Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-29 / 148. szám

1990. SZEPTEMBER 29. Néplap 9 Ha kunok, akkor Karcag, és persze a másik öt kun város, a Nagykunság egésze. Csak az utóbbi évti­zedben vált a nagy- közönség előtt vala­melyest ismertté a „kirajzás" - vagyis hogy a Kunságból U. József uralkodása alatt (1786 körül) a Bácskába - Bácsfeke- tehegy, Pacsér, stb. - költöztek kun csalá­dok. Tudunk persze kun településekről az ország más tájain is, például a Dunán­túlon: Számomra mindenesetre meg­lepetés volt - jóllehet ez az én ilyen irányú nagyon is véges ismereteim egyik bizonysága -, hogy Közép- Szlovákiában, az alföldi ember számára nagyon is magas hegyek közé ékelődve egy völgyben meg­láttam Kunova Teplica helység­névtábláját. Vagyis: Kuntapolcán jártam. Merről, honnan, kik? Rudnay Gyula Corvin-láncos, Kossuth-díjas festőnk szülőfalujá­nál, Pelsőcnél a nemzetközi főút­vonalról balra letérve északnak kacskaringózik fel a hegyekbe egy keskeny út, majd lankákon, sima völgyben vezet tovább Csetnek felé. Odamentem volna én is, hogy megnézzem a monumentális, épí­tészetileg is csodálni való csetneki templomban - a XIII. században kezdték építeni - azt az Árpád-ház korabeli keresztelőmedencét, amelynek megvásárlására a londo­ni British Museum már többször is kísérletet tett. Sajnos a maga való­ságában mindmáig nem sikerült megcsodálnom ezt a műkincset, valahogy „sosem jött össze”, a templomba nem sikerült - pedig már jó néhányszor próbálkoztam - bejutnom. Bizonyára rosszkor és rosszul próbálkoztam. Valame­lyest kárpótolt, hogy a gyönyörű kisvárosban láthattam a nagy ma­gyar történeti festő, Madarász Vik­tor szülőházát, majd egy század- fordulón kiadott könyv lapjain megtaláltam a keresztelőmedence fényképét. Azért is indokolt volt talán néhány mondatban Csehiek­ről is szólni, mert Kuntapolca év­századokig e város vonzáskörébe tartozott, főleg a Concordia Vas­gyár jelentette a két település kö­zött a kapcsolatot. Csetnek-Tap- lóczának is nevezték egy időben a falut, de ma már a Pelsőcre vivő út jelenti a tapolcaiak számára a vá­rosokhoz való kötődést. A miniatűr falucska lakói közül igen sokan ma is kun ivadékoknak tartják magukat, de arra nézve, ho­gyan kerültek a hegyek közé, csak legendatöredékek maradtak fenn. Voltak, akik azt bizonygatták, Má­tyás király telepítette ide őket jó­szolgálataikért, míg mások arra es­küdtek, hogy a török ellen mene­kültek fel ide az Alföldről. Törté­neti tény, hogy Mátyás király is telepített le késői kun bevándorló­kat, de főleg Buda köré, a gödöllői dombvidékre, Csepel környékére. Az is igaz, hogy a törökök elől menekültek kun családok északra az Alföldről, viszont mindkét em­lékezésnek, legendának ellent­mond az a tény, hogy 1351-ben már Tapolcha és Thopolcha alak­ban szerepel a település neve, mint a csetneki uradalomhoz tartozó község. Hamarosan meggyőződ­hettem arról, hogy a tudomány is csak valószínűsíti Kuntapolca kunjainak történetét. Kunok, vagyis palócok? A település nevének második fele - Tapolca - mindenképpen a Nagyhegy oldalából fakadó, az ot­taniak szerint „zúgó”-nak neve­zett meleg vizes forrásokból szár­mazik. Tapolca szláv eredetű szó, a község története során különbö­ző változatokban jelent meg: Top- lucha, Thoplicha, Toplica, Thop- loca, Topolcha, Tapolcha, Tapli- cha, Toplacha, Thaaplocha, Thep- locza, Thapolcza. 