Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-29 / 99. szám
4 1993. április 29., csütörtök A szerkesztőség postájából A pénzszerzés nem mehet a nevelőmunka rovására Szereptévesztés Találkoznék a lelketlen eladókkal” Romlott volt az élelmiszer Az utóbbi időben szinte hetente értesülhetünk olyan óvodáról, ahol sajátosnak vélt profilról, csalhatatlannak hitt pedagógiai módszerről számolnak be. Nem véletlen az önigazoló, másságkereső magamutogatás, ami sajnos a jelenlegi gazdasági környezet visszásságára vezethető vissza. Mert bizonyítani kell a létjogosultságunkat! Ha nem hirdetjük harsányan, hogy mennyi mindent csinálunk, talán az „illetékesek” azt hiszik, hogy nincs is ránk szük- ség.'És akkor mi lesz? Minket is bezárnak? Hát eme félelmek miatt születnek nap mint nap újabb és újabb tájékoztatók arról, hogy mi mindenre is vállalkoznak az óvodák - fennmaradásuk érdekében. Vállalkoznak, de többnyire nem is önszántukból, sokkal inkább kényszerűségből, hiszen évek óta már a minimális működési feltételeket sem akarja számunkra biztosítani senki - ránk kényszerítve az állandó kéregetést, koldulást. Voltak és természetesen vannak ma is ún. „futtatott” óvodák, amelyek kirakatai az intézményrendszernek; többnyire jól felszereltek^ tárgyi feltételeik maximálisak, s mellettük vannak az ún. „kis” óvodák, amelyek még a legszükségesebbeket is a családi házaktól kénytelenek összekoldulni apellálva a szülők megértésére. Sajnos lassan ott tartunk, hogy az eredményes pedagógiai munka egyetlen értékmérője a megszerzett bevételek összegszerűsége. A cél érdekében gyakran az óvónők is szerepet tévesztenek: munkaköri kötelességük, a gyerekekkel való következetes, tartalmas nevelőmunkát olykor pénzszerzésre, pénzhajhászásra váltják. Van, aki kiadványt szerkeszt (pénzért árusítja), egyes óvónők színjátszókon alakítanak és fő- munkaidőben színdarabokat próbálnak, hogy bevételhez jussanak; mások ugyancsak munkaidőben ajándéktárgyakat készítenek, könyvet árusítanak. Mindezt természetesen bevételnövelésre! És közben mit csinálnak a gyerekek? Ezen jó lenne kicsit elgondolkozni ... Vannak óvónők, akiket csak a gyerekek szeretete tartott meg ezen a pályán és tesszük a dolgunkat ma is - annak érdekében, hogy a dolgozó szülők jó helyen tudhassák gyermekeiket, a gyerekek pedig érezzék az anyapótló, mindenre figyelő, meghallgató, segítőkész, gondoskodó szeretetünket. És ami a fő, ez nálunk nem szerepjátszás, hanem hivatás - a szó legnemesebb értelmében. Hikáde Károlyné óvónő Szolnok (Kertváros) Egy kistermelő gondolataiból Az élelmiszerárak szinte napról napra növekednek. Éppen ezért mindenkit arra biztatok, hogy ha van rá mód, esetleg családi össefogással - és a korábbi évtizedek, évszázadok p'éídáján okulva - lehetőleg termeljük meg magunknak, családunknak mindazt, amit csak tudunk. Jász-Nagykun-Szolnok megyében - a kárpótlással - tovább bővül a családok lehetősége. A kis területtel rendelkező földművelők nem tudnak ugyan megélni belőle, de az egyéb forrásból származó jövedelmüket- ügyes gazdálkodással - jól kiegészíthetik. A sikeres növénytermesztés érdekében fontos feladat a talaj tápanyagellátása. Ne feledjük, hogy a talajerő-visszapótlás legmegfelelőbb anyaga továbbra is a szervestrágya, vagy a komposzttrágya. Ha a pénzügyi lehetőségeink engedik, nitrogén, foszfor és káli tartalmú műtrágyát is használjunk. Az ára többszörösen megtérül. A maximális termés elérésére törekszünk, s a mai gazdasági helyzet arra ösztönöz bennünket, hogy a rendelkezésünkre álló minden erőforrást mozgósítsunk. A szakszerű növényvédelem mennyiségben és minőségben is segíti a termelést. Az új növényvédeőszerek száma évről évre nő, vele együtt az ára, ami — de a környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásuk is - célszerű felhasználásra sarkall. Ha e téren bárkiben kérdés merül fel, az illetékes növény- védelmi szakemberektől kérjen tanácsot. Emlékszem, nem mindig mondhattuk azt, hogy aki vetett, az majd arat is. Volt idő, amikor elvetettük a búzát, az árpát, a rozsot, kézzel learattuk, de a termés már nem a miénk lett. Mert ilyen aljasságot is produkált a magyar történelem ... Sajnáltam a szüléimét, s mindazokat, akik sokat dolgoztak a földön, de könnyedén kisem- mizték őket. t.j. mg. kistermelő Nagyapa az unokával - kunhegyest pillanatkép. (Fotó: Mészáros) Nem vagyok egy levélíró típus, bár nagyon sok mondanivalóm lett volna már az évek során, mióta az Új Néplap előfizetője vagyok... Most úgy érzem, azt az esetet, ami a közelmúltban történt velem, már nem hagyhatom szó nélkül: E hó 14-én Martfűn jártam, és betértem a Mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet húsboltjába. A családom szereti a hurkát, s mivel a kérdésemre, hogy friss-e, igennel válaszolt az eladó, vettem egy kilót. Sajnos csak otthon győződtem meg róla, hogy az áru valószínűleg húsvét előtti lehetett, mert ragacsos és a két szélén bámult volt. Délután visszavittem ugyan, de már zárva volt az üzlet. Elkeseredésemben megemlítem, hogy a hurkavásárlással tavaly Törökszentmiklóson jártam így; húsvét előtt pedig az új piaccsamok melletti boltban a füstölt körömmel . . . Bizonyítékom csak a martfűi vásárlásról van, illetve megőriztem a blokott. (A levelemhez mellékelem.) Utóiratként csak annyit: Matfűn a munkanélküli-segély iránti kérelmet intéztem, de legközelebb szívesen találkoznék ott, az említett bolt lelketlen eladóival. A nevem és a címem megírom, mert így találom tisztességesnek, de kérem, az újságban mellőzzék, mert a történtek miatt a családom előtt is szégyenkezem. „Egy kétcsaládos anya” Kengyel A lakáshoz jutás reményében Küldjük a címet Talán másokat is érdekelhet a téma, ezért Bácsi Lajos karcagi olvasónk kedves soraira nyilvánosan válaszolunk. Leveléből: Közel 20 éve vagyunk az Új Néplap előfizetői, olvasói, és őszintén megírom: egy-egy lapáremelésnél volt olyan gondolatunk. hogy lemondjuk az újságot, de nem tudtuk megtenni. Hogy miért? Mert sok mindenről tájékoztat bennünket; jónak tartjuk, szeretjük! Bevallom, végül örültünk, hogy a hirtelen felindulásunkban mégsem váltunk meg a Néplaptól. Most is olvastunk benne egy cikket, ami megragadta a figyelmünket, ez pedig a „Nyolcvan hónap alatt Szolnokon is - Lakás nagyobb tőke nélkül” című írás. Igaz, minket nem az érdekelne, hogy Szolnokon és a környékén hogyan lehet lakáshoz jutni, hanem a cikk végén szereplő FLAT-CLUB budapesti címét, ajánlatát szeretnénk