermekváros és a jászberényi Klapka György Háziasszonyképző küldte el az előzetesen benevezett, há­rom-három főből álló leány­csapatát. A vetélkedő lebonyolításáról Baranyi Györgyné, a megyei pedagógiai intézet munkatársa adott tájékoztatót, aki egyben a zsűri elnöke volt. Elmondta, in­tézetük, s ezen belül az ő fel­adata, hogy szervezze az általá­nos és középiskolák versenyeit. Jászdózsa vállalta a vetél­kedő lebonyolítását, az intézet pedig a szervezésben segített. A vetélkedő itthoni „bábája” Bá­toriné Kállai Ilona, a szakiskola igazgatóhelyettese volt, aki kol­légái segítségével összeállította a feladatokat és gondoskodott a program sikeres lebonyolításá­ról. Háziasszonyaink szend­viccsel, pogácsával és üdítővel frissítették a versenyzésben megfáradt lányokat, kísérőket. A csapatoknak történelmünk jeles személyiségeiről - többek között nagyasszonyainkról -, irodalmi és nyelvtani felké­szültségükről, társadalmi kör­nyezetünk szűkebb és tágabb területeinek ismeretéről kellett számot adniuk. A vetélkedő ki­csit hasonlított a televízióban Vágó István által vezetett „Mindent vagy semmit!” című műsorhoz - azzal a különbség­gel, hogy itt minden csapat nyert. A résztvevők már a felkészü­lés során, de a verseny alatt is, számos új és hasznos ismeretre tettek szert, s gyarapították tu­dásukat, általános műveltségü­ket. Az 1-3. helyezést elért csapa­tok értékes könyvjutalmat nyer­tek, de - a helyi vállalkozók ál­tal felajánlott ajándékoknak és a háziasszonyaink által készí­tett kisebb meglepetéseknek köszönhetően - senki sem tá­vozott üres kézzel. E mellé minden részt vevő csapat egy-egy oklevelet is kapott. A versenyző leányok elége­dettek voltak a szervezéssel, a vendéglátással, és velünk együtt hasznosnak, szükséges-, nek tartották az ilyen jellegű vetélkedőket. Büszkék va­gyunk rá, hogy jól sikerült, és reméljük, ilyen nemes versen­gésnek máskor is helyet adha­tunk. Csikós Katalin és Tábori Anett 7. b. diákújságírók Az egyik kecskeméti lakos, aki az elmúlt hetekben átutazóban járt Szolnokon, s lapunkban a „Vállalkozás volt a piramisjá­ték” című, február 16-i cikket olvasta, hozzászólásában többek között az alábbiakat írta: Mint a Hét Törzs Alapítvány körülbelül 150 ezer tagja közül az egyik, aki nem kapott pénzt, csak azt mondhatom, hogy na­gyon jó lett volna, ha a piramis- játék beindulásának időpontjá­ban a hozzáértő emberek ugyan­ilyen széles körű tájékoztatást vagy állásfoglalást adnak az érintetteknek. Felhívhatták volna a figyel­met: vigyázzanak, emberek, mert az alapítvány tőkéjének feltöltése céljából szervezett pi­ramisjáték már vállalkozási te­vékenységnek minősül, aminek ilyen és ilyen következményei, adóvonzatai vannak! Olvasom továbbá, hogy azok a játékosok, akik még eddig nem tettek eleget adóbevallási kötelezettségüknek, önrevízió­val megtehetik. Ekkor csak az önellenőrzési pótlékot kell meg­fizetniük. Ha viszont már az adóhatósági vizsgálat állapítja meg a hiányt, a szankciók sok­kal keményebbek. Ezek után felmerült bennem a kérdés: akkor az a több tízezer ember, aki nem jutott pénzhez, önrevízió formájában az adó­alapját visszamenőlegesen csökkentheti? Ha a Hét Törzs Alapítvány a kifizetéskor nem vont előleget, miért a belépő ta­gokat sújtják? Ugyanis ha a kifi­zetéskor a munkáltató nem von előleget a juttatásból, akkor a revíziónál, utólag nem a dolgo­zótól kérik ezt számon, hanem az illető