1551: Czitnek­Taplocza, később Kun Taplocza, majd Kuntapolca, jelenleg pedig Kunova Teplica. A kun elnevezés eredete bi­zonytalan, de ténye nem. A dr. Bo- rovszky Samu által szerkesztett monográfia megfelelő kötetében két változat szerepel a „kun szár­mazás” magyarázatára: „A kunok Európában először 1061-ben je­lentek meg, Árpád-házi királyaink alatt a XI. és XII. században gyak­ran törtek be hazánkba, de Sala­mon, majd Szent László király le­verte őket. 11. István alatt már mint békés települők jelentek meg, és III. Béla uralkodása alatt is (1104- 1141) szakadatlanul tartott a bete­lepülésük Gömörbe. Egyes feltéte­lezések szerint azonban Kuntapol­ca nem ezekről a kun betelepülők­ről kapta a nevét, hanem az 1307- 1350 között élt Ákos Kun Miklós­tól. Lehetséges, hiszen például Kisújszálláson Kun Imre és Kun Tomás nevei is utalnak a kun etni­kumjelenlétére”. A falu magyar lakóinak más ré­sze palócoknak vallja őseit. Ellent­mondás? Nem, a Borovszky-kötet szerint is palóc hely Kuntaplócza, amely az 1720. évi összeírásban is e néven szerepelt. Pintér Sándor kutatásai szerint 1880-ban a Gö- mörben lévő 29 palóc községben „19.353 palócz találtatott”. Mi akkor a magyarázat? A legú- jabbkori történeti kutatások is megerősítik, hogy a kunok kis cso­portokban történő letelepülése a XII. században már megtörtént. Valószínűleg az akkor beköltözött csoportnak az emlékét őrzi a palóc csoportnév is, amely a kunokat je­lölő keleti szláv polovec megfele­lőjéből fejlődött nyelvünkben. Ezek szerint az „északi kunok” már jóval a Nagykunságban tör­tént tömeges kun letelepedés előtt megjelentek a Kárpát-medencé­ben. A palóc név az orosz, lengyel polovec - kun - szó átvétele, való­színűleg a kunok XIII. századi tö­meges beköltözése előtt kis cso­portokban a magyarság között megtelepült kunok megjelölésére szolgált. Feltehetőleg rájuk utal a bélapátfalvi kolostor „kunok bér- háromkúti apátságaiként való említése 1232-ben. Egy bizonyos: a korai Árpád-kori palóc-kun tele­pek szórványosak és elszigeteltek lehettek, ezért - más csoportoktól eltérően - nem kaptak közjogi ked­vezményeket, kiváltságokat, és nem történt telepedésük rögzítése krónikákban, okleveleinkben. A fenti néhány, tartalmilag egy­mást átfedő bekezdéseket azért tartottam fontosnak leírni, mert ezek különböző tudományos meg­közelítésekből származnak. Vi­szont a következtetésük nagyjából azonos, bár az előző bekezdésben a „szórványjellegnek” Pintér Sán­dor említett közlése ellentmond. S van azért néhány korai adatunk is: Anonymus - III. Béla király jegy­zője volt, a XII-XIII. század fordu­lóján élt - szerint a kun főurak kö­zül Bunger nagy földet nyert a Ta- polcza folyótól egészen a Sajóig. lla Bálint Gömör-monográfiájá- ban viszont azt közli, hogy amikor népét, és a „puztapénz” is. Töb­ben a faluból - magyarok, szlová­kok - a kurucok seregében harcol­tak, 1709-ben, 1710-ben százhu- szan pusztultak el pestisben. 1774- ben az evangélikus rektor - az is­kola Csetnek evangélikus fíliája volt - csak negyven tanulót okta­tott az elemi ismeretekre. Demeter László: - Azért most jobb lenne fiatal lenni, mint akár tíz­húsz évvel ezelőtt. az Ákos nemzetség 1243-ban a Csetnek környéki területet ado­mányba kapta, a falunak már volt neve. Mindegyik múlt századi vagy századforduló körül megjelent monográfia és egyéb tudományos közlemény megemlíti, hogy a ma­gyar és a szláv lakosság évszáza­dokon keresztül békességben élt a faluban, egyformán kivették ré­szüket a sanyarúságból - amely e tájra is bőven jutott -, pl. a török 1582-ben a falu adóját 30 forintról 200-ra emelte. Ebbe belerokkant a kis közösség, sokan elbujdostak. Az úri robot is sanyargatta itt a föld A völgyben lévő falu most revo- nált evangélikus