megismerni. Ugyanis a fiunk most végez az egyetemen, és ha lehet, Pesten maradna ... „Hűséges” olvasónk záró sorait, jókívánságait köszönjük, s kérésére ime a cím: FLAT-CLUB Lakásépítő és Értékesítő Kft. 1088 Bp„ Rákóczi út 17. I. em. (Telefonsz.: 138-4214; 138-3152), de a szolnoki kirendeltségüktől (Baross utca 20. II.em.) is részletes tájékoztatást kérhetnek; közvetítésükkel bonyolíthatják az ügyet. (Egy-két héten belül állítólag lesz telefonjuk.) Levelekből - sorokban A napokban a megyeszékhelyen betértem az egykori rétes cukrászdába. Elszomorító kép fogadott: A belső helyiség körben csörgő, csattogó automatával, amin zárásig játszadozhatnak a ráérő emberek. A valamikori finom forró rétesnek viszont se híre se hamva. Hát itt tartunk!? Emlékezetemben még él az a csendes cukrászda, ahol - halk zongoraszó mellett - néhány órára kikapcsolódhattunk, elbeszélgethettünk egymással, barátainkkal - írta G. I. olvasónk. A martfűi Máté Mihályné soraiból: Tisztelettel gondolok a szolnoki MÁV kórház nő- gyógyászati osztályát vezető dr. Krivácsy Gábor főorvos űrra, munkatársaira, valamint a nővérekre, az osztályon dolgozó Tériké nénire, akik áldozatkészen segítették a mielőbbi gyógyulásomat. További munkájukhoz erőt, egészséget kívánok. A törvénytisztelő polgárok nevében írja G. O. jászladányi olvsónk: Gratulálunk a megye kitüntetett rendőreinek, és külön örömünkre szolgál, hogy Kálmán Jenő úr „Az év rendőre” kitüntetést kapta. Felelősségteljes munkájukhoz további sok sikert kívánunk. A szajoli óvoda nevelőtestülete nevében Hamar Lajosné vezető óvónő köszönetét mond mindazoknak, akik az április 3-i sporteseményük sikeres megrendezéséhez anyagi vagy egyéb segítséget nyújtottak. Hozzászólás cikkeinkhez Már gyógymódra lenne szükség! Látlelet... Figyelemmel kísérem a lapban közreadott Látlelet című írást, de zavarba ejtő, fondorlatos szócsavarásokkal tűzdelt mondatai miatt nem mindig olvasom el. No meg többnyire ugyanaz a gondolat derül ki belőle: a jegyzetíró nincs megelégedve a jelenlegi kormánnyal. Én sem, és bizonyára sokan mások sem. Ezt azonban le lehet írni egyszerűbben (lásd pl. egy bizonyos Tolnai úr írásait); de ami a legfontosabb, a sok látlelet után már várjuk a receptet, szeretnénk olvasni a gyógymódról is. Tisztelt Kerékgyártó Úr! Bizonyára Ön lesz az örökös „lát- leletező”, mert az 1994-es választás után - lehet az MSZP, a FIDESZ, a Kisgazdapárt vagy az MDF a kormányzó (a sorrend most nem számít) - gondolja, hogy a megválasztottak minden területen egyből népszerűén intézkednek? Kötve hiszem. Akkor folytatódhat a „Látlelet”, mert téma lesz. Önt nem ismerem, de Ön ismerheti azt az öreg. szakállas „KISZ”-mondást, hogy vedd észre, tedd szóvá, oldd meg. Ön az első kettőnél megrekedt. Na nem úgy értettem, hogy amit a korány nem tud megoldani, azt Ön oldja meg, de a sok látlelet úgy ér valamit, ha abban a gyógymódról is olvashat az ember. A gyógyításra vonatkozó utalásokat viszont eddig nem tudtam kihámozni az írásaiból. Tisztelt Uram! Elhiheti, hogy a sok-sok politikai csatározás után az országnak már olyan gyógymódra van szüksége, ami rövid idő alatt felépüléshez vezet. Kovács Imre Küldjön egy képet! Önkéntes tűzoltóversenyen Két képet küldök, melyek Tiszaszentimrén, a járási tűzoltóversenyen (önkéntes, mert valamikor ilyen is volt!) készültek - 1961-ben. Büszkék voltunk rá, hogy mind a felnőtt, mind az úttörőcsapatunk az első helyen végzett. A képen együtt a két csapat: fent - balról jobbra Ruskó Kálmán, Horváth Zoltán, Smigróczki Kálmán, Vincze József és Kurucz Antal parancsnok; középen Czinege István Ruskó Ferenc, Fekete József, Nagyfejeő István - felnőttek; alul - balról jobbra Trázsi Kálmán tartalékos, Adamecz István, Szabó Flórián, Kurucz János, Virágh Pál, Czinege Lajos, Csontos Menyhért és Szabó Sándor úttörők. Miért ne élhetnénk békésen, együtt? A kutyák barátságában A kutyatartók sajnos egyre inkább gyűlölt táborához tartozom, és a Kutyavilág című, március 30-i írásuk ösztönzött arra, hogy a témával kapcsolatban néhány gondolatot papírra vessek: A kutyatartók és a nem kutya párti emberek között sajnos mindig is nagy volt az ellentét, és az idők folyamán nemhogy csökkent volna, egyre nőtt. De ebben nem csak a kutyatartók hibásak. Bevallom én sem szeretem, amikor azt látom, egyesek a játszótéren sétáltatják kedvencüket, vagy az ebeket közterületen szabadon engedik, hiszen ezzel újabb és újabb ellenséget szereznek táborunknak. Csakhogy nem minden kutyatulajdonos ilyen, és hiába az utóbbiak vannak többen, az általánosítás kivétel nékül.min- den ebtartót a gyűlölet céltáblájának tesz ki - gyakran igazságtalanul. Rengetegen vagyunk, akik kutyáinkkal együtt nyugodtan sétálhatunk a Zagyva-parton, az erre a célra hivatalosan kijelölt területen, mert kisebb vagy nagyobb termetű társunknak eszébe sem jut, hogy békés sétálókat megtámadjon, esetleg meg is harapjon. Hány olyan szülő és gyerek volt már a sétálók között, akiknek örömöt szerzett, ha egy-egy kutyát megsímogathattak, vagy önfeledt játékukat figyelhették. De hány olyan békésnek éppen nem mondható emberrel találkozhattunk már, aki merő gyűlöletből, puszta szórakozásból rúgott vagy ütött egyet a békésen sétáló eben. S ha a gazda jogos felháborodásában kikérte magának a támadó magatartását, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette az összes kutyatartót, állatbarátot. Az ilyen inzultusok elkerülése végett - bár kutyám tökéletesen közlekedik az emberek között - gyakran sétálok a tüdőkórház mögött, a néptelenebb részen. Ez a tarület száraz időben, napsütésben valóságos paradicsom a négylábúaknak. Igen ám, de a folyó áradásakor és utána lehetetlen ott járni. Elfogadnám, hogy a kórház mögötti rész a kutyafuttató, de csak akkor, ha megteremtik a kulturált feltételeit. Tegyenek le pl. sejtbetont, amin sáros, nedves időben is lehet közlekedni. Éppen manapság, amikor a természetvédelem, állatvédelem alapvető probléma, ne tegyenek ki bennünket mindenféle támadás, rágalom céltáblájának. Az említett írás befejező mondata: ”De el kellene dönteni végre, hogy ebben a városban kutyák élnek vagy emberek". Erre többek között azt mondhatom: Ha máshol már sikerült, ebben a városban vajon miért nem tudnak a kutyák és az emberek egymás mellett, békében élni!? Juhász Ildikó Szolnok Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné A fenti képen az iskolások, úttörők egy csoportja - tűzoltó ruhában. Sinigróczki Kálmán Nagyiván