cégtől, vállalattól köve­telik! Gondolom, az alapító ok­iratokban ezeket a cégbírósági bejegyzésnél és az adószám ki­adásánál tisztázni kellett volna. Véleményem szerint a Hét Törzs Alapítvány helyzetében is- ha kapott valaki pénzt, ha nem- a kisember húzza a rövideb- bet. Ugyanis ha az adózott ösz- szegből a boltban valamit vásá­rolok, az után áfát fizetek, de ha vállalkozáshoz veszem az árut, az áfát bizonyos mértékig visz- szaigényelhetem. Nem beszélve arról, ha valaki több millió forintot vágott zsebre (a piramiselv alapján volt rá lehetősége), adózott belőle becsületesen, ugyanakkor a be­fuccsolt kisember törölheti a szemét.. . Küldjön egy képet! A Verseghy zenekara - 1957-ben Elöl - balról: Lafferton Győző, Bergendy Péter, Bergendy István, hátul Nemes Gábor, Munkácsi István, Balczó Lajos. Akkori dobosunk, Kádár Gyuri a felvétel időpontjában éppen Torinóban ifjúsági úszó világbajnokságot nyert. A Bergendy testvérek pályafutása közismert. Érdekesség még, hogy hárman (Lafferton, Munkácsi, Balczó) a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem zenekarában még évekig együtt játszottunk, és egy Ki mit tud?-döntőben csak a Benkó Dixie­land Band elődjével szemben maradtunk alul. A képet féltve őrzi, s beküldte: Munkácsi István - Szolnok Köszönet a szolnoki légvédelmi tüzérdandár parancsnokának Elismeréssel adóztak Tisztelt Sárközi István mérnök ezredes úr! Testvéreim nevében is köszönöm a rehabilitációs bizottság értesítését, azt a ne­mes gesztust, hogy édesapánk, néhai Bánvölgyi István ezredes katonai érdemeit elismerték, és emlékére díszkardját a közel­múltban a dandár csapatmúze­umába helyezték. Engedje meg, hogy ebből az alkalomból rövi­den édesapánk katonai pályafu­tására emlékezzem. Édesapánk 1903-ban Jászal- sószentgyörgyön, parasztcsa­ládban született. Tízen voltak testvérek. A nehéz paraszti élet nagyon megviselte szüleit, s a halál mindkettőjüket korán el­ragadta. Édesapánk tízéves volt, mi­kor a mindennapok nehézségeit csak úgy tudta elviselni, hogy félévenként hol az egyik, hol a másik testvérénél húzta meg magát, kapott menedéket. A nehéz paraszti munka mel­lett folytatta tanulmányait, ké­pezte magát, majd 18 éves ko­rában behívták katonának. Örömmel indult a hadseregbe, mert akkor már eltökélt szán­déka volt, hogy ha csak lehet, a katonai pályán marad. így is történt, s 1922-től, már mint továbbszolgáló katona, a hadsereg kötelékébe tartozott, majd 1933-ban hivatásos ka­tona lett. Aztán 1937-ben szű­kebb létszámú kiképzőtörzzsel került a megyeszékhelyre, Szolnokra. Első laktanyájuk a Tisza-parton, a jelenlegi vegy­ipari és műszeripari szakközép- iskola helyén volt. Két év múlva a Városmajor úton felépült, korszerű katonai bázisba települtek. Ekkor már - mint a 202. számú honi légvé­delmi tüzérosztály - az ország­ban elsőként négy közepes és négy gépágyús üteggel rendel­keztek. A második világháború saj­nos számukra is meghatározó volt. Szolnok légterét kellett védeniük, és a döntő sorsfor­duló akkor következett be, amikor a német haderők meg­szállták hazánkat. A veszélyes helyzetek, események azt a lak­tanyát sem kerülték el, ahol édesapám mint megbízott pa­rancsnok, harminc katonával védte az objektumot. A német hadsereg egyik egysége 1994. március 19-én körülzárta a lak­tanyát és lefegyverezte az őrsé­get. Ezután a legénységi épület tetejére tűzték a horogkeresztes lobogót, de míg