temploma messziről látszik a hegyekből. A közösség öregei úgy tudják, hogy volt „régi” templom is, annak alapjaira épült 1806-ban az új. Má­sok szerint csak a tornyot kellett újjáépíteni az említett évben. A fa­lura vonatkozó középkori és késő középkori feljegyzések a „régi” templom létezését nem igazolják. Tény viszont, hogy a falu határá­ban működő magnezitüzem segít­ségével a templomot most reno­válták. Dicsérik is a tapolcaiak Mezei Viktort, az üzem igazgató­ját, aki igen sokat tesz a nyolcszáz lelkes - a lakosság jó háromnegyed része magyar - településért. Papja nincs a falunak, ezt főleg az idősebbek nehezményezik, ha­vonta tartanak csak istenes gyüle­kezeteket. Önálló iskolája sincs Kuntapolcának, a tanulók főleg Pelsőcre járnak iskolába. De mi­előtt ettől bárkiben netán naciona­lista érzések ébrednének, gondol­janak csak arra, hogy szűkebb pát­riánkban is hány kistelepülést fosztottak meg az iskolájától kör­zetesítéseimén! A tapolcaiak biza­kodnak. Hamarosan lesz Kunova Téplicán magyar iskola is. Az ide­való gyerekek jó része eddig is magyar iskolába járt, és ez bizony a későbbiekben hátrányt is jelent­hetett, de a legtehetségesebb ma­gyar anyanyelvűek azért boldo­gulhattak: a közeli évtizedekben négy mérnök, két orvos és még néhány felsőfokú végzettségű dip­lomás került ki a faluból. A könyvtárban szép számmal vannak magyar nyelvű könyvek is, de igen megrostálva. Elmondták még a helyiek, hogy az utóbbi években Magyarországon megje­lent könyvek nem jutnak el hozzá­juk. A könyvtár nyitva tartása - ezt sem a könyvtárostól tudom - nyá­ron elég bizonytalan. Nem értel­mezek emögött semmi rosszindu­latot, mifelénk is így van ez a kis­községekben csaknem mindenhol. A falu régi házai szépek, de már nagyon megfogyatkoztak az utób­bi években, az új épületek többsé­ge pedig típusszömyeteg, ahogy nálunk. A portákon, az utcákon tisztaság, úgy láttam, az emberek köszönnek egymásnak, ha ismerik egymást, ha nem, ahogy hajdan a Tisza menti kis falvakban is szo­kás volt. Bár lehet, sőt valószínű, hogy minden falubéli ismeri egy­mást, hiszen alig van a faluban va­laki, akinek a családneve nem De­meter; Szabados vagy Drenkó. A Drenkó, Drenka név írásban 1563- ban bukkant fel először, a Deme­terről 1564-ből van írásos feljegy­zés. „Cúgos” vidék ez a Pelsőc- csetneki völgy, mondják a tapolca­iak. Értsem, ahogy akarom. Úgy Kuntapolca temploma. Egely György: Utazás - túl a normálison A LEGNEHEZEBB - „TISZTÁN LÁTNI” Míg a gondolatátvitel és a jóslás meglehetősen ismert és szinte hét­köznapinak tűnő paranormál je­lenség, az úgynevezett tisztánlátás annál kevésbé. Az általunk primi­tívnek nevezett népeknél, amelyek nem léptek még a technikai fejlő­dés útjára, gyakori, hogy a törzs vagy csoport úgynevezett „látó­embere”, sámánja transzállapot­ban meg tudja mondani, hogy mer­re vonulnak azok az állatcsordák, melyek a csoport élelmezése szempontjából fontosak; meg tud­ják mondani, a vándorlás során merre találnak majd szállást, vizet, élelmet. Sok ezer kilométerről is Ez a képesség természetesen nem a jó szemnek, orrnak vagy fülnek köszönhető, hiszen a tisz­tánlátás teljesen ismeretlen tája­kon is működik, „határok nélküli ’ ’ hatósugara, több száz kilométeren belül is szerezhetünk „vele’ ’ infor­mációt. Az az érdekes ebben a je­lenségcsoportban is, hogy így más módszerrel meg nem szerezhető információkat is megtudhatunk. Például azt, hogy mi van egy lezárt dobozban, hogy hol vannak elve­szett, már ismert tárgyak, embe- rek-Ha „a normálison túli terüle­tek” között egyáltalán van értelme és lehetséges nehézségi fokokat felállítani, akkor azt mondhatjuk, talán ezt a legnehezebb megtanul­ni. Ma már sokan ismerik, hogy a kézben tartott, úgynevezett „va­rázsvessző” segítségével megta­lálhatjuk a föld alatt vagy az épület alatt húzódó kábeleket, vízereket, üregeket. Az úgynevezett varázs­vessző már ismert, de nagyon gyenge fizikai hatások kombináci­ójának az eredménye (gyenge tere­ket érez minden ember). A clair­voyance vagy a tisztánlátás nem ilyen módszerekkel működik, nem sorolható be az ilyen alacsony in­gerküszöbű jelenségek közé, hi­szen több kilométeres távolságban egy föld alatt elrejtett, vagy zárt dobozba csukott tárgyról semmi olyan gyenge inger nem érhet el hozzánk, ami magyarázatot adna a jelenség okára. Márpedig a kísér­leteknél rendszeresen azt tapasz­taljuk, hogy több száz, esetleg több ezer kilométeres távolságból is meg tudják határozni egyes épüle­tek, tárgyak, személyek elhelyez­kedését, sorsát. Ezt valóban nem lehet visszavezetni jelenlegi isme­reteinkre. A ’70-es években az Egyesült Államokban egy érdekes kísérlet- sorozatot hajtottak végre. A kísér­let alanyának - egy ismert festőnek - koordinátákat adtak meg: egyet­len feladata az volt, hogy rajzolja le azokat az épületeket, amelyek a koordináták metszéspontja körül helyezkednek el. Kele János az eltűnteket kereste A nagyon finoman, precízen megadott koordináták általában titkos katonai objektumok helyét jelölték meg. A kutatók meglepe­tésére a festő ha nem is teljesen precíz, de meglehetősen jó képet adott az épületek, utak, tárolóhe­lyiségek elrendezéséről. Néhány esetben további kérésre - és ez itt a lényeg -, azt is le tudta írni, hogy az épületek belsejében milyen el­rendezésűek a szobák, s ezekben milyen tárgyak vannak. Á mesterséges holdak segítsé­gével persze nagyon jó informáci­ókat kaphatunk épületek, kisebb- nagyobb tereptárgyak elhelyezke­déséről, de ehhez jó, felhőmentes időjárás és megfelelő megvilágítás kell. A clairvoyance „működteté­se” esetén erre nincs szükség. Sö­tét éjszakán, hosszú, téli, sarkvidé­ki hidegben, mélyen lezárt pince esetén, és ami a legfontosabb, a lezárt épületeknél is alkalmazható a módszer. A tisztánlátásnak meg­vannak a maga korlátái. Arra pél­dául általában nem képesek az em­berek, hogy egy lezárt szek­rényben levő dosszié megadott lapjának tetszőleges bekezdését elolvassák és értelmesen visszaad­ják. Az is kivételnek számít, ha valaki ilyen módszerrel távoli fel­iratokat „olvas el”. Az azonban eléggé gyakori, hogy nagyobb, el­rejtett tárgyak alakját, színét, funk­cióját le tudják írni ily módon. És itt újra eljutunk egy nagyon érde­kes és izgalmas kérdéshez: vajon hogyan, milyen fizikai mechaniz­mus útján működik ez a hatás? A kérdőjelek száma csak növek­szik, ha azokat az érdekes eseteket vesszük, amikor egy-egy eltűnt személyt keresnek. Valakinek a fényképét odaadjuk egy különle­ges képességű embernek, és az a fénykép, esetleg egy hanglenyo­mat alapján megmondja, hogy az illető él-e még, milyen betegsége van, hol tartózkodik. Ez ugyan meglehetősen hosszadalmas és ke­véssé látványos művelet, hatása azonban mindig döbbenetes. Ilyen képességekkel rendelkezik Albert Ignatyenko is, a világ más orszá­gaiban is élnek hasonló képességű emberek, tudomásom szerint Ma­gyarországon is akad belőlük. A magyar Kele János is rendelkezett hasonló képességekkel, a rendőr­séget gyakran segítette eltűnt em­berek fölkutatásában. A Szovjet­unióban, Moszkvában él egy Szat- jonov nevű építészmérnök, aki szerte az országban híres erről a képességéről, egészen furcsának tűnő információkat is meg tud így mondani. Melyik a három közül? Néhány esetben rendkívül ne­héz megkülönböztetni egymástól a paranormál jelenségeket. Gon­doljunk csak el egy olyan kísérle­tet, ahol az az alany feladata, hogy megtaláljon egy általunk kigon­dolt tárgyat a lakásban. Ez lehet telepátia, mert elolvasta a gondo­latunkat, lehet clairvoyance, mert kitalálta, hogy majd melyik tárgy jön szóba. Ha például egy lezárt dobozba rejtett tárgyat kell fölis­mernie úgy, hogy a kísérletvezető sem tudja, hogy mi az a tárgy, azaz „dupla vak” kísérletet végzünk, akkor még mindig nem lehet ki­zárni, hogy a dolog nem tisztánlá­tás, hanem prekogníció, azaz jós­lás. Abból a tényből azonban biz­tosan tudjuk, hogy a clairvoyance önállóan is létezik, hogy néha olyan tárgyakat találnak meg ilyen módszerrel, amelynek létéről, el­helyezkedéséről senki nem tud. így például távoli érclelőhelyeket, olajlelőhelyeket lehet megtalálni - Úri Geller ebben például nagyon járatos. /Folytatás hétfői lapszá­munk 15. oldalán) értem, hogy az új idők szele ebben a falucskában is lengedez már. Ideje is, mondják többen, magya­rok és szlovákok egyaránt, le kell törni azok szarvát, akik valamiért különbnek érezték magukat a nép­nél. Honnan fújnak a szelek? Nem kell magyarázni, hogy kikre gondolhattak, nyilván a párt­államhoz kötődő, a hierarchián „polcokra” jutott személyekre. Sajnos nincs döntő változás bizo­nyos magatartásformákban: azok, akik a szlovák nemzeti gőg érezte­tésével próbálják hatalmukat át­menteni és megújítani, változatla­nul sértik az ottani magyarok tuda­tát, megkeserítik mindennapi éle­tüket. A temetőhöz kanyarodó ut­cában parkíroztam, vártam valaki­re, s gépkocsim volánja mögött ül­ve nyitott ajtó mellett - iszonyato­san meleg volt! - hallgattam a bu­dapesti Déli Krónikát. Három jó­löltözött fiatalember ment el a ko­csi mellett, amikor meghallották a rádióadást, az egyik - magyarul - bekiabálta az autóba: csend legyen ott, mert baj lesz! Aztán szlovákul szórtak rám nem éppen hízelgő, sőt durva szavakat. Mit tehettem, behúztam a kocsi ajtaját. Az ifjak tovább mentek. A falunak égető gondjai van­nak. A földkérdés talán a legna­gyobb. Adnák vissza a földet, de nincs kinek. A régi gazdák meg­öregedtek, meghaltak. Bár igen sok a fiatal a faluban, a földhöz kevésbé vonzódnak, főleg a helyi, a kömyékbéli és nem kömyékbéli - még tengerészfiú is akadt a falu­ból - ipari üzemekben helyezked­nek el. Régebbi tapasztalatom már, hogy a politika a szlovákiai parasztokkal még a hazainál is mostohábban bánt, a falusi lakos­ságot a városok ellátására hivatott robotembereknek fogta fel. Ez most úgy tűnik, megbosszulja ma­gát Kuntapolcán is. A kispénzű nyugdíjasok a Cset- nek-Pelsőc közötti hegyekben is ugyanúgy panaszkodnak, mint ná­lunk, az ezeméhányszáz korona, amit kapnak, csak nagyon szerény megélhetést biztosít. Sokan ne­hezményezték, vagy inkább pana­szolták, hogy Magyarországra - bár jogaik szerint megtehetnék - nem tudnak átjönni, mert „ott” na­gyon drága minden. Se egy étte­rembe nem tudunk már odaát be­ülni, se egy szerényebb szállodát nem tudunk megfizetni - mondták. Nem akartam őket arról meggyőz­ni, hogy ezt bizony már a magyar- országi lakosság döntő és túlnyo­mó többsége sem engedheti meg magának a saját hazájában. Azt is elhallgattam, hogy - átszámítva koronáról - literenként 55 forintos benzinnel látogattam meg őket, az „északi kunokat”. T. L. Az,, északi kunok’ ’ Panaszok és remények

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom