Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-19 / 190. szám
Kosárlabda Teke Elsüllyedtek a szigetlakok NB I férfiak: Csepel SC-Szolnoki Olajbányász 77-92 (25-42) Csepel, 600 n. V.: Weidinger, Várady. Csepel SC: Kocsergin 10, Czuhor- ka 7/3, Székely 6, Kovács 13/6, Somogyi 18. Csere: Bartók 7, Takács 10, Sosnovszkij 4, Varga 2. Edző: Liptai István. Sz. Olajbányász: Abeljanov 6, Ber- kics 24, Tóth A. 15/3, Tyubin 19/6, Horváth 11/3. Csere: Tóth Z. 2, Kmé- zic 10, Kiss 2, Judik 3, Bede. Edző: Rezák László, Szalay Ferenc. Kipontozódott: Judik a 34., Somogyi és Kocsergin a 36. percben. Mint az várható volt, nagy lendülettel kezdett az Olaj. Főleg zárt védekezésének köszönhetően a 4. percben 2-10 volt az eredmény. Ebben az időszakban Tyubin volt igazán elemében, de a többiek is nagyon igyekeztek. Külön örömet okozott, hogy a vendégek mind a két palánk alatt jól halászták el a lepattanó labdákat. Ezt látva Liptai mester, a hazaiak edzője, sűrű cserékkel igyekezett megtörni a szolnoki lendületet, de szerencsére eredménytelenül, ugyanis all. percben már 11-30-ra módosult az állás. Ekkor a Horváth-Berkics páros jeleskedett igazán a pontgyártásban, Abeljanov pedig továbbra is egyeduralkodó volt a pa- lánkok környékén. Az első játékrész hátralevő részében a játék képe nem változott, az Olajbányász cseréi - Kmézic, Judik - tartották az előnyt szünetig. A közel négyszáz szolnoki szurkoló csaknem hazai hangulatot varázsolt a csepeli csarnokba, nagy részük volt abban, hogy kedvenceik, érezve a biztos hátteret, alaposan kitettek magukért. Berkiestül önzetlensége mellett 24 pontra is futotta. Fordulás után a Csepel újítani tudott, különösen Bartók pontjai és irányító- készsége eredményezte a felzárkózást, a 25. percben 41-52 volt az eredmény. Rezák László időkérését követően azonban ismét első félidei formáját játszotta az Olaj, hamarosan tizenhét pontra "hízott" a különbség, a 30. percben 61-78. Erre a csepeliek nemigen számítottak, idegességükből adódóan személyi hibákat vétettek - Somogyi, Székely, Kocsergin - ami a vendégek malmára hajtotta a vizet. Főleg azért, mert a büntetőket biztos kézzel értékesítették Berkicsék. Három perccel a találkozó vége előtt egyre biztosabbá vált az Olajbányász győzelme, tetemes előnye birtokában - 63-89 - edzőjük a teljes cseresort pályára küldte. Igaz, ekkor a Csepel sokat ledolgozott hátrányából Czuhorka és Kovács tripláival, de már későn hajrázott. A szolnoki kórus hangja elárasztotta a létesítmény légterét, a "szép volt, fiúk!" ütemesen zúgott, amely teljes joggal köszöntötte a győzteseket. Ez a szép siker további lendületet adhat a piros-feketéknek, amire igen nagy szükségük lesz a következő fordulóban. Szombaton éppen a tavalyi bajnok ZTE Heraklith ellenében. A rangadóvá előlépett találkozót 17 órakor rendezik a Ti- szaligetben, várhatóan táblás ház előtt. Rezák László: Ha nem is játszottunk igazán jól, óriási akarásunk meghozta az eredményt. Berkics mióta Szolnokon van, soha nem játszott ilyen önzetlenül, ezért úgy érzem, Abeljanovval kibékült, s ennek máris hasznát látta a csapat. N.I. Csak a kezdés volt jó NB I férfiak: Szolnoki MÁV MTE- Győri Richards SE 3-5 (3241-3251) Szolnok, vezette: Balázs. MÁV MTE: Tihanyi 824, Mátyás 845, Bíró B. (Rigó) 765, Dedrák 811, Kántor 837, Mészáros 788. Edző: Bíró József. Gy. Richards: Varga 823, Branicsek 812, Kovács 831, Nagy 785, Szőke 841, Horváth 807. Edző: Pintér Lajos. A MÁV MTE számára jól indult a találkozó, Mátyás és Tihanyi reményt keltő kezdésben, nagy küzdelem árán 2-0- hoz segítették a csapatot, és 31 fás előnyre tettek szert. Ekkor még úgy látszott, hogy könnyed hazai győzelem születik, egy viszonylag sima mérkőzésen. Ám Bíró B. ismét "betlizett", olyany- nyira, hogy le kellett csérélni, de a helyére állt Rigó sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyszer csak a nyugodt vezetés fokozatosan hátránnyá változott, mondhatni drámai fordulatot vett a kiesési rangadó. Mint az idén már annyiszor, ismét Kántorra és Mészárosra nehezedett a fordítás terhe. Kántor, bár "vicsorítva", de hozta formáját és egyéni győzelmét is, Mészáros azonban hamar "elszállt", s vele együtt a várva-várt győzelem