az épület átku­tatásával foglalkoztak, édes­apánk felment a padlástérbe, s leszakította. Két napig keresték édesapámat, de nem találták meg. Piktorruhába öltözve búj- kált, majd amikor a német ka­tonák elhagyták Szolnokot, visszatért az alakulatához. Ütegével 1944. november el­sején a Tisza Szálló környékén volt tüzelőállásban, de felmérve a katonai erőviszonyokat, no­vember 3-án felszólította be­osztottjait, hogy aki akar, eltá­vozhat. Sokan éltek a lehető­séggel, édesapánk azonban - katonai esküjét betartva - a megmaradt legénységi állo­mánnyal az alakulata után ment. Az utolsó magyar kato­nák közé tartoztak, akik elhagy­ták Szolnokot. Decemberben, a garami hídfő védelmében édes­apánk is részt vett, ahol köny- nyebben megsebesült. Egyéb­ként itt ért véget az utolsó szol­noki légvédelmi tüzérüteg. Csatlakozva egy gyalogos egy­séghez, útjuk Németországba vezetett. Édesapánk itt amerikai fogságba esett, és 1945 őszén térhetett csak haza, Szolnokra. A Honvédelmi Miniszté­rium, ahova 1946 januárjában került, századosi rangfokozat­tal, megbízta a légvédelmi tü­zérség újjászervezésével. Saj­nos az 1949-ben hozott ncpbí- rósági határozat alapján öt év börtönre ítélték. Végül 1951 őszén - kegyelemből - sza­badlábra helyezték. Édesapánk politikai tevé­kenységét családjával is érez­tették, hisz édesanyánk, aki négy gyermekével egyedül ma­radt, sehol nem kapott munkát, nem tudott elhelyezkedni. A jó szomszédok élelmet adtak, és amiben csak tudtak, segítettek bennünket. Édesapánk 1978-ban meghalt, majd nem sokkal utána édesanyánk is örökre itthagyott bennünket. Az erkölcsi rehabilitálást sajnos nem érhették meg. A honvédelmi miniszter úr a lefokozásról szóló parancsot, mint törvénysértő intézkedést, hatályon kívül helyezte, és a 307/1994. számú parancsában visszaadta a századosi rendfo­kozatát, egyben posztumusz ez­redessé léptette elő. Köszönjük. Tisztelt Sárközi Úr! Orszá­gunk és a megye lakossága ér­dekében kifejtett védelmi fel­adatukhoz, munkájukhoz sok sikert, családi életükben pedig sok boldogságot kívánunk. Bánvölgyi Tibor Szolnok __________Expressz - Ajánlva A pénz ide-oda járt Karcagi olvasónk, O. A.-né sze­mélyes problémájával fordult szerkesztőségünkhöz, s kérte, se­gítsünk neki abban, hogy hozzá­jusson jogos táppénzéhez és a már ezt követően esedékessé vált egyéb járandóságához. Leveléből: „1993. december 15-től egy magánkézben lévő üzletben dol­goztam, amit a tulajdonos tavaly májusától bérbe adott. Idő­közben kisbabát vártam, és május 6-tól betegállományba vet­tek. A táppénzes papírjaimat, az orvosi igazolást rendszeresen leadtam a munkáltatómnak, amit onnan állítólag folyamatosan továbbítottak is Szolnokra, a megyei egészségbiztosítási pénz­tárhoz. 1994. augusztus 29-én megszültem, s a kórházi papírja­imat személyesen átadtam a munkáltatóm ügyintézőjének, de még február elején sem kaptam meg a hiányzó táppénzemet, továbbá azt az összeget sem, ami szülés után megillet.. Olvasónk kálváriája akkor kezdődött el, amikor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egészségbiztosítási Pénztár - pontatlan adatközlés végett - rendre Karcagra, a munkáltatóhoz küldte vissza az iratokat és helyes válaszra várt. Többek között a mai napig is például arra, hogy O. A.