Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-16 / 13. szám

1993. január 16., szombat SPORT 15 Sportextra-ajánlat A sportbarátok nagy örömére véget ért a téli „uborkaszezon”, ismét beindulnak a különféle bajnokságok. Közel két hóna­pos pauza után a röplabdások és kézilabdások is pályára lépnek a hét végén, így már csupán a ví- zilabdások és a labdarúgók alusszák álmukat. Mint már tegnapi számunk­Kovácsné ismét pályán ban beharangoztuk, a Lehel és a Vegyiművek női röpisei gyorsí­tott tempóban fejezik ba az alapszakasz küzdelmeit, a hátra­lévő két fordulóból egyet már tegnap este lejátszottak - ered­ményük az első oldalon talál­ható míg a másikra vasárnap kerül sor. Székesfehérvárra látogattak a Lehel HC jégkorongosai pénte­ken, az Álba Volán elleni ösz- szecsapásuk azonban lapzár­tánk után ért véget, így csak hét­fői mellékletünkben számolha­tunk be találkozójukról. A harmadik elsőosztályű jászberényi együttes, a női kézi­labdacsapat szintén tegnap kezdte meg idei bajnoki szerep­lését, Győrben az ETO KC el-. len próbált meg pontot elcsípni. Szombaton a Szolnoki Olaj­bányász kosarasaiért izgulhat­nak szurkolói, hiszen nem a legkedvezőbb előjelekkel utaz­tak el a piros-feketék Szombat­helyre, az idei szezon meglepe­téscsapatához, a Falco SE-hez. Összesen két(!) egészséges já­tékos áll Rezák László rendel­kezésére, a csapatkapitány Hosszún és a katona Mérészen kívül a keret valamennyi tagja betegséggel, sérüléssel küszkö­dik. Hogy kinek mi baja? Ber- kics „király” tegnap délelőtt Budapesten, a Sportkórházban járt, ahol fájós térdét - nem a műtöttett - próbálták meg a szakavatott kezek játékra al­kalmas állapotba hozni. Ő eleve a fővárosban csatlakozott társa­ihoz. Stan még mindig injekci­ókúrát kap Nyíregyházán szer­zett sérülése rendbehozatala ér­dekében, míg Ivkovics, Hor­váth, Takács, Kis és Bódi ma­gas lázzal járó influenzát sze­dett össze. Tóth Attila és Kmé- zic ugyan kilábalt már betegsé­géből, de a hosszú kihagyás alaposan legyengítette őket. Mivel Szombathely nem éppen a szomszédban van, egy nappal korábban útrakeltek az olajos fiúk, a vasi városban töltötték a péntek éjszakát, majd ma dél­előtt még egy átmozgató edzés lesz számukra. Hogy végül is kire számíthat Rezák mester, csak közvetlenül a mérkőzés előtt derül csak ki. Az azonban biztosnak tűnik, ezúttal nem a jobb fizikai állapot dönthet a Tisza-partiak javára, sokkal in­kább játékban kell felülmúlni az újonc vasi vendéglátókat. Szombaton illusztris vendé­gek teszik tiszteletüket a Tisza­füredi Városi Sportcsarnokban, a Délibáb Ivecosped Kupa kis­pályás teremlabdarúgó tornán. Evek óta visszatérő vendégek a nyolcvanas évek diósgyőri sztárjai - Veréb, Kutasi, Sala­mon, Oláh akik legutóbb is hazavitték a győzelemért járó különdíjat. Rajtuk kívül a Ma­gyar Öregfiúk válogatottja - Benével, Szűccsel, Szabóval, Tieberrel soraiban az Újságí­rók válogatottja - a Sport Plusz Foci újsütetű kollegájával, az egykori válogatott Bűccsel megerősödve - és a házigazdák legénysége lép parkettre a végső sikerért. A megyei és Szolnok Városi Triatlon Szövetség a sportcent­rummal karöltve három fordu­lós ellenőrző duatlon versenyt hirdetett meg az elmúlt esz­tendő végén. Decemberben bo­nyolították le az első „menetet”, a folytatásra pedig ma délután (14.30) kerül sor. A rajt a a Ti- sza-parti sétány híd felőli lábá­nál lesz, rövid futás után 300 méter úszás, majd ismét egy kis „kocogás” szerepel a program­ban. Az, hogy a jászberényi spor­tegyesületek ilyen eredménye­sen szerepelhetnek, mint ahogy azt a bajnokságokban elfoglalt helyük mutatja, nagy mértékben köszönhető a város sportszerető polgármesterének, dr. Magyar Leventének. Vele készült inter-, júnkban munkájáról, céljairól faggattuk. Ezen kívül bemutat­juk az októberben alakult szol­noki versenyaerobic szakosz­tályt, mely a Testedző Egyesü­let égisze alatt tevékenykedik. Atlétika Tizennégy bajnoki címmel a megye legeredményesebbjei A fentieket a Szolnoki MÁV MTE atlétáiról mond­hatjuk el, akik a többi szakosz­tályhoz hasonlóan nem mulasz­tották el értékelni az 1992-es esztendőt. Kellemes „megbíza­tás” volt ez a számukra, hiszen tavaly nem kevesebb, mint ti­zennégy bajnoki aranyérmet gyűjtöttek be versenyzőik a kü­lönböző korosztályok bajnok­ságain. Az OB-kon szerzett aranyérmek mellett hét máso­dik, tizenhárom harmadik és negyven negyedik-nyolcadik helyezés (!) gyarapítja a listát. Csupán azért nem több, mert a hosszútávfutó Barócsi Helén (aki úgy lett harmadik az orszá­gos bajnokságon, hogy előtte két héttel egy téves térdműtéten esett át) és a magasugró Kovács István sérülése folytán biztos első helyezésektől esett el a szakosztály. És akkor még nem ejtettünk szót Szekeres Judit biztosnak vélt, ám a végelszá­molásnál hiányzó bajnoki pont­jairól. Hogy miért hiányzó? Ő, valamint Vetési Edit és Czompa Annamária évközben kiestek a versenyek körforgásából, mindhárman gyermekáldás előtt állva hagyták félbe évad­jukat. Ezek után lássuk a önma­gukért beszélő 1992-es ered­ményeket: Felnőtt országos bajnokok: Sárközi Lajos (60 és 110 m gát­futás), Kovács István (magas­ugrás), félmaratoni csapat (Laj­tos Márton, Molnár József, Hof- fer István). II. helyezések: Ve­tési Edit (gerelyhajítás), Molnár Mónika (60 m síkfutás), 4X100 m női váltó (Molnár Mónika, Petrezselyem Anita, Sándor Ju­dit, Kanyó Dóra) serdülő or­szágos csúcs, férfi magasugró csapat (Kovács István, Sárközi Lajos, Frikker Márton, Rájter Eduárd). III. helyezések: Sze­keres Judit (400 m), Barósi He­lén (3000 m), Petrezselyem Anita (60 m), Sárközi Lajos (tízpróba), 4X200 m női váltó (Szekeres Judit, Sándor Erika, Sütő Annamária, Gedei Bri­gitta). Ifjúsági országos baj­nokságok, I. helyezések: Mol­nár Mónika (100 és 200 m), 4X100 m női váltó (Molnár Mónika, Petrezselyem Anita, Sándor Judit, Kanyó Dóra) ser­dülő országos egyesületi csúcs, Szabó Zita (10 km). II. hely: Szabó Zita (4000 m). HL hely: Petrezselyem Anita (100 m). Serdülő-B országos baj­nokságok, I. hely: Keskeny Tímea (80 m gát és ötpróba), 4X100 m női váltó (Kovács Gabriella, Őszi Mónika, Kes­keny Tímea, Koczka Dóra). II. helyezések: Muhari Gábor (300 m gát), Kővágó Zoltán (öt­próba). III. helyezések: Mészá­ros Ágnes (100 m), ötpróba női csapat (Keskeny Tímea, Kovács Gabriella, Kanyó Krisztina, Koczka Dóra), távolugró férfi csapat (Muhari Gábor, Tornai Gábor, Antal Csaba, Molnár Zsolt), 10 km-es fiú csapat (Fe­hér Lajos, Visnyei Zsolt, Sallai József, Porók József). A versenyzők közötti rang­sort tekintve a tavalyi év leg­eredményesebbje Sárközi La­jos, őt Kovács István, majd ka­tona léttére Hoffer István és az azóta már TF-es Rájter Eduárd követi. A lányoknál a még csak serdülő-korú Molnár Mónika vezeti a sort, mögötte Petrezse­lyem Anita, valamint Barócsi Helén és Szabó Zita „sorako­zik”. Külön szót kell ejteni a női sprintváltóról, akik serdülő ko­ruk ellenére ezüstérmesek lettek a felnőtt bajnokságon, ráadásul az év során kétszer javítottak országos egyesületi rekrdot. A felnőtt válogatottban Barócsi Helén, Sárközi Lajos, Kovács István, Molnár Mónika és Sze­keres Judit, az ifjúságiak között pedig Petrezselyem Anita és Sándor Judit húzhatták magukra a címeres mezt. Végül ne felejt­kezzünk el a siker kovácsai­ról”, név szerint Kocsis István vezető edzőről, Sárközi Lajos, Fuchs Géza és Retkes Tibor fő­állású trénerekről, valamint a mellékállásban ténykedő Ecseki Tiborról, Sipos Ferencről és Ba- lasi Péterről. Az évzáró össze­jövetel zárszójaként a szakosz­tály hálás köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak az anyagi segítségéért, mely biztosította a zavartalan működést, (kocsis) Cselgáncs Eredményes évet zártak a főiskolások Allofs abbahagyja Az idény végén befejezi játé­kos pályafutását a német labda­rúgás egyik kiváló góllövője, Klaus Allofs. A 36 éves csatár rtem kívánja gyengébb képes­ségű együttesnél folytami, elér­kezett az idő, hogy visszalépjen a profi labdarúgástól. 1 - Nem akarom, hogy egyre többet legyek pályán kívül, tar­taléksorban. A Werderrel feltet­tem a koronát pályafutásomra - nyilatkozta Allofs, aki aktív ré­szese volt a brémai együttes ta­valyi KEK-elsőségének. Áz 56-szoros válogatott tá­madójátékos az elmúlt forduló­ban többször a kispadra kény­szerült, mivel Rehhagel edző a fiataloknak szavazott bizalmat. Ám ha nem ment a csapatnak, kénytelen volt pályára küldeni Allofsot és ő rendre betalált az ellenfelek kapujába. Tizennyolc éves pályafutásá­nak legszebb éveit Franciaor­szágban töltötte. Előbb a Marse­ille, majd a Bordeaux együttesét erősítette, s nyert francia baj­nokságot és kupát. - Nagyon szerettem Franciaországban játszani. Az én stílusomat a franciák értékelték és anyagilag sem jártam rosszul - mondta Allofs, akinek éves jövedelme akkoriban 1.2 millió márka volt. A válogatottal 1980-ban ki­vívott Európa-bajnoki cím je­lentette számára a csúcsot. A hollandok elleni mérkőzésen például mesterhármast ért el, majd később a nemzeti tizenegy csapatkapitánya is lett. Hét végi sportműsor Szombat Sakk. Városi egyéni nyílt bajnokság, Szolnok, Mátyás kir. út, 9.00 Teremfoci. Délibáb Ive­cosped Kupa, Tiszafüred, Városi sportcsarnok, 10.00. Triatlon. Ellenőrző ver­seny, Szolnok, Tisza-parti sétány, 14.30. Idegenben szereplnek: a Szolnoki Olajbányász férfi kosarasai Szombathelyen a Falco ellen, a MÁV MTE női kosárlabdázói Székes­fehérvárott az Ikarus ottho­nában. Vasárnap Asztalitenisz. Újonc fiú és lány egyéni bajnokság, Szolnok, Olajbányász sportcsarnok, 9.00. Teremfoci. Góliát FC megyei tornája, Szolnok, Tiszai igeti sportcsarnok, 8.00 Idegenben szerepelnek: a Lehel röplabdázói Buda­pesten a Danubius Extrádé, a Vegyiművek női csapata a BVSC ellen. Január általában a számveté­sek ideje. Nincs ez másként a sport világában sem, a szakve­zetők ekkor értékelik az elmúlt esztendő munkáját, tapasztala­tait. Németh ranglista vezető A Szolnoki Repülő Műszaki Főiskola cselgáncsosai régen látott sikeres évet tudhatnak maguk mögött. Csapatuk a má­sodosztályú bajnokság megnye­rése után újoncként várta 1992- t, ám a legjobbak közt sem val­lott szégyent. Budapesten, a Honvéd Tüzér utcai csarnoká­ban nyolc együttes közt harcolta ki eredeti célkitűzését a Tisza- parti legénység, óriási csatában az ötödik helyezést vívta ki. Ami az egyéni viadalok eredményeit illeti, az élre Farda Krisztina esztergomi nemzetközi győzelme kívánko­zik. Az 56 kg-os leányzó az Európai Olimpiai Reménysé­gek Versenye megnyerésével kiváló ifjúsági sportoló címet szerzett, majd az országos egyéni felnőtt bajnokságon Az esztendőről esztendőre ismétlődő Év Sportolója díjáta­dás 1991-ben kedves színfolttal bővült. A Budapest Kongresz- szusi Központban alakult meg a Halhatatlanok Klubja. A zárt­körű társaságba az a 15 legkivá­lóbb magyar sportoló került, akik az országszerte rendezett szavazás több, mint 120 ezer résztvevője közül a legtöbb voksot kapták. A klub tagsága azóta évről évre bővül. A felvé­telt általában teljes titoktartás övezi, csak a legutolsó pillanat­ban derül ki, hogy kikre is esett a kuratórium választása. Ezúttal az új klubtag már ha­lála után részesül a megtisztelte­tésben. Hajós Alfrédről, a ma­gyar sport első olimpiai bajno­ezüstérmet harcolt ki. Rajta kí­vül Németh Tibor léphetett még a dobogó második fokára, míg Szűcs Zoltán, Szudi Tamás - még ifi korú! - és Barta Zsolt bronzérmes lett. Összesen hu­szonnégy olimpiai pontot gyűj­töttek az ob-n az SZRMFHSE sportolói. A juniorok hasonló seregszemléjén Szudi Tamás megismételte szereplését - harmadik lett -, ám Barta Zsolt nem elégedett meg a felnőttek közt kivívott helyezésével, kor- osztályos vetélytársai előtt az élen végzett. A másodosztályú felnőttek bajnokságán két szol­noki legény, Cséri Gábor és Szűke Gábor vívott ki tekintélyt maga számára, egyikük ezüst, másikuk bronzérmet szerzett. Sajnos azért kudarcok is ér­ték az egyesületet, legnagyobb reménysége, az izraeli Európa- bajnoságra magát előzőleg már kvalifikáló Farda Krisztina az utolsó pillanatban kiesett az utazó keretből, mivel nem tudta versenysúlyát hozni. Remélhe­tően ez a „gikszer” nem vette el kedvét a sportágtól, s kettőzött erővel készül az idei felada­tokra. A Magyar Cselgáncs Szövet­ség az összesített eredmények alapján elkészítette 1992. évi hivatalos rangsorát, melyen kel­lemes meglepetésre Németh Tibor 32 ponttal olimpikon ve- télytársát megelőzve listaveze­tőként végzett. A további helyezettek: 60 kg.:... 6. Borhi Csaba, 71 kg.:... 4. Szűcs Zoltán, 5. Kosztyú Tamás, 6. Szudi Tamás, 86 kg.: ... 5. Boros Jenő, 95 kg.: ... 3. Barta Zsolt, ... 9. Helőssy Ist­ván. Valamennyien elsőosztá­lyú minősítést értek el! Ifjúsá­giak - +95 kg.:... 2. Flasch Pé­ter (aranyjelvényes minősítés). (géléi) káról van szó, aki az idei díjáta­dás napján született 1878-ban. Fia, Andrew Hargrave, azaz Ha­jós Endre, a több, mint fél év­százada Glasgow-ban élő is­mert újságíró-szerkesztő nagy örömmel fogadta a hírt, és arról nyilatkozott, megtiszteltetésnek veszi, hogy édesapja emlékét így őrzik Magyarországon. Az újabb halhatatlan fiát dr. Hegyi László, az Interklub Kft. igazgatója, a díjátadási ünnep­ség főigazgatója látja vendégül. A február 1-jén, hétfőn este a Budapest Kongresszusi Köz­pontban rendezendő Év Sporto­lója díjátadást, amelyről a Ma­gyar Televízió is helyszíni köz­vetítést ad, érthetően kíséri te­hát egyre nagyobb érdeklődés. Hajós Alfréd az újabb „Halhatatlan” : Bér- ■ : mentesítés i i nélkül : : adható fel : • ■ • ■ • i L...................................J POSTAHIVATAL HELYBEN A kétszer serdülő csúcsot javító női váltó

Next

/
Oldalképek
Tartalom