is. A vendég győriek kihasználták a MÁV MTE "lerobbant" lelki állapotát, fiatal csapatuk tagjai jobban bírták az idegek harcát is a végjátékban. A piros-kékek sorsa ezzel a vereséggel válságossá vált, most már csak egy bravúrsorozat mentheti meg őket a kieséstől. Bíró Józsesf: - Még két nehéz mérkőzésünk van hátra (Sabaria és Szeged ellen), sok jóra ebben a szezonban már nem számíthatunk. Nem ez a csapat megszokott játéka, abban reménykedem, a sorozatos kudarcok nem kedvetlenítették el annyira a fiúkat, hogy ne tudnának megújulni a tavaszi szezonra. (néder) Mátyás 845 fát döntött, jó kezdését társai nem tudták folytatni. Jégkorong OB I Véres hoki botrány FTC-Generál Lehel 5-5 (1-3; 3-0; 1-2) Kisstadion, 3500 n., v.: Szongoth, Lugosi, Oltyán. FTC: Póznik-Horváth Cs., Paraizs (1), Mayer 1, Dobos, Pindák (1), Kulikov, Ricskov, Alekszandrov 1, Kabanov, Orbán, Miletics (1), Hajzer, Szaj- lai 2. Hudák (1), Simon J. 1, Molnár. Edző: Vlagyimir Retnyov. General Lehel: Mihonyik-Vaszju- nyin, Bathó (1), Kulikov 1, Vlaszov 2, Puskarjov 2 (2), Bállá, Bugyi, Bálint, Szajka, Simon F. Edző: Kereső Csaba. Kiállítások: 19 + 2x10 perc fegyelmi + egy végleges nagyfegyelmi Hajzer, ill. 13 + 10 perc fegyelmi. A ferencvárosi szurkolótábor "hajrá Fradi" buzdítását gyorsan elhallgattatták a vendégek, alig telt el fél perc a játékból, amikor Kulikov vezetést szerezett. A bizonytalan ferencvárosi kapus az első harmadban még további két alkalommal nyúlhatott a háta mögé, a három jászberényi gólra a hazaiak csak eggyel tudtak válaszolni. Már ebben a harmadban is feltűnt, hogy milyen feszült a légkör a pályán, amit a játékvezetők téves ítéletei szültek. Meglepetésre a második harmadban a Ferencváros fél perc alatt kiegyenlített. A jászberényiek megzavarodtak, és az ekkor jobban játszó Fradi a vezetést is megszerezte. Úgy tűnt, hogy a mérkőzés esélyeseként pályára lépett fővárosiak megszerzik a győzelmet. A harmadik harmad elején azonban különös eseményre került sor. Egy perc 35 másodperc telt el - az FTC 4-3-ra vezetett - amikor a Ferencváros kispadja előtt elkorcsolyázó Szonghot játékvezetőt bottal megütötték. A vezetőbíró arcát elöntötte a vér, s amint az később kiderült, nyílt orrcsonttörést szenvedett. A versenybizottsági tájékoztatás szerint a sípmester Hajzer Tibort nevezte meg a sérülés okozójaként. Több mint félórás szünet után a két vonalbíró vállalta a folytatást, és hiba nélkül levezették a találkozót. Partnereik voltak a játékosok is, s ezért dicséretet érdemelnek. A jászberényieknek sikerült fordítani 5^4-re, de Itt még a korong volt a főszereplő. Fotó:N. Zs. v a hazai rohamok a találkozó vége előtt néhány perccel eredménnyel jártak, így alakult ki az 5-5-ös végeredmény. Néhány megjegyzés az egész magyar sportra szégyent hozó esettel kapcsolatban: Az első hiba a találkozó bírójának kijelölésekor történt. Jól ismerve a honi hokiélet szereplőit, teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen várhatóan parázs mérkőzésre miért Szongoth Gábort jelölték. Felkészültsége erre nem teszi alkalmassá. Rendkívül gyengén vezette a találkozót. Sorozatos tévedéseivel mindkét csapatot sújtotta, s ezzel alaposan felpapri- káztá a játékosokat. Ez persze senkit sem hatalmaz fel arra, hogy önbíráskodjon. Tévedett az FTC edzője, Retnyov is. A mérkőzés első perceitől kezdve látható volt, hogy Hajzer - az első számú gyanúsított - mindennel foglalkozik, csak nem a koronggal. Válogatás nélkül ütötte a közelében lévő jászberényi játékosokat. Kapott kiállítást, tízperces fegyelmit, ámokfutásával csapatát is sújtotta. Retnyovnak ezt észre kellett volna vennie. A legkirívóbb sportszerűtlenséget maga a tettes követte el. Nem állítom, hogy Hajzer - ő tagad -, s bár a találkozón ott voltam, a tömörülésben tisztán nem láttam, hogy ki ütött. A játékvezető határozottan állítja, hogy a bűnös Hajzer. A történteket remélhetőleg az MJSZ kivizsgálja, és a megfelelő büntetést kirója majd az elkövetőre. A jászberényi szovjet játékosok véleményét - közülük nem egy Kanadában is megfordult - Oleg Vaszjunyin találóan foglalta össze: "Dyen eset csak Magyarországon történhet meg." Ez a magyar hoki 1990-ben?-SzántaiI i T > I ) < ■ '