-né július 4-től 20-ig be­tegállományban volt vagy dolgozott?! Tekintettel arra, hogy az ügy nem haladt előbbra, olvasónk - a táppénzét és gyedét ille­tően - telefonon érdeklődött az egészségbiztosítási pénztárnál, mire számíthat, de sajnos akkor is csak azt tudták mondani, pontos adatokra várnak. Az idén januárban már személyes ke­reste fel az egészségbiztsítási pénztárt, ahol az aktákból kide­rült: az októberi munkáltatói bejelentésen nem is szerepel.. . Természetesen erről nem ő, hanem a munkáltatója tehet, ahon­nan pontatlanul, hiányosan érkeztek a táppénz alapjául szolgáló adatok, kitöltött nyomtatványok. Ide kívánkozik, hogy ezért a szóban forgó munkáltatót az intézmény már figyelmeztetésben részesítette. O. A.-né gyermeke több mint öt hónapos, de mint megtudtuk, a terhességi gyermekágyi segélyének teljes össze­gét sem tudták még számára kifizetni - a TAKISZ-tól és a ko­rábbi munkáltatóitól adatokat várnak - csupán 30 ezer forint előleget adtak postára. Ez az összeg is ide-oda utazgatott Szol­nok és Karcag között - azzal a postai megjegyzéssel, hogy „a címen ismeretlen”. Aztán meg azért, mert akit a címen találtak, az nem vehette át a 34.652 forintot. Ebből az összegből 4.652 az elmaradt táppénz! Erről azonban már az édesanya tehet, aki 10 éves fiával s férjével albérletben lakik, de az állandó lakhe­lyén, ahol nem tartózkodik, s ahova a pénzt várja, a nagymamá­jának nem adott meghatalmazást a pénz átvételére. A napokban örömmel értesültünk arról, hogy sok-sok huza­vona után, végre gazdájára talált a várva várt pénz. Olvasónk ál­landó lakása ugyanis a nagymamájánál van, akit sikerült otthon találni. Elmondta, hogy unokája most már a lakbérhátralékát is ki tudta fizetni. Elképzelhető azonban, hogy olvasónk további illetménye, a gyermekgondozási díj sem jut el hozzá zökkenő- mentesen, ha a pár hónappal ezelőtti névváltozását nem vezet­teti át, nem hozza az intézmények tudomására. Azt tanácsoljuk, a további gondok elkerülése végett ezt minél előbb tegye meg. Jó egészséget kívánva üdvözli: Köszönet a megtalálónak Köszönetét mondok annak az ismeretlen embernek, aki a kö­zelmúltban elveszített autó­busz-igazolványomat, bérlete­met megtalálta, és eljuttatta a szajoli munkahelyemre. Anya­gilag is igen sokat jelent, egy­ben jó érzéssel tölt el az az em­bertársi gesztus, amit most ta­pasztalhattam. Szíves fáradozá­sát még egyszer köszönöm. Feketéné Ferencz Anikó Kicsik és nagyok bálján A szolnoki Abonyi Úti Általános Iskola február 18-án (szombaton) tartotta hagyományos farsangi mulatságát - adták hírül a szülők. Először a legkisebbek hálóztak, majd a negyedikesek nyitótánca után (betanította Buncsekné Tóth Éva tanárnő) a jelmezesek szín­pompás felvonulása következett. A legötletesebb jelmezeket, mint például Robin Hood, tavi tündér, a Flintstone család, a szülői mun­kaközösség ajándékkal jutalmazta. A „nagyok” bálja 16 órától zaj­lott. Nyolcadikos lányaink aerobikbemutatóval (betanította Si- monné Végvári Ildikó) örvendeztették meg a résztvevőket. A farsangi mulatság fénypontja a két kitűnő versenytáncospár (a Kaiser-Pelikán Táncklub tagjai) fergeteges programja volt. Ezt kö­vetően kitűnő zene gondoskodott a jó hangulatról. A szülők az szmk vezetői közül köszönetét mondanak Vígh Lászlónénak, Huri Ferencnének, a tantestületből a gyermekszerve­zet vezetőinek: Vargáné Vígh Juditnak, Buncsekné Tóth Évának, és mindazoknak, akik az esemény előkészítésében, lebonyolításában munkálkodtak. (Beküldött